Jrock Fanfiction Fansite

Menü

2.3

Aoi

Erős délután volt, amikor végeztem a másodállásban. A főnőknek sikerült kierőszakolnia, hogy feljöjjön és a lakásban megbeszélni a továbbiakat. Kinyitom a postaládámat, mivel annak a kulcsa nálam volt. Lakáskulcs sehol. Legszívesebben kitekertem volna Reita nyakát, hogy még ennyire se lehet megkérni. Becsaptam a postaláda ajtaját.

- Valami gond van Yuu? – kérdezte a főnök.

- Nem, nincs…

Beszálltunk a liftbe.

- Ezt nem lehetett volna az irodában megbeszélni?

- Felújítás alatt van, szóval itt most kényelmesebb.

Odaértünk az ajtóhoz és lenyomtam a kilincset. Döbbenetemre nem volt bezárva. Besétáltunk a nyitott ajtón. Levettük a cipőnket, tálcára raktam egy üveg italt és két poharat. Betessékeltem a főnököt a nappaliba. Kényelmesen elhelyezkedett a fotelban és elővette a papírokat.

- Nos, mit szólnál, ha meghosszabbítanám a szerződést?

- Pontosan mennyi időre?

Töltöttem az italból a poharakba.

- Hát úgy..

De nem tudta befejezni a mondatot, mert Uruha toppant be a nappaliba.

- Üdv itthon, Aoi!

Mérgesen nézek rá és egyből felpattanok és megragadom a kezét elindulva vele kifelé.

- Aoi, mi a baj?

- Te meg mit keresel itt?!

- Hogy hogy mit? Gondoltam megvárlak. – Néz rám értetlenül.

- Fantasztikus! – hallom meg a főnök hangját. – Tökéletes alkat! Yuu, miért nem kéred meg, hogy legyen a társad?

- Nem! Uruhát hagyja ki belőle! – emelem fel a hangom.

- Oké, rendben. – emeli fel mindkét kezét. – Ha te nem akarod. Pedig jó páros lenne belőletek.

- Akkor sem! – Ruru felé fordulok. – Menj be a hálóba és várj ott!

Bólint egyet, majd bemegy. Mi meg visszasétálunk a nappaliba.

- Szóval egy hónapra gondoltam. Plusz egy hónapot tudnál vállalni?

- Legyen. De csak egy hónap!

- Nagyszerű! Akkor örültem a találkozásnak. Ha meg a barátodat illetően meggondolnád magadat, akkor hívj!

- Nem fogom meggondolni.

Gyorsan kitessékeltem a házból és besétáltam a bánatos gitároshoz. Mikor meglátott felállt az ágyról.

- Azt hittem, hogy örülni fogsz, ha itt találsz. – mondja lehajtott fejjel és elindult az ajtó felé, de megragadom a kezét és magamhoz ölelem.

- Sajnálom ez előbbit. Hiányoztál! – még jobban magamhoz szorítom - Örülök neki, hogy itt maradtál, csak nem akartam, hogy meglásson téged.

Visszaölel és fejét belefúrja a mellkasomba.

- Te is hiányoztál! Miért miféle munka ez? – emeli rám a tekintetét.

- Semmi érdekes. Nem kell vele foglalkoznod. – Megsimogatom a fejét és rámosolygok, mire visszamosolyog. – Megfürdöm és jövök.

Gyorsan végeztem a fürdéssel, felkaptam az itthoni ruhámat és leültem a kanapéra, Uruha meg az ölembe ült és nekem dőlt. Átkaroltam a derekát.

Uruha

- Kialudtad magad?

Bólintottam egyet, majd kis idő múlva megszólítottam.

- Aoi.

- Mondd?

- Gondolkoztam.

- Micsodán?

- Reggel Rei mondta, hogy megcsókoltad. Féltékeny voltam rá. Elvileg azt terveztem, hogy ha hazajössz, akkor majd megcsókollak, de inkább lemondtam róla. Tegnap eszembe jutott egy gondolat. Senkise szerethet egyszerre két embert szerelemből. És ha hozzád is közelednék meg Reita felé is egyszerre, akkor nem bírnám ki, – Ujjaimat az ujjai közé fűzöm – hogy ne jusson eszembe, hogy mekkora kurva leszek, ha így folytatom.

- Uruha.. egyáltalán nem vagy az! Örültem volna annak a csóknak – megpuszilja az arcomat – de pont ezért nem akartalak megcsókolni és kényszeríteni se akartalak. Nem akartam, hogy ilyen gondolataid legyenek. De ezek szerint már megvoltak. Egyszer úgyis rájössz majd, hogy kit szeretsz. – megsimogatja az arcomat és feláll a kanapéról engem visszarakva majd nyújtózik egy nagyot – De, akárkit is választasz, ha boldog leszel vele, akkor az nekem is jó. – megfordul, kedvesen rám mosolyog.

- Aoi…hogy tudod ezt ilyen nyugodtan mondani?

- Miért, hogy mondjam?

- Nem tudom…

Reita

Délután 4 óra és Uruha sehol! Hiányom van és féltékeny vagyok! A pizza is megjöhetne már…. Fel-alá mászkálok a lakásban és a csengőre rohanok az ajtóhoz. Pizza vagy Uruha? Uruha vagy pizza? Mindkettő? Kinyitom az ajtót. Egyik se… ez egy Kai.

- Jöttem visszaadni Uruha telefonját. Talán zavarok?

- Nem, gyere be. A telefont inkább vidd az ördöghöz, ha oda akarod adni Rurunak.

- Szóval Aoinál van. –leül az egyik székre és körbenéz. – Valahogy leír a lakásról, hogy ti laktok benne.

