Zavartság 2.

  2019.10.13. 14:47

 Ryoya hazugnak érezte magát, ahogy a csapos mellett feküdt annak ágyában. A reggeli nap sugarai két, fényes csíkot vetettek összegabalyodott lábaikra. Az este úgy bánt a másikkal, ahogy a volt párjaival szokott: gyengéden, figyelmesen. Legszívesebben lefejelte volna az ágytámlát. 

 Odáig teljesen rendben érezte a dolgot, hogy megtörtént. Viszont fognak még találkozni, nem egyszer, nem kétszer, ahogy a saját munkatempóját ismerte. Könnyelműen ígért az este: el akart tűnni minél messzebbre Shikina életéből. Igazából nem ezt tervezte. Nagyon nem. Arra gondolt, hogy a másik esetleg itallal kínálja, ő pedig randevúvá alakítja a dolgok menetét. Nem számított rá, hogy mihelyst elfordul a kulcs a zárban, már az ágyon találja magát, alatta egy csillogó szemű, gyönyörű férfi, aki úgy tűnt, nem akart többet a testénél. Ryoya csalódott volt. 

 Shikina megmozdult. A tenyere, amely eddig Ryoya mellkasán pihent, lejjebb csúszott a kidolgozott hasizmaira. A mangaka elmosolyodott, akármennyire is próbált másképp tenni. A másik édes volt, ahogy ébredezett. 

 – Jó reggelt! – mormolta Ryoya, és finoman összefűzte az ujjaikat. Shikina kinyitotta a szemét, és ráemelte a tekintetét.

 – Reggelt! – sóhajtott fel, a hangja rekedtes volt. – Mennyi az idő? 

 Ryoya a komód felé nyúlt, és kitapogatta a telefonját. 

 – Fél tíz – felelte, és vissza is tette a készüléket. Shikina felhorkantott, majd a férfi mellkasába fúrta a fejét.

 – Nem lehetne, hogy inkább végigaludjuk az egész napot? – motyogta álmosan. 

 Ryoya felkuncogott. 

 – Lehetne. De nem vagy éhes? – bökte meg finoman Shikina pocakját. Az alacsony férfi előbújt Ryoya mellkasának védelméből, ujjait végigfutatta a férfi felkarján lévő tetováláson, mígnem a mutatóujja megállapodott egy szikrán. Elmosolyodott. 

 – Akkor teleesszük magunkat, és tovább alszunk? – alkudozott Shikina. 

 – Az nem tesz túl jót – jegyezte meg Ryoya, az ajkán mosoly bújt meg. – Haza kéne mennem, megírni pár e-mailt az új mangával kapcsolatban. Átküldeni az eddigi vázlatokat, a szinopszist – sorolta. 

 – Kezdhetted volna mindjárt ezzel. 

 Shikina kimászott az ölelő karok közül, miközben egy óvatos csókot lehelt Ryoya ajkaira. 

 – Csinálok egy rántottát. Addig pihenj! 

 A mangaka bólintott, és leplezett csodálattal figyelte, ahogy Shikina öltözködik, csodálta a testének minden hajlatát és domborulatát. Nem volt egy kifejezetten helyes pasi, a csípője szögletes, az arca kissé aránytalan. Ryoya mégis eszméletlenül varázslatosnak látta őt. Amikor a férfi kisétált a szobából, még futólag rámosolygott, Ryoya pedig nyelt egyet. 

 Az agyában újra működésbe léptek a fogaskerekek, ahogy ő is lassan felkelt és felöltözött. Nem akart elszakadni Shikinától, ám nem tudta, mégis milyen ürüggyel tudná maga mellett tartani a másikat. Támadt egy ötlete, viszont végtelenül, kimondhatatlanul önzőnek minősítette. Mégis meg akarta próbálni, így a konyhából kiszűrődő zörejek alapján beazonosította a helyiséget, és Shikina mögé lopózott. Mégsem akarta megijeszteni a férfit, így halkan megköszörülte a torkát, mielőtt megszólalt volna. 

 Shikina hátrapillantott, kezében a serpenyő és egy üveg olaj. 

 – Szeretném még párszor megismételni ezt az estét – simított végig Ryoya a másik nyakán. Shikina lesütötte a szemét, és elmosolyodott.

 – Én is – jegyezte meg. 

 – És nem egyszer vagy kétszer – tette hozzá óvatosan Ryoya. 

