Ruki

Gyorsan meghajolok és bocsánatot kérek Miyavitól majd Aoi után eredek. A próbatermünkben ült a kanapén és próbált megnyugodni.

- Ne aggódj, nem lesz semmi baj. Biztos nemsokára megjön. – ülök mellé és próbálom nyugtatni.

- Miért hazudsz magadnak is? – néz rám teli aggodalommal – Te is tudod nagyon jól, hogy valami nincs rendben. Érzem! Ott kéne, hogy legyek vele! – Arcát kezeibe temeti, én meg magamhoz ölelem, így próbálom vigasztalni, de tudom, hogy igaza van. Én is érzem, hogy valami baj van.

- De akkor se értelek, hogy miért pont Ishiharát gyanúsítod evvel.

- Mert ő az, aki miatt ott maradtam Yune után. – néz rám, én meg érzem, ahogy elfehéredek és döbbenten nézek rá.

- De..ő… - nem tudok értelmes dolgot kinyögni. – Ne haragudj, de nem tudom belőle kinézni. – mondom magam elé bámulva.

- A képeket is ő csinálta. Ő szólt nekem, hogy követsz.

- Micsoda? Tudott róla? – kapom fel a fejem, mire bólint egyet.

- De miért nem szólt vagy mondta meg?

- Mert ő ilyen, szeret másokkal szórakozni. Persze, ez csak neki az. De ha jól sejtem és tényleg ő van az egész mögött, akkor te se fogod megúszni. – néz rám komolyan én meg kezdek egyre jobban félni.

- Megtudhatnám, hogy miről és kiről van szó? – lép be Akira is az ajtón kissé ingerülten, elvégre ő is ugyanúgy aggódik Kouyouért mint mi.

Gyorsan összefoglalom neki a történteket.

- Ti most szórakoztok velem, hogy az az idióta egy pszichopata lenne? – döbben le – Yutaka! Gyere ide, most azonnal! - kiabál utána, mivel ő ott maradt Ishiharával.

- Itt vagyok! Nem kell kiabálni! Történt valami? – lép be hozzánk, mire Akira szorosan magához öleli.

- Nélkülem nem mész sehova! – mondja, majd tájékoztatja őt is a történtekről.

Aoi

Egyre jobban kezdek aggódni érte. Már épp állnék fel, mikor jelez a telefonom. Kouyou nevét írja, ki, hogy tőle jött egy mms-em. Azonnal odakapok és megnyitom, de mikor meglátom a képet, a vér elönti az agyamat, Takanori meg elsápadt arccal nézi a képet.

- Srácok, Kouyou itt van. – szólal meg Yutaka. – A portás azt mondta, hogy nem hagyta el az épületet.

Ez az egy mondat épp elég volt, hogy tudjam hová kelljen mennem.

- Hívom a rendőrséget és a mentőket. – mondja Akira, miközben a karom után kap.

- Mire kijönnek, megöli! – rántom ki karomat a kezei közül és lerohanok az alagsorba.

Pár ajtó után megtalálom azt ahol voltak.

- Kouyou… - nyögöm nevét a döbbenettől, mikor megláttam szétvagdalt felsőtestét a többi sérülésről nem is beszélve és a rajta csordogáló vérét, ami alatta egy tócsába gyűlt össze miközben kezénél fogva fel van láncolva.

- Tetszik? Szerintem már meghalt. Idáig érted sírt mikor magára hagytam. – térít vissza Ishihara hangja. – Ne nézz rám ilyen, dühösen, csak érted tettem! Gyere vissza hozzám, hogy újra minden olyan legyen, mint régen! Ő bármikor elhagyhatott volna téged vagy megcsalhatott volna. A szerelem nem tart örökké, de én igen és mindenért megbocsájtok neked. Gyere, érezzük újra jól magunkat.

Kezemet ökölbe szorítom.

- Dögölj meg Ishihara! – előrántom a pisztolyom és szívéhez célozva rálövök.

A golyó eltalálja, mire a földön összerogy és elkezd röhögni.

- Úgy is kísérteni foglak! Utánam fogsz jönni, mert ő már úgy sem lesz veled…

Odarohanok kedvesemhez és leszedem róla a bilincseket és elfektetem a lepedőn, fejét kezemmel megemelve mellé térdelek.

- Kouyou, kérlek, tarts ki! – simítok végig arcán, majd megfogom kezét.

- Yuu…. Szeretlek. – suttogja, és néz rám homályos tekintetével, majd pillái lecsukódnak.

- Kouyou, neee! Kérlek, ne hallj meg! – kezdek el sírni, közben kihűlőben lévő testét jobban magamhoz szorítom.

Pár perc múlva megérkeznek a mentők és elviszik avval az elmebeteggel együtt. Majd megérkeznek a rendőrök is. Takanori segít fel a földről még mindig sírva. Nem tudom mennyi idő telhetett el és azt se tudom, hogy hogy kerültünk be a korházba, de már egy ideje ott ültünk a menedzserrel együtt. Üveges tekintettel bámultam magam elé. Minden az én hibám. Ha nem jövök vele össze, akkor most boldogan élhetne valakivel... én meg tönkretettem az életét…

- Ne aggódj, minden rendbe lesz. Meg fog gyógyulni. – próbál vigasztalni Takanori hátamat simogatva.

Nem sokára kijön az orvos, mire mindenki rákapja a tekintetét.

