Negyedik fejezet

  2019.08.11. 10:27

 Reiki nem pislogott. 

 Limének pedig volt már annyi tapasztalata mellette, hogy a pad túlsó végébe csusszanva folytassa az ebédjét. Nem akarta magát megcsapkodtatni, se fojtogató ölelésekbe bonyolódni. Ezek helyett viszont Reiki akkorát sikkantott, hogy a tetőn mindenki megkövülve fordult az irányukba. Lime kínosan mosolygott a kisebb közönségükre, aztán óvatosan Kyounosukére pillantott, aki láthatólag ismét csodálatosan szórakozott. 

 – Most komolyan? – kérdezte Reiki csillogó szemekkel, halkabbra véve a hangját, és egy gyors mozdulattal közelebb csusszant Liméhez. – Elhívtad randira? Te? Őt? Olyan büszke vagyok rád! 

 Lime megrázta a fejét. 

 – Ez nem teljesen így volt, de végül is… Igen. Azt hiszem – húzta be a nyakát, felkészülve Reiki következő rohamára, amely ezúttal elmaradt, ugyanis Kyounosuke befejezte a vigyorgást, és visszahúzta maga mellé az alacsony fiút, az állát pedig annak feje búbján nyugtatta. Úgy tűnt, már senki sem figyelt rájuk, különben Kyounosuke nem ment volna el idáig. Így Lime úgy döntött, felteszi azt a kérdést, amely tegnap délután óta nem hagyta nyugodni. 

 – Milyen, amikor egy pasival csókolózol? – kérdezte Lime, aztán az ajkába harapott, és lehorgasztotta a fejét. Élete egyik legkínosabb mondatát ejtette ki a száján, arra pedig, hogy Reiki normálisan válaszol, vajmi kevés esélye volt. Ezért kissé meglepte, amikor Kyounosuke kezdett beszélni. 

 – Az első csókodra nem hinném, hogy fel tudnál készülni, Lime-kun. Meg minden csók más, függ a sok-sok körülménytől, amely körbevesz titeket. Teljesen más a szobádban, zárt ajtók mögött, mint odakint a parkban az egyik fatörzs mellett. Ugyanennél a fatörzsnél, esőben, szintén mást fogsz tapasztalni. Rengeteg fajta csók létezik, és ezeket nem lehet csak úgy, néhány mondattal körbeírni. Azt mondtad, Kazukinak valószínűleg van tapasztalata fiúkkal. Bízd rá magad, ha tényleg olyan ember, amilyennek eddig megismerted, tudni fogja, mit csináljatok. 

 Lime pislogott egy párat, aztán mosolyogva bólintott. Végül is. Kyounosukének igaza lehetett, hiszen már viszonylag régóta együtt volt Reikivel, Limének pedig volt egy olyan sejtése, hogy a fatörzses sztorit ezer százalék, hogy saját tapasztalatból merítette. Ehhez a következtetéshez pedig még véletlenül sem járultak hozzá a Reiki arcának két oldalán megjelenő halványpiros foltocskák… 

 – Na, szóval! – pattant fel ekkor Reiki, kvázi egyszerre a csengővel. – Lime holnap elveszíti a szüzességét, ez mind szép és jó, de most húzok matekra. Csácsá! 

 Olyan gyorsan viharzott el, hogy mire Liméék felálltak, már eltűnt a lejárónál. A fiú még sosem látta ilyen zavartnak a barátját, ezért egyből Kyounosukére nézett. 

 – Mi baja? – kérdezte, ahogy megindultak, ám hirtelen Kyounosukének is nagyon sietőssé váltak a dolgok. 

 – Csak tipikus Reiki. Na, szia, Lime, sok sikert a randin! 

 Ezek a szavak még másnap délután is folyamatosan ismétlődtek a fejében, miközben a park bejáratánál várt Kazukira. A férfi nem késett, egyszerűen csak Lime volt túl korai, ugyanis annyira izgult, hogy már fél órával előbb elindult az alig ötpercnyi sétára lévő parkba. Csak annyit mondott a szüleinek és Ryunak, hogy randira megy, aztán mielőtt felocsúdtak volna a döbbenetből, kiviharzott az ajtón. Biztos hosszas faggatózásnak fog elébe nézni, de nem tervezte beavatni őket abba, hogy pont Kazukival töltötte a délutánt. Pláne, hogy hab a tortán, Ryu mindkettejüket lehordaná, amiért a haverja megrontja az öccsét, vagy valami hasonló marhaság, ami eléggé idegesítette Limét. A bátyja hajlamos volt néha túlfélteni őt. 

