Harmadik fejezet

  2019.08.10. 19:02

Genki összeszorított ajkakkal toporgott a társasház bejárata előtt. Aryu késett, ami nem volt szokatlan tőle, de ezúttal idegeskedésre késztette őt. Amikor azt mondta, hogy valami fontosat akart mondani, a férfi mindig úgy tett, mintha minden a lehető legnagyobb rendben lenne. Genki ezt kifejezetten utálta benne, ennek ellenére Aryu volt az egyetlen olyan barátja, akivel már nagyon régóta mentek egymás idegeire, ezért mindent megosztottak egymással. Vagy majdnem mindent. 

Genki nyelt egyet, aztán elnézett az utcának azon végébe, amely felől Aryu szokott jönni. Megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőle, amikor megpillantotta a sarkon felbukkanó férfit, és egyből feléje indult. Közben persze a szíve valahol a torka környékén vert, meg úgy érezte, hogy mindjárt elhányja magát, de azért magabiztosan ért oda Aryu elé, aki szokásához híven szemüvegben, meg valamelyik általa promózott márka fekete pulcsijában jött el otthonról. 

 – Két lábon járó reklámtábla – köszöntötte őt Genki, mire Aryu felröhögött, és finoman hátba vágta a férfit. 

 – Két lábon járó már megint valami fontosat kéne mondanom – gúnyolódott Aryu, ezzel is ösztökélve barátját arra, hogy elmondja neki, amit akart. Genki azonban megrázta a fejét, és megindult az utcán. Aryu vette a lapot. Tudta, hogy bármit is fog hallani, a másiknak még kell egy kis idő, hogy legyen elég mersze kibökni azt. 

 Néma csendben sétáltak, miközben Genki agyában szüntelenül kattogtak a fogaskerekek. Számtalanszor vett levegőt, hogy aztán csak egy sóhajra fussa, így Aryu körülbelül a tízedik sóhaj után megtorpant. Mélyen a férfi szemébe nézett, és megragadta Genki vállait, nehogy elfordítsa a tekintetét. 

 – Nézz rám, és mondd ki, mi az! – kérte Aryu, bár inkább hangzott parancsnak, mint kérésnek. 

 – Aryu… 

 Megakadt a hangja. A francba is, nem tudta végigcsinálni! Mégis mennyi bátorság kellhet ahhoz, hogy valaki elmondja a fél világnak a vonzalmát, ha egy embernek is ilyen pokoli nehéz? Jó, ha Koichinak ment, akkor neki is menni fog. Mennie kell… 

 – A srácokat is szeretem. 

 Egyből lesütötte a szemét, Aryu szorítása a vállán pedig enyhülni látszott. Oké, túl volt rajta, a szíve úgy vert, mintha maratont futott volna, Aryu meg egy szót se szólt. Talán mégsem kellett volna elmondania. A kínos csönd, amely körbevette őket legalábbis erre utalhatott. 

 – Oké, ezt most nem azért mondtad el, mert szerelmes vagy belém.

 Aryu ezt inkább mondta, mintsem kérdezte volna, mindenesetre Genki bólintott egyet. 

 – Na, Aniki, ki az a dögös pasi, aki annyira elcsavarta a fejedet, hogy végre elmondtad nekem? – borzolta meg a férfi Genki haját, mire ő zavartan kapta fel a tekintetét. Végre? Mégis miről beszélt Aryu?

 – Te tudtad? – csodálkozott rá. Barátja vállat vont, és átkarolva a vállát, megindult vele az utcán. 

 – Volt némi sejtésem. Néha mikor részeg voltál, sikerült végigmérned pár srácot a bárokban. Nem mintha zavart volna. Meg gondolom, ha bejönnék neked, nem másokat méregettél volna – bökte vigyorogva oldalba Genkit, aki csak fintorgott. Ennyit a nagybetűs Coming Outról a legjobb haverjával. 

