Uruha

Miután kiszórakoztuk magunkat Miyavival hazafelé vettem az irányt. A lépcsőház aljánál Kai és Reita búcsúzkodott egymástól apró pici csókokkal egymást ölelve.

- Nem maradsz estére? – kérdem Kait, miután eltávolodtak egymástól.

- Most nem, holnap jönnek a szülők látogatóba, úgyhogy ma inkább otthon alszom, de ne aggódj, máskor majd élek a lehetőséggel.

Egy utolsó búcsúcsókot hintenek egymásnak szétválásuk előtt.

A liftben csak vigyorgok Reire, mint a tejbe tök a szétszívott nyakát látván.

- Egy szót se! Kai egy álszent kis dög. – morogja, amin jót kuncogok, a járását meglátva meg már szakadok a röhögéstől.

- Ha erről bárkinek is egy szót szólsz, neked véged van! – néz vissza rám gyilkos tekintettel.

- Ígérem, nem mondom el senkinek, hogy te vagy az uke.. – hangsúlyozom ki az utolsó szót még midig nevetve.

Persze arra nem számítottam, hogy sértődöttségében bevágja a lakásajtót és nem enged be. Fél óra várakozás után rájövök, hogy én már nem fogok itt éjszakázni, így fogom magam és meglátogatom Aoit. Elég csak bekopognom és már nyílik is az ajtó.

- Ohayo! – mondom neki vidáman, mikor meglátom álmos fejét.

Belépek a házba, ahol orromat megcsapja a friss kávé illata.

- Mi járatban? – hallom meg álmos hangját, majd megy, hogy kitöltse a kávéját.

- Ano, arra gondoltam, hogy itt aludhatnák? – nézek rá ártatlan kiskutya szemeimet bevetve.

- Persze, de mi történt? – közben megkínál egy kávéval.

Elmondom neki azt, amit elvileg nem szabadna és az utána történteket, mire jóízűen felnevet.

- Mintha, te nem lennél az.

- De én nem vagyok Akia. – duzzogom.

- Tudom. Viszont nekem most el kell mennem. Ruki megkért, hogy kísérjem el valami rendezvényre, úgyhogy majd valamikor késő este jövök haza. Addig foglald el magad. De egyet kérek tőled: a ruhásszekrényhez ne nyúlj!

Nem igazán értem, hogy miért tabu a ruhásszekrény, de nem is igazán érdekel. Az viszont annál jobban, hogy hova megy Rukival. És miért nem kaptam puszit, ölelést vagy bármit, amikor megjöttem?

A kávéja kivégzése után nekilát a készülődésnek, amit én a kanapén törökülésben ülve nézek végig. A cipőjénél jár, mikor odasétálok elé és megköszörülöm a torkom jelezvén, hogy én is itt vagyok és várom a részemet. Persze fel se néz rám, hanem veszi tovább a kis cipellőjét. Erre én bevágom a durcát, indulok visszafelé, de útközben megtorpanok.

- Máris feladod? – kérdi egy fél mosollyal. – Gyere ide, nem feledkeztem meg rólad, te lüke.

- Nem vagyok lüke! – játszom a sértődöttet, de már örömmel megyek hozzá, hogy megkapjam a várva várt csókomat.

- Sietek haza. – nyom egy búcsú puszit a számra, végül kilép a házból.

Garázdálkodom egy kicsit a lakásában, birtokba veszem laptopját, ahol először is nekilátok a fanok által küldött leveleket olvasgatni, miután meguntam tévéztem egy kicsit. Beleolvastam a könyveibe, megnéztem a fotóit, s ekkor tudatosult bennem, hogy én még egyszer sem elemeztem a lakását úgy igazán és Aoiról is alig tudok valamit. Így aztán nekiláttam a lakása minden egyes szegének analizálásának. Aztán csapkodtam egy kicsit a gitárján végül újra a laptop előtt találtam magamat, de most már levelek helyett ficceket olvasgattam, melyek rólunk szóltak.

Egyszer csak karokat érzek meg a derekamon, majd egy fejet a vállamon és a testhez tartozó hangot.

- Szóval, olvasni jobban szereted, mint csinálni? – puszil bele nyakamba.

- Hülye. Csak unatkoztam. Téged vártalak. – döntöm hátra fejemet, hogy szembe nézhessek vele.