 – Szia, Lime! 

 Oké, szóval Kazuki úgy döntött, okoz neki pár instant szívrohamot, az elsőt pedig rögtön a hangjával. A második már inkább annak szólt, hogy a fehér rövid ujjú pólója alól ismét kilátszottak a kulcscsontjai, mintegy vonzva Lime ártatlan tekintetét. A fiú nyelt egyet, megigazította a Ryutól örökölt kockás felső gallérját, és remegő hangon visszaköszönt. Pedig annyira igyekezett magabiztosnak tűnni! 

 – Nem kell izgulni, oké? Csak két srác vagyunk, akik sétálnak egyet, és nem mellesleg vonzónak találják egymást – mosolyodott el Kazuki. Lime bólintott. Vonzónak. Hű, hát ezt még szoknia kell! 

 – Milyen volt tegnap a suli? – kérdezte a férfi, ahogy megindultak a fákkal övezett sétányon. 

 – Okés – mondta Lime, aztán minden mindegy alapon úgy döntött, megpróbál úgy mesélni, mintha csak Ryuval beszélgetne. –  Hát, ugye két haverom van a suliban, Reiki és Kyounosuke. Reggel elmentem Reikivel a büfébe, róla tudni kell, hogy eléggé… hirtelen természete van. Rágót vettünk volna neki, csak pont előttünk vette meg egy csaj az utolsót, ezért Reiki kicsit ideges lett, és le kellett fognom, mielőtt megverekszik azért a csomagért. Enyhén rá van függve a rágógumikra – nevette el magát Lime, bár amikor Reiki idegesen sziszegve próbált a lány közelébe férkőzni, akkor az egyáltalán nem volt szórakoztató. 

 – Azért a lány sikeresen elmenekült? – kérdezte Kazuki, és Limére villantott egy kedvesnek szánt, ám annál szexisebb mosolyt. A fiú elpirult, így inkább egy bólintást követően a betontalajt kezdte el vizslatni, amely a maga repedésmentes simaságával igencsak egyszerűnek, mégis látványosnak bizonyult. Inkább, mint hogy felforrjon a feje. 

 – És Reikiéknek elmondtad már? 

 Nos, mivel Kazuki kvázi semmiféle kontextust nem helyezett a kérdés mellé, ezért Lime fejében számtalan lehetőség villant fel. A randit? Kazukit? Hogy meleg? Minden mindegy alapon az összes felvetésre válaszolt. Maximum kicsit leégeti magát, a tegnapelőtti közjáték után a szekrénnyel rosszabb már úgysem lehet. 

 – Tudják, hogy én… 

 Megakadt. Nagyon ritkán mondta ki magáról ezt a tényt, így kicsit össze kellett szednie magát hozzá. Pedig csak két szóról volt szó. 

 – …Meleg vagyok. Ők is azok, így elfogadják. Meg járnak is. Beszéltem nekik rólad meg a randiról, ha erre vagy kíváncsi – motyogta, és csak remélte, hogy nem kell újra megismételnie. 

 – Igazából nem tudom, mire voltam kíváncsi. De örülök, amiért elfogadnak a barátaid. Nem problémáztak, amiért kicsit idősebb vagyok nálad? 

 Lime érezte a hangjában, hogy erre most őszintén kell felelnie, hiszen Kazuki tényleg kíváncsi volt, Reikiék minden tekintetben elfogadnák-e, ha valóban járni kezdenének. Valamilyen szinten megmelengette a lelkét, hogy Kazukinak valószínűleg ilyen tervei lehettek. A legvadabb álmaiban sem gondolta volna azt, hogy az első kapcsolata a bátyja egyik haverjával, pláne egy egyetemistával fog kialakulni. Egy igencsak helyes és kedves egyetemistával. 

 – Reiki egy kicsit meghökkent, de Kyounosuke szerint két év nem olyan sok, szóval… Semmi gondjuk nem lenne azzal, ha mi ketten… 

 Nem merte kimondani, nehogy Kazuki túlságosan tolakodónak vegye. Semmiképpen sem akart ráerőltetni egy kapcsolatot, még ha azzal a saját szívét össze is törné. Persze, jól esett volna, ha azok a karok ismét körülölelik őt, a hatalmas ujjak az arcát simítják, és a fenébe is, mindent megadott volna azért, ha Kazuki megcsókolja őt. Belebizseregtek az ajkai, ha erre gondolt. 