 – Na, de ki az? – sürgette őt Aryu. Genki megakadt, és ismét másfelé nézett. Az egyik út menti fát kezdte bámulni, miközben lefejtette magáról Aryu karját. A férfi tudott a csatornájáról. Biztos hülyének fogja nézni, amiért a privát Twitterrel írt rá Koichira. Bár már ismerte őt, tudta, mennyi gondja volt önmaga elfogadásával, és nem egyszer jött át hozzá, amikor még nem volt befutva a bandájával, hogy lelket öntsön belé. Persze most sem hanyagolta el Genkit, de már nem tudott annyiszor találkozni vele, mint addig. 

 – Láttál mostanában felkapott videókat a YouTube-n? – kezdte igencsak gyászosan a sztorit Genki, mire Aryu bólintott, és úgy döntött, segít neki egy kicsit. 

 – Niiyama Koichi coming out videójára gondolsz? Inspirált téged, mi? – nevetett Aryu, aztán ahogy barátja kínlódó ábrázatára nézett, lefagyott az arcáról a mosoly. 

 – Oké, hányszor nézted újra, hogy kvázi beleszerettél? – tudakolta, ám Genki megrázta a fejét. 

 – Nem erről van szó… Ráírtam. A privát fiókommal. Flörtölni kezdtünk – vágta zsebre a kezeit. – Aztán rájöttem, hogy egy ilyen srác túl nagy falat nekem, és nem akartam neki visszaírni többet. De mondta, hogy ma is szívesen beszélne velem, szóval fogalmam sincs, mi legyen. Tuti nem kellhet neki egy ilyen srác, mint én. Nem mintha panaszkodnék neked, meg ilyen – mentegetőzött, miután kvázi ismertette a tegnap történteket. 

 – Állj, állj, állj! – intette le őt Aryu. – Már megint itt van az a fránya önbizalomhiányod. Látni akarom, mit beszéltetek, aztán majd eldöntjük, hogy írjál-e neki, vagy sem. Persze, csak ha szeretnéd – javasolta, mire Genki vállat rántott, és elővette a telefonját. Remélte, hogy Aryu nem fogja őt kinevetni a szánalmas próbálkozása miatt. 

 Közben igyekezett őt úgy navigálni, nehogy nekimenjen az út szélén álló lámpaoszlopoknak, ám a férfi csak hümmögve grasszált végig a járdán, miközben rendületlen olvasott. Genki egy idő után, amikor már úgy érezte, hogy lassan két fejezetet el tudna olvasni egy könyvből, kikapta Aryu kezéből a mobilt, és zsebre vágta azt. 

 – Oké, nyugi. Értem a célzást. Válaszokat akarsz, mi? – bökte meg a barátja Genki homlokát. – Írj neki vissza! Teljesen az ujjaitok köré csavartátok egymást, kár lenne veszni hagynod ezt az esélyt. A külsőd miatt meg ne aggódj annyit, egyrészt semmi ronda nincs benned, másrészt pedig nem tűnik olyan srácnak, mint akit zavarna, ha valaki nem egy modellalkat. 

 Genki bólintott. 

 – Köszönöm, Aryu – suttogta. A férfi ekkor nevetve beléje karolt, és a tőlük alig öt méterre himbálódzó kifőzde cégérére mutatott. 

 – Kapjunk be valamit, Aniki! 

 

 Szia! Kihívás elfogadva, sikerült elérned, hogy egész nap a fejemben járj, míg végül most rád nem írtam. Remélem olyan csodás volt a napod, mint amennyire te magad is az vagy! –G3NK1

 

 Miután Aryu haza kísérte őt, egy darabig még olvasott, aztán délután fél ötkor már nem bírta tovább: bekapcsolta a laptopot, elindította a Chemistrytől a Rewindot, és felment a privát fiókjával Twitterre. Semmi értesítés, ezt itt már megszokta. Viszont úgy döntött, feltétlenül válaszol Koichinak, hiszen mielőtt Aryu elindult volna haza, megígértette vele, hogy írni fog a férfinak. Megtörtént. Szinte se perc alatt érkezett a válasz. 