- Nem kellett volna. Mondtam, hogy későn jövök. Jössz aludni, vagy még olvasol?

- Megyek, de hol voltál? Tiszta parfüm vagy.

- Mondtam, hogy Rukit kísértem el egy rendezvényre.

- És azt is mondtad, hogy ha hazajössz, akkor elmondod.

- Tudom picim, de fáradt vagyok, majd holnap jó? – nyavalyogja, majd fejére húzza a paplant.

Másnap korán felkeltem, hogy szaván fogjam. Így is jön nekem egy magyarázattal…

- Szóval mi is volt tegnap? – pislogok rá ezerrel és előveszem a legártatlanabb nézésem.

- Unalom a köbön. – kortyol bele kávéjába.

- Bővebben?

- Ruki megkért, hogy kísérjem el erre a műköröm kiállításra, mert a lány, akivel a neten jött össze ott volt, mint kiállító, de nem mert egyedül elmenni.

- Eh, ez most komoly?

Fáradtan bólint egyet.

- És csak hogy tudd, a lány 2méter magas és amerikai.

- Neee, ugye most csak viccelsz?

- Te nem tudtad? – néz rám csodálkozva - Ruki mindig is a nála jóval magasabb lányokat szerette. A csaj meg oda van a kis pasikért.

- Hát biztos nagyon érdekes este lehetett a részedről. És a másik dolog?

- Milyen másik?

- Amit még a turnén ígértél meg, hogy elmondod. Ellenbe veled én nem felejtettem el.

- Én sem felejtettem el. – teszi le bögréjét – De most nem alkalmas rá az idő.

Megint olyan… Ezek szerint nem lehet a szíve csücske a téma. Talán jobb, ha nem feszegetem, mert még a végén úgy járok, mint múltkor.

Úgy döntök, hogy nem szólok hozzá a reggel folyamán, inkább a mosogatnivalóval kezdek barátságot kötni.

- Te meg mit csinálsz? – dől neki a konyhaszekrénynek miközben felvont szemöldökkel végigmér.

- Mint látod, mosogatok.

Erre nem mond semmit se, csak elzárja a vizet, megtörli a kezeimet és leültet a kanapéra maga mellé, én meg csak értetlenül pislogok rá, hogy mit akar.

- Kouyou, én gondolkoztam, és szeretném, ha ideköltöznél hozzám. Tudom, hogy Akira tud rád vigyázni, de én még úgy is féltelek. Meg távol vagy tőlem, és hiányzol…

A boldogságtól nem tudok mit mondani, csak nyakába vetem magam és amilyen szorosan csak tudom, magamhoz ölelem.

Az elkövetkezendő héten elkezdtük a cuccaimat áthordani hozzá. Persze ennek nem csak mi örültünk, hanem Akiráék is, mivel így bármikor kettesben tudott maradni Yutakával.

A munka haladt, mi meg boldogok voltunk. Egy ideig…

Egyik délután épp Yuu agyát húztam, amikor csöngettek és egy szomorú Takanorival találtuk szembe magunkat.

- Szakított velem! És tudjátok, hogy miért?

Erre nemlegesen megráztuk a fejünket.

- Mert talált egy nálam alacsonyabb srácot! – akadt ki szegénykém – Azt mondta, hogy én túl magas vagyok hozzá!

Erre Yuu, vigasztalóan magához ölelte.

- Sajnálom. – mondja együtt érzően.

- Ne sajnáld. – legyint egyet Ruki, mire csodálkozva nézünk rá, mivel úgy viselkedik, mint akinek nincs semmi baja. Rágyújt egy szálra. – Jövő héten úgy is ment volna vissza Amerikába. A távkapcsolatok meg nem az erősségeim.

Egy kicsit még elbeszélgetünk, majd megy a dolgára, mintha mi sem történt volna.

Aoi

Késsz öröm volt hazaesni a kiállítás után, amit végigszenvedtem Rukival. Persze a szenvedést Uruha másnap kárpótolta egy igennel, hogy hozzám költözik, amit egy ágyvásárlás követett, mert ugyebár ketten még sem aludhatunk egy egyszemélyesen. Az elején még azt hittem, hogy hamar túl leszünk rajta. Bemegyünk a boltban és veszünk egy puha nagy ágyikót, de nem. Vagy hat bolton végigrángatott, hogy megtalálja a megfelelőt. Persze mikor rákérdeztem, hogy az előző miért nem volt jó, erre ő mindig azt válaszolta: „Nem a te feneked fog regenerálódni rajta, és ez az ágy nem elég puha hozzá.”  Végül sikerült kiválasztani a számára, vagyis a feneke számára megfelelő ágyat. Ez volt az a pillanat, amikor a fejemben az angyalkák örömódát zengtek és megfogadtam, hogy soha többet nem veszek ágyat vele.

