2014. okt�ber 1./2

  2019.08.09. 13:20

 Nem tudom, mennyi ideig rohadunk a kamionban, amikor egyszer csak meg�llunk. B�r Zeroval az eg�sz �ton egy sz�t sem sz�ltunk egym�shoz, �s most b�rmennyire is szeretem �s sz�ks�gem van r�, musz�j �t elengednem, miel�tt m�g t�bb orosz kezdene ki velem. Zero is seg�t, hogy min�l t�volabb ker�lhessek t�le, �s mire a katon�k kinyitj�k a rakteret, mi annak a k�t k�l�nb�z� pontj�b�l n�z�nk fel r�juk.

 Valahogy kiszednek minket a kamionb�l, azt�n megl�tom a b�zist. Olyan, ak�rcsak a mi�nk a sz�zaddal, csak nagyobb, de az atmoszf�r�ja mer�ben m�s. Mindenhol nagy a ny�zsg�s, katon�k mas�roznak ide-oda, �s mindegyik�j�kb�l �rad valamif�le kegyetlen sz�rkes�g. Nem b�rok r�juk n�zni, ahogy elkezdenek vezetni k�z�tt�k a f��p�let fel�. A h�r�nk m�r el�rhetett ide, az elsuttogott szavak k�z�tt t�bbsz�r is ott van a homokos. �sszeszorul a gyomrom, �s ez a szor�t�s m�g akkor sem ernyed, amikor �t�r�nk az emberek gy�r�j�n.

 A f��p�letbe �rve meghallom az ezredes hangj�t �s feln�zek r�. �gy �l a teremben, ahov� behurcoltak benn�nket, mintha � lenne a hajdani orosz c�rok egyike, maga Nagy P�ter. Hatalma van felett�nk �s ezt pontosan tudja, �gy osztja a parancsokat, olyan fennk�lts�ggel. De ha nem lenn�nek rajta a rangjelz�sek, senki sem tiszteln�. � m�s, mint a b�ty�m �s rem�lem, hogy m�s, mint �n. Az emberei nem az�rt tisztelik, mert p�ld�t l�tnak benne, hanem fenyeget�st. F�lik �t.

 – Dobj�tok be �ket egy z�rk�ba reggelig. A bilincseket vegy�tek le, �s ha sz�kni pr�b�lnak, azonnal l�j�tek le �ket – adja parancsba, �s m�g mindig �rzem az el�gedett tekintet�t, ahogy lyukat �get a h�tamba, mik�zben a z�rka fel� taszig�lnak benn�nket. Ott �gy tesznek, ahogy mond. Egyszerre veszik le a bilincseinket Zeroval, majd l�knek be a hideg, hom�lyos lyukba. Ez�ttal nem verem be a fejem, Zero figyel r�m �s felseg�t a f�ldr�l, egyenesen a priccsre, ami meglep�en puha, �s egy vastag, j� min�s�g�nek t�n� takar� �s p�rna van rajta.

 – Legal�bb az ell�t�s j�nak t�nik – nevetek fel, Zero azonban komoly marad.

 – Te tudsz oroszul, igaz? – k�rdezi, mire b�lintok. – Miket mondanak? Mik a terveik?

 El is felejtettem, hogy Zero val�sz�n�leg nem tudhat oroszul, �s ez�rt nem is nagyon tudta k�vetni, mi t�rt�nik k�r�l�tt�nk.

 – Semmi konkr�t – vonom meg a v�llamat. – Reggel el�vezetnek minket. Gondolom, akkor lesz a kiv�gz�s�nk.

 Zero von�sai megkem�nyednek a maszk alatt, a kezei �k�lbe szorulnak.

 – Mocskok – jegyzi meg d�h�sen. – Amit az a diszn� is tett veled… Nem �rdekelt, hogy mit fogok kapni �rte, j�l esett elt�rni a l�gcs�v�t annak a szem�tnek.

 Arr�bb h�z�dok, nem igaz�n tudok mit kezdeni Zero d�h�vel, de azt�n a tagjai elernyednek, �s mag�hoz h�z. Viszonzom az �lel�s�t, egy darabig kapaszkodok bel�je, azt�n z�rg�st hallunk az ajt� fel�l, �s elengedj�k egym�st, b�r tudjuk, hi�ba. �gyis mindenki tudja, mi van k�zt�nk. Azonban katon�k helyett csak az ajt� alj�ra v�gott v�kony r�sen cs�szik be egy t�lc�nyi �tel, majd harsannak az orosz parancsszavak:

 – Megvacsor�zni. Tizen�t perc. Ut�na a t�lc�t ugyanide vissza – mondja egy ismeretlen hang. Leford�tom Zeronak, amit mondott, � pedig b�lint, �s a t�lc�hoz menve felveszi azt, majd a priccshez hozza. Az �tel finomnak, j� min�s�g�nek t�nik.

 – Ak�r m�reg is lehet benne – mondom k�t falat k�z�tt. – De mindegy, mert reggel �gyis meghalunk.

 Zero visszahelyezi a t�lc�t, amit egyb�l ki is h�znak, majd mell�m �lve komolyan r�m n�z, az arcomat a kezei k�z� fogja.

 – Nyugodj meg, Saku! Remegsz, mi�ta csak itt vagyunk, �s k�zben �gy besz�lsz a hal�lr�l, mint valami kedves j�tsz�pajt�sr�l.

 Elford�tom a tekintetemet az �v�t�l, �s az apr�cska ablakra n�zek, amely nem csak, hogy magasan van, hanem m�g j� sz�k is. M�r alig j�n be rajta f�ny, j� sok�ig tarthatott az �t. Vajon mi lehet a t�bbiekkel? Rem�lem, senki m�st nem fogtak el, b�r arr�l val�sz�n�leg tudn�nk. De Zeronak igaza van. Ha ez is az utols� est�nk, azt nem k�ne cinikus keserg�ssel t�lteni.

