Zavartság 3.

  2019.10.29. 14:39

 A péntek este volt messze a legforgalmasabb a karaokebárban. Shikina nem győzte kapkodni a fejét, a jegyzetfüzete az átlagosnál is gyorsabban telt meg különböző italok neveivel. A bárpult sarkánál ülő Ryoya és vázlatai foglalták le most a legkevesebb figyelmét, holott egyáltalán nem így tervezte a mai napot. Beszélgetni akart, netán kicsit flörtölni, és a munkaideje lejárta után ismét az ágyban – vagy legalábbis annak közelében – kikötni. 

 Ehelyett össze-vissza futkározott a bárban, ellenőrizte a már lefoglalt szobákat, számlákat állított ki, türelemre intette a várakozókat. Egészen kimelegedett, holott alig két órája indult a műszakja. A sárga pólója izzadtan tapadt a hátára, ahogy egyszerre három sörrel a kezében lavírozott az egyik távolabbi asztal felé. Letette a három teli korsót, majd a kezébe vett egy ürest, ám ahogy visszafelé igyekezett, egy már igencsak jó hangulatba került vendég lába hirtelen az övé elé vágódott, és Shikina nyekkenve ért földet, mellette a korsó ripityára tört. A halk zene melletti hangos kiáltozás és élénk társalgás megszakadt, ahogy mindenki a földön fekvő férfit bámulta. A ludas vendég is ugyanolyan döbbenten figyelte őt, majd amikor alkoholtól ködös agysejtjeihez eljutott a tudat, hogy miatta van a másik ilyen helyzetben, elnevette magát. Hamarosan a bár egyik fele hangos nevetéstől zengett, miközben Shikina azon gondolkozott, érdemes lenne-e felkelni, és úgy csinálni, mintha mi sem történt volna, vagy várja meg, amíg elapadnak a könnyei. A sminkje is biztos szétfolyt. Utálta, amikor kinevették és megalázták. Az egészről a középiskolás évek jutottak eszébe, amikor sokszor csak Kuunak köszönhette azt, hogy különösebb bántalmazások nélkül túlélt egy-egy hetet, hónapot. 

 Ekkor egy erős kéz nehezedett a vállára. Bár mindennél jobban szégyellte a könnyektől maszatos arcát, felnézett az előtte guggoló Ryoyára. A férfi arcán kedves mosoly ült, ahogy felsegítette Shikinát, majd felvont szemöldökkel körbenézett a hahotázókon, akik hamar elhallgattak, és nem sokkal később visszatért a beszélgetés zaja is. 

 – Szedd rendbe magadat, drága. Majd én felsöpröm a szilánkokat – ajánlotta fel a mangaka. Shikina megszeppenten bólintott, és a pulthoz visszaérve Ryoya kezébe nyomta a seprűt, anélkül, hogy a szemébe nézett volna. Végig kerülte a tekintetét, és mikor végül előkotorta a neszesszerét, egyből a személyzeti mosdóba sprintelt. Letörölte a szemfestéket, majd megpróbált határozott mozdulatokkal egy kis narancssárgát vinni a szemhéjára, és amikor úgy érezte, már nem remeg annyira a keze, húzott egy bizonytalan, ám elfogadható tusvonalat is. Késznek nyilvánította magát, és visszasurrant a pult mögé. Ryoya már újból a helyén ült, így előkapta a jegyzetfüzetét, és a még nem áthúzott rendeléseket nézegette. Csak egy koktél maradt hátra. Gyorsan elkészítette, és ezúttal ügyelt arra, hogy egy lábban se botoljon el, ahogy felvette az újabb és újabb rendeléseket. 

 – Jól vagy, drága? 

 Shikina ijedten pillantott fel, ahogy újabb italt készített elő. Ryoya kíváncsian figyelte őt, a kezében lévő ceruza az előtte heverő papírlapok egyike felett lebegett. Drága… Shikina gerince mentén jóleső borzongás futott végig, ám gyorsan elhessegette az érzést. 

 – Igen, azt hiszem – dadogta. 

 – Van egy pillanatod? 

 Shikina bólintott. Ryoya intett neki, hogy lépjen közelebb, és az egyik, telerajzolt papírlapra mutatott. A pultos szája elnyílt a meglepődöttségtől. Saját magát látta viszont a karakterrajzokon. Nem csapos volt, csupán egy vendég a sok közül, ez kitűnt abban, hogy Ryoya bár aprólékosan rajzolta le őt, mégis a kezében itallal, vagy épp üldögélve, ácsorogva ábrázolta őt. 

