Nyolcadik fejezet

  2019.08.10. 11:43

 Csengettek. Satoshi elengedte Yuukit és óvatosan lemászott a ruhakupacról, ügyelve arra, hogy ne ébressze fel az alvó férfit, de még látta, ahogy a modell laposan pislogni kezd. Igyekezett megigazítani az alváshoz viselt ingszerű felsőjét, mielőtt sietősen ajtót nyitott volna, de még így is látható volt, hogy az „ágyból” kelt fel az imént. Nem lepődött meg, amikor a Yutoriék küldöncét pillantotta meg a küszöbön. A férfi ujjai között egy boríték volt, ugyanolyan, mint a múltkor. Satoshi megköszönte, aztán egy perc türelmet kért, amíg a konyhába szaladt. Meghívás tíz órára, Yuuki nélkül. Nyelt egyet. Szóval Chizuru előadta Yutorinak, hogy milyen ügyben járt ott. A válasznak szolgáló papírlapra felfirkantotta, hogy igen, majd visszacsúsztatta a borítékba, és az ajtóhoz menve átadta a küldöncnek, aki rögvest távozott is.

 Amikor megfordult, ijedten kapott a szívéhez, ugyanis egy kócos és álmos Yuuki üldögélt a műteremben lévő egyik széken. A kezével illedelmesen eltakarta a száját, miközben ásított egyet, aztán fáradtan Satoshira mosolygott.

 – Jó reggelt! – mondta, mire a festő óvatosan visszamosolygott rá, majd Yuukihoz lépett, aki egyből a két tenyere közé vette a kezeit, és lefelé húzta Satoshit, amíg el nem érte az ajkait. Akkor lustán, ráérősen megcsókolta őt.

 – Csinálok reggelit – mormogta Satoshi a férfi szájára, mikor elváltak egymástól. Yuuki finoman bólintott, és elengedte a kezeit. Most nem ment le a pékségbe, ugyanis már megengedhették maguknak azt a luxust, hogy rántottát egyenek. Ez akkor jutott eszébe, amikor előző nap megvásárolta az olajt. Úgy döntött, egyelőre így használja, aztán amikor Yutori felvilágosítja, akkor majd lehet, takarékoskodnia kell vele, de most viszonylag bőséggel használt a rántottához. Mire elkészült, már Yuukit is becsalogatták az illatok a konyhába, és kíváncsian kóstolta meg az ételt. Megdicsérte Satoshi főztjét, aztán miután jól bereggeliztek, a festő elment fürdeni és felöltözött.

 A műteremben volt egy tükör. Nem volt valami hatalmas, mégis pont elég volt ahhoz, hogy Satoshi variálhasson előtte a cilinderével, amelyet hol le–, hol pedig felvett. Összerezzent, amikor Yuuki ujjai lágyan a csuklója köré fonódtak, amelyben a fejfedőjét tartotta.

 – Szép – suttogta. Talán egy kicsivel, ha magasabb volt a férfinál. Még ő is… Aztán Satoshi felfogta, amit mondott. Keserű mosollyal tette félre a kalapot.

 – Nem. Tévedsz.

 Yuuki értetlenül nézett rá, azonban Satoshi nem várta meg a reakcióját, hanem kisétált a lakásból, le, ahol a hintó már várta őt. Küzdött a könnyeivel, néhány csepp ki is csordult. Nem akart így bánni Yuukival, holott a másik férfi úgy tűnt, lát benne valamit, amit eddig talán soha, senki más nem. Még maga Satoshi sem értette, hogyan találhatta őt szépnek a másik, holott Yuuki annyival, de annyival gyönyörűbb volt nála!

 Azonban mire megérkezett Yutori rezidenciájához, a könnyek elapadtak, nyoma sem volt a sírásának. Amikor kiszállt a hintóból, hagyta, hogy a küldönc a vörös szalonba kísérje. Ezúttal egy idilli kép fogadta, akárcsak a Yuukival közösen tett látogatásnál. Yutori szintén olvasott, a feje Chizuru vállán pihent, akinek a tenyere a festő combján nyugodott. Amikor Satoshi belépett, a pillant megtört: Yutori felemelte a fejét és letette a könyvet az asztalra az ott lévő kancsó és teáscsészék mellé. A keze Chizuruére csusszant.