 Visszan�zek r�, szinte egyszerre mozdulunk a m�sik nyaka fel�. Harapom, cs�kolom Zerot, mik�zben rutinos mozdulatokkal simogatja a b�r�met a maszkj�val. Azt�n eltol mag�t�l, mindketten zih�lunk, �s m�lyen a szemembe n�z, tov�bbra is fogja a v�llaimat.

 – Ha nem halunk meg holnap, akkor is �letem v�g�ig b�nn�m, hogy egy ilyen helyzetben is jobban �rdekelt a b�szkes�gem, mint te – mondja, �n pedig nem tudom, mire akar kilyukadni. – Szeretn�m, ha levenn�d a maszkomat, Saku – k�ri.

 Hirtelen azt sem tudom, mit�v� legyek. T�tov�n ny�lok a f�leihez, ahov� beakasztotta a maszkot, k�zben v�gig tartom a szemkontaktust. Biztat�an n�z r�m, �n pedig nyelek egyet miel�tt �vatosan leh�zn�m r�la az anyagot. Azt�n percekig csak n�zem.

 Az els�, ami eszembe jut az, hogy b�r meg�rtem, mi�rt viselte a maszkj�t, felfogni m�gsem b�rom. Az anyag egy l�legzetel�ll�t�an helyes f�rfit rejtett v�ka al�, �s most, hogy v�gre egyben l�tom Zero arc�nak eddig elfedett r�szeit azzal, amit m�r ismerek, azt se tudom, mit�v� legyek. Az �llkapcsa sz�gletes, az ajkai v�konyak �s �veltek, azonban az arca tele van apr�bb hegekkel �s forrad�sokkal, mint akit kis karmok szaggattak sz�jjel. Pr�b�lom em�szteni a l�tv�nyt, keresem a szavakat, de egy �rtelmes gondolatom sincs.

 – Cs�kolj meg! – suttogom v�g�l, Zero pedig t�tov�z�s n�lk�l hajol az ajkaimra. A sz�ja t�nyleg annyira puha, amilyennek t�nt, b�r az als� ajk�n l�v� egyik heget �gy is tiszt�n �rzem. A cs�kunk l�gy �s hossz�, az eg�sz testem belebizsereg, �s amint lehunyom a szemeimet, m�r tudom, hogy b�r semmi nem biztos, ami k�r�l�tt�nk van, m�gis hazat�rtem. Percekig faljuk egym�s ajkait, a karjaimat Zero nyaka k�r� kulcsolom, k�ptelen vagyok �t elengedni, �s nem is akarom, m�gnem v�g�l r�sz�nom magamat, hogy csak egy kis id�re is, felhagyjak a cs�kunkkal.

 – �g�rtem valami ma est�re – motyogom, azt�n egy apr� cs�kot nyomok Zero egyik heg�re, �s eld�nt�m a priccsen.

 – Saku – s�hajtja, ahogy az arc�nak minden eddigi eltakart pontj�t v�gigk�vetek az ajkaimmal. – Nem tudlak mivel s�kos�tani.

 Elhajolok t�le �s komolyan a szemeibe n�zek. M�g mindig alig hiszem el, hogy l�thatom az arc�t.

 – Hacsak nem �ll le a ny�ltermel�sed a l�tv�nyomt�l, akkor ezt a kifog�st meg se hallottam – kuncogok, azt�n �jabb cs�kba vonom. Zero lassan megford�t minket, hogy felettem legyen, majd gombolni kezdi az egyenruh�mat. A kezeink n�ha egym�sba gabalyodnak, ahogy egyszerre vetk�ztetj�k egym�st, el�sz�r a fels�ink, majd a nadr�gok �s az als�k ker�lnek a sz�k z�rka sark�ba.

 – H�zd fel a l�baidat! – mormogja Zero az ajkaimra, �n pedig engedelmeskedek. – F�jni fog. Biztos ezt szeretn�d?

 – Csak t�ged, Zero. Csak t�ged – suttogom, � pedig megny�lazza az els� ujj�t, �s cir�gatni kezdi vele a bej�ratomat. Felny�g�k az �rz�st�l, majd �vatosan bel�m cs�sztatja az ujj�t. Hi�ba, ez az�rt teljesen m�s, mint eddig. A v�ll�ba karmolok, �s olyan er�sen szor�tom �ssze a szemeimet, hogy m�g egy k�nnycsepp is kig�rd�l.

 – Nagyon rossz? Kivegyem? – k�rdezi Zero, mik�zben az orromat cs�kolgatja.

 – Nem – pr�selem ki magamb�l. – Csin�ld csak. Jobb lesz.

 V�g�l nincs igazam, a t�g�t�s v�gig gy�trelmesen f�j, de nem hagyom, hogy le�lljon vele. Viszont Zero �gyesen pr�b�lja terelni a figyelmemet a f�jdalomr�l, �s am�g cs�kol, egy id� ut�n m�r alig �rz�kelem azt a sz�rny� fesz�t�st. Azt�n bel�m hatol, a vil�g pedig megsz�nik l�tezni sz�momra. Csak Zerot �rzem, magamban, magam k�r�l, ahogy a karjai �lelnek �s finoman mozog bennem.

 Nem tudom, mikor k�vetkezik be az a pont, amikor k�t cs�k k�z�tt k�nnyezni kezdek, tudv�n, hogy ez az utols�, hogy egy�tt lehet�nk, de Zero minden egyes k�nnyemet felitatja az ajkaival vagy az ujjaival. Boldog vagyok, hi�ba lebeg a fej�nk felett Damokl�sz kardja.