Kai
Végre strand! Rég voltam már strandon. Rám fér egy kis barnulás. Hajj, ki kéne már Akirával békülnöm. Olyan rossz, hogy nem beszélünk. Megint úgy viselkedtem, mint egy gyerek. Áh, most pont egyedül van! Rukiék fa alatt, Aoiék pedig a mosdóban mélyítik kapcsolatukat, irány Akira! Leülök mellé a pokrócra.
- Akira, ne haragudj. Nem akartam összeveszni veled. – nézek rá ártatlan szemeimmel.
- Ki mondta, hogy haragszom rád? Te találtad ki ezt a nem szólok hozzád hülyeséget.
- Jaj, Rei-chan, annyira örülök, hogy nem haragszol! – örömömben átölelem. Kicsit nagy hévvel vetettem rá magam, így sikerült ledöntenem.
- Jól van, jól van, csak ne fojts meg! – visszaölel, nyom egy kokit a fejemre.
- Ezt miért kaptam? – nyöszörgöm fejemet fogva.
- Tudod te azt jól!
- Jaj, Rei-chan ne csináld már…
- Nem vagyok Rei-chan! – durcázik be.
- Rei-can, vagyis Akira ne csináld már! Csak kedvességből mondom!
- Tudom, de én akkor sem vagyok lány! Uke-chan. – vigyorog rám gonoszan.
Erre fejem azonosul egy paradicsommal.
- Ne hívj így! – motyogom magam elé.
- Jaj, Kai, ne pirulj már! Inkább kend be a hátamat, mielőtt leégek.
Elkezdtem Reita hátát kenegetni és persze Rukiéknak pont ilyenkor kell be találniuk.
- Nézd, Miyavi a friss házaspárt, hát nem aranyosak? – guggol elénk Takanori.
- Kibékültetek? – kérdezi Miyavi.
- Össze se vesztünk. – válaszol Rei.
- Kai-chan, hogy te milyen rendes vagy, hogy csak így készségesen kenegeted Reita hátát. Csak nem ti is ezentúl kettesével fogtok a mosdóra járni? – vigyorog hozzá.
- Én nem vagyok meleg! – hisztériázom neki.
- Jól van, jól van, csak homok került rád. De mi így is szeretünk – Miyavi helyeslően bólogat – Szóval hadd lássuk azt a kis békecsókot!
- Látom Takanori, Miyavi már nem elég neked. De minket igazán békén hagyhatnál! – Rei karon ragad és elindulunk az egyik medencébe, ahol belehuppanunk a vízbe.
- Köszönöm.
- Nincs mit. Már nekem is elegem van a hülye képzeleteikről.
- Ezt csak azért mondod, mert fáj az igazság. – halljuk meg Ruki hangját, aki behuppant velünk szembe a medencébe Miyavival és a rajtuk csüngő lányokkal. – Hé, lányok, nézzétek a friss párt! Hát nem aranyosak?
Mire eljutott a tudatomig, hogy Ruki ránk uszította a lányokat, már rajtunk csüngtek és visítoztak. Segítségkérően néztem Reitára.
- Hé, lányok! Ha igazi szerelmespárt akartok látni, akkor menjetek vissza a kis törpéhez és a langalétához!
Erre a lányok visszarohannak Rukiékhoz és ott visítoznak tovább.
- Megint megmentetted az életem! Hogy hálálhatnám meg?
- Mondjuk, meghívsz sörözni?
Bólintok egyet, kikászálódunk a medencéből és beülünk a legközelebbi büfébe, ahol kénytelen voltam én is beszállni a sörözésbe.
- Miért feszengsz?
- Nem feszengek, csak… - sóhajtok egy aprót – én nem szoktam sörözni, de te már megint rávettél, hogy sörözzek, és nem akarom, hogy megint az legyen belőle, mint múltkor.
- Szóval a csók ennyire zavart? – kérdezi félredöntött fejjel. – Ne aggódj, nem fogom még egyszer megtenni, főleg nem a nyilvánosság előtt.
- Értem, akkor az csak egy „baleset” volt?
- Nevezhetjük annak is. De ez csak egy sörözés oké?