 Meglepte, hogy Shikina ajkai milyen könnyedén találták meg az övéit. Belesimult a csókba.

 – Ezt vehetem a beleegyezésednek? – suttogta. 

 Shikina hümmögött, majd kérdő tekintettel a pulton heverő tojásos dobozra mutatott. Együtt készítették el a rántottát, szinte tökéletes szinkronban mozogva, ám egy szót sem szóltak egymáshoz. Ryoya nem tudta, mégis miféle ígéretet tehettek egymásnak, de boldog volt, hiszen az ígérete előző este csak egy dolog volt. Viszont, ami most történt, az sokkal többet jelentett. Nem csak két ember lesznek egymás számára, akik egyazon környezetben dolgoznak. Valami több, ami azonban kevesebb volt annál, mint amire legbelül vágyott. Nem tudott volna visszaidézni még egy ilyen pillanatot, amikor ennyire önző lett volna. 

 Reggeli után elváltak egymástól. Ryoya megköszönte a vendéglátást, és egy rövid, ám annál többet ígérő csókkal búcsúztak egymástól. A hazafelé úton végig Shikinán járt az esze, lassacskán úgy érezte, felrobban a feje a rengeteg gondolattól. Ki kellett öntenie a szívét valakinek, el akarta mondani, hogy mekkora önző és buta hibát vétett előző éjszaka. Amikor csukódott mögötte a lakás ajtaja, anélkül tárcsázta a telefont, hogy alaposan átgondolta volna, mégis mit fog mondani.

 – Szia, öcsi! Mi újság? Már dolgozol valami új mangán? – kérdezősködött a nővére, mihelyst felvette a telefont.

 – Szia, Nezumi! Az van, hogy óriási hülyeséget csináltam – sóhajtott bele a készülékbe a férfi, és kérdés nélkül mondani kezdte:

 – Igen, elkezdtem dolgozni egy új sztorin, és elmentem egy karaokebárba anyagot gyűjteni, ahol találkoztam egy nagyon édes sráccal, a csapossal. Flörtöltünk egy kicsit, aztán felmentem hozzá, és lefeküdtünk. Pedig nem egy egyéjszakás kalandot szerettem volna, és úgy tűnik, nem is az lesz, de összejönni se fogunk, az egyszer biztos. 

 – Szóval szeretők lettetek, ahelyett, hogy megmondtad volna neki már az elején, mit szeretnél – vonta le a konklúziót Nezumi, a hangja csupa gúny. – Ittál valamit, hogy egyből a gatyájába másztál? 

 – Semmit – vágta rá Ryoya. Tudta, hogy felbosszantotta a nővérét, amiért felelőtlenül viselkedett.

 Rövid csend következett. 

 – Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy old meg egyedül? – szólalt meg váratlanul a nő. – Nem lehetek mindig melletted, hogy kihúzzalak a csávából. Szerintem pontosan tudod, hogyan oldd meg a helyzetet, csak könnyebb engem felhívni, mint gondolkodni. 

 Ryoyát egyből kijózanították Nezumi komoly szavai. Már egy párszor érintették a témát, de a nővére sosem mondta még ki ilyen nyíltan, hogy már nem kívánja tovább fogni a kezét. Persze ezt közölhette volna sokkal finomabban is, de Nezumi nem ilyen volt: mindig mindent nyíltan, kertelés nélkül közölt az emberrel. Általában Ryoyával volt a legkíméletlenebb, ő mégis ennek tudatában tárcsázta a nő számát. 

 – Köszönöm, Nezumi. Majd még beszélünk – nyelt egyet. Nezumi a vonal túloldalán felsóhajtott, a hangja sokkal lágyabb volt, amikor újból megszólalt.

 – Remélem, sikerül pontot tenned az ügy végére. Vétek lenne egy édes srácot futni hagyni – piszkálódott még egy kicsit, és bontotta a vonalat.

 Ryoya lerakta a vázlatait az ágyára, átöltözött, majd a konyhába ment, és nekiállt ebédet főzni. Egyszer csak pittyegést hallott a farzsebében lévő telefonjából, és félbehagyva a panírozást, megnézte a készüléket:

 Jössz péntek este is? –Shikina 

 Ryoya habozott a válasszal. Pénteken délután ment be leadni cselekményvázlatot a kiadónak, és nem tudta, mennyire húzódhat el a procedúra. Talán tudná siettetni a fejeseket…

 Igen.