Miyavi

- Mi tetszik ennyire Ruru-chan? – kérdezem elégedett mosollyal, miközben leveszem a leplet a játszó eszközeimről. Felkapom a szikét, megforgatom ujjaim között, miközben oda sétálok hozzá.

- Tetszik? Olyan szép fényes. Múltkor már találkoztatok. Emlékszel? – húzom végig mellkasán, majd hátán az életlen részét – Nocsak, de csöndbe lettél. De ne aggódj, ő majd később csatlakozik a játékba. Egyelőre velem fogsz ismerkedni – suttogom fülébe, majd végignyalok a nyakán – én meg veled.

Visszarakom a szikét az asztalra és kezembe veszek egy formás bőrkorbácsot, amivel kezelésbe veszem a hátát.

- Miért nem szólalsz meg? Itt senki sem fogja hallani csodás hangodat. Nyugodtan kiadhatod magadból. – sétálok vissza elé, hogy lássam arcát, ahogy próbálja visszatartani a fájdalmát – De semmi gond. Máshogy is nekiláthatunk a dolognak. Egyelőre kegyes leszek hozzád. De csak az első felvonásban. – leteszem a korbácsot, helyette felkapok egy pórázt, amit felhelyezek a nyakába.

- Nem is szeret téged! – szól hozzám, mikor kikötöttem egy földön lévő csőhöz a póráz végével.

- Tudom. Én se őt. Ez egyáltalán nem a szerelemről szól. Az én szerelmem mások szenvedése. És ezt most te fogod megadni nekem! – mosolygok rá ördögien, benne teli elégedettséggel, de visszaváltok gyűlölettel teli arcomra – Elvetted tőlem az életem egyik értelmét. Ezért cserébe én az életedet veszem el! – megyek vissza hozzá, hogy gyomorszájon rúgjam.

 Elégedettség tölt el, ahogy a földön összekuporodva tehetetlenül fekszik és próbál felállni. És az a gyűlölet a szemében, ahogy rám néz, csak még jobban feltüzel a tudattal együtt, hogy azt hiszi, hogy bármi esélye lehet. Leszedem a láncot a kezén lévő bilincsekről, hogy az ne lógjon továbbra is fentről, mert csak közbe zavarna, így összebilincselt kezei a földön pihennek. Letérdelek hozzá, hajánál fogva erőszakosan magamhoz rántom, mire felszisszen. Vadul kezdem el csókolni, aminek ellenáll. Így száját kezdem el tépni, amiből kiserken a meleg vére.

- Finom a véred. – mondom, miközben lenyalom csorgó melegséget álláról.

- Undorító vagy. – sziszegi, de ez épp elég ahhoz, hogy szájába hatoljak nyelvemmel, amit meg is harap.

Erre egy akkora szép nagy pofont keverek le neki, hogy nekiesik a falnak.

- Tanuld meg hol a helyed! – ordítok rá, közben lenyelem a saját véremet. – Én eddig kedves akartam lenni, de te akartad!

Hajánál fogva, magamhoz húzom, fejét farkamhoz nyomom. Kezemmel kicsit erőszakosan rásegítek neki, hogy kinyissa szép kis száját, hogy tövig nyomhassam. Nem kell sok, hogy szájába élvezzek, amit le nyeletek vele. Köhögve rogy vissza a földre.

- Jaj, szegénykém, csak nem túl nagy voltam neked? – kérdezem gúnyosan – Akkor ehhez mit fogsz szólni?

Megragadom jobb lábát, így hátára vágódik, én meg egyből belé hatolok, mire felsikít.

- Oh, igen, erre vártam! A szép kis hangodra, és a dühödt, félelemmel teli tekintetedre és a könnyes szemeidre. Ha tudnád milyen gyönyörű vagy így. – simítok végig arcán – Kezdem érteni, hogy Aoi, mit szerethet benned.

- Ő nem olyan, mint te! – próbál összetetten és határozottan beszélni.

- Dehogynem, csak te miattad lett ilyen gyenge! – tövig belényomom magam, mire megint fájdalmasan felszisszen, ekkor érzem meg, ahogy ott is elkezd vérezni. - No lám, hozzád síkosító sem kell. – kezdek el benne mozogni.