A ruhái áthozatalán kívül minden mással megvoltunk, amikor nekiállt húzni az agyamat. Persze, amikor én adtam volna neki vissza, mindig bemenekült a fürdőbe, majd újra betámadott. Épp türtőztetésem határán voltam, amikor Ruki megmentette a kis fenekét az idelátogatásával. De végül ő is elment.

- Gyors hangulatváltás. – jegyezte meg gyönyörűm.

- Az. De neked most véged van, ugye tudod?

- Nekem? Miért? – Veti be ártatlan nézését, közben pedig nekiáll hátrálni, de gyorsabb vagyok nála és elkapom, hogy ledöntsem az új ágyikónkra.

- Most véged van. Ugye tudod?

- Hajaj, kezdek félni…. De ezt már egyszer mondtad.– vigyorog rám, mert még nem tudja, hogy mi vár rá.

Szépen nekikezdek a kényeztetésének, mintha mi sem történt volna, ő meg élvezi a helyzetet. Lába közé térdelek és lehajolok, ő meg csípőjét megemeli, hogy fogadjam magamba, de nem. Most visszakapja azt, amit a mai nap folyamán velem művelt. Mindenhol kényeztetem, csak a férfiasságát hagyom ki, ami már elég szépen ágaskodik.  Látom rajta, hogy nagyon nem tetszik neki a dolog, de nem érdekel. Felhajolok hozzá egy csókért.

- Most mindent vissza fogsz kapni. – suttogom fülébe, közbe férfiasságomat az övéhez érintem mire jólesően felsóhajt – De ennél többet nem fogsz kapni a ami nap folyamán.

Először nem érti, de nem kell sok, hogy leessen neki a tantusz, hogy én ma nem fogok beléhatolni és férfiasságát sem fogom kezemmel vagy számmal kényeztetni, csak az én farkammal.

Uruha

Amit Aoi művelt velem az maga volt a kegyetlenség. Persze élveztem ám a dolgot, na de akkor is. Szeretem érezni őt magamban.

Miután elélveztem én is, hozzábújok, majd a mellkasába bokszolok egy aprót.

- Egy szemét dög vagy. – bújok jobban hozzá.

- Csak annyira, mint te. – Puszilja meg a fejem miközben ölel. – De valld be, hogy élvezted.

Erre morgok párat. Persze igen is élveztem, de eszem ágában sincs kimondani azok után, hogy veszítettem ellene.

Másnap délután sikeresen leöntöttem magam, és mivel a ruháim még mindig nem voltak itt, mert holnapra terveztük az áthozatalukat kénytelen voltam kinyitni a tiltott szekrényt. Amit nem igazán értek, hogy miért az, hisz nem borult rám. Ott is rend fogadott. Mindenhol Csili vili rend uralkodott. Viszont volt, mi szemet szúrjon. A szekrény aljában egy dobozt pillantottam meg, mellette egy pár szép nagy térdig érő bőrcsizmát. Aoinak mióta van ilyenje?

- Te meg mit csinálsz? – hallom meg hangját, mire megfordulok.

Az ajtófélfának dőlve méreget összeszűkített szemekkel. Már megint olyan… Most már tényleg kezd érdekelni, hogy mi folyik itt…

- Csak egy pólót vettem ki, mert leöntöttem magamat és a ruháimat csak holnap hozzuk át.

Erre nem szól semmit, de egész nap tartotta a távolságot és rosszallóan figyelte minden mozdulatomat.

Másnap áthoztuk a ruháimat is, amiknek csinált helyet a szekrény egyik oldalán, persze nem oda, ahol a dobozt és a csizmát láttam.

Egyik nap be kellett mennie, mert a menedzser behívta a hanganyagok miatt. Egy két óra telt el és a kíváncsiság nagyon is furdalt a csizma és a doboz tartalma miatt. Főleg, hogy az a csizma igen csak egy szép domina csizma volt. Egyszer csak csöngettek, én meg nyitom az ajtót és egy kissrác állt ott egy borítékkal a kezében, hogy azt nekem küldik. Becsukom az ajtót, leülök a fotelra, nekilátok a boríték bontogatásának. Egy üzenet volt benne és pár kép.

