3. fejezet

Vihar

Uruha

- Bocsánatot akarsz kérni?

-  Bocsánatot? Mégis miért? – néz rám a nagy szemeivel értetlenül.

- Mondjuk azért, mert pofon vágtál!

- Azért nem kérek bocsánatot… csak sajnálom, de talán még azt sem. – mondja hűvösen.

A szemei megint olyanok… azok a szemek, amivel bárkit képes bántani. Egy igazi démoné. De pont ezek a szemek azok, melyek úgy vonzanak, mint cukor a gyereket. Ettől még Ruki is fél. Vajon ez lenne az igazi Shiroyama Yuu? Ki fogom deríteni, ha már így maga köré csavart. Nem fogok róla lemondani semmiképpen sem! Yuu, kellesz nekem!

- Áá, vagy úgy! Szóval a pofozzuk fel Kouyout tevékenység egy tök normális dolog! Akkor miért jöttél?

- Mert beszélni akarok veled!

- Mégis miről? Szerintem nem kell semmit se megbeszélni, ha nem akarsz bocsánatot kérni! Esetleg arról van szó, hogy csak szórakoztál velem és igazából Akirával jöttél össze? Hát gratulálok nektek!  Hitelesen játszottátok a szerepeteket! Ha meg közölni akarod velem, hogy összeköltöztök, akkor csak nyugodtan! Felőlem ki is dobhattok az utcára! Nem akarom zavarni a magánéleteteket. – hisztériázom neki egy sort, amit unott fejjel hallgat végig.

- Befejezted a hisztit?

- Nem hisztizem! – vágom rá durcásan.

- De igen. Különben minek hadonászol hozzá össze-vissza a kezeddel, ha nem hisztizel?

- Jól van, na!

 - Amúgy meg ennél nagyobb ostobaság nem jutott az eszedbe? Nekem nem kell Akira. Rólunk akarok beszélni. Pontosabban arról, hogy többé nem akarok a barátod lenni!

Micsoda? Azért jött, hogy ezt így nyíltan közölje? Hát ez szíven talált elég rendesen! De miért? Tényleg csak játszott velem és Akirának volt igaza? Ez nagyon fáj! Meredten bámultam rá, szemeim kezdtek könnybe lábadni. Kezeit vállamra téve rázogat, tekintetébe aggodalom tükröződik.

- Ruru, hagyd abba! Kérlek hallgass végig és ne gondolj semmi hülyeségre!

- Már megtettem..

- Jó, akkor hagyd abba. Nem tudok továbbra is barátként rád tekinteni! Tudom, hogy nem kellett volna pofon vágnom téged, de nem szeretem, ha Miyavival együtt vagy. Kouyou, én, szeretlek teljes szívemből!

Szeret… Azt mondta, hogy szeret! Hát tényleg van isten? Egyszerűen nem jöttek ki szavak az ajkaimon. Csak ültem s meredtem rá. Beköszöntött a néma csend, amit hamar meg is tört.

- Asszem jobb, ha megyek. Nem akartalak zavarni….bocsáss meg. – motyogja maga elé, lehajtott fejjel elindul a bejárat felé.

- „Ki vagy? Őrangyal vagy te, féltőm? Vagy ártóm és gonosz kísértőm? Döntsd el hamar, hogy lássak itt.” – mondom, miközben szorosan átölelem. – Én is szeretlek Yuu!

Aoi

Elszúrtam. Elszúrtam mindent! Miért is szeretne azok után, amit műveltem. Nem nézek a szemébe, csak elindulok az ajtó felé. Kezeivel hírtelen, szorosan átölel, fejét hátamra dönti.

- „Ki vagy? Őrangyal vagy te, féltőm? Vagy ártóm és gonosz kísértőm? Döntsd el hamar, hogy lássak itt.”

Megfordulok, szorosan magamhoz ölelem. A könnyek, melyek eddig a bánattól szöktek ki a szememből, most már az örömtől teszik.

- Én is szeretlek Yuu!

- Köszönöm! – suttogom a fülébe. Nem akarom elengedi. – Azt, hogy melyik vagyok, döntsd el te magad…

- Akármelyik is légy, én akkor is szeretni foglak! – kedvesen rám mosolyog, könnyeimet lágyan letörli, majd egy annál lágyabb csókot ad. Egy lágy hosszú csókot, amely a szívemben lévő összes kételyt és bánatot eltüntette.