Bólintok egy aprót. A továbbiakban jót beszélgettünk a strandon és hazafelé is. Mikor beértünk a hotelba átjött hozzám, ahol folytattunk a sörözgetést, de itt már csak Reita ivott. Persze ettől eléggé feloldódott a nyelve és csak mondta a magáét, amíg be nem aludt. Felkaptam, befektettem az ágyba, betakartam orrkendőjétől megszabadítva, hogy rendesen kapjon levegőt. Egy ideig néztem, ahogy alszik. Úgy alszik, mint egy kisgyerek összegömbölyödve a párnát ölelve. Azon kaptam magam, hogy már egy órája nézem, ahogy édesen szuszog az ágyamban. Te jó ég! Akirát bámulom, ahogy alszik! Ugye nem?! Ugye ez nem azt jelenti?! Körmömet rágcsálva mászkálok fel-alá a szobában hol Reitára hol a padlóra bámulva. Végül elhatározásra jutok és bekopogok Uruháékhoz. Döbbenetemre Miyavi nyit ajtót.
- Kai-kun! – ugrik a nyakamba. – Mi járatban?
- Miyavi? Hát te?
- Csak cseréltünk mára Aoival. Ha őt keresed, akkor Rukinál van.
Megrázom a fejem.
- Uruhához jöttem.
Besétálok, ahol Uruha épp a fejét tömte.
- Kai? Mi az? Mi jót szeretnél?
- Hát tudod – kezdek el az ujjaimmal játszani – szóval esetleg…
- Ige? – néz rám kérdően.
- Kölcsön tudnád nekem adni „azokat” ?
- Azokat? – néz rám zavartan – Kai, miről beszélsz?
- Esetleg kimenjek?
- Nem, nem kell kimenned Miyavi.
- Hát tudod…azokra a DVD-kre gondoltam…
Erre Uruha kiköpi a kaját a szájából és az ő feje is vörössé változik.
- Honnan tudsz azokról a DVD-kről?
- Akira elmondta. – nézek rá bűnbánóan.
- Ó, hogy az a! Megölöm! Hogy mondhatta el!
- Csak sokat ivott, de ne haragudj rá!
- Ájájájáj! – torpan meg egy pillanatra. – Neked mégis mire kellenek azok a DVD-k Yutaka? – néz rám sunyin vigyorogva, felvont szemöldökkel.
- Nem arra, amire gondolsz! Ez csak teszt! – kezdek zavarba jönni.
- Ó, hát hogyne! Szóval Akirával ilyen jó a viszonyotok? – gonoszkodik tovább.
- Nem! Csak meg akarok arról bizonyosodni, hogy nem vagyok meleg! – majd kirohanok a szobából.
Ennél nagyobb hülyét már nem csinálhatok magamból! Mármint remélem…
Ruki
Mondhatni, szinte repestem az örömtől, hogy Reitáék ránk küldték a lányokat és engem könyveltek el ukénak, mert „de édes, hogy a kicsi az uke, mert biztos, hogy ő az” mondatot hallgattam vagy ezerszer és a „nézzétek, hogy zavarban van! Kawaii~”t. Szörnyű volt. De legalább este jót aludhatok, mert Miyavi helyett ma Aoi alszik nálam.
- Uruhát nem zavarta, hogy itt alszol?
Nemlegesen megrázza a fejét.
- Talán jobb is így.
- De hát a strandon jól elvoltatok.
- Igen, de ez nem változtat azon, amit vele tettem.. – néz maga elé.
- Miért? Mit csináltál vele? – kezdek aggódni.
- Tényleg tudni akarod? – néz rám – Ittam, mert ideges voltam és utána – sóhajt egyet.
- Nem kell azt részletezni! De ugye nem voltál vele nagyon durva?!
- Nem állt szándékomban. Nem, annyira nem, mint másokkal voltam, de nekem ez is annak számít.
- Mondd el!
- Egyszer…fojtogattam, - lehunyja szemét, egy könnycsepp gördül le arcán – másodszor pedig ráhamuztam a hátára és a fenekére miközben benne voltam…
Átmászok hozzá és magamhoz ölelem, hagyom hagy sírja ki magát.
- Nem kéne innod, ha ideges vagy… - jegyzem meg félhangosan, mire bólint egy aprót, majd álomba sírja magát…
Reggel korán felkelek, elindulok a veranda felé, ahol megpillantom Aoit az egyik székben ülve nekem háttal, ölében pedig Kouyout, akitől éppen bocsánatot kért. Látszik rajtuk, hogy mennyire szeretik egymást. Yuu mindent megtesz, hogy megváltozzon és Kouyou kedvében járjon, aki elnézi neki a dolgokat és bízik benne, még ha semmit se tud róla.
- Jó reggelt! – köszönök oda nekik.
- Jó reggelt! – köszönnek vissza.
Egy ideig nézem én is a felkelő napot, amikor egy kar ragad meg a derekamnál fogva és az ölébe húz. Egyik lábán én, másikon Uruha ült, akit szintén átkarolt a derekánál fogva.
- Aoi? – nézek rá kérdőn, mire magához ölelt minket és kaptunk a fejünkre egy-egy puszit.
