Aoi

Egy verőfényes délután az egyik kávézóban szürcsölgettem a kávémat, mikor megismertem őt és életem részévé vált.

Éppen azon gondolkodtam, hogy hogyan is tudnám jobban eladni a műveimet. Mivel fantasy regényeket írok, így Európában cukorszámra veszik őket, de itthon Japánban… Húzom el a számat. Bezzeg a mangáimat megveszik, akkor a könyveket miért nem? Ha megvennék, akkor minden sokkal jobb lenne, mivel a kiadó addig nem hajlandó több fizetést adni, amíg a könyveimet nem veszik itthon többen, vagy a mangáim eladása nem kétszereződik meg. Pedig kéne egy nagyobb ház egy nyugis környéken. Sóhajtok egyet beletörődve abba, hogy monoton életemből nem fognak kiszakítani sohasem és abban a kis egérlyukban öregszem meg, amit azóta is bérlek, mióta feljöttem Tokyoba. Hány éve is? Úgy két éve.

Végül úgy döntök, hogy rendelek magamnak még egy kávét, mikor egy kellemes kinézetű festett szőke hajú, velem egykorú férfi ül le velem szembe. Mondjuk számomra elég érdekes, hogy férfi létére sminkeli magát, de be kell, hogy valljam jól áll neki. De ha jobban belegondolok egyre több embert látok így valami stílust követve.

- Ugye nem gond, hogy kérdezés nélkül leültem? Vagy esetleg vár valakit? Csak mert a többi asztal már teli van.

- Nem, nyugodtan maradjon. Csak kávézgatom. – közben előveszek egy szál cigarettát, hogy rágyújtsak és analizáljam a következő mangám vázlatát. Valahogy fel kell dobnom.

- Kérhetek én is egy szálat? – kérdi, közben kedvesen mosolyog rám. Végül is miért ne? Ez csak egy cigi. Így adok neki is egy szálat, amit meggyújt, majd elégedetten fújja ki a füstjét.

- Én tudok neked segíteni.

- Huh? – kérdőn nézek fel a vázlatból.

- Tudom, hogy mit szeretnél. Én tudok rajtad segíteni, hogy több pénzed legyen és abból meg tudod venni az úgy áhított házadat. Csak egy szavadba kerül. Nos? – emeli fel jobb szemöldökét.

- Ezt meg honnan tudod? És mégis, hogy tudnál segíteni?

- Én mindent tudok, Yuu. – mosolyodik el elégedetten.

- Honnan tudod a nevemet? Esetleg ismerlek valahonnan? – kezdem magam kínosan érezni.

- Már mondtam, én mindet tudok. Mondjuk azt, hogy van egy cégem, ami sok mindennel foglalkozik. Gondolkozz rajta. – ad át egy névjegykártyát, amin a neve szerepel és egy telefonszám – Remélem, hamarosan találkozunk. – mosolyodik el, majd távozik az asztalomtól.

Még is ki a fene ez?

Otthon ledobom a ruháimat a szoba egyik sarkába, majd beszállok a zuhanyzóba, ahol kényelmesen letusolok, mielőtt a szomszéd elhasználja a meleg vizet. Mert itt avval is spórolni kell. Aztán összeütök egy vacsorát magamnak. Jó pár órát ülök a gép előtt, de nem haladok sem az írással, sem a mangámmal, így elrakom magamat holnapra.

Másnap nagytakarítást teszek, de az is egy óra alatt megvan, mert nem egy nagy lakásról van szó. A héten folyamatosan rohangáltam a vázlatommal, mert mindig volt valami kifogása a kiadónak. Épp a mosásba raktam be a ruháimat, mikor a nadrágom zsebéből egy névjegykártya hullik ki.

Teljesen elfeledkeztem róla.

Takashima Kouyou…még a neve se ismerős. Vajon milyen cége lehet, hogy ismer engem? Talán fel kéne hívni. tényleg jól jönne a több fizetés és egy új ház. Végül is, mi vesztenivalóm lehet egy telefonálásból?

Nyúlnék telefonomért, hogy tárcsázzak, mikor meghallom hangját az ágyam felől.

- Mi tartott ilyen sokáig? Már azt hittem, hogy megfeledkeztél rólam. – mondja az ágyam szélén ülve – Hát tényleg nem a legjobb lakás. Én se bírnám sokáig itt. – tekint körbe.

Én meg csak meredek rá nagy szemekkel. Azt hiszem, hallucinálok. Nem teremhet csak úgy itt a szobámba, ráadásul ördög szarvakkal és farkincával. Megdörzsölöm szemeimet, mire kuncog egyet.

- Nem hallucinálsz. Eredeti vagyok. – mosolyodik el elégedetten.

- Akkor csípj meg. – nyögöm ki, ő meg mellettem terem és megcsípi a nyakamat.

- Áú! – dörzsölöm meg a piros foltot.

- Te kérted.

- De, nem a nyakamra gondoltam! – nézek rá morcosan.

- Mindegy. Nos, akkor megköthetjük az alkut?

- Milyen alku?

- Hát a több pénzért és az új házért, amit kértél. Nehogy azt hidd, hogy ingyen van!

- Inkább halok meg ebben a kis házban, minthogy oda adjam neked a lelkemet!

- Kis, butus, nem kell a lelked. – kuncog fel.

- Akkor mi kell?

- Majd ha eljön az ideje, akkor megtudod. – veszi fel sejtelmes mosolyát – De nem kell miatta aggódnod. Persze ha fölöslegesen hívtál ide, akkor a lelked tényleg nálam lesz, úgy egy héten belül. Szóval?

- Rendben. Akkor legyen. – sóhajtok egyet. Jobbat úgy sem tehetek. Sikerült sarokba szorítania.

- Nagyszerű! – csapja össze tenyerét – Akkor kössük meg az alkut! – jön elém, és csókol meg.

Én meg csak meredek rá.

- Ez mégis mi volt? – háborodok fel.

- Hát megkötöttük az alkut. – kacsint rám, közben megpöcköli az orromat – Szóval mostantól veled fogok élni. Ez a feltétele a dolognak. Úgyhogy szólíts nyugodtan Uruhának. De, most szépen feküdj le aludni, hogy holnap már az új házadban ébredj! – tol az ágyam felé, majd dug bele és takar be, ő meg amilyen gyorsan jött, úgy tűnt el a szobámból.

Nos, így kezdődött el a közös életem az ördöggel.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.