4. fejezet
Tavasz
Reita
Megint megbántottam Kait…olyan rossz szomorúan látni. Főleg, ha miattam az, de nem mondhatom meg neki, hogy belészerettem az idő alatt, amíg hozzá jártam. Ő túl maradi ahhoz, hogy így érezzen irántam. A barátságunkat meg nem szeretném elrontani. Az mindennél fontosabb számomra. Bárcsak megint látnám mosolyogni… Olyan kis hiperaktív mosolybomba. Mindig felvidít a viselkedésével, de jobb, ha távol tartom magamtól a saját érekében…
Egy ideig még turkálom az ételt, majd szólok a szobapincérnek, hogy vigye ki. Elkezdtem összepakolni a cuccomat, elvégre ma megyünk az utolsó szállásra. Időközben Kai is betalált, de nem szóltam hozzá és ahol tudtam, ott kerültem. A buszban is külön ültünk.
Még jó, hogy a mostani szálláshelyen mindenki külön szobát kap…
Másnap volt egy interjúnk, majd egy fotózásunk. A fotózás alatt szintén ment a kerülő hadművelet. Alig vártam, hogy vége legyen és legyünk már otthon.
Már csak két éjszaka és vár az én édes ágyikóm.
Épp néztem nagyban a TV-t, amikor bekopognak. Kiszólok, hogy szabad. Döbbenetemre Kai jött be hozzám.
- Hát te? – kérdem csodálkozva.
- Akira, beszélnünk kell, most! – mondja határozottan. Kezdek tőle félni…
- Öh, oké…
- Szeretsz?
Kérdése hallatán teljesen elpirulok és a szívem egy nagyot dobban.
- Fáradt vagyok, aludni akarok… - kezdem terelni a témát és idegességemben összevissza felborogatok mindent, amihez csak hozzáérek.
A következő pillanatban már ott ül velem szembe.
- Mondd ki! – parancsol rám.
- Nézd, én nem tudom, hogy miről be… - ajkai rátapadnak az enyéimre és bebocsájtást kér, amit ellenkezés nélkül meg is adok nyelvének.
- Most már kimondod végre? – kérdi kedvesen.
- Kai, én azt hittem, hogy te… - nézek rá döbbenten – igen, szeretlek. – mondom határozottan a szemébe.
Erre magához ölel.
- Végre, hogy kimondtad! Miért kell belőled minden komolyabb érzelmet harapófogóval kiszedni?
- Harapófogóval? Nem inkább csókkal? – vonom fel egyik szemöldökömet, célba veszem finom ajkait – De te mióta? Én azt hittem, hogy tőled távol áll az ilyesmi. Múltkor is úgy kiakadtál.
- De azóta gondolkoztam és rájöttem, hogy beléd szerettem az utóbbi idők alatt. Már nem zavar a dolog. Elfogadtam, hogy szeretlek és veled szeretnék lenni.
- Ne haragudj, hogy úgy viselkedtem veled, csak nem akartam elrontani a barátságunkat. – nézek rá bűnbánóan.
- Semmi gond. – mosolyog vissza.
Újra mosolyog, de most már csak nekem, miattam és csakis értem, mert ő az én Kai-chanom!
Nekidőlök a falnak és magamhoz húzom kedvesem, hogy úgy öleljem őt, aki a fejét mellkasomon pihenteti, kezeit meg kezeimen.
- Akkor ma újra aludhatok melletted? – néz fel rám pirulva.
- Ez nem kérdés téma. Ez a minimum! – puszilok nyakába, ő meg lehúz egy csókért…
Uruha
Szörnyű volt ez a fotózás. Elszokott már a lábam a magas talpú cipőtől és a combfixtől. De inkább az elsőtől. Akira meg a dolog másik fele. Kissé nagyon feltűnően kerülte Yutakát. A fotós csak pöppett volt rá pipa ezért. Azért remélem Kai kézbe veszi a dolgokat és helyrerakja Reitát. Aranyos pár lennének.
Kimászok a zuhanyzóból, derekamra tekerem a törülközőt, úgy slattyogok be az ágyhoz és dőlök rajta el. Fejemet befúrom a párnák közé. A lábaim meg már kezdenek idegesíteni, így átmegyek a nyűgös kisgyerek szintjére és írok egy rövid sms-t. Pár perc múlva nyílik, majd csukódik az ajtó. Amikor meghallom az ismerős lépteket az ágynál megszólalok.
- Kéne egy lábmasszázs. – motyogom a párnák közé, mert a fáradtság is már elég erősen rajtam van.
- Akkor fordulj meg!
Engedelmesen hátamra fekszem, talpacskáimat meg Rukira rakom, aki időközben elhelyezkedett az ágyam végében és nekiállt a kényeztetésnek.
- Szóval milyen hátsószándékaid vannak, hogy idehívtál?
- És neked, hogy eljöttél? – könyökölök fel.
- Nekem aztán semmilyen! Csak elegem volt a fotósból, aki Akirára kiakadt és nekem mondta a magáét. Azért mert néhanapján úgy érzem magam, mint egy anyuka, főleg egyeseknél, attól még, mert valakivel baja van, akkor azt neki mondja, és ne nekem! Amúgy meg ez Kai dolga lenne, hogy megnevelje! Szóval éltem a menekülés lehetőségével, mint látod. Most te jössz.