„ Tetszenek a képek? Nézz be a szekrénybe, ha nem hiszel nekem ”

Ez díszelgett rajta. Félve megfordítom a képeket, de valahogy nem akarok benne hinni. Yuu van rajta, még régről. Nagyon régről, amikor még megalakultunk. De nem csak ő van a képeken, hanem sok idegen srác, akik ki vannak kötözve vagy éppen más alárendelt pózban vannak és élvezik a szadista szexuális kielégülést, amiket Yuu nyújt nekik. A legutolsó képen pedig Takanori is feltűnik, ahogy a tömegbe van, de rajta még rendes ruha van, de rengeteg ember veszi körül.

Ezt nem akarom elhinni, ez valami rossz vicc!  Felállok és odasétálok a szekrényhez. Kitépem az ajtaját, felnyitom a dobozt, amiben ahogy sejtettem, szexuális segédeszközök vannak. Az első, amit megpillantok az egy ostor, majd rengeteg gyertyát, melyek már félig leégtek, bilincset, kötelet, szájpecket és még sok mást, amik igen is tudatosítják bennem a tényt, hogy ez nem kitaláció. Akirának igaza volt és tényleg Yuu az, aki azt tette velem?! És ezt akarta elmondani? És Takanori? Miért mondta azt, hogy ő nem szereti a fiúkat, mikor igen is ott volt azon a helyen? Szóval ezt titkolták? Akkor viszont csak azért akarta, hogy ideköltözzek, hogy kénye kedve szerint nyugodtan bántalmazzon?! De, nem ő nem tenne ilyet, elvégre azt mondta, hogy szeret! De, ahogy viselkedett velem és a nézése… Az lenne a valódi énje?

Kezdenek el potyogni a könnyeim, majd mindent otthagyva kirohanok a lakásból, oda, ahol minden tisztázódhat…

Ruki

Awww, én gyönyörű szőke ciklonom ma este az enyém leszel. Végre élőben is láthatlak. Már előre élvezem a mi kis esténket…

Hátamon fekszem az ágyamon miközben a fejem lelóg róla és a telefonomon lévő képet nézem, amin egy gyönyörű 2méter magas, szőke, kékszemű amerikai nő virít, akibe én teljesen belezúgtam. Imádom a magas nőket.

Gyorsan nekilátok a készülődésnek. Utálom az öltönyöket, de most nincs más választásom. Fel kell vennem a szent cél érdekében. Időben elkészülök, Yuu is időben jön, minden tökéletes, amíg oda nem érünk a bejárathoz.

- Nem akarok bemenni. – nyöszörgöm, közben karját szorongatom idegességemben.

- Takanori, iderángatsz erre a förmedvényre és még te nyavalyogsz? Hidd el, lenne sokkal, de sokkal jobb dolgom, minthogy itt legyek. Úgyhogy, most szépen fogod magad és bemész, beszélsz vele és este meg elviszed valahova!

- Jól van, jól van. Könnyű mondani… - veszek mély levegőt, megigazítom a ruhámat – menjünk a szent este érdekében!

A kiállítás vége után egyből a kis vadmacskámhoz mentünk a szállodába, ahol a szobába beérve már nekem is esett. Csak úgy tépte rólam a ruhákat én meg róla. Nem érdekelte őt sem, hogy az előszobában vagyunk, mind a ketten akartuk egymást itt és most. Reggel szétkarmolt háttal, kócos hajjal és egy hatalmas vigyorral keltem fel, amit nem lehetett levakarni az arcomról. Rég volt már ilyen jó estém.  De, eljött a nap, amikor azt mondta, hogy túl magas vagyok és talált nálam kisebbet, aki hajlandó vele menni Amerikába. Igazából nem bántam, mert eddig is a farkam hajtott iránta, így csak a szexet fogom hiányolni, na de van még nő a világon! Persze azért panaszkodtam egy kört Uruháéknak. Mondjuk Uruha biztos nem értette, hogy miért nem vagyok szomorú, de Aoi tudja, hogy mi a helyzet és ez pont elég nekem. Persze Kaiék nem úszták meg a cukkolást. Már nincs Miyavi, hogy megvédje őket és azt mondja, hogy „ Na, de Ruki, ez az ő dolguk. Nem elég neked, hogy boldogok?” Persze, hogy elég, de ez így izgi. Kai úgy tud pirulni, és ha sokáig csinálom még szaftos dolgokat is képes kinyögni, kivéve, amikor ott van Reita mert akkor ő folyton meg menti, engem meg elagyabugyál.