- Köszönöm, hogy itt vagytok nekem. – mondja boldogan, majd feláll, minket a székbe rakva és elsétál, Uruha meg csak pislog nagyokat.
Uruha
Miután Kai berontott hozzánk valamivel jobb kedvem lett. Örülök, hogy nem csak én nekem vannak hülye gondolataim, csak ő még le is égeti magát. Szegény teljesen ki van. Mondjuk elég mókás, amit ezek ketten produkálnak. De gondolataim hamar visszaterelődtek Aoi előző húzásaira, amiket vagy a nyakam vagy a fenekem bánt. De ami ezen belül zavart az az volt, hogy én semmit nem tudok erről, hogy miért csinálta, mert máskor is ivott már, de akkor nem volt ilyen, ezen belül pedig Ruki tuti, hogy tud valamit, amit én nem. Vajon régebben volt köztük valami vagy mi? Én csak meg akarom érteni Aoit, hogy miért tette ezeket, mert így nem tudok rajta segíteni.
Egy ideig még forgolódtam az ágyban, majd úgy döntöttem, hogy kisétálok a verandára, hogy kisszelőztessem a gondolataimat. Mikor kiértem, a közepén egy szék volt nekem háttal. Halkan odasétáltam a szék mellé, ahol Aoit pillantottam meg. A másik székről lekaptam egy pokrócot, hogy betakarjam vele. Amikor rá akartam teríteni, ölébe húzott, én meg készségesen bújtam hozzá, amíg betakart minket. Álmos tekintetével pillogott rám párat.
- Hát te? Hogy, hogy ilyen korán?
- Nem tudtam aludni.
- Figyelj, Kouyou, tudom, hogy egyszer már bocsánatot kértem tőled, de tényleg ne haragudj, nem tudom, hogy mi ütött belém akkor. Ígérem, többet nem teszek olyat.
- Yuu, nincs semmi baj. De, ha elmondanál dolgokat, tudod, akkor sokkal könnyebb lenne. És, akkor, talán tudnák neked segíteni.
- Turné után mindent megbeszélünk rendben?
Bólintok egyet, közben állkapcsára nyomok egy puszit.
Épp kérdenék tőle Takanoriról, mikor megjelenik az említett személy. Köszönünk egymásnak.
A következő pillanatban azt veszem észre, hogy ő is Yuu ölében végzi egy nagyölelés és fejre puszi társaságában, mire egy kicsit féltékeny lettem. Végül itt hagy minket. Ruki épp pattanna fel, de visszatartom.
- Ruki, kérdezhetek valamit?
- Persze, de bent nem lehetne megbeszélni, mert nekem azért egy kicsit hűvös van.
- Tessék. – átadom neki a pokrócot, amibe belebugyolálja magát.
- Figyelj, ne haragudj, ha hülyeséget kérdezek, de régebben volt köztetek valami?
- Heh? – döbbenten pislog rám. – Nem! Én életemben nem voltam egy férfivel sem! De ez most, hogy jön ide?
- Mert úgy érzem, hogy te sokkal többet tudsz róla, mint bárki más. A múltkor is a szállodánál te már tudtad, hogy mit akart velem tenni és szerintem ez nem először történt meg. Mit titkoltok előlem, amit nem lehet most megbeszélni?
- Eto…én....tényleg fázom. Elég hideg van itt, szóval inkább bemegyek, ha nem haragszol. – mondja zavartan és berohan a hotelba.
Szóval mégis titkolnak valamit. Elég kényes témára tapinthattam, ha Takanori így elhúzta a csíkot.
Kai
Reggel összepakoltam pár ételt a svédasztalról és elindultam velük felfele Reitához. Mikor benyitottam éppen a tipikus férfi mozdulatát végezte ergo egy szál alsóban nagyot ásítva a tökét vakargatta.
- Mi van? – hangzott el első flegma mondata.
- Neked is jó reggelt…
Erre morog valamit az orra alatt, amíg felcsapja a kendőjét.
- Hoztam reggelit.
- Te csináltad?
- Nem. Azt nem ennéd meg.
- Ezek szerint tanultál is valamit az évek alatt, de ide adnád a kaját vagy még szobrozol egy fél órát?
- Most miért vagy ilyen? Ha másnapos vagy, nem gond. Uruha is szokott az lenni. Nem kell attól még így viselkedned.
- Nem vagyok másnapos, de ne a szád járjon, hanem a kezed! Add már ide a tálcát!- kapja ki a kezeim közül.
- Akira! Mégis miféle viselkedés ez?! Az utóbbi időkben ok nélkül kiabálsz velem vagy bántasz!
