Zavartság 1.

  2019.09.15. 12:13

 Shikina unottan forgatta a kezében lévő tollat. Hamarosan lejárt a műszakja, és szinte már alig bírt magával. Csak két kisebb csoport tartózkodott a karaokebárban, de már ők is nagyon a végét járták, úgy tűnt, már beütött nekik az alkohol, ugyanis a hangszigetelt termekből szépen lassan kijöttek a bárpult előtt lévő asztalokhoz. Idekint is szólt a zene, Shikina pedig finoman dobolni kezdte Reol új számának az ütemét, miközben az embereket figyelte. Jobb dolga úgysem akadt, amíg nem jöttek oda hozzá italt kérni. 

 Aztán Shikina figyelmét felkeltette valami, jobban mondva valaki. Nyílt az ajtó, és egy magas, kócos, vörös hajú férfi lépett be a bárba. A toll koppant a pulton. Az illetőnek éles arcvonásai, hosszú, keskeny orra és telt ajkai voltak. Shikina akaratlanul is elképzelte, ahogy a férfi szája az övének nyomódik. Végignyalt a piercingjén, és csak remélte, hogy a másik nem látta meg, ugyanis rövid, zavart körbekémlelés után, egyből a pulthoz indult. 

 Shikina az egyik pohár tükröződésében ellenőrizte, hogy rendben volt-e a sminkje, aztán az épp akkor odaérő férfihoz fordult, és rámosolygott.

 – Jó estét, mit parancsol? 

 – Jó estét! – pillantott rá zavartan a másik. Az ádámcsutkája láthatóan megmozdult, ahogy nyelt egyet. Shikina azt hitte, ott helyben elájul. Jöttek már be helyes srácok a bárba, de általában társasággal, így csupán csak futó pillantásokat vetett rájuk. 

 – Igazából… Mangaka volnék, és az új mangámhoz szeretnék inspirálódni, skicceket készíteni a karaokebáros jelenetekhez. Van… Erre lehetőségem? 

 Shikina egy darabig nem szólt semmit. Figyelte a reménykedő tekintetet, az enyhén összepréselt ajkakat. Aztán pislogott egyet, és megpróbálta összeszedni magát.  

 – Azonnal felhívom a főnökömet, egy pillanat türelmet kérnék – fordult a telefonjához. A szíve a torkában dobogott, és csak hatalmas önuralom árán tudta megállni, hogy ne írjon Kuunak egy SMS-t a helyes férfiról. Tárcsázott, majd várt. Közben a tekintete összeakadt a mangakáéval, és úgy érezte, mindjárt kiugrik a szíve a helyéről. Aztán a főnöke hangja kizökkentette őt, és alig fél perc alatt sikerült dűlőre jutniuk az üggyel kapcsolatban. Shikina félretette a telefont.

 – A főnök szeretné, ha LINE-on átküldenénk neki a névjegykártyája és néhány referenciamunkája fényképét – közölte a mangakával, aki izgatottan nyelt egyet, és egy bólintást követően előhalászta a vállán lógó oldaltáskából a piros műanyagdobozkát, továbbá egy szürke mappát. A dobozból kivett egy névjegyet, és Shikina elé csúsztatta, aki fényképezés közben lefigyelte a férfi nevét. Haruguchi Ryoya. Ismerősnek tűnt. Az ajkába harapott, elküldte a képet, és az időközben felnyitott mappára pillantott. Szinte elállt a lélegzete. A mangaka nagyon nem volt kezdő. Aztán beugrott neki: nemrég debütált szerző, lélektani mangája pár hétig még a toplistákra is felkerült. Amennyire Shikina meg tudta állapítani az eléje rakott egy fekete-fehér és egy színes rajzból, Ryoya gondosan bánt az eszközeivel. Meg sem lepte, amikor a főnök válaszul csak egy igent küldött neki. Nyelt egyet, és Ryoya szemébe nézett.

 – Beleegyezett. Öné a terep – mosolyodott el halványan. Ó, te szentséges ég, az az örömteli kifejezés a férfi arcán! Shikina megmarkolta a pult szélét, az ujjai elfehéredtek. Nagyon remélte, hogy sokszor és sokáig bent lesz majd a másik. Lehetőleg pont az ő műszakja alatt.  

 – Zavarna, ha itt kezdeném a rajzolást a pultnál? – kérdezte Ryoya. Shikina megrázta a fejét, az arca felforrósodott. Úgy tűnt, a másik szinte azonnal bele is merült a munkába. Egy darabig szerencsétlenül álldogált, nem tudta, most mitévő legyen. Egy köhintés ragadta őt ki a kételyek közül, és zavart mosollyal fordult a szőke sráchoz, aki akadozó nyelvvel kért egy pohár vizet. Shikina felkapott egy poharat, a csaphoz fordult, vizet töltött, és a pohár már landolt is a pulton anélkül, hogy egy csepp is mellément volna. 