- Oké, de lábápolót is használj! – oda dobom neki az ápoló testápolót.
- Mint egy lány… - forgatja meg szemeit. Felpattintja a tubust és elkezdi a testápolót belemasszírozni a bőrömbe. – Sőt, rosszabb vagy, mint egy lány.
- Hé! Még egy ilyen és lelöklek a lábammal az ágyról! Szobacirkáló!
- Nyakigláb, csöndbe legyél! Te csak ne akarj lelökdösni a büdös lábaiddal! – gúnyolódik tovább, mire bevágom a durcát.
- Nem is büdös! – és már landol a párna a képében.
Így ment át a lábmasszázs párnacsatába, ami addig tartott, amíg a törülköző le nem esett a derekamról.
- Upszi. – zavartan ránevettem és magamra kaptam egy alsót.
- És mi az én jutalmam a masszázsért? – fordul vissza felém.
- Holnap megnyalhatod a gitárom. Megengedem neked, hogy megszentségtelenítsd.
- Ez kevés.
- Mi az, hogy kevés?! Be se fejezted, ráadásul még bántottad is őket!
- Bocs, ez van. Magas árakkal dolgozom. Főleg neked. – rám nyújtsa a nyelvét.
- Jól van, mit kérsz még? – adom meg magam.
- Egy karton csokis pocky. Nincs alku. Ha nem tetszik, akkor holnap szétszedlek a színpadon.
- Heh? Legyen. Fáradt vagyok a gonoszságaidhoz.
- Oké, akkor holnap reggel várom a dobozt a szobámban. Amúgy meg nem vagyok gonosz, mert kérhettem volna kettőt is.
- Gonosz kerti törpe. – morgom a párnába.
- Hallottam! – szól vissza az ajtóból, becsukja maga után, én meg lehunyom a szemeimet.
Reggel korán felkeltem, inkább kikényszerítettem magam az ágyból. A boltos kicsit se csodálkozott, amikor közöltem, hogy mit kérek. Ruki tudja, hogy hogy kell lehúzni az embert. Épp kopogtam volna be a szobájába, amikor nyílt az ajtó és két csillogó szempárral találtam szembe magam.
- Helyes, már épp indultam volna hozzád! – elveszi tőlem a dobozt, majd bevágja az ajtót az orrom előtt.
Visszaaludni nem tudtam, így benyitottam Reitához. Miyavi pont akkor indult volna kifelé, így nekimentem.
- Pszt! – mutatóujját szája elé helyezi, majd rámutat az ágyon egymás karjai között alvó párosra.
Elmosolyodom rajtuk. Ezek szerint Kainak sikerült. Együtt kisétálunk a szobából.
- Aranyosak. – mondja mosolyogva.
- Igen azok.
- Kait kerestem, de nem találtam a szobájában, így bepróbálkoztam, hátha összejött neki a dolog. – megcsörren a telefonja – Rin-chan! Ohayo, neked is! Képzeld, ide már nem követnek a krokodilok!....
És csak mondta a magáét a barátnőjének, akit a strandon szedett fel. Habár inkább anyapótlék lehet a lány, de legalább ők is elvannak. Aztán a délelőtt folyamán mindenki gratulált Kainak a hős tettéért. Délben pedig elindultam valami kis étkezdét keresni a környéken, mert nem volt kedvem a puccos kajákhoz. Útközben összefutottam Miyaviékkal, majd Reitáékkal, akik szintén egymást falták. Hamar találtam két nyugisabb étkezdét, a választás könnyű volt. Az egyik teli volt szerelmespárokkal, így azt inkább kilőttem. Nem igazán volt hangulatom beülni oda. Persze amilyen az én szerencsém, ahogy leültem és nekifogtam az ebédemnek, ezt a helyet is ellepték a párok.
Délután elindult a túlélő show a fodrásszal, sminkessel és mindenki mással. Miután harci díszbe öltöztettek minket Kai és Reita a kanapé egyik végén beszélgettek, puszilkodtak, vagy egymás kezét cirógatták. Kait még egyszer sem láttam ennyire boldogan. Reita meg végre felszabadultabb lett és kimutatta neki az érzéseit. Persze, attól még ugyanúgy gyerek maradt.
Ruki a pockykat tömte magába. Csoda, hogy nem lett eddig rosszul. Miyavi kint volt a backstage bejáratánál a barátnőjével. Ami meg minket illet, a fodrász és a sminkes elég pipa volt ránk, mivel Aoi akárhányszor meglátott a nap folyamán, egyszer sem bírt magával. Ha tudom, hogy ennyire rám kattan ebben a nadrágban, akkor inkább fel se vettem volna, csak az utolsó 5 percben. Nem mintha az én fantáziámat nem keltette volna fel az ő feszes fekete nacija, de én legalább beérem eggyel a koncert előtt, nem úgy, mint egyesek. Leültem a kanapéra, hogy védjem a popómat, mert Aoi megint betámadt.