 – Most szeretnék kivételt tenni. Magunkra hagynál bennünket? – mosolygott a párjára. A modell bólintott, megpuszilta Yutori homlokát, majd felállt, és kisétált a szalonból.  A festő ekkor bizalmasan Satoshi felé fordult, az arckifejezése pedig teljesen megváltozott. Látszódott, ahogy úrrá lett rajta a bűntudat, kerülte a másik férfi tekintetét.

 – Sajnálom – suttogta. – Megszegtem az ígéretemet.

 Satoshi felsóhajtott.

 – Ne emészd magad. Már vége van – tagolta lassan az utolsó szavakat, mire Yutori megkönnyebbülten, hálásan pillantott fel rá.

 – Nem is tudom, mihez kezdenék nélküled – vallotta be, majd mosoly kúszott az ajkaira, és megrázta a fejét, mintha el akarná hessegetni az iménti bűntudatot és komorságot.

 – Chizuru elmondta, miért jöttél a múltkor. Úgy gondoltam, ez nem tűrhet halasztást – kuncogott fel. – Szóval… Végül mégiscsak elcsavarta a fejedet.

 Satoshi az alsó ajkába harapva félrenézett. Nehezére esett beismerni, hogy valóban ez történt. Eszébe jutott, milyen hidegen bánt a férfival, mire összeszorult a torka. Egy bólintást tudott csak megejteni, de úgy tűnt, Yutori ezzel is megelégszik.

 – Tudomásom szerint vettél olajt, igaz? – hajolt előre, megtámaszkodva könyökeivel a térdén.

 – Igen. Bár ma reggel elhasználtam egy keveset a rántottához – vallotta be Satoshi. Yutori a szája el kapta a kezét, és próbálta visszafojtani a nevetését. Satoshi összeráncolta a szemöldökét. Nem értette, mi olyan mulatságos, mígnem a festő végül nagy nehezen levegőhöz jutott és a könnyeit törölgetve próbálta visszafogni a kacagást.

 – Jaj, te butus! Chizuru masszázsolajra gondolt.

 Satoshi először elfehéredett, majd az arcának a színe majdnem egybeolvadt a szalon falaival. Miután nagy nehezen levetkőzte a zavarát, Yutori mesélni kezdett neki. Nem tudta, mennyi ideig ülhettek ott, de az biztos, hogy az előre odakészített tea jócskán fogyott, miközben Yutori megismertette őt a férfiak testének titkaival. Satoshi próbált végig érzelemmentes arccal ülni, de néhányszor azért eljátszadozott a gondolattal, hogy úgy érinti Yuukit, ahogy Yutori lassacskán felvázolta előtte.

 – Lassacskán ebédidő – zárta le végül a beszélgetést Yutori. – De mielőtt elmennél, kérek egy percet – mosolygott Satoshira, majd felállt a kanapéról, és kilépett a szalonból. Nem sokkal később egy viaszsárga dobozzal tért vissza, amelyet Satoshi kezébe nyomott. Mikor a festő felállt, Yutori átölelte őt.

 – Köszönöm – motyogta Satoshi vállába, aki nem értetlenkedett, hanem elismételte a szót.

 – Kereken egy hónap múlva rendezem a kiállítást – jelentette ki Yutori, mikor finoman kibontakoztak az ölelésből. – Hallottam a hírét annak, hogy egy tájképfestő majdhogynem potom összegért adta el az első képét egy gyönyörű modellről. Várom a többi képedet, barátom – vigyorgott Satoshira, majd kikísérte őt a hintóig. 

 – Vigyázz magatokra – mosolyodott el Yutori, mire Satoshi megszorította a vállát, és biztosította arról, hogy ez így fog történni, illetve ő is szeretné, ha Yutori és Chizuru rendben lenne úgy, ahogy eddig is.

 A hintóban ülve végül kinyitotta a dobozt, amelynek bár sejtette a tartalmát, a saját szemével akart meggyőződni arról, hogy mit rejt. Egy üvegcsét talált benne, telis tele masszázsolajjal. Kipirult arccal csukta vissza a dobozt, majd vett egy mély levegőt. Hirtelen eszébe jutott, mit mondott Yutori az olaj használatáról, és leverte őt a hideg veríték, ahogy arra gondolt, milyen lenne, ha Yuukival… De nem ugorhat csak úgy neki a férfinak, nem használhatja ki őt. Először is bocsánatot kellett kérnie, amiért olyan durva volt indulás előtt, így mihelyst hazaért, egyből Yuukihoz indult, aki a műteremben lévő széken üldögélve ijedten suvasztotta el Satoshi vázlatfüzetét, amit éppen nézegetett.