- Látod, még a várva várt csókot is megkaptad. – kézfejével végigsimítja az arcomat, majd ajkaival rámar az enyémre.  – Viszont, most én szeretnék veled beszélni!

Bólintok, bemegyünk a nappaliba.

- Hallgatlak.

- Soha többet ne merj rám kezet emelni csak azért, mert Miyavival vagyok!

- Rendben..

- Ennyi? – néz rám csodálkozva – Nem is ellenkezel?

- Nem, mert jogos a kérésed. Megpróbálok majd uralkodni magamon. De akkor se fog változtatni a tényen, hogy nem tetszik, ha kettesben vagy vele. Akkor legalább azt ígérd meg nekem, hogy szólsz, ha vele vagy!

- Jó, majd írok egy sms-t… - húzza a száját a dologra.

- Köszönöm. – rágyújtok egy újabb szálra – Más valami?

- Igen. – kiveszi a kezemből a cigit, beleszív – Ezt már nem kapod vissza. A munkádról lenne szó! – néz rám komoly, határozott tekintettel.

- Jaj ne! Ruru, csak ezt ne! – könyörgöm tekintetemmel is, mire csak még szigorúbban néz rám.

- Jó, legyen. Mit akarsz tudni? – Adom be a derekam. Ha tényleg ezen múlik a kapcsolatunk, akkor legyen. Nem akarom elveszíteni.

- Mit dolgozol Akirával és minek?

- Modellt állunk pár fotóhoz.

- Milyen fotóhoz? – összefonja karjait.

- Erotikus..fotókhoz…

- Aha….mennyire erotikus? – kérdezi gyilkos tekintettel, melyben a féltékenység ott bujkált.

- Ne legyél féltékeny! – összeborzolom a haját – Csak pózolunk mindenféle ruhákban.

- Akkor meséld el nekem, hogy melyik ruha hagy nyomokat? Takanori is látta, úgyhogy ne tagadd!

- Az azért volt, mert az egyik képen ostort is használtak. – Jelentem ki nemes egyszerűséggel, mintha ez teljesen normális lenne egy fotózásnál.

- Oké, ezt még meg kell emésztenem, de a miértre még mindig nem válaszoltál!

- Majd megtudod. – rámosolygok. – De most megint én jövök! – komolyra váltom a hangnemem - Mikor akartad nekem elmondani a koncert után történteket?

- Honnan tudsz arról? – látom rajta, hogy elég kényelmetlenül érzi magát.

- Akira elmondta. Mindenki tud róla a bandába. Azért, mert nem hozzuk fel, az nem azt jelenti, hogy semmit se tudunk az incidensről.

- El akartam mondani… - megvakarja felkarját, bocsánatkérően felnéz rám – De még nem találtam meg a megfelelő időpontot.

- Szerintem ez most egy megfelelő időpont. Szeretném a te szádból hallani!

- Hai. – Belekezd a történetbe. Mikor a végéhez ért magamhoz húzom, megpuszilom a feje búbját.

- Ígérem, hogy vigyázni fogok rád! Nem engedem, hogy bárki is bántson! – megsimogatom az arcát. – Mi az?

- Semmi, csak megint úgy nézel.

- Hogy nézek? – zavartan nézek rá.

- Azokkal a szemekkel – felhajol, belecsókol a nyakamba – amelyeknek nem lehet ellenállni. Amitől mindenki úgy fél, de én csak még jobban kívánlak tőlük, hiába félek. Megőrjítesz, amikor úgy nézel! – suttogja a fülembe. – De, ha Reitát akarom idézni, akkor azt mondanám, hogy a démoni szemeid azok. – Orrunkat összeérintve mélyen a szemeimbe néz. – Gyönyörű vagy, Yuu.

- Te még gyönyörűbb vagy Kouyou. – ölembe kapom, nyakát apró csókokkal árasztom el. Fejét hátradönti, hogy nyakához még jobban hozzáférjek. Száját halk, kéjes nyögések hagyják el, mire elégedetten belemosolygok a csókunkba. Visszatérek nyakára. Újammal végigsimítom, majd ahogy a vámpírok lecsapnak kiválasztott áldozatukra, hogy kiszívják vérüket, én úgy szívom ki a nyakát. – Most már az enyém vagy!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.