Második fejezet a múltból

  2019.08.10. 18:13

Koichi nővére általában kedves, nyugodt és segítőkész ember volt. A felső-közép elvégzése után egy kisboltban kezdett el dolgozni éjszakai műszakban, így eshetett meg az is, hogy még mindig pizsamában ácsorgott a konyhakövön. 

 

– Hogy mit mondtál? – szaladt fel a lány szépen ívelt szemöldöke a homlokán, mire öccse gondolatban néhányszor fejbe csapta magát. Gondolkodni, gondolkodni és gondolkodni. Valamit tennie kellett, mert ez a rá csak nagy ritkán jellemző hirtelenség kezdett eluralkodni a jellemén.

 

– Semmit, felejtsd el! – vágta rá, majd megpróbált felslisszolni az emeleten lévő szobájába, de nővérének hangja rögvest megállította. Ezt nem fogja szárazon megúszni, az egyszer biztos.

 

– Koichi, magyarázd el légy szíves! Ha olyan a téma, amit apuékkal se akarsz megosztani, akkor inkább áruld el nekem, különben szólók nekik, oké? 

 

A fiú feszengve bár, de odalépett a lány mellé, miközben némán bólintott egyet. A Tsuzukuval köttetett ismeretségét nem tűnt túl jó ötletnek megvitatni a szüleivel. 

 

– Rendben, Yui. Viszont kérlek, ne áruld el nekik a dolgot! – lesütötte a szemét, majd folytatta. – Ma Zakuro-sensei behívott magához a tanáriba, ahol azt kérte, keressem meg a 2-B-ből Meiji Tsuzukut, és adjam át neki, jövő héten javítót ír irodalomból. Mire feleszméltem pedig már felajánlottam a srácnak, hogy korrepetálom órák után a tetőn, ami meg is történt. Ezután hazáig kísért. A termükben, odafent, meg itt, a kapu előtt is megemlítette, milyen jól állna nekem a rózsaszín haj – összegezte a nap Tsuzukuval kapcsolatos eseményeit, végül szavai nyomatékosításának érdekében megtekerte az egyik hosszú, fekete tincsét. 

 

Yui lassan bólintott minden egyes elhangzott mondat után, végül tekintete megállapodott Koichi matató ujjain, és elmosolyodott. A fiú már jól ismerte ezt a mosolyt. A nővére levonta a konklúziót a dolgokból, de csak azokat fogja megemlíteni, melyek közlésre méltónak talál. 

 

– Ne taszítsd el magad mellől, rendben? – szólalt meg végül kisvártatva a lány, azzal elfordult öccsétől, mint aki befejezte a mondandóját. Koichi óriási sóhajjal nyugtázta, valóban ez történt, majd elindult a lépcső irányába. Még volt egy rakat megírásra váró házi feladata, amellyel úgy érezte, jobban teszi, ha siet. 

 

Így hát mikor felért a szobájába, rögvest átvette a ruháját, aztán leült az íróasztala mellé. Szóval, gyökvonás azonosságai. A gyökjelek kusza halmozódása megnehezítette az amúgy könnyedebbnek tűnő példát. Koichi úgy érezte, maga alá temeti őt a feladat, legyűri fáradt agyát, hogy aztán jót derülhessen a kínján. Nem adhatja meg neki ezt az örömet. 

 

Felállt az asztaltól és eldőlt az ágyán. Gondolatai a matekról lassan Tsuzuku felé kezdtek vándorolni, amint nekiállt végig pörgetni magában immáron másodszorra az aznap történteket. Kicsit elidőzött a kapu előtti pillanatnál, majd sóhajtott egyet. Megpróbálta összeegyeztetni nővére tanácsát a saját érzéseivel. Legszívesebben távolt maradt volna évfolyamtársától, Yui mégis arra buzdította, ne lökje el magától. Akkor mégis mit tegyen? Időt adni neki, talán az lenne a jó. 

 

Ismét végigsimított hullámos tincsein, ajkait összepréselve bámulta a plafont, amikor megszólalt az íróasztalra helyezett telefonja. Egyből felpattan és rutin szerűen emelte a füléhez a készüléket anélkül, hogy meggyőződött volna kit köszönthet a vonal túloldalán. 