- Evvel mire célzol? – Kibányászom az üdítőt a hűtőből, hozzá két poharat, majd leülök egy másik székre.

- Rei, ne legyél már ilyen morcos!

- Már megbocsáss, de hogy legyek én is olyan hiperaktív, ha egyszer a lakásunkat szidod, másodszor pedig a barátomat elrabolta az ördög és ki tudja, hogy mit tesz vele! – Közlöm neki hisztisen és ingerülten.

- Nem szidom, csak olyan mintha két lázadó kamasz házában lennék és nem két felnőttében. Aoi a légynek se ártana.

Nemsokára rá, megjött a pizza, amit egyből be is faltunk. Miután megettük természetesen Kainak be nem állt a szája. Nem volt olyan téma, amiről ne tudott volna beszélni vagy fél órát. Aoiról meg vagy 2 órás beszámolót kaptam, hogy miért nem megyek el vele szórakozni, mint előtte, ne gyanúsítsam őt lehetetlen dolgokkal, stb, stb. Aztán áttért a lakásban enyhén érezhető cigi szag analizálására, ami szerinte szintén két gyárkémény módjára pöfékelő tulajra utal, és ha már cigizünk, akkor kint tegyük meg, ne itt benn.

- Nálad meg kutya szag van!

- Mi? Ne, tudtam, hogy nem kellett volna megvennem azt a kutya sampont.

- Hülye! Csak vicceltem! Ne vedd ennyire komolyan!

Teljesen zavarba jött. Sose gondoltam volna, hogy ennyire komolyan veszi az ilyen dolgokat.

- Ez egyáltalán nem vicces! Az első benyomás igen is fontos egy lakásnál! Nem csak a kinézet, hanem az illatok is fontosak! Reita, te nem tanultál semmit se az iskolában?

- Jól van, jól van. – megpöckölöm az orrát – nem kell az oktatásod este tízkor.

- Micsoda? – pattan fel az orrát fogva – máris ilyen késő van? Köszönöm a vendéglátást – illedelmesen meghajol – holnap találkozunk.

- Oké.

Felállok, kikísérem az ajtóig, ahol elköszönünk egymástól, de ahogy becsuktam rohantam is utána.

- Kai, várj!

- Reita, mi az? – fordul felém.

- Kai, kérlek, maradj estére! Nem tudnák egyedül aludni.

- Reita… - elmosolyodik és megveregeti a vállamat. – Ne, aggódj, nem lesz baja. De ha szeretnéd, akkor itt alszom, ha ettől megnyugodsz.

Uruha

- Felhívom Reit.

- Nyugodtan. – Aoi odadobta a telefonját.

Egyórás beszélgetés után sikerült meggyőzni, hogy minden rendben. Holnap megköszönöm Kainak, hogy lefoglalta mára Reit. Heh? Ilyen nincs! Máris bealudt. Vajon hol dolgozhat, hogy így kifáradt? Lerakom a telefonját az éjjeliszekrényre. Éppen akkor fordult az oldalára. Hát ez micsoda? Feljebb húzom a pólóját. A háta tele van vörös hosszú csíkokkal. Némelyik átlóg a hasára is. Nem bírtam ki, a kíváncsiságom győzött. Az egész felsőteste tele volt velük. Miféle munka lehet ez? Ha minden nap így jön haza, akkor nem kéne elvállalnia. De egyáltalán minek másodállás? Na, majd ha felkel, megkérdezem, de addig kutassunk egy kicsit! Visszahúztam a pólóját, betakartam és beültem a gép elé. Amilyen az én szerencsém semmit se találtam. Szétkutattam az egész gépet és az összes elmentett weblapot az előzményekkel együtt. Belekortyolok a kávémba, amit a kihűlés fenyegetett. Hátradőltem és megdörzsölgettem a szemeimet miközben a leveleimet olvastam. Ekkor gyulladt ki a villanykörte a fejemben. A mailek! Ott biztos van valami vagy a telefonjában. Megfordulok, hogy belenézzek a telefonjába, amikor egy szénaboglya hajú, álmos fejű Aoival találom szembe magam. Rám néz, majd a gépre. Nem szól semmit, csak elveszi az asztalról a kávés poharat és beleiszik.

- Meg kéne melegítened. – visszarakja az asztalra.

- Aoi miért nem mondod meg, hogy mit dolgozol? Vagy egyáltalán minek kell másodállás?

Megdörzsöli a szemeit majd morog valamit miközben kimegy a konyhába, ami annyit tesz nála, hogy semmi közöm hozzá és ne zaklassam. Természetesen nem adom fel ennyivel, utánamegyek. Nekidőlök az ajtófélfának keresztbetett karokkal.

- Ugye nem akarod otthagyni a bandát?!

- Nem. – feleli álmos hangjával.

- Akkor miért nem mondod el?

Megfordul a kávéspohárral a kezében a konyhapultnak dőlve.

- Mindenkinek megvannak a titkai. Gondolom neked is van olyan, amit nem mondanál el, ha most rákérdeznék. Igazam van? – Néz rám szúrós tekintetével.

Lehajtom a fejemet és a földet bámulom.

- Igazad van. – Mondom halkan a padlót bámulva.

- Nos, akkor kvittek vagyunk. – elsétál mellettem, de én még mindig a földet nézem.

- De a kettő teljesen más. – suttogom magam elé.

Lámpakattanást hallok az előszobából, majd az ajtó lakatját, ahogy a lánc kijön a helyéről.

- Menj haza.

- Miért? – fordulok meg és értetlenül nézek rá.