 – Sajná- – kezdte, ám Satoshi félbe szakította.

 – Nem, Yuuki. Én sajnálom – jelentette ki, majd lehajolt a férfihoz és szájon csókolta. Yuuki egy darabig a meglepettségtől dermedten fogadta a csókot, aztán lehunyta a szemét, és átkarolta Satoshi nyakát. Végül nehezen bár, de elengedték egymást, holott Satoshinak egészen más elképzelései lettek volna, amelyekért gondolatban párszor fejbe is csapta magát. Szerencsére ebben a pillanatban korgott a gyomra, így kiment a konyhába, hogy megmelegítse a tegnapi maradékot. Közben Yuuki helyet foglalt az asztalnál úgy, ahogy eddig is, a közös ebéd a szokott mederben folyt le.

 A délutánt ezúttal a lakásban töltötték, Satoshinak valahogy nem fűlött hozzá a foga, hogy kimenjenek a folyópartra. Egyszerűen túlságosan ideges volt amiatt, amiket Yutori mondott neki a délelőtt folyamán. Közben folyton Yuukira pillantott, aki ezeket a pillantásokat mindig egy ártatlan mosollyal viszonozta, Satoshi pedig idegesen visszamosolyogván, folytatta az agyalást. Vágyott a másik férfira, azonban nem volt benne biztos, hogy Yuuki is ilyen mértékig viszonozza-e a vonzalmát. Mert az bizonyos volt, hogy nem volt közömbös Satoshi felé, legalábbis a csókok nagyon is ezt mutatták. Végül a festő hosszas tépelődés után elhatározta magát: ha odáig nem is jutnak el, mint amire számított, Yutori számtalan más módot mondott még arra, hogyan elégítsen ki egy férfit. Yuuki majd eldönti, mit és hogy szeretne, Satoshi pedig alkalmazkodik.

 Felállt a konyhaasztaltól, ahová mosogatás után letelepedett, majd a hálóba ment, és az olajt gondosan az ágyon lévő párna mellé helyezte. Már sötétedett. Elhúzta a függönyöket, aztán visszament a konyhába, ahol Yuuki kíváncsian pillantott fel rá. A festő megakadt. Bár volt már tapasztalata nőkkel, nem tudta, mégis hogyan kezelje a helyzetet anélkül, hogy megijesztené a gyönyörű férfit. Satoshi nem akart kertelni, így odahúzott egy széket Yuukival szemben, és leült rá. A modell kezeit a tenyerei közé fogta, próbálta tartani a szemkontaktust.

 – Yuuki, én… - harapott az ajkába, már rögtön az első szavak után. Próbálta egyszerűen megfogalmazni az egészet, holott maga sem tudta igazán, mégis mit akart mondani. Nem is volt rá esélye, hogy ezek után bármit is mondjon, ugyanis a modell, mint aki pontosan tudta, mire készül, az ajkaira tapadva vont őt lágy, mégis szenvedélyes csókba.

 Nem telt el sok idő, amíg az ágyra keveredtek, viszont ruha már egyikükön sem volt addigra. Azt szépen, sorjában elhajigálták, és a különböző darabok mutatták az utat a konyhaszékektől egészen a puha paplanig, ahol Satoshi épp Yuuki nyakának érzékeny bőrét csókolgatta, amit a modell halk, reszketeg sóhajokkal fogadott.

 A festőt különös mód nem zavarta, hogy a másik mezítelenül látja őt, holott egészen idáig attól rettegett, mit fog szólni Yuuki, azonban a férfinak úgy tűnt, még tetszik is a látvány. Kíváncsian érintette Satoshi testét, végül pedig csillogó szemekkel kapott az alkalmon, hogy egy rövid időre a férfi fölé kerekedve csókokkal hinthesse be a festő állkapcsát, nyakát és hasát.

 Lassan lettek egymáséi. Satoshi minden igyekezetével azon volt, hogy elfeledtesse Yuukival a fájdalmat, míg a másik akarva akaratlanul is, de megmutatta neki, milyen csodálatos is tud lenni egy férfival való együttlét. Satoshi pedig nem is kívánt többet.