Ijedtség 4.

  2019.09.07. 10:52

 Levi szinte szellemként kóválygott az utcákon. Nem akaródzott hazamennie, ám végül mégiscsak felszállt a buszra. Végig a csók járt a fejében. Saját magánál nagyobb idiótát nemigen találhatott volna, és már előre rettegett, mi lesz ha Yuito megtudja. Ha Kuu megtudja… Mindkettejüknek megígérte, hogy nem fog hülyeséget csinálni, erre olyat tett, amire nem volt mentség. 

 Pedig akkor és ott nem tűnt rossz ötletnek az a csók. Ráadásul Kira visszacsókolt, még ha csak bizonytalanul is. Levi konkrétan majdnem felbukott a küszöbben, ahogy a lakásba lépett. De hiszen visszacsókolt! Igaz, hogy utána elhajolt, de az ajkai határozottan megmozdultak Leviéi alatt.

 – Levi? – hallotta meg Yuito hangját a konyhából, majd a férfi borzas, ezüstös tincsei is felbukkantak az ajtófélfánál, ahogy kérdő pillantással ajándékozta meg a lakótársát.

 – Visszacsókolt! – kiáltotta Levi, mire Yuito láthatóan elsápadt. 

 – Te lekaptad? – kérdezte döbbenten, Levi pedig akkorát bólintott, hogy majd’ lepottyant a feje a nyakáról. Yuitonak sem kellett több, egyből odarohant a barátjához, és szorosan átölelte őt.

 – Irtó szerencsés vagy, hallod? Megütött volna a guta, ha másképp történik – sóhajtott fel a férfi. Levi megveregette a hátát. Boldog volt, ám csak most kezdett el neki leesni, hogy másképp is alakulhattak volna a dolgok a fodrászatban. Ha Kira puha ajkai nem mozdulnak meg, ha Levi semmiféle reakciót nem kap a csókra, akkor nem biztos, hogy most vigyorogva bújt volna Yuito karjai közé. 

 Ekkor Levi kabátjában, amely még mindig rajta volt, megszólalt a telefonja. Kibontakozott az ölelésből, és miközben levette a kabátot, előhalászta a zsebéből a készüléket. Ismeretlen szám, bár volt egy halovány sejtése.

 – Halló? 

 Amikor meghallotta Kira hangját, a szíve egy hatalmasat ugrott, és egyből elvigyorodott. Fél kézzel felakasztotta a kabátját a fogasra, és kikerülve a szemét forgató Yuitot, a hálóba ment. Ott lehuppant az ágyára, és alig bírta visszafojtani a mosolyt, ahogy végül válaszolt.

 – Kira? 

 A vonal túlsó végéről érkező hümmögés most már biztossá tette számára a nyilvánvalót. 

 – Azért kereslek, ami ma történt – érezte a másik hangján, hogy ideges, ám nem tudta, mégis hogyan nyugtassa meg. A mosolya egy szempillantás alatt tűnt el. Mi van, ha Kira bánta azt a csókot? 

 – Szeretném, ha lenne folytatása. Mikor érsz rá? Elmehetnénk sétálni vagy valami.

 Levi eldőlt az ágyán, és a fehér plafont bámulta. 

 – Igazából bármelyik délután jó nekem – kezdte. – Neked mikor lenne jó? 

 Közben hallotta, ahogy Yuito a konyhában csörömpöl az edényekkel, megnyitja a csapot, és mintha az olaj halk sercenését is észlelni vélte volna. 

 – Csütörtökön nem dolgozom – felelte Kira. – Mégis, mi lenne, ha a fodrászat előtt találkoznánk? 

 – Oké.

 Egy ideig csend volt. Levi mintha hallotta volna Kira lélegzetvételeit, amitől a mosoly visszaköltözött az arcára. Aztán végül nem bírta tovább a hallgatást. Muszáj volt rákérdeznie. 

 – A csók… – kezdte finoman, mire Kira egyből átvette a szót.

 –  Jól… – itt vett egy nagy levegőt –, csókolsz – fújtatott a fodrász. – Levi, a francba is, élveztem. De miért csókoltál meg? 

 Levi sokszor feltette magának a kérdést, amíg hazafelé tartott, sőt, még most is újra felmerült benne. Próbált indokokat keresni, választ akart adni, ám végül feladta. 

 – Nem tudom – felelte őszintén. – És te miért csókoltál vissza? 

 Most Kira hallgatott egy darabig. Aztán végül felkuncogott.