 

– Halló! – szólalt meg, mire rögvest felcsendült Natsuki vidám, izgatott hangja. Koichi megforgatta a szemét, majd ismét lehuppant az ágyra és átadta magát a sületlenségének halmazának. Mióta már nem voltak osztálytársak, hetente egyszer-kétszer megestek az ilyen telefonok, amelyekben a srác beszámolt a 2-B-ben tanyázó baráti körének ökörségeiről. 

 

– Na, voltatok randizni, ugye? – kérdezett végül rá mohón Natsuki. Koichi megmerevedett. Fogalma sem volt, miért szorgalmazta ezt annyira a másik, így úgy döntött, megpróbálja tisztázni a helyzetet. 

 

– Figyelj, nem értem, honnan veszed azt, hogy köztem és Tsuzuku között bármi kialakulhatna, ami olyan. Ráadásul én nem vonzódom a srácokhoz – foglalta össze röviden, bár kicsit ideges hangsúllyal, amiért Natsuki végig kuncogta a kijelentéseit. 

 

– Lehet, hogy te nem vonzódsz hozzájuk. De Tsuzuku már más tészta – közölte szórakozottan, mire Koichi abban a pillanatban lesápadt. 

 

– Honnan tudod? – nyögte ki végül, agya pedig harmadszorra pörgette végig a nap eseményeit, külön kiemelve azt a pár pillanatot, amikor a fiú szexuális beállítottságára utaló jeleket talált. Ez a villámgyors rendezés pedig megdöbbentően eredményesen zárult.

 

– Láttam csókolózni egy másik sráccal még régebben. Pedig azt hittem, már meséltem neked! – mondta hitetlenkedve Natsuki, Koichi pedig megrázta a fejét, bár tudta, ezt a másik nem érzékelheti. 

 

– Még nem… De ez akkor sem jelenti azt, hogy ő meg én... – kezdte, azonban a másik fiú félbeszakította őt. Mintha pontosan tudta volna, milyen bizonytalanul jöttek ezek a szavak Koichi szájára. 

 

– Mondd csak, csinált olyan dolgokat, amelyek erre utalnak, ugye? – kérdezte Natsuki, mire Koichi helyeslően hümmögött egyet. – Akkor csak óvatosan, mielőtt még a karjaiban végzed – ugratta őt a srác. 

 

– Nem érdekelnek a fiúk! – dörmögte Koichi, a másik pedig csak nevetett és végül bontotta a vonalat. Ez kezdett egyre zavarosabbá válni. Emlékeztető: soha többé ne vegye fel a telefont, amikor az élete váratlan fordulatot vesz, mert csak csavarna vele egyet az amúgy is kusza szálakon.

 

Fáradtan pillantott a matekházira. A fenébe is a gyökökkel, most aztán végképp képtelen lenne rájuk koncentrálni. Utálta, amikor annyira összefolytak a dolgok, hogy nem bírt a kötelességeire fókuszálni. Nagyon remélte, Hiroki vagy Jun odaadja neki majd a megoldást és esetleg egy apróbb magyarázatot is bezsebelhet, afféle bónuszként. 

 

Ezek szerint Tsuzuku meleg, és az sem zárható ki, hogy Koichi tetszene neki. Ezért szorgalmazza a rózsaszín hajat, továbbá az apróbb érintkezések is ezzel magyarázhatóak. Miért kell neki egy másik fiú vágyának tárgyává válni? Ez így annyira kínos érzés. Félelmetes. Határozottan félni kezdett attól, mi van, ha a másik esetleg megcsókolja őt, mint azt a srácot is, akit Natsuki említett. Esetleg bármilyen olyan gesztust tesz felé, ami túlságosan intim egy barátsághoz. 

 

– Koichi, gyere vacsorázni! – Édesanyja hangjára általában vidáman felpattant és csapot-papot otthagyva rohant lefelé a konyhába. De most legszívesebben kihagyta volna az étkezést, hiába korgott a gyomra. Rendbe akarta tenni az érzéseit a frissen kialakult szituációval kapcsolatban.

 

Végül nekiindult, levánszorgott a lépcsőn és fáradt mosollyal üdvözölte szüleit. Azoknak természetesen nem tűnt fel, hogy valami koránt sincs rendben Koichival. Bezzeg Yui egyből kiszúrta ezt, és összehúzott szemekkel mérte végig öccsét. 

