Aoi



Reggel arra kelek, hogy a fény zavarja a szememet. Pedig nem kéne, nagyon nem, mivel reggel a nap sosem süt be hozzám. És az ágy is nagyon puha…puhább a kelleténél.

Álmos kis szemeimmel nagyokat pislogok, majd még nagyobbakat a látványtól. Úgy pattanok ki az ágyból, mint akit bolha csípett meg.

Hatalmas. Egy hatalmas ágyban vagyok és egy még nagyobb szobában. Ez nem az én szobám!

- Uruha! – rohanok ki a szobából a folyosóra, de ott megtorpanok. Merre menjek?

Előttem van két szoba jobb oldalt a lépcső, balra egy nagy ajtó és mögöttem az én szobám mellett is egy szoba.

Benyitok a nagyajtón, ami a nappaliba vezet, de Uruha nincs ott. A szobámmal szembe levő ajtó a fürdő. Ez sem nyert. A mellett lévő pedig egy üres szoba. Gondolom akkor a másik is üres. Lehet, hogy lent van, rohanok le a csigalépcsőn a fehér házban, mivel minden fala fehér, kivéve a szobákban. Lent egy nagy előtérben találom magam, felettem egy hatalmas kristály csillár lóg. Ebből nyílik az étkező, a konyha és újabb két ajtó egy a mosdónak egy a fürdőnek. De Uruha itt sincs. Így kirohanok a verandára, ahonnan körültekintek a kerten át, de Uruhát a föld nyelte el. Vagy lehet, hogy a mellettem lévő szobában van? Fut át agyamon a gondolat.

- Uruha, Uruha! – kiabálom nevét felfelé rohanva a lépcsőn.

Mikro felérek, akkor nyílik szobájának ajtaja, ahonnan szemét dörzsölgetve, ásítva lép ki szénakazal hajával. Egy nagy alvós póló és egy alsónadrág van rajta, így formás combjai szabadon vannak. Mert azok a combok igen is formásak. Mérem végig őket jó alaposan, amitől egy percre el is felejtem, hogy mit akartam neki mondani.

- Miért kiabálsz? Valami baj van? – kérdezi álmoskásan.

- Ez mi?! – mutatok körbe.

- Ja, hogy ez! Hát a házad. Megmondtam nem? Mire felkelsz, az új házadban leszel, amire vágytál.

- De én nem ilyen nagy házat gondoltam! Még, hogy minden kívánságot teljesítesz! Mégis mióta csinálod ezt? Egy-két hete?

- Hé, hé! Ne kritizáld a munkámat! – nyíl ki a csipája – Már mondtam, hogy veled fogok élni, így alakítottam rajta, így sokkal jobban néz ki! Közös ház, közös külső! És csak hogy tudd, már 156 éve csinálom! Úgyhogy, jobban teszed, ha nem kritizálsz! – szűkíti össze szemeit és mutató ujjával megböki mellkasomat.

- Ilyen öreg vagy? – nyílnak tágra szemeim, ő meg lebillenti a fejét, de mutató ujját még mindig nekem szegezi.

- Neked csak ez jött le abból, amit mondtam? Ennyi? – néz rám könyörgően.

Erre bólintok egyet.

- Mondjuk, ahhoz képest jól tartod magad.

- Még szép, hogy jól tartom magam! - húzza ki magát büszkén.

- Főleg a combjaidat. – tévednek újra a csábítás tárgyára szemeim. – Mint egy nőé….

- Na ná, hogy jók a combjaim! He?! Mi az, hogy mint egy nőé?! Shiroyama Yuu, felhívom a figyelmedet rá, hogy te éppen Takashima Kouyouval beszélsz, ergo az ördöggel! – ráncolja össze szemöldökét és bököd meg újra.

- Igyekszem észben tartani anyuci. – ásítok egyet – majd ha felkeltem találkozunk. – megyek vissza a szobámba alukálni. Ha már ilyen kényelmes ágyam van, ki is használom azt.

Délután fele fel is kelek. Gyorsan összeütök valamit egy kis késői reggelinek, majd berakok egy tepsi sütit sülni. Az asztalra kipakolom a vázlataimat, de csak ülök felettük a ceruzát rágva. Tényleg ennyi idős lenne? Vagy még nem volt a születés napja ebben az évben? És ez nála mit jelent? Hogy fiatal vagy öreg? És hasonló gondolatokkal ment el az idő, míg az óra nem jelzett, hogy kivehetem a sütit a sütőből, amit felraktam a konyha pultra, hagy hűljön ki. Majd visszatemetkeztem a vázlatok felé.

Arra kapom fel a fejem, hogy Uruha lépteit hallom, ahogy jön le a lépcsőn, majd beleszagol a levegőbe.

- Mi ez a finom illat? – kérdi kíváncsian, közben farkincája össze-vissza jár, amin kuncogok egy jót.

- Csináltam sütit amíg fent voltál.

- Tényleg? – csillannak meg szemei – És mit találtál ennyire mókásnak? – érdeklődik tovább.

- Csak, ahogy a farkincád jár, mikor kíváncsi vagy.

Erre kicsit elszégyelli magát.

- Bocs, ezt nem tudom kontrollálni.

- Semmi baj. Szerintem aranyos. – mosolygok rá kedvesen.

- Tényleg? – csillan fel újra szeme, majd pirul el orcája – Akkor nem zavar, ha kint van, meg a szarvaim…

Nemlegesen megrázom a fejem, mire elmosolyodik, és már rohan a sütemény felé.

