Tizedik fejezet

  2019.08.10. 19:08

 Genki elsz�ntan n�zett fel az el�tt�k magasod� hegyre, mik�zben Koichi a hatalmas t�bl�n l�v� t�rk�pet tanulm�nyozta. Amikor m�lt h�ten a magasabbik f�rfi felvette a Genki sz�lein�l elk�lt�tt vacsora ut�n, hogy elmehetn�nek kir�ndulni ketten, Genki azonnal beleegyezett. Azonban mihelyst megl�tta, hogy az �ti c�ljuk milyen magasra ny�lik, egy pillanatra elgondolkozott azon, hogy biztosan akarja-e ezt. Azt�n Koichi izgatott mosolya �s csillog� tekintete minden k�ts�g�t eloszlatta. Legal�bb holnap nem kell elmennie a kondiba, ha most megval�s�tj�k a terv�ket, �s fels�t�lnak a hegy cs�cs�ra. 

 – Szerintem – kezdte Koichi, mik�zben mutat�ujja a t�rk�p felett lebegett. – V�lasszuk a piros utat! Egy forr�s mellett is elhalad, ahol meg lehet t�lteni a kulacsainkat. 

 Genki k�zelebb l�pett hozz�, �s mivel rajtuk k�v�l m�s nemigen j�rt reggel f�l kilenckor erre, ez�rt hagyta, hogy Koichi �tkarolja a derek�t. Belesimult a m�sik f�rfi �lel�s�be, a fej�t a v�ll�nak t�masztotta, �s a szem�vel v�gigk�vette a piros cs�kot. Annyira nem t�nt neh�znek az �t, b�r a l�tszat n�ha csalt. 

 – Fel�lem rendben van – egyezett bele Genki, majd megemelte az �ll�t, �gy Koichi ajkai k�nnyed�n az �v�ire tal�ltak.

 Ezut�n megfogt�k egym�s kez�t, �s megindultak a hegy alj�r�l felfel� k�gy�z� �sv�nyek fel�, ahol azt�n a piros jelz�s ir�ny�ba s�t�ltak. Genki egy kicsivel k�zelebb b�jt Koichihoz, ahogy be�rtek a f�k k�z�, �s �gy szeml�lte az leveleikkel tark�tott �sv�nyt, az azt szeg�lyez� bokrokat. Elvar�zsolta �t a term�szet, az agya pedig olyan szavak ut�n kutatott, amelyekkel a k�nyvek szerz�i az ilyen var�zslatos jelens�geket k�rbe�rt�k, �m csak keveset �rzett m�lt�nak a t�j jellemz�s�re. 

 – Elb�v�lt? – suttogta a f�l�be Koichi, mire Genki megborzongott, �s nagyot nyelve b�lintott. 

 – Sz�z sz�zal�kig – motyogta. 

 – Akkor j� helyre hoztalak – k�z�lte Koichi, Genki pedig k�nytelen volt egyet�rteni. Csillog� szemekkel figyelte a bokrok leveleit, amint a lenge k�s� �szi szell� megrezegtette �ket, hallgatta a susog�st, amely olyan volt, mintha a n�v�nyek besz�dbe elegyedtek volna egym�ssal, a l�pteik ropog�s�t a m�r megsz�radt avaron. A madarak csiripel�s�nek mel�di�ja megnyugtatta, �s melegs�ggel t�lt�tte el �t. A randev�jukat tal�n a var�zslatos jelz�vel tudta volna a legink�bb k�rbe�rni. 

 Hamarosan v�zcsobog�st hallottak, Genki pedig izgatottan gyors�tani kezdett a l�ptein. Koichi ugyan�gy tartotta vele a temp�t, m�gnem el�rt�k a kis forr�st. A v�z pajkosan csobogott a k�vecsk�k k�z�tt, kereszt�l egy h�d alatt, amelyen a deszk�k halk nyikorg�s�val k�s�rve s�t�ltak �t, hogy azt�n a t�bl�hoz �rjenek, amely azt hirdette, hogy a v�z ihat�. Genki egyb�l leguggolt, �s b�r a kulacsaik m�g nem �r�ltek ki teljesen, a k�t tenyere k�z� merte a h�v�s, tiszta folyad�kot, majd a sz�j�hoz emelve belekortyolt. Felpillantott Koichira, aki mellette �llt meg, �s mosolyogva figyelte �t. Leguggolt Genki mell�, �s � is megk�stolta a forr�s viz�t. 

 – Igyuk ki a kulacsb�l a marad�kot, �s t�lts�k ut�n most, vagy majd visszafele? – k�rdezte Koichi. 

 Genki h�mm�g�tt egy p�rat miel�tt v�laszolt volna. Belegondolt abba, mennyi van m�g a cs�csig, �s lassan b�lintott egyet. A t�rdeire t�maszkodva fel�llt. Koichi is �gy tett. 

 – Visszafel�. Nincs m�r annyi h�tra. – vont v�llat, majd hagyta, hogy a f�rfi megfogja a kez�t.