Otthon tettem vettem, amikor váratlan látogatóm érkezet, aki rácuppant a csengőmre.

- Jól van, megyek már! Van élet a csengőmön kívül is! – megyek az ajtóhoz, ahol egy aggódó Aoival találkozom.

- Baj van! Kouyou eltűnt!

- Micsoda?! – kerekednek ki a szemeim – Csak úgy eltűnt?!

Erre nem legesen megrázza a fejét.

- Hát akkor?

- Megtalálta a dobozt.

- De elmondtad már neki nem? – reménykedem.

- Nem, nem mondtam, de most nem a dobozzal van a gond, hanem evvel! – nyújt felém egy felbontott borítékot.

Elolvasom azt az egy mondatot, majd meglátom a képeket, mire elsápad az arcom.

- Ez tényleg baj. – ülök le a földre. – Telefonja nála van? – próbálok ésszerűen gondolkozni.

- Nálam hagyta. Szerintem összerakta a dolgokat és elmenekült. Akiránál még nem volt. De remélem nem is megy hozzá. Abból csak még nagyobb baj lehet, és csak még jobban összezavarodna.

Zavar… Visszhangzik fejemben ez az egy szó.

- Ide fog jönni. – nézek Yuura, aki bólint, és már megy is be a szobámba, mert már tudja, hogy mi a dolga.

Gyorsan nyugalmat erőltetek magamra és úgy teszek, mintha minden a legnagyobb renden lenne. Egy fél óra múlva újra megszólal a csengő.

- Ki az? – teszem fel a kérdést, de tudom, hogy felesleges, mert tudom, hogy ki áll ott és miért.

- Én vagyok az, Kouyou. – hallom meg hangját.

Kinyitom az ajtót, beengedem. A sírás nyoma még látszik az arcán, mert vörös, duzzadt szemei erről árulkodnak.

- Valami baj van? – ültetem le kanapémra, kezébe nyomok egy pohár vizet.

- Válaszokat akarok! – néz rám határozottan.

- Válaszokat? Mire? – teszem az ártatlant.

- A mocskos kis játékotokra, arra! – csattan fel, mire nem számítottam, így hátrahőkölök – Tudtad igaz? Mert te is benne vagy! Hazudtál mindenben, csak, hogy Yuut védd és kedvetekre kínozzatok!

- Idefigyelj, Kouyou…

- Nem, te figyelj, Takanori! – vág a mondatomba – Válaszokat akarok most azonnal!

- Ha válaszokat akarsz, akkor engem kérdezz és ne őt. – lép be a szobába Yuu.

Kouyou riadtan néz rá. Felpattan a kanapéról és elkezd a konyha felé hátrálni.

- Miért?! Miért csináljátok ezt?! Tudtad, hogy ide jövök igaz? Direkt küldted a kissráccal azokat a képeket! Nem volt elég, amit akkor velem műveltél?! Miért csináljátok?! Miért nem tudtál akkor megölni?! Válaszolj, Yuu! Miért?! – patakzanak könnyei.

Sajnálkozóan nézek rá. Teljesen össze van zavarodva. Egy pillanatra találkozik tekintetünk Yuuval, amiből kiolvasom, hogy ugyanarra gondol, mint én.

- Mit akartok?! – kezd el hátrálni az ajtó felé, de Yuu gyorsabb volt nála, így kezeit háta mögött összekulcsolja, hogy ne tudjon elmenekülni.

- Engedj el! Nem akarok meghalni! – kiabálja hisztérikusabban, de Yuu, csak semmit mondóan néz rá, amíg meg nem érkezem a rongydarabbal, amit kloroformba mártottam.

- Ne! Nem akarom! – vergődik Yuu kezei között, de így is sikerül elnémítanom.

Mikor eszméletét elvesztette bevisszük a szobámba, ahol lefektetjük az ágyamra.

Sajnálom Kouyou, nem akartuk, hogy így legyen, de nem volt más választásunk. Ezt csak is a viselkedésednek köszönheted…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.