- De finom! – mondja teli szájjal és tömi magába a sütit.

- Örülök, hogy ízlik. De mondd csak, ebben az évben volt már a szülinapod? Egyáltalán mikor van az?

- Hát, tudod, nem tudom, hogy mikor van. Igazából sosem ünnepeltem. Nem volt kivel. Meg ez csak nálatok, embereknél szokás. Még mid a rajzok felett ülsz? – sétál oda hozzám a süti maradék részével, amit folyamatosan csipeget.

- Ühm. Valahogy nem akar össze jönni. De nem fog megártani az a sok süti?

- Ne aggódj, ami finom, az nem árthat.

- Ha te mondod….

- Nagyobb melleket! – bök a rajzomra.

- Heh?

- Este átolvastam az összes alkotásodat. A könyveidnek nincs semmi baja, de a mangáid rajzolása szörnyen lapos a lányokat illetően. Ha nagyobb melleket rajzolnál és szebb combokat, mint az enyém – csapkodja meg combját, mire akaratlanul is oda téved tekintetem – akkor többen vennék! – közli, majd elsétál a maradék sütivel.

Szóval nagyobb idomok… Sóhajtok, fel, majd nekilátok az átszerkesztésnek. Remélem, beválik, különben holnap lenyakaz a kiadó.

Miután végeztem vele teszek-veszek a konyhában, elvégre kell valami vacsorára is. Utána szépen megterítettem az asztalt két főre, majd felkiabáltam Uruhának, de nem jött le. Gondolom a süti a hasára ment…

Felbaktattam hozz, bekopogtam a szobájába, jelezvén, hogy bemegyek. Az ágyában feküdt egyik párnáját fejére rakva a tepsi meg az éjjeli szekrényén. Leültem ágya szélére. Kicsit körbevizslattam a szobáját, ami lila színben pompázott.

- Uruha…- szólítom meg lágyan és simítok végig karján, hátha fent van-e.

Erre leveszi a párnát fejéről és nagy boci szemekkel néz rám.

- A pocim… - nyüsszögi.

- Mondtam, hogy meg fogja ülni. Sok az az egy tepsi. Hozok rá gyógyszert.

Erre bólint egyet. Kiviszem az üres tepsit, helyette hozok egy pohár vizet meg egy bogyót, amit szépen be is vesz.

- Most pihenj szépen, és legközelebb hallgass rám. – takargatom be és kezdem el hátát simogatni, mint ahogy régen velem is tette édesanyám.

- Aoi, köszönöm. – motyogja, majd lehunyja szemeit.

Egy ideig még simogatom, közben békés arcát nézem.

Valahogy nem tudom elhinni róla, hogy ő lenne az ördög. Egyáltalán nem úgy viselkedik, és inkább hasonlít egy aranyos kis kacsára…

Reggel beviszem a kiadónak a módosított vázlatokat, amit el is fogadnak végre valahára. Hazafelé az egyik bolt kirakatában meglátok egy elterült plüsskacsát, amiről Uruha jut eszembe, így becsomagoltatom és megveszem neki mellé meg egy bonbont és egy tortát a cukrászdában. Hazaérve kint találom meg a verandán a hintaágyban, ahogy élvezi a nyári napfényt. Lecsüccsenek mellé.

- Hol voltál?

- Bevittem a rajzaimat a kiadónak. Hála neked elfogadták őket. Köszönöm!

- Nincs mit, végül is ez a dolgom nem? – vonja meg a vállát – Mi van nálad? – kíváncsiskodik és hajolgat a zacskók felé.

- Majd megtudod, de most maradj itt.

- Miért? – kíváncsiskodik tovább, de én nem engedek.

- Csak maradj kint. Majd szólok, ha bejöhetsz.

- Jól van, de siess! – türelmetlenkedik.

Gyorsan kirakom a tortát, hozzá ami kell, meg rá pár gyertyát.

- Bejöhetsz! – nyitom ki neki az ajtót.

- Na, végre! Azt hittem már sosem engedsz be. – duzzogja – Na, most miért takarod be a szemem?

- Mert meglepetés. – vezetem kezénél fogva be az ebédlőbe, ahol leveszem szeméről a kendőt – Boldog születésnapot! – mosolygok rá.

Erre könnyes szemekkel a nyakamba veti magát.

- Köszönöm! – szipogja – Még sosem volt rá alkalmam. – törölgeti meg szemecskéit.

- Fújd el a gyertyákat és kívánj valamit.

Ő meg megteszi. Mikor fújja a gyertyákat, magamban nagyokat mosolygok, mert most még jobban hasonlít egy kacsára.

A bonbonért és a kacsáért is oda volt. Persze mikor megmondtam neki, hogy miért is kapta elvörösödött és átment rákba, bevágta a műdurcit, de pár ölelés és szép szó után már felhagyott vele. Persze most már ügyelt rá, hogy ne az egész torta kerüljön bele pici pocijába, na meg magunkra, mert a fél torta krém rajtunk végezte, ahogy szórakozva egymásra kenegettük Uruha jóvoltából.

A nap így elég hamar eltelt. Este még benéztem hozzá, de már aludt a kacsáját ölelgetve, amit megmosolyogtam.

A rá következő két hét is hamar eltelt. Uruha segített nekem a mangáimban, meséltünk egymásnak magunkról, főleg ő. Utána pedig jól elszórakoztunk. Csak úgy repült az idő mellette.

Ekkor még nem gondoltam volna, hogy Uruha olyan, mint a penge; két éle van, melyek távol vannak egymástól. A lehető legtávolabb…