Kilencedik fejezet

  2019.08.14. 08:18

 A délelőttöt az ágyban való lustálkodással, és szenvedélytől mentes, ám érzelmekkel teli csókcsatákkal töltötték. Satoshi nem is tudta, hogy egy ember miként érezheti magát ennyire boldognak csupán ennyitől, de ahogy Yuuki kuncogva a nyakhajlatába fúrta az arcát, többé már nem voltak kétségei. 

 – Lemegyek reggelit venni – mormogta Satoshi, miközben a másik férfi sötét, kócos tincseivel babrált. Yuuki a festő csípőjére tette a kezét, amelybe Satoshi egyből beleremegett, aztán viszonozta a csókot, amivel a modell végül útjára engedte. 

 Felült az ágyban, és a levetett alsója után nyúlt, amely valahol a bokái környékén landolt az előző este folyamán. Miután felvette a ruhadarabot, a szekrényhez lépve tiszta holmi után kutatott, és egy utolsó mosollyal ajándékozva meg az ágyon pihenő szépséget, a fürdőbe sétált. Sietett, mivel szeretett volna minél frissebb áruhoz jutni a pékségben, így mikor alig negyedóra elteltével már az üzletben álldogálva válogatott a még meleg zsemlék között, egészen megkönnyebbült. Miután fizetett, gondolt egyet, és úgy döntött, kinéz a piacra is. Nem volt messze az otthonától, így a zsemle még mindig langyos volt, mikor odaért. Nem akart túlzásba esni, így csupán egy fél kiló paradicsomot vásárolt, és már sietett is haza. 

 Yuukit nem találta a műteremben, így miután lepakolt a konyhában, bekukkantott a hálóba. A férfi félig kitakarva aludt, mellkasának fehér bőre szinte világított a homályos szobában. Satoshinak nem volt szíve elhúzni a függönyöket, sőt, megigazította a takarót, nehogy a modell megfázzon, majd halkan visszament a konyhába. A négy zsemléből kettőt felszeletelt, megvajazott, majd a paradicsomok egy részét felkockázva egy tányérra rakta, amelyet az asztal közepén helyezett el. A pár napja vásárolt tej maradékát eloszlatta két pohárban, aztán elégedett mosollyal szemlélte a terítéket. 

 Jól mutatna egy terítő az asztalon – futott át az agyán, majd elővette a maradék pénzt, és számolgatni kezdett. Még most is alig tudta elhinni, mennyi maradt, holott mostanság annyi mindent – főleg ételt – vett. Úgy döntött, holnap délután elmegy Yuukival terítőt venni, hiszen telt rá. Fogalma sem volt, utoljára mégis mikor érezte úgy, hogy nincs gondja a pénzzel. Még ha meg is veszi a terítőt… Még legalább egy hónapig tudja tartani ezt a színvonalat. Egy hónap. Akkor lesz Yutori kiállítása, amelyre Satoshit is szívesen látná. A festő felsóhajtott, és eltéve a pénzt, a hálóba ment. 

 – Yuuki – suttogta, ahogy lágyan végigsimított a férfi békés arcán. – Kész a reggeli… Vagy ebéd. 

 Való igaz, rengeteget lustálkodtak, így már lassan dél is elmúlt, amikor Yuuki kinyitotta a szemeit, és Satoshira mosolygott. Felemelte a kezét, majd játékosan beletúrt a festő göndör, vörös tincseibe. 

 – Tetszik. Puha – jegyezte meg, mielőtt felült volna az ágyban, majd az előző este levetett alsójáért nyúlt. Satoshi közben felegyenesedett, és a szekrényhez lépve előkeresett egy inget és egy nadrágot a férfinak, aki egy hálás pillantással viszonozta a gesztust. Se perc alatt felöltözött, aztán a konyhába menve nekiálltak enni. Yuuki kíváncsian szemlélte a paradicsomot, végül, amikor megkóstolta, az arca elégedetten felragyogott. Satoshi próbálta leplezni a mosolyát. Tetszett neki, ahogy a másik lassacskán felfedezte a körülöttük lévő világot.

 – Paradicsom – mondta, ahogy ő is elemelt egy szeletkét. Yuuki megismételte a szót. 

 Miután végeztek, Satoshi mosogatás közben úgy döntött, felvázolja Yuukinak a közeledő kiállítás témáját. Bár a férfi a múltkor is magától ajánlotta fel, hogy Satoshi lefestheti, ezúttal sem akarta kényszeríteni semmire. 

 – Egy hónap múlva lesz megint kiállítás – kezdett bele, miközben a paradicsomos tányért súrolta. Hátrapillantott, úgy tűnt, Yuuki feszülten figyeli. – Festenem kéne. 