 – Nem tudom. 

 Mindketten nevetni kezdtek, majd nehézkesen bár, de bontották a vonalat. Levi úgy érezte, mintha a talpa alig érné a padlót, ahogy Yuitohoz sietett, aki egy újabb adag palacsintatésztát öntött a serpenyőbe. Sercenés, finom, édes illat. Levi vigyora már-már a füléig ért. 

 – Na, min nevettél annyira? – tette fel a kérdést Yuito. 

 – Semmi különös. Csütörtökön randizunk – billegett Levi a sarkán, miközben kíváncsian szemlélte a már elkészült palacsintákat. 

 – Vegyél nyugodtan az aljáról – válaszolta meg a még fel sem tett kérdést Yuito, Levi pedig hálásan emelte meg a kupacot, hogy a legaljáról elnyúljon egy üres palacsintát, aminek a felét aztán azon nyomban a szájába is tömte. 

 – Malac – jegyezte meg nevetve Yuito. – Szóval csütörtökön, hm? 

 Az a nap hamar el is jött. Levi mihelyst hazaért a munkából, egy halom ruhát szórt az ágyára, és nem tudta, hogy a passzos farmer, vagy a fekete vászonnadrág lenne-e megfelelőbb egy első randira Kirával. Oké, hogy a másik láthatóan odavolt Levi combjaiért, de végül a vászonnadrágot választotta. Ennek kettő, igencsak egyszerű oka volt: az egyik, hogy nem akarta megijeszteni a férfit, a másik pedig, hogy reménykedett egy következő randiban. Hiba lett volna már rögtön az elején ellőnie ezt a darabot. Egy fehér pulcsi és egy aranyozott nyaklánc koronázta meg a számára igencsak tetszetős szettet, és mikor a fürdőben elsimított néhány zavaró pattanást a korrektorával, úgy érezte, készen áll a délutánra. 

 Kira már várta őt, mikor odaért, és Levi kissé megtorpant, amikor észrevette, kiknek a társaságában volt a fodrász. Cion és Kuu kézen fogva álldogáltak, és az előbbi épp felnevetett valamin, amit Kira mondott. Amikor Levi odaért, egyből köszönéssel indított, habár nem mert egyenesen Kuu szemeibe nézni. 

 – Érezzétek jól magatokat! – vetette oda búcsúzóul kissé pajkos hangnemben Cion, amíg Kuu finoman megpaskolta Levi vállát, aki egyből megkönnyebbült. Ahogy elnézte, nincs harag. Kira viszont úgy tűnt, mindjárt Cion után ered, és keresztben lenyeli őt, amin Levinek muszáj volt mosolyognia. 

 – Hagyd, ha neked nem is, Kuunak még szüksége lehet rá – jegyezte meg. Kira összehúzta a szemeit, majd végül hitetlenkedve felnevetett. 

 – Folyamatosan meglepsz – csúszott ki a fodrász száján. Levi arcára pimasz vigyor költözött, ahogy elindultak. Tetszett neki, ahogy Kira úgy tűnt, megijedt attól, amit az imént mondott.

 – Szeretnéd, ha még meglepnélek? – piszkálódott egy kicsit, és meg sem várva Kira válaszát, összekulcsolta az ujjaikat. Érezte, hogy a másik tenyere izzadni kezd, és finoman megremeg az övé alatt. Izgalmasnak találta a dolgot. 

 – És mi lenne, ha én lepnélek meg? – fordult felé Kira, amikor egy piros lámpához értek. Levi kérdőn felvonta a szemöldökét. Nem értette, mégis miféle meglepetésre gondolt a másik, a fodrász arcára azonban ekkor hasonló vigyor kúszott, mint ami Leviére az imént, és közel, egészen közel hajolt a másikhoz. Levi érezte a forró, cigaretta füstjére és mentára emlékeztető illatot, és egészen elpirult. Remélte, hogy Kira nem a nyílt utcán akar vele csókolózni, mert azt még ő sem merte bevállalni, legalábbis fényes nappal, ahol bárki könnyedén megbámulhatja őket, mindig kerülte a csókokat. Ráadásul pont Kira, akinek előtte még nem volt dolga pasival fogja majd a szabályokat áthágva csókba vonni őt? Az egész olyan abszurdnak tűnt. Megijedt.

 Kira pedig pont abban a pillanatban nyomott puszit az arcára, amikor a lámpa zöldre váltott.

 Nevettek.