 – Örülök neki. Van valami tárgy, amit szeretsz a suliban? Esetleg elképzelés? Ryu mondta, hogy nem megy nagyon a matek, gondolom, nem leszel infós, mint mi. 

 Lime örült, hogy Kazuki kérdésekkel köti le a gondolatait, mielőtt túlságosan beléjük feledkezne. 

 – Irodalom. Talán… Esetleg az angol. Bár még nem tudom, mihez kezdjek velük. Miért választottad az infót? – kérdezett vissza. Úgy érezte, kicsit kölcsönössé kéne tennie a beszélgetést, hiszen azért ő is többet akart tudni Kazukiról. 

 – Inkább a gépek, mint a számok miatt. Kommunikációt jelöltem elsőnek, de az nem jött össze. Majd ha itt végeztem, akkor talán ismét megpróbálom. Most egyelőre elég nekem ez is, aztán később ki tudja, mi lesz. 

 – És mit szeretnél? – szaladt ki Lime száján. 

 – Nos…

 Egész jót beszélgettek, amíg a parkban sétálgattak, ám egy idő után Lime lába kissé elzsibbadt, így leültek egy padra, ami körül csak úgy zsizsegtek a galambok. A fiú próbálta visszafojtani a rajongását a békés élőlények után, de ez nem igazán ment neki. Egyszer csak azon kapta magát, hogy búgó hangon felelt az egyik őt néző madárnak, Kazuki pedig halkan kuncog mellette. Rögvest elnémult, és az ajkába harapva fordult a mellette nevetgélő férfi felé. 

 – Jaj, ne haragudj! – szabadkozott Kazuki. – Csak olyan aranyos vagy. Mint egy húsvér galamb – mondta még mindig nevetve. 

 Lime megrázta a fejét, aztán ismét a madarak felé fordult. Most ez jó volt, vagy nem? 

 – Na, gyere, Madárkám! Itt az ideje hazarepülnöd, már lassan hét óra lesz – állt fel a padról Kazuki, és a kezét nyújtotta Lime felé, hogy felsegítse őt. A fiú gerincén szikrák pattogtak végig, ahogy elfogadta azt, ám Kazuki úgy tűnt, nem tervezte elengedni, ezért kézen fogva sétáltak ki a már igencsak elnéptelenedett parkból. Bár igyekeztek mindig kevésbé forgalmas utakat választani, most még az a pár lézengő ember is eltűnt, akivel séta közben találkoztak. Limét nem lepte meg, ahogy Kazuki hatalmas tenyere szinte elnyelte az övét, mégis úgy érezte, mintha minden bütykük egymáshoz lett volna tervezve. 

 A hazafele tartó úton egy szót sem szóltak egymáshoz, mondjuk Lime nem is mert volna, ugyanis úgy tűnt, mintha Kazuki valamin nagyon törné a fejét. Így legalább minden figyelmét az összekulcsolt kezüknek tudta szentelni. Amikor a házukhoz érve megálltak, Kazuki aprót szorított Lime tenyerén, majd elengedve azt, megállt vele szemben. 

 – Jól éreztem magam ma veled. Esetleg valamikor megismételhetnénk. Jövő pénteken eléd menjek a sulihoz? Aznap délelőtt vannak csak óráim. 

 Lime olyan hevesen bólintott, hogy még a nyaka is majd’ beleroppant. Újabb randi Kazukival? Fantasztikus! 

 – Akkor azt hiszem… 

 Kazuki mélyen a szemébe nézett, Lime tekintetét igyekezett a sajátjához láncolni, hogy a fiú még véletlenül se tudjon másfelé nézni. Nem mintha akart volna. Azok a szürkésbarna szemek fogva tartották őt. Aztán Kazuki átkarolta a derekát, az ajkaik pedig alig pár lélegzetnyire voltak egymástól, mielőtt összeforrtak volna. Rövid csók volt, nem volt benne semmi követelődzés, egyszerűen csak megpecsételtek vele valami friss, kibontakozóban lévő dolgot. 

 – Jó éjt, Madárkám!