 – Régóta dolgozol itt? 

 Ryoya kíváncsian pillantott fel a halvány vonalak rengetegéből. 

 – Igen – felelte Shikina, ám ezúttal nem mert a mangaka szemébe nézni.

 – Rutinosnak tűnsz – mosolyodott el Ryoya. – Én félúton összetörtem volna azt a poharat. 

 Shikina felkuncogott, aztán a szája elé kapta a kezét. Kissé megrémítette a másik reakciója, ám legnagyobb meglepetésére, egyszerűen képtelen volt abbahagyni a mosolygást. Ryoya teljesen jó úton haladt afelé, hogy levegye őt a lábáról. Shikina végül nem mondott semmit, ám a nevetése úgy tűnt, többet elárult, mint a szavak. Gondolkodni kezdett. Kuu az összeköltözésük óta az estéi nagy részét Cionnal töltötte, és a még konzervatívnak és lányok bálványának tűnő Kira fejét is elcsavarta egy férfi. Shikina magányosnak érezte magát. Szerette volna, ha valakinek szüksége van rá. 

 Miután a maradék két társaság távozott, finoman megkocogtatta a rajzolásba visszamerült Ryoya mellett a pultot, aki kissé zavartan pillantott fel rá. 

 – Záróra? – húzódott mosolyra az ajka, mire Shikina egy aprót bólintott. Aztán úgy döntött, bepróbálkozik a mangakánál. Szokatlan lépés volt ez tőle, ritkán szedett fel kalandokat, pláne nem a munkahelyén, ennek ellenére magabiztosan csúsztatta a tenyerét Ryoyáé mellé. A férfi felvonta a szemöldökét. 

 – Esetleg – kezdte kissé bizonytalanul –, belerajzolnálak a mangámba, ha megengeded. Szükségem lenne a pult mögé egy helyes csaposra, és azt hiszem, mindkét feltételnek eleget teszel. 

 Shikina finoman megpiszkálta az ajkában lévő piercinget a nyelvével, majd egy aprót bólintott. Ryoya úgy tűnt, feldobta a labdát. 

 – Gondolom, kéne hozzá egy kis… Anatómiai tanulmány – vetette fel végül kisvártatva, és nagyon remélte, hogy bejönnek a számításai, és nem üldözi el a másikat a bárból. Az arca kipirult.

 – Valóban – motyogta Ryoya, szinte alig hallhatóan. Hűvös tenyere lágyan kúszott Shikina arcára, aki óvatosan nyelt egyet. A fürkésző pillantás alatt úgy érezte, hogy lángra gyúlt az egész lénye, és végül alig bírta türtőztetni magát, ahogy Ryoya szája finoman az övére siklott. A csókjuk szinte rögvest szenvedélyessé vált, papírok sodródtak le a földre, ceruzák gurultak végig a pulton, amelyet Shikina hihetetlenül zavarónak talált. Azt akarta, hogy a testük összeérjen, ezért igyekezett rövidre zárni a csókot, hogy megszólalhasson.

 – Lezárom a kasszát – pihegte. – Aztán folytathatjuk a tanulmányt nálam, ha szeretnéd – tette hozzá. Ryoya izgatottan bólintott egyet. 

 A mangaka autóval volt, így alig negyed órán belül már Shikina ágyán gabalyodtak egymásba. Még mindig viseltek ruhát, ám kezdték egyre zavaróbbnak érezni, és ahogy az alacsony pultos megragadta Ryoya pólójának szegélyét, úgy szüntette be a másik férfi a csókokkal tűzdelt ostromát. 

 – Biztos, hogy akarod? – kérdezett rá halkan, miközben komolyan fürkészte az alatta fekvő, vágytól elködösült tekintetű Shikinát. 

 – Igen. Ha neked nem gond, akkor nekem sem. Mármint, ha nem tűnsz el, akkor fogunk még találkozni a bárban.

 Remélem – a szó a torkán akadt, hezitált. Nem merte kimondani. Nem voltak ők egymás számára senkik, csupán két férfi, akik megkívánták a másikat. Ryoya akármilyen helyes is volt, akármilyen humorosnak tűnt, Shikina nem tudott róla semmit, a másik pedig meg talán ennél is kevesebbet róla. 

 – Nem fogok – mormolta végül Ryoya, mielőtt újabb, parázsló csókba kezdtek volna.