- Miért nem élvezed Ruru-chan? – markolom meg farkát, mire felnyög, de csak félkeménnyé sikerült őt változtatnom. – Oh, tudom már mi kell neked! – kezein lévő bilincset hozzákötöm a nyakán lévő nyakörvhöz, kiszállok belőle, majd egy szép nagy gyertyával térek vissza és egy lánccal összekötött bimbócsipesszel, amit egyből rá is rakok, hiába ellenkezik.

Újra beléhatolok, és egyből vadul kezdek el benne mozogni.

. Neh, kér…lek, hagyd…abba. – könyörög, ahogy a viaszt csöpögtetem testének minden egyes szegletére, amitől még jobban vergődik alattam és kiáltozik.

- Ó, de. Nem fogom abbahagyni. Ha tudnád, hogy evvel csak még jobban felizgatsz. – suttogom fülébe, majd harapok nyakába.

Nem kell sok, hogy kielégüljek, közben lerántom róla a csipeszeket a lánccal, mire felnyög. Kiszállok belőle, megtörlöm magam. A gyertyát meg elnyomom ágyékán, minek következtében megint felordít a fájdalommal ötvözött csodás hangján. Őt meg hagyom úgy, ahogy van, hagy folyjon belőle a véres geci.

- Sajnos evvel még nincs vége, mivel vagyok olyan rendes, hogy nem szeretem a partnereimet kielégületlenül hagyni. – kezembe veszek egy bőrlovagló pálcát, egy paskolót és egy szájpöcköt, amit rá is rakok.

 Párszor arcon hason combon és péniszen ütöm a pálcával, miközben próbálja összehúzni, magát, hogy minél kevesebb helyen érjem, de ilyenkor lábammal belé rúgok, hogy hozzá férjek. Persze hallom, ahogy könyörög, hogy hagyjam abba, de ez csak még jobban felizgat.

- Komolyan mondom, nem tudom eldönteni, hogy a nyálad vagy a könnyed folyik jobban. De hogy is mondod? Erősebben szeretnéd?

Erre riadtan elkezdi rázni a kis feldagadt buksiját.

- Ne aggódj, meg is kapod. – lerakom a pálcát, hasára döntöm, úgy hogy pucsítson, én meg elkezdem a fenekét verni a fa paskolóval, amíg az szép piros nem lett. – Tudod, adok neked még egy esélyt. – hagyom abba fenekelését - De, csak azért mert 10 perc múlva egy megbeszélésen kell lennem a következő album miatt.

Mellé guggolok, megragadom hajánál fogva és fejét az asztal felé emelem.

- Látod, azt a kis kulcsot az asztalon? Ha elmászol odáig négykézláb, szépen, mielőtt elévezel, akkor elengedlek és te tartod a kicsike kis szádat és ott hagyod Aoit az életedért cserébe.  De ha nem jutsz el odáig, akkor itt fogsz meghalni. – engedem el fejét, hogy visszamenjek az asztalhoz a fekete kis zacskóért – Tudod, mi van ebben?

Erre megrázza a fejét.

- Ezek fognak neked gyönyört okozni. Tudod, múltkor láttam, hogy valakinek öt is befér a kis popsijába. Én hatot szántam neked, mert az olyan szép szám. És, hogy a kedvedben járjak mind lila. Látod, milyen rendes vagyok, hogy rád is gondoltam. – húzom elő a kis vezetékes vibrátorokat –Most mutasd a kis popsidat. – Lépek rá hátára, hogy ne tudjon mozogni, majd egyesével feldugom neki mind a hatot, amikor evvel megvagyok, egyes fokozatra kapcsolom őket, a pórázt eloldozom a csőtől és kezembe veszem, a kezeit is kiszabadítom a bilincsből, szájáról leveszem a szájpöcköt.

- Nos, akkor ideje kutyát sétáltatni! – rúgok fenekébe, hogy meginduljon.