 Érezte, amint a másik férfi mögéje sétál, a testének hője melegítette Satoshi hátát. 

 – Rendben – suttogta Yuuki a fülébe, ezzel pedig kellemes borzongás futott végig a festő gerincén. A modell eltűnt, ő pedig lassacskán végzett a mosogatással. Először a hálóba ment. Üres volt. A műterembe lépett, és szinte leesett az álla. Yuuki egy szál ingben üldögélt a széken, majd amikor meglátta Satoshit, készült levenni a ruhát, azonban a férfi megállította őt.

 – Ne! – csattant fel Satoshi, Yuuki pedig ijedten húzta vissza a vállára az anyagot. 

 – Sajnálom – fogta magát vissza a festő, látván a modell ijedtségét. – Szeretnélek így lefesteni – tette hozzá, holott eddig nem volt tapasztalata ruhaneműkkel. Közelebb lépett Yuukihoz, és megigazította rajta az inget, majd nyomott egy csókot a homlokára. Már ült volna le festeni, de a férfi elkapta a csuklóját, és visszahúzta Satoshit egy hosszabb, szelíd csókra. 

 Az elkövetkezendő egy hónapot így töltötték: délelőtt dolgoztak, délután sétáltak, az estéket pedig egymásnak szentelték. Idilli helyzet volt ez, olyan, amelyre Satoshi mindig is titkon vágyott: szeretni úgy, hogy közben szeretve lenni, gondtalanul élni, és igen. A szabadság szó is párszor megfordult a fejében, ám olyankor mindig bűntudatot érzett. Nem tudta, Yuuki mégis mennyire érzi magát szabadnak mellette, bár úgy tűnt, a férfinek semmi gondja nincs azzal, ahogy éltek. Egyre többször mert szólni, az érzéseit Satoshi felé pedig nyíltan kifejezte, amikor csak alkalma volt rá, bár egyszer sem mondták ki, mi van köztük, erre nem is volt szükség. 

 Végül megkapták a meghívót is. Általában egységes meghívókat volt szokás kiküldeni, azonban Satoshié személyre szabottra sikeredett, ugyanis Yutori megemlítette neki, hogy hozza el Yuukit is, majd Chizuruvel egy hátsó teremben elüthetik az időt. 

 Így hát a kiállítás napján Yuuki már ingben és fekete vászonnadrágban üldögélt az ágyon, miközben Satoshi a magasított talpú cipőt kereste. Amikor megtalálta, leült a férfi mellé, és már húzta volna fel a lábbelit, amikor megérezte, hogy a másik bámulja őt.  

 – Yuuki – kezdte egy nagy sóhajjal, azonban a modell nem hagyta, hogy befejezze.

 – Szép vagy. Így… Jobb – kereste a szót Yuuki, majd egy mosollyal zárta le a mondandóját. Satoshi lesütötte a szemét.

 – Csak te gondolod így – motyogta. Ekkor Yuuki meleg ujjbegyei az álla alá nyúltak, és a férfi megemelte Satoshi fejét. Az arcuk egészen közel volt egymáshoz.

 – Lehet. De lehet nem – mosolyodott el a modell, majd összeérintette az ajkaikat pár pillanat erejéig. 

 Végül Satoshin csupán csak a cilinder volt, amikor megérkezett értük a hintó. Yutori egyedül értük küldetett, lévén a többi festő mind rangosabb és elismertebb volt Satoshinál, így ők saját fogattal indultak a kiállításra. Csupán három festmény utazott velük együtt, ám mind a háromra büszkék voltak. Az elsőn Yuuki egy szál ingben nézett ki az ablakon, a másodikon a fürdőkádban ült, a testét takarta a víz, míg a harmadikon semmi sem takarta őt. A kezeivel a konyhaasztal lapján támaszkodott, a fejét pedig leszegte, tincsei az arcába hulltak. Talán ez készült a legtöbb ideig, ugyanis a férfiassága rengeteg gondot okozott Satoshinak. Nem tudta, megfesse-e a legapróbb részletekig, vagy inkább cenzúrázza. Végül az utóbbi mellett döntött, Yuuki pedig úgy tűnt, elégedett az eredménnyel. 

 Az elsők között érkeztek a festményeknek berendezett szalonba. A falak bézsszínűek voltak, a plafon narancssárga. Egy díszes csillár lógott középütt, a falakon kisebb lámpák. Bútor sehol. A helyiség közepén Yutori Chizurut hátulról átkarolva, a férfi lapockáiba fúrva az arcát álldogált, miközben a sötét hajú férfi egy róla készült festményt szemlélt. Ruhában ült a vörös színű szalon kanapéján, a kezében egy pohár borral. Yutori vonásai hatalmas odaadásról és szeretetről tanúskodtak. 