- Az életveszélyen túl van. Sok vért vesztett. Még gyengék az életjelei, de rendbe fog jönni. Szerencséjük van. Ha később hozzák be, akkor már nem tudtunk volna rajta segíteni. De most hagyják pihenni.

Egész este bent voltam nála. Másnap reggel bejöttek a rendőrök, akik kikérdeztek a történtekről. Nem tudom hány nap telhetett el úgy, hogy bent ültem nála, mire végre magához tért.

- Yuu, te vagy az?

Hallom meg halk hangját, mire felkapom a fejemet.

- Kouyou! – borulok nyakába óvatosan vigyázva sérüléseire. Szemeimben újra elerednek a könnyek, de most az örömtől. – Annyira örülök, hogy jól vagy. – szorítom meg kézfejét. – Sajnálom, hogy nem tudtalak megvédeni, de most már minden rendben lesz. Többet nem árthat neked. – simítok végig arcán.

- Nincs semmi baj. Örülök, hogy te jól. – kezével ő is végigsimít arcomon, így belepuszilok tenyerébe.

Kopognak az ajtón, majd belépnek rajta a rendőrök, hogy kikérdezzék Uruhát is a történtekről.

- Holnap visszajövök hozzád. Kint a többiek is rád várnak. Szeretlek. – adok szájára egy puha csókot.

- Én is szeretlek. Várni foglak. – mosolyog rám, mire visszamosolygok, majd kezeink lágyan kicsúsznak a másikéból és magára hagyom a rendőrökkel.

Uruha

Mikor magamhoz tértem a korházban örültem, hogy Yuut magam mellett találtam. Arca elég meggyötört volt. De nem tudtam vele sokat maradni, mert jöttek a rendőrök, hogy kihallgassanak, majd őket a többiek váltották fel, akik elmeséltek mindent, ami az elmúlt napokban történt. Ami abból állt, hogy Miyavi túlélte a lövést, így ahogy felépül, beviszik a bíróságra, hogy megkezdődjön a tárgyalás ezen kívül, míg nem voltam magamnál Yuu egész végig itt volt mellettem és nem volt hajlandó elmozdulni innen. Másnap bejött hozzám és az azt követő pár napon is. Szerencsére hamar gyógyultam, így kiengedtek, hogy otthon pihengessek tovább. Örültem, hogy kettesbe tudtunk maradni túltéve magunkat a történteken. Persze a tárgyalás még hátra volt. De a legrosszabb az volt az egészben, hogy egyik nap beállítottak a rendőrök, hogy Yuut letartóztassák. Ami még ennél is rosszabb volt, az az, hogy a bíróság őt is bűnösnek ítélte illegális fegyverhasználat és gyilkossági kísérlet miatt, de az ügyvéd elintézte, hogy csak egy fél évet kapjon. Ishihara szerencsére életfogytiglanit kapott mivel fény derült még egy-két ügyére.

Eljött a búcsú pillanata.

- Ne sírj, kicsim. Sietek haza rendben? – törli le arcomról könnyeimet.

- Várni foglak! – ölelem át.

- Szeretlek. – suttogjuk egymást fülébe a hosszú ölelés alatt, majd egy hosszú búcsúcsókot adunk egymásnak.

Majd nézem, ahogy bilincsre verve elviszik a rendőrök. Az az egy tudat vígasztal, hogy tudom, hogy ő tud magára vigyázni.

Hazaérve az üres lakás fogadott. Egyedül voltam. Látogatóba se mehettem be hozzá. Nem akart senkit se látni. Úgy vélte, hogy ez az ő büntetése a múltjáért. Egy ideig Kaiék átjártak, de egy idő után már nem nyitottam nekik se ajtót. Magamba zuhantam. Nem ettem, csak alig valamit. Minden napomat szinte a kanapén töltöttem ott ülve magam elé bámulva és a napokat számoltam, hogy még mennyi van hátra, míg újra láthatom őt. Aztán eljött a karácsony is. Ez lett volna az első közös karácsonyunk, amit együtt tölthettünk volna, de helyette itt ülök egyedül az ajándékával a kezemben, amit a kis fa alá helyezek végül.

- Boldog karácsonyt, Yuu… - suttogom a kanapén eldőlve, párnáját ölelve, mely megőrizte az illatát.

Aztán jött az újév, és a születésnapja, amit szintén nem tudtunk megünnepelni. Hiányzott, már nagyon hiányzott. Csak az vígasztalt, hogy már nincs sok hátra, és újra láthatom. A többiek persze interjúkra és fotózásokra jártak, hogy addig is legyen valami bevételünk. Lassan közelgett az idő, hogy újra láthassam. A természet tavaszba váltott, nekilátott a megújulásnak. Egyik nap elhaladtam a tükör előtt és megpillantottam magamat. Rám is rám fér a megújulás. Nem fogadhatom így. Egy hetem volt, hogy rendbe szedjem magamat. Végül a hét is eltelt. Este boldogan feküdtem le végre először, mivel másnap végre újra láthatom kedvesem. Reggel arra kelek, hogy nem vagyok egyedül, hanem valaki fekszik mellettem és engem néz arcomat simogatva.

- Yuu! – vetem magam nyakába és ölelem magamhoz szorosan. – Annyira hiányoztál!

- Te is nekem. – ő is ölel magához szorosan. – Köszönöm, hogy vártál rám. – suttogja fülembe.

- Rád örökké várnék…

A tavasz ebben az évben nem csak a természetben hozott megújulást, hanem a mi életünkbe is, mely tudom, hogy örökké fog tartani…

Vége