 – Hogy tetszik? – kérdezte a mangaka. Shikina nyelt egyet.

 – Imádom – suttogta a csapos, majd egy türelmetlenkedő kiáltás visszazökkentette őt a munkába, és felkapva az elkészült italt, megindult az egyik asztal felé. Közben érezte magán Ryoya tekintetét, és azt kívánta, bárcsak megszűnne körülöttük az egész bár, hogy a férfi ajkaira sóhajthassa, mennyire, de mennyire tetszett neki a rajz. 

 A záróra kínzó lassúsággal jött el. Shikina szinte megkönnyebbülten rakta ki a zárva táblát az ajtóra. Visszament a pulthoz, ahol Ryoya még mindig a lapjai fölé görnyedve alkotott. Várt. Remélte, hogy a másik nem vette észre, ahogy mögé lopódzott. Leste a pillanatot, amikor a férfi letette a ceruzát és a radírt, majd előre lépett, és hátulról átkarolva a mangakát, belelesett a lapjaiba. 

 – Rengeteget alkottál ma – suttogta. – Mind annyira gyönyörű.

 – Akárcsak te, drága – jegyezte meg Ryoya, a hangjában mosoly bújt meg. Shikina elpirult, mégis folytatta, amibe belekezdett. Finoman belecsókolt a mangaka nyakába.

 – Ha még van egy kis energiád, nincs kedved rám fordítani? 

 Ryoya hümmögött.

 – Mindennél jobban. 

 Furcsa, kitekeredett pózban csókolták meg egymást, Shikina gyomra pedig fellángolt a vágytól, ahogy Ryoya nyelve utat talált a szájába. Tudta, hogy a múltkori este nem volt hazugság, ahogy az utána tett ködös ígéretek sem. Bár korántsem így képzelte el azt, amikor az embernek szeretője van, valahogy egészen tetszett neki a gondolat. 

 A csóknak hamar vége szakadt, és szinte már-már sürgették egymást az összepakolásban, hogy aztán Ryoya autójába ülve ezúttal a mangaka lakására hajtsanak. Igazából nem volt megbeszélve, hogy kihez menjenek, de Shikina úgy gondolta, ez így fair. Ezúttal azonban vártak, mielőtt a hálóba mentek volna. Ryoya ugyanis kért egy percet, hogy a helyére rakhassa a munkáit, addig pedig Shikina elnézelődött az előszobában. A lakás nem tűnt nagyobbnak az övénél, mégis modernebbnek, rendezettebbnek hatott. Négy ajtó nyílt a helyiségből, és kíváncsian bepillantott a baljához legközelebbi, félig nyitott ajtón: tűzhely, mikró, hűtő. A konyha berendezése tipikus volt, mégis otthonosnak hatott. 

 – Leselkedsz, drága? 

 Ryoya hangjára összerezzent, majd ijedten pillantott fel a férfire, aki lágy mosollyal figyelte őt. Aztán közelebb lépett, az ajka az ajkán, az ujjai a pólója alatt jártak táncot Shikina derekánál, aki erre belenyögött a heves csókba. Nem kellett sok, hogy újból megismétlődjön a fáma: a ruhák lekerültek, ők az ágyra estek, vágytól fűtött, mégis lágy mozdulatok követték egymást, és ha csak erre az időre is, de Shikina úgy érezte, hogy minden a helyén volt. Hogy igazán nem kellett több a boldogsághoz, csupán csak Ryoya közelsége, érintései, mind elég volt ahhoz, hogy ne érezze magát egyedül. Elég ahhoz, hogy ne érezze magát bizonytalannak, és minden rosszról megfeledkezzen. 

 Vajon Kuu is ezt érezhette, amikor Cionnal volt? Nem, ő biztos ennél is többet, hiszen szerelmes volt abba a férfiba. Ám ha ő már egy alig pár napja ismert férfi közelségétől is ennyire fantasztikusan érzi magát, milyen lehet szerelmesnek lenni? Egyáltalán hogy bírhatná ki anélkül, hogy megállás nélkül csókolná, ölelné a párját, ha már egy szeretővel is ennyire tökéletes minden? 

 Felnyögött, a körmeivel végigszántott Ryoya hátán, majd lassú csókba vonta őt.