Lassan remegő kezekkel felemeli felsőtestét, hogy elindulhasson négykézláb. Pár lépés után kettesre rakom a fokozatot, mire újból visszaesik a földre, és légzése megváltozik, ahogy kezdi egyre jobban elérni a beteljesülés.

- Mi az? Aoi már nem is érdekel? – kérdezem, mire valamit sziszeg a fogai között, de nem igazán értem a nyögéseitől. Újra erőt vesz magán és remegő kezekkel lassan elindul az asztal felé. Kezével nyúlna fel a kulcsért, de ekkor maximumra kapcsolom a kis kütyüket, minek hatására összeesik és elélvez az a földön, így egyesével kihúzkodom belőle őket.

- Ejnye, ejnye pedig pár centin múlt a dolog. De tudod mit? Búcsúajándékként kap egy képet a csinos kis pofidról. – Emelem fel fejét és fotózom le telefonjával, majd visszaejtem. Telefonunkból kicserélem a kártyákat, hogy ha felmegyek, az ő számáról tudjam elküldeni a képet. – Csak, hogy legyen valami szép emléked róla. – dobom mellé a földre a telefonját, miután hajánál fogva visszahúztam őt a sarokba bokájánál fogva odakötözve, ahol egyből magához is szorítja a kis készüléket két zokogás között embrió pózban elhelyezkedve a véres lepedőn Yuu nevét suttogva, hogy mentse meg.

Magam mögött leoltom a villanyt, bezárom az ajtót, térerőhöz jutva elküldöm a kis cuki felduzzadt, véres, könnyes, riadt fejéről a képet, majd eldobom a kártyáját az egyik szemetesbe, enyémet pedig visszahelyezem. Liftbe szállva újra felveszem az álcámat, a cuki kis gyerekes Miyaviét. Mikor elhaladok a Gazette próbaterme előtt és meghallom az ottani őrjöngést, mire az elégedettség fogott el, hogy félmunkával is milyen jó eredményt értem el. Miután vége lett a tárgyalásnak örömmel mentem vissza az én kis áldozatomhoz, hogy búcsút mondjon e világnak.

Uruha

Embrió pózba húzom össze rázkódó testemet a sötétben, ahol csak a mobilom képernyője világít, amin mi vagyunk rajta boldogan.

- Yuu, ments meg… - suttogom, de tudom, hogy semmi esélyem, hogy ezt túléljem. Innen már nincs kiút.

Nem tudom, hogy mennyi idő telik el, mire újra fény tölti be a termet és meghallom Ishihara hangját.

- Elbúcsúztál tőle? Remélem igen.

Rongybaba testemet felláncolja a falra.

- Azt hiszed, ha megölsz, akkor vissza fog hozzád menni arra a helyre? – kérdem maradék erőmet összeszedve.

- Nos, vagy megöli magát vagy visszajön. Ez a két lehetősége van, de gondoskodom róla, hogy az utóbbit válasszal.

Előveszi a szikét, mire az utolsó könnycsepp is útnak ered a szememből és belátom, hogy ez a vég.

Életlen részét végighúzza arcomon, majd belevési karomba. Csíkokat húz végig karjaimon, mikre felszisszenek, mer nem olyan mélyek. Egy ideig hagyja, hagy folyjon a vérem, majd végignyalja bal karomat.

- Finom véred van. Kár, hogy múltkor nem kóstoltalak meg. – hallom hangját, de már nem igazán fogom fel, hogy mit mond.

- Ez az én búcsúajándékom. De ne aggódj, itt maradok, amíg meg nem halsz.

Egy hatalmasat ordítok, ahogy végighúzza mellkasomon kétszer is a szikét, de már könnyeket nem tudok ejteni. Érzem, ahogy még utoljára belém hatol és belém élvez, majd kicsúszik belőlem. Valami hangosat hallok, mintha egy fegyver dörrent volna el, de már nem hallok és nem látok semmit se, csak talán az arcát egy angyalnak, aki hasonlít rá, de azt is homályosan, miközben testem lebeg, és az illata vesz körül engemet, így kísérve a mennyországba.

- Yuu…. Szeretlek. – suttogom még utoljára, majd megszűnik körülöttem a világ.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.