 

 Szia! Gondolom, dolgoztál, ezért megpróbáltam felvenni egy videót a csendéletek festéséről. Lesz mit kivágnom belőle, azt hiszem, sikerült egy párszor elgondolkoznom rajtad, és néma csendben meredni a kamerába, vagy épp a kelleténél több mennyiségű vizet a lapra csepegtetni. Még alig ismerlek, de nézd, már mit műveltél velem! Kemények a hétfők a munkahelyeden? -Koichi

 

 Genki idegesen túrt bele a hajába. Nem akart hazudni Koichinak a munkájáról, de azt sem akarta, hogy a férfi rájöjjön arra, kicsoda ő valójában. Biztos pocsék véleménnyel lenne róla, bármit is mondott Aryu. Talán elég, ha csak homályosan utal az igazságra, és akkor később nem lesz ebből gondja. Már ha lesz még később. 

 

 Nem nagyon. Mondhatni, a magam főnöke vagyok. Könyvekkel foglalkozom, de többet ne akarj tudni, kérlek. Még nem állok készen arra, hogy felfedjem magam előtted. Mindenesetre, remélem, nem rontottam el a karrieredet, és sikerül kivágni azokat a jeleneteket. Bár biztos nagyon édes lehetsz, ahogy elkalandoznak a gondolataid. Csak épp azt nehéz elhinni, hogy felém.

 

 Zsigerből írt, és engedte az önbizalomhiánnyal küzdő férfinak, hogy megkapargassa a felszínt. Lehetséges, miszerint nem kellett volna. De Aryu erről is beszélt vele. Mindent elmondott neki, amire szüksége volt ahhoz, hogy Koichi meglássa a valódi Genkit, és esélyt adjon neki. 

 

 Oké, én tudok várni, ha erre van szükséged. Pedig szívesen látnálak téged. Nehéz egy testetlen alakról álmodozni egész nap. Persze nem erőltetek semmit, meg önzőnek sem akarok tűnni. 

 

 Genki felállt a székéről, és kiment a konyhába. Ideges volt, a kezei remegtek, ahogy töltött magának egy pohár vizet. Koichi meglátná, és egyből visszautasítaná, csalódna, amiért nem olyan pasi, mint amilyet idáig képzelt magának. Visszament a gépéhez, leült, majd írni kezdett. 

 

 Szerintem nem kéne, hogy láss engem. 

 

 Megakadt a levegő a tüdejében, a könnyek szúrni kezdték a szemeit. De már hiába volt, elküldte, Koichi pedig már gépelte a választ, megeresztett egy reszketeg sóhajt, és ismét kiment a konyhába. Inkább kirakta a kontaktlencséit, mielőtt még vége lenne ennek az egy napos csodának, amikor elhitte, hogy valaki csak a belsőjéért is szeretheti. Különben Koichi miért akarná őt látni? Úgyis minden a külsőre ment. 

 

 Úristen… Ugye nem valami pedofil vagy?

 

 Genki keserűen felnevetett, miközben elmorzsolt pár könnycseppet. Talán mégsem lesz ma vége ennek a varázslatos álomnak, amelybe belecsöppent? Áltathatná magát, ez igaz, elüthetné ezt most egy viccel, de nem. Beszélni fog a problémájáról, még ha ezzel el is taszítja magától Koichit. 

 

 Nem, szerintem egy-két évvel lehetek nálad idősebb. Huszonöt vagyok. Csak nem vagyok valami szép. Nem az a srác vagyok, akit el akarsz képzelni magad mellett. 

 

 Hátradőlt. Aztán mikor Koichi válasza megjelent a képernyőn, jéghideg borzongás futott végig rajta, amelyet észveszejtő forró hullám követett. 

 

 Oké, ezt most nagyon hülyén fog hangzani, de látni akarom, kibe szerettem bele. Nem hittem volna, hogy alig egy nap alatt eléri nálam valaki azt, hogy még halovány fogalmam sincs arról, hogyan nézhet ki, mégsem tudom kiverni őt a fejemből. 

 

 Genki egy mozdulattal kapcsolta ki a laptopot, majd úgy döntött, itt az ideje aludni egyet.