- Aoi, nem! – próbálom eltolni magamtól.
- De, most miért? – néz rám boci szemekkel lekonyuló ajkakkal, miközben a kezét azért se venné le a combomról, és állítaná meg a felfelé haladásban.
- Mer a délután folyamán vagy hatodszorra kötöttünk ki a fodrásznál vagy a sminkesnél, akik már sztrájkolnak!
- Csak ez miatt? – kérdi csalódottan.
Rácsapok a kezére, amit gyorsan el is húz a combomról és megmasszírozza a piros részt.
- Nem!
- Hát akkor?
- Már csak egy óra van a koncertig, és addig szeretném, ha a fenekem regenerálódna!
- De egy kis…
- Nem! – fojtom belé a szót – Semmi nem fér bele abba az egy órába, ami szexuális jellegű!
- Gonosz vagy! – bevágja a durcát és elsétál.
Én meg megsajnálom a fejét és utánamegyek, hogy kiengeszteljem. Hátulról átkarolom derekát és a nyakába puszilok.
- Aoi, ne csináld már!
Erre, mint a durcás gyerekek felemeli a fejét és kibújik ölelésemből és arrébb lép 2 lépést. Rágyújt, én meg követem ebben a példáját. Már csak 1-2 slukk maradt hátra, amikor végre hajlandó megszólalni.
- Mást is szívhatnál…
- Kiengesztelnélek vele?
- Talán. – közben már ott bujkál a perverz mosoly a szája szélén.
- Jól van, de a hajamra vigyázz! – mondom, majd nekiállok a kiengesztelésének.
Ruki
Koncert, koncert, koncert! Teljesen felpörögtem. Mindenki boldog, nekem igazam volt és Reitáéknál dúl a szerelem. Mondjuk, nekem mindig igazam van. És ma még gitárnyalás is lesz a koncerten! Igen, ez az!
A közönség is teljesen fel volt pörögve. Miyavi barátnője az első sorban tombolt és puszikat küldözgettek egymásnak. De a legnagyobb siker Reita magánakciója hozta, amikor felment Kaihoz és arcon puszilta, mire Kai a dobverőjével Rei seggére ütött. Hát az, hogy a közönség őrjöngött az nem kifejezés. Szerintem a lányok fele a bugyijukba élveztek.
- Srácok, ez a koncert fantasztikus volt! – mondom nekik még mindig felpörögve.
Reita
Kaival kézen fogva jövünk le a színpadról. Annyira aranyos volt ma a színpadon, amikor elpirult. Nyomok az arcára egy puszit, amit viszonoz.
- Srácok, ez a koncert fantasztikus volt! – mondja Ruki, aki még mindig teli van energiával.
- Ruki-kun! – ugrik rá Miyavi. – este elmegyünk szórakozni? – kérdi a másik hiperaktív.
- Hai, hai. Srácok – fordul felénk, mivel ő ment legelöl – ma este kirúgunk a hámból! Ma érzem, hogy árad belőlem az energia!
- Jól van, jól van, de előtte még van egy kis leszámolnivalóm egy dobossal, aki elfenekelt. – nézek az említettre sunyin mosolyogva, aki erre elpirult.
Mikor beértünk az öltözőben mindnyájan ledöbbentünk. Uruha eltűnt gitárja nézett velünk farkasszemet, amin egy kis posztit díszelgett. Szegény teljesen le volt sokkolva, hogy az az alak itt jár az öltözőnkben, amíg mi koncerteztünk. Ruki tért vissza leghamarabb a jelenbe és sétált oda a gitárhoz, hogy felolvassa a kis üzenetet.
- „Boldog születésnapot utólag is. Remélem, tetszik a kis ajándékom és kellemes emlékeket idéz fel benned.”
- Visszaviszem Kouyout a hotelba. – közli Aoi, mire helyeslően bólintunk.
Miután elmentek Miyavi aggódva nézett ránk Rukival együtt.
- Most mi legyen?
- Nem tudom, azt hiszem jobb, ha a gitárt eltüntetjük örökre. Ti nektek mi a véleményetek? – néz ránk Ruki.
- Egyetértek veled. Kifelé széttörjük és megy a kukába. Kai, te mit gondolsz?
- Legyen, de ami az interjút illeti, amin mindjárt rész kéne vennünk, azt hiszem, jobb, ha csak ti ketten mentek, hogy ne legyen feltűnő. Mi addig visszamegyünk a hotelba.
A két dalospacsírta egyetértően bólintott.
- Hogy történhetett ez meg? Uruhával minden rendben lesz?
- Nem tudom, de ne aggódj, Aoi ott van vele és vigyáz rá, de ezek után nem szeretném, ha a mai nap folyamán egyedül aludnál.
Befekszünk az ágyba, de egyikőnk se tud aludni. Kai nagyon aggódik, amit meg is értek. Ki ne aggódna ilyen helyzetben.
- Szerinted ki tehette ez?
- Nem tudom. Akárki tehette.
- Például egy rajongó?
- Akár, vagy egy dolgozó, akit a cég fizet. Akárki is az el fogjuk kapni és minden rendben lesz.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