 Hamarosan fel�rtek a cs�csra, ahol padok v�rt�k �ket, k�z�p�tt pedig egy bronzdomborm� magasodott ki, amely kicsiny�tve �br�zolta a hegyet. A p�ros megindult az ut�bbi fel�. Amikor oda�rtek, Genki ujjai l�gyan v�gigsim�tottak a napsugarakt�l meleg f�men, m�gnem Koichi kez�nek �tk�ztek, aki a hegy l�b�t �rintette meg �pp. Egym�sra mosolyogtak, majd Genki lassan Koichihoz hajolt, hogy megcs�kolja �t. Az ujjaik lecs�sztak a domborm�r�l, �s egym�s fels�ibe markoltak, mik�zben a nyelveik lass� t�ncot j�rtak egym�ssal. Genki gerinc�n forr� hull�mok k�sztak v�gig, ahogy igyekezett min�l k�zelebb ker�lni Koichihoz. A bens�s�ges pillanatot Genki telefonj�nak rezg�se szak�totta f�lbe. A f�rfi zavartan, k�d�s tekintettel szakadt el Koichit�l, �s kapkodva vette fel a telefont. A kijelz�n az anyja neve szerepelt. 

 – Hal�, szia, anyu! – k�sz�nt�tte kipirult arccal a n�t. Koichi k�zben meg�rt� mosollyal h�tr�bb l�pett Genkit�l, �s figyelm�t a domborm�nek ford�totta. 

 – Szervusz, kincsem! 

 Genki von�sai komolly� v�ltak. Az anyja s�rt. 

 – Anyu, mi a baj? 

 Genki hangja hallhat�an ideges volt, Koichi ugyanis egyb�l fel�je fordult, �s agg�dva m�rte v�gig a f�rfit, ugr�sra k�szen, hogyha Genkivel b�rmi baj t�rt�nne, egyb�l mag�hoz h�zhassa. 

 – A nagypap�d… Jaj, Genki – A n� hangja remegett. – Annyira, de annyira sajn�lom. Rosszul lett, �s be kellett vinni a k�rh�zba, de… Kincsem, ugye nem vagy egyed�l? 

 Genki hallotta a szavakat, azonban mintha egy k�ls� burokb�l figyelte volna az esem�nyeket. 

 – Sz�vrohama volt, �s egyszer�en… Nem �lte t�l – szipogott az anyja, miel�tt �jra zokogni kezdett volna.

 A f�rfi t�rde megroggyant, Koichi pedig egyb�l ugrott, �s elkapta �t, miel�tt �sszerogyott volna. 

 – �rtem – suttogta rekedtes hangon a vonalba, miel�tt kinyomta volna. Azt�n kit�rt bel�le a zokog�s. A teste megfesz�lt Koichi karjai k�z�tt, aki szorosan tartotta �t, �s miut�n egyenesbe seg�tette, a mellkas�hoz h�zta �t. Megnyugtat� semmis�geket suttogott Genki f�l�be, �m a s�r�s csak lassan kezdett csitulni. K�zben n�h�ny t�r�z� �rkezett k�r�j�k, akik furcsa, ferde szemmel m�regett�k a jelenetet. Koichi nem t�r�d�tt vel�k. 

 – Genki, mi t�rt�nt? – suttogta, mikor a f�rfi m�r csak hangtalanul s�rt. 

 – Nagyapa… Meghalt. 

 Koichi von�sai megkem�nyedtek.

 – Hazaviszlek. �s ma n�lad alszom – jelentette ki ellentmond�st nem t�r� hangon. 

 Genki b�lintott, �s hagyta, hogy Koichi levezesse �t a hegyr�l. Nem eml�kezett az �tra, arr�l, hogyan jutottak le, sem arra, hogyan sz�lltak be Koichi aut�j�ba, �s mentek a lak�s�ra. Egyszer csak arra eszm�lt, hogy az �gy�ban fekszik, a plafont b�mulja, Koichi pedig az �gya sz�l�n �lve a kez�t simogatja. 

 – Annyira sajn�lom – suttogta a f�rfi. 

 Genki csak megr�zta a fej�t. Nem tudta feldolgozni a hirtelen gy�szt. A test�t csup�n �res porh�velynek �rezte, mintha a lelke kisz�k�tt volna bel�le odafent a hegyen. A hideget, amelyet maga k�r�l �rz�kelt, egyed�l Koichi ujjainak melege t�rte meg. B�rcsak Koichi az eg�sz test�t meleg�tette volna… De nem k�rte meg r�. Legsz�vesebben eldobta volna a g�tl�sait, �s szex�rt k�ny�rg�tt volna, hogy elfelejtse azt, ami t�rt�nt, m�g ha csak egy kis id�re is. Viszont esz�be jutott, amit Koichival �t�lt az elm�lt alig egy h�nap sor�n. Nem hamarkodhatta el, �gy csak Koichira pislogott kis�rt szemeivel, �s od�bb cs�szott az �gy�n. 

 – B�jj mell�m. K�rlek – n�zett a f�rfira, aki szomor�an s�hajtott, majd azt tette, amit Genki k�rt. A h�v�st �gy is el�zte, b�r Genki gondolatait nem teljesen siker�lt, hi�ba rajzolt k�r�ket, �s k�l�nb�z� mint�kat a szomor� f�rfi has�ra. 

 – Mindig melletted leszek, Gy�ny�r� – suttogta Koichi Genki f�l�be. – B�rmi t�rt�nj�k, �s ha sz�ks�ged van r�m – s�hajtott fel –, akkor csak h�vj, �s rep�l�k. 

 Genki szemeibe k�nnyek sz�ktek Koichi szavainak nyom�n. Megfordult a f�rfi �lel�s�ben, majd lehunyva a szemh�j�t, amely al�l folytak a k�nnyei, megcs�kolta Koichit. A p�rja viszonozta azt, �s igyekezett abba a cs�kba mindent beles�r�teni. Genki sz�m�thatott r�.