Ruki
- Kai, hol vannak a gitárosok? Ha nem jönnek, nem esznek!
- Nem tudom. De Aoi kivételével úgyse ennének a főztömből.
- Nem érdekel, akkor rendeljenek! Maradj itt, megkeresem őket.
Felállok a székből és első utam a WC-hez vezetett. Egy szőke gitárost találtam benn.
- Gyere enni, különben éhen halsz. Többiek hol vannak? Azt hittem, hogy valami gitáros gyűlést tartotok.
- Miért tartanánk? Gőzöm sincs hol vannak. Azt hittem, hogy már esznek. Nem lehet, hogy cigiznek?
- Oké, akkor én megyek vissza enni, te meg… - nem tudtam befejezni a mondatot, mert egy hatalmas csörömpölést hallottam a termünkből. – Mi az isten folyik odabenn?! – Dühösen mentem a teremhez mögöttem a kíváncsi Uruhával. A zajt még most is hallottam, de nem tudtunk bemenni, mivel be volt zárva az ajtó.
- Ha ezek ott most nekiálltak baszni, akkor én fogom őket kibaszni egyesével az emeletről!
- Nyisd ki azonnal! Megölik egymást! – kiabál rám Uruha. – Megyek a pótkulcsért!
Miért akarnák megölni egymást? Nem értem, mindegy. Nekem most nincs időm pótkulcsra. Túl drágák a hangszerek ahhoz! Felkapom az egyik széket, párszor hozzávágom az ajtóhoz, ami szerencsére nem a legjobb minőségű és már bent is voltam. Hírtelen nem jutottam szóhoz. Az a két barom leamortizálta az összes mozdítható tárgyat. Egymást verték ott, ahol érték. Reita hátba vágta Aoit a gitár nyakával, mire a gitáros fejen vágta az asztallappal a basszerost. Mind a ketten véreztek és teli voltak sérülésekkel, de annyira elborította őket a düh, hogy észre se vették. Majd egymásnak rontottak újból. Sikerült mindkettőjüknek gyomorszájon találni a másikat. De természetesen ez nem volt nekik elég. Megint nekiindultak. Ekkor félre lökött valaki, aki nem más mit Uruha volt és a két verekedő közé állt.
Uruha
Félre löktem az ajtóban álló Rukit, majd a két verekedő közé álltam.
- Elég legyen! Most azonnal hagyjátok abba! – Kiabáltam rájuk.
Mind a ketten megálltak.
- Üljetek le a kanapéra, Ruki, hívj egy orvost!
Mind a ketten leültek a kanapé szélére a lehető legtávolabb a másiktól és a földet nézték.
- Shiroyama Yuu, Suzuki Akira, mégis hogy gondoltátok ezt?! Nézzetek magatokra! Na, meg körbe! Az istenit – belerúgtam az előttem lévő felismerhetetlenségig széttört tárgyba – mi a francot csináltatok?! Így beszélitek meg a problémáitokat?! Inkább meg se szólaljatok! – leültem egy még épnek nevezhető székre és pár perc múlva mikor nyugodtabban tudtam beszélni végignéztem rajtuk. Mind a kettőjükről leírt, hogy magukat okolják. – Csalódtam bennetek. Azt hittem, hogy meg tudjátok majd beszélni a nézeteltéréseteket, de látom, hogy ez nem fog menni. A lényeg az, hogy ne magatokat okoljátok. Ez az egész az én hibám! Kai, kérlek gyere ide. – felállok a székről és a kezébe nyomom a kikapcsolt telefonom – Vigyázz rá, és senkinek se add oda! Egy időre elmegyek. Remélem, addigra lenyugodtok.
- Mégis mennyi időre mész el? – Kérdezi értetlenül Ruki.
- Egy hétre. Remélem az elég lesz. Addig jobb, ha ti is pihentek.
Elindulok kifelé. Megnyomom a lift gombját. Reita, ennyire féltékeny lenne? Ha beszélne arról, hogy mit érez, akkor nem lett volna ez a verekedés! Aoi, meg minek cseszegeti?! Tudja jól, hogy Rei nem tudja kezelni a helyzetet, hanem egyből verekedik.
- Ne menj el! – hallom a basszeros hangját. – Kérlek, ne menj el!
- De igen, elmegyek! Ne aggódj, egy hét múlva visszajövök. Menj vissza az orvoshoz, hogy bekötözze a sebed!
- Ígérd meg, hogy visszajössz! – nézett rám könnyes szemekkel.
Hirtelen úgy megsajnáltam, és akkora bűntudatom támadt. De kellett a szabadság. Magamhoz öleltem, ő meg visszaölelt.
- Ne sírj! Csak egy hétre megyek el. – Megsimogattam a fejét.
Letöröltem a könnyeit, mire halványan elpirult. Kedvesen rámosolyogtam, majd egy ellenállhatatlan érzés kapott el. Annyira, megkívántam az ajkait. Olyan ártatlan volt és sebezhető. Mintha egy másik Reita állna előttem. Megadtam magam a kísértésnek. Megragadtam az arcát és megcsókoltam. Egyáltalán nem ért váratlanul az, hogy viszonozta. Tudtam, hogy kell neki egy biztosíték.
- Most már tényleg mennem kell. – suttogom a fülébe.
Nem akartam ott hagyni. Élvezni akartam minden egyes percét ennek a ritka pillanatnak, amikor Reita megnyílt. De az eszem mást mondott és kénytelen voltam rá hallgatni.
- Vigyázz magadra! – Búcsúzóul mellkasomba temette arcát és úgy ölelt át.
- Te is vigyázz magadra!
Visszaöleltem, majd beszálltam a liftbe. Két emelettel lejjebb kiszálltam és besétáltam a folyosó végén lévő próbaterembe. Bekopogtam.
- Szabad!
Benyitottam. Miyavi éppen sütivel tömte a fejét.
- Hali, anyu csinálta! Kérsz? – nyújtotta felém a sütis tálat.
- Köszi. – Elvettem egy darabot, majd nekiláttam a majszolgatásának.
- Miért jöttél? Valami gond van?
- Mit csinálsz jövő héten?
- Egyelőre semmit. Miért?
- Nem lenne gond, ha együtt töltenénk?
- Egy egész hetet? – kérdezte teli szájjal, majd lenyelte a sütit. – Neked aztán kötélből vannak az idegeid.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