- Szeretném békésen eltölteni a reggelim, úgyhogy befognád végre? – közli, miközben leül az ágyra és nekifog az étkezésnek. – Köszönöm!
Erre csak pislogni tudok rá, de belül nagyon fájt, hogy így viselkedett velem már megint…
- Kimennél? Nem szeretek úgy enni, hogy közben a pofámat bámulják. Főleg, ha értelmes tekintettel…
- De, ez az én szobám is….
- Csak volt!
Kimegyek a szobából, de egyből el is erednek a könnyeim.
- Kai-chan, mi a baj? –hallom meg Miyavi hangját.
- Akira.. megint megbántott.. – szipogom neki, mire magához ölel.
Vigasztalóan a hátamat simogatta, amíg abba nem hagytam a szipogást. Megtöröltem a szemeimet. Miyavi lekísért az előtérbe, ahol Uruha nézegette a magazinokat. Leültetett mellé, majd elment.
- Kai, mi történt? – kérdezte aggódva.
- Akira, már megint kiabált velem ok nélkül, - szipogok – és ez annyira rosszul esik.
Elővadászik nekem egy zsepit, amiben kifújom az orrom, a másikkal meg megtörlöm a szemeimet. Nemsokára Miyavi újra csatlakozik hozzánk egy forró csoki keretében, amit nekem hozott.
- Köszönöm. – mosolygok rá.
Nagyvonalakban elmondtam nekik az elmúlt napok eseményét.
- Miért nem szóltál? Cserélhettünk volna, hogy ne legyél vele. – mondja Miyavi.
- Ez kedves dolog, de én szeretek vele lenni. – mondom egy picit elpirulva.
- Szereted igaz? – teszi fel a kérdést Uruha, én meg zavartan félrenézek, mire elmosolyodik.
- Min gondolkozol? – töri meg a néma csendet Miyavi.
Felnézek Uruhára, aki nagyon gondolkozhat valamin. Mutatóujját a szája oldalához helyezte, összeráncolt szemöldökkel fixírozta a padlót, miközben a bal lába folyamatosan járt. Ezt csak akkor csinálja, ha valamin nagyon gondolkozik.
- Megvan! – csillannak fel szemei, csap bele öklével bal tenyerébe. Felsőtestét felém fordítja. – Mi van meg? – nézek rá értetlenül.
- Kai-kun, mesélek neked egy mesét, de jól figyelj, mert többször nem mondom el!
Erre bólintok egyet, habár nem igazán értem, hogy minek akar nekem most mesélni, de ő tudja.
- Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú, aki az iskola legmenőbb gyereke volt. Ebbe a fiúba az egyik lány az osztályból nagyon szerelmes volt és a fiú is a lányba. Ez a lány mindig kedveskedett a fiúnak. Készített neki ebédet, sőt még meg is írta a leckéjét, folyton a fiút nézte, aki ezt viszonozta, de amikor találkozott a tekintetük folyton elkapták azt a másikról. Aztán egy szép napon a lány odament a fiúhoz, hogy beszélgessen vele, de a fiú nem tudott mit tenni a dologgal, mert nagyon zavarban volt, így elővette a bunkó énjét és elküldte a lányt. Ezután folyton lökdöste vagy belékötött a lányba, aki egy idő után nem bírta, hogy a fiú ok nélkül beléköt vagy veszekszik vele így sírva fakadt és közölte a fiúval, hogy utálja, majd elfutott.
- Ez egy elég érdekes történet volt, de nem értem, hogy ezt miért mondtad el nekem?
- Mert ez a fiú, Reita! Jól gondolom? – kérdezi Miyavi, mire Uruha mosolyogva bólint.
- Én megmondtam, hogy van köztetek valami! – halljuk meg mögülünk Ruki hangját – Akkor, én, most felvilágosítalak Kai, ha te nem szűrtél le belőle semmit se. Reita szerelemes beléd, de nem meri bevallani ezért ilyen veled! De lehet, hogy így udvarol neked vagy próbál elkerülni, mert fél a csalódástól. Szóval menj oda hozzá, kösd fel a gatyádat, most az egyszer légy férfi és mondd meg neki!
- Azt hiszem, én most megyek egy kicsit kiszellőztetni a fejemet. – kisétálok a közeli parkba.
Ha ez tényleg így van, akkor ezek szerint nekem kéne lépnem. De mi van, ha tévednek? Hajj, mért kell Akirának ennyire bonyolultnak lennie?
Egy ideig még gondolkodtam rajta, amíg elhatározásra nem jutottam.
Ha Akira nem lép, akkor megteszem én!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