 

A vacsora csendben telt, mindenki az ételt fürkészte. Az édesapa és az édesanya a munka miatt voltak ilyen nyúzottak, a fiút az aznap eseményei nyomasztották, míg a lány egyszerűen csak alkalmazkodott a többiekhez. Nem volt ebben semmi szokatlan, mindig így étkeztek a hétköznapokon. Hétvégéken más volt. Olyankor mosolyogva főzték meg együtt az aznapi ebédet, majd utána jóízűen, mosolyogva elfogyasztották azt.

 

Egyszerre álltak fel az asztaltól. Az anya mosogatni indult, míg férje a dolgozószobába átnézni néhány dokumentumot, ami a munkájához szükségeltetett. A testvérek néma egyetértésben indultak meg Koichi szobája felé. 

 

– Oké, tudom, hogy történt valami, amíg idefent voltál – kezdte Yui, majd az íróasztalra pillantva megtoldotta a gondolatot. – És semmiképp sem a matekháziddal kapcsolatos. Szóval? 

 

– Natsuki hívott… – vakarta meg a tarkóját Koichi, majd miután nővére szemöldöke az egészségesnél magasabbra szaladt, úgy döntött, kiegészíti ezt a csekély információt. – Tsuzukuról is szó volt.

 

– Szóval innen fúj a szél! – tette csípőre a kezét Yui. – És mit mondott róla? Gondolom emiatt vágtál egész vacsora alatt olyan képet, mint akit ágyékon vágtak egy fémrúddal – vonta le kuncogva a következtetést a lány, mire Koichi rögvest elsápadt. Megszokta már az afféle hasonlatokat a nővérétől, de azért úgy érezte, vannak bizonyos határok, melyeket érdemes lenne nem átlépni. Sőt, kilométerekről elkerülni őket. 

 

– Én nem… – harapott az ajkába lesütött szemekkel, végül pedig mélyet sóhajtott. Testvérével minden titkot megosztottak egymással, de Tsuzuku szexuális beállítottsága más tészta volt. Rendkívül intim és érzékeny téma, ráadásul neki sem lett volna szabad tudnia. 

 

– Oké, Yui! De most a szokásosnál is nagyobb diszkréciót kérnék, ha lehet – vezette fel – Natsuki az mondta, hogy látta őt csókolózni egy másik sráccal. És szerinte akár én is kerülhetnék ilyen helyzetbe. – Minden erejével azon volt, hogy finoman fogalmazzon, de idegessége teljesen eluralkodott rajta. Hevesen gesztikulált, mintha undorodna a helyzettől, miközben fogalma sem volt, mit kéne tennie. 

 

– Gondoltam – motyogta a lány, mire Koichi hitetlenkedve pislogott egyet. – Öcsi, egyik srác sem kíséri haza a másikat meg tesz ilyen megjegyzéseket a frizurájára, azért, mert csak barátkozni akarna vele! Persze, vannak kivételek, de nem minden esetben – tette hozzá.

 

– Jó, értem. De most mégis mit tegyek? Mondtad, hogy ne lökjem el magamtól. Ezek után is így gondolod? – hadarta a fiú, mire Yui bólogatni kezdett. Tisztában volt öccsének kétségeivel, és szerette volna mihamarabb eloszlatni őket, vagy legalábbis jobb színben feltűntetni a dolgot. 

 

– Igen, így. Csak azért, mert más, mint a többiek, még nem kell kitaszítani valakit. Ráadásul, ha tényleg tetszel neki, és nem csak egy egyszerű fellángolás a részéről, akkor szólj nekem. Beszélünk róla, ígérem! – mosolygott a lány, aztán megölelte öccsét, majd távozott a szobából.

 

A fiú úgy érezte, Yuinak valamilyen szinten igaza van. Tsuzuku meleg, na és? Ez még önmagában nem jelentett volna semmiféle problémát. Na de, ahogy a nővére is említette, ha felkeltette a másik érdeklődését, akkor sikerült magát óriási káoszba kevernie. Pedig semmi különleges nem volt benne így első ránézésre. Ezt csak bizonyította, hogy még sosem talált magának barátnőt. Persze, tetszett neki pár lány, de egyikőjük sem viszonozta az érzéseit. 

 

Megrezzent az asztalra helyezett telefonja, mire úgy, mint akinek a fogát húzzák, lépett oda a készülékhez. A kijelzőn Yui neve volt olvasható. Miért küld SMS-t, ha itt van vele egy házban? Á, női dolgok… De az az egy mondat megmosolyogtatta őt. 

 

Tényleg jól állna neked a rózsaszín!