 – Sziasztok! – köszönt végül Satoshi, erőt véve magán, hogy megtörje az intim pillanatot. Yutori felkapta a fejét, és elengedve a párját, vigyorogva integetett a küszöbön ácsorgó barátjának.

 – Satoshi! Gyertek beljebb, leszakad a kezed attól a sok képtől! – kacagott. 

 Elégedetten szemlélte barátja műveit, és megragadva a festő öltönyének ujját, az üres falfelületekhez rángatta őt, ahol egyből nekiálltak felrakni a képeket. Közben Satoshi hátranézett a válla felett, ahol Yuuki legnagyobb meglepetésére élénken társalgott Chizuruvel. Összeráncolta a szemöldökét. 

 – Emlékszel, hogy egy kínai festővel volt, nem? – jegyezte meg Yutori, mint aki olvasott Satoshi gondolataiban. A férfi bólintott a kérdésre.

 Miután felpakolták Satoshi képeit, elkísérték Chizurut és Yuukit a vörös szalonba ahol elköszöntek a modellektől. Yutori átkarolta a magasabbik féri vállát, és apró, óvatos csókokkal becézgették egymás ajkait, miközben édes semmiségeket suttogtak egymásnak, míg Satoshi csupán egy csókot adott Yuuki szájára, mielőtt átölelte volna őt. 

 – Sok sikert! – markolta meg Yuuki finoman Satoshi öltönyének anyagát, mielőtt elengedte volna őt. 

 A két festő ezután lement a szalonba, ahol már egyre többen voltak. Yutori személyzete segített elhelyezni a többi meghívott képeit, és a kiállítás megnyitójára már minden a helyén volt. Akkor kezdtek szállingózni a nemes hölgyek és urak, a műkedvelő réteg, akik gondosan méregették a monoklijukon keresztül a különböző képeket, néha leintve egy-egy festőt, vétel vagy kritika célzatával. Yutori a vendégek fogadásával foglalta le magát, így Satoshi a szalon egyik sarkába húzódva, csendben szemlélte a rengeteg embert. Legnagyobb megkönnyebbülésére, nyoma sem volt a cinikus Hitorabának, nem úgy, mint a múltkor. 

 Nem sokkal később egy jól fésült férfi állt meg előtte. Nem sokkal később Satoshi megilletődötten tette zsebre a tízezer yent, amelyet a fürdőkádas festményért kapott. Aztán már nem volt megállás. Az inges kép ugyanennyiért kelt el, azonban a konyhaasztalos szinte már-már horribilis összegért nyert gazdát: huszonötezer yen. 

 A kiállítás végére Satoshi úgy nézett ki, mintha szellemet látott volna. Már csak ő és Yutori maradtak, amikor a másik festő melléje lépett, és hátba veregette őt.

 – Ennyire sokkolt? – vigyorgott Yutori, mire Satoshi bólintott egyet. – Ez még csak a kezdet, barátom! 

 Amikor a vörös szalonba mentek, Yuuki egyből Satoshi nyakába ugrott, szorosan ölelve a törékeny festőt, aki mosolyogva beleszagolt a férfi vállába, majd eltolta magától, és egy puszit nyomott az arcára.

 – Jó volt? – kérdezte Yuuki, az arcán széles mosoly. 

 – Igen. Remek – felelte Satoshi, mielőtt újra átölelték volna egymást. 

 Nem sokkal később elbúcsúztak Yutoriéktól, hogy aztán ezúttal gyalogolva hazafelé, Satoshi szeme megakadjon egy ékszerbolton. Hirtelen eszébe jutott egy ötlet, és megkérte Yuukit, hogy várja meg kint, egy perc és jön. 

 Amikor belépett, egy pillanatra meghökkent a rengeteg csillogás és fényűzés láttán, mígnem a tekintete megakadt két egyszerű ezüstgyűrűn. Talán hétezer yent hagyhatott ott, nem érdekelte, ugyanis mikor kilépett az üzletből, egyből Yuuki gyűrűsujjára húzta a pár egyik tagját, míg a másikat a sajátjára csúsztatta. A modell úgy tűnt, egy pillanatig szóhoz sem jut, aztán az arcvonásai teljesen ellágyultak, még egy könnycsepp is kicsordult a szeméből, amelyet rögvest el is maszatolt a hüvelykujjával. 

 Végül olyat mondott, amire Satoshi egyáltalán nem számított:

 – Szeretlek.