Uruha



Reggel végzek a munkáival, majd én magam is ledőlök a pihe-puha ágyikómba. Egy fél órát, ha sikerült aludnom, mert csak azt hallom, hogy Aoi a nevemet kiabálja. Álmosan kisétálok a szobámból, amivel csak annyit érek, hogy lerendezünk egy rövid vitát, majd megyünk vissza aludni. Délután finom illatokra kelek fel. Gyorsan felöltözöm és megyek le, hogy megtudjam, mi áraszt magából ilyen finom illatot. Mint kiderült Aoi csinált sütit és az illatozik éppen. Persze jót kuncogott a farkincámon, de mikor közölte, hogy szerinte aranyos, akkor elpirultam. Még senki sem mondta ezt nekem. Ennek nagyon örültem, hogy nem kell elrejtenem őket és nyugodtan megmutathatom a rendes külsőmet. Ami a sütit illeti, valami eszméletlen finom. Két csipegetés között ki is oktatom őt, hogy mit kéne a mangáin javítani, mert, ahogy elnéztem már több órája ülhet felette. Vajon azért rajzol ilyen lapos nőket, mert azok jönnek be neki, vagy a férfiak és evvel akarja azt szimbolizálni? Hm, ezt még valahogy ki kéne deríteni, de most inkább pusztítsuk el a maradék sütit. Hamar betömöm magamba, de nem telik el sok idő, és megérzem a hatását. Aoinak igaza volt. Tényleg nem kellett volna mindet megennem. Így befekszem az ágyamba egyik párnát fejemre rakva a tepsi meg az éjjeli szekrényére helyeztem. Kopogást hallok az ajtó felől, majd Aoi Leül ágyam szélére.

- Uruha…- szólít meg lágyan és simít végig karomon.

Leveszem a párnát fejemről és nagy boci szemekkel nézek rá.

- A pocim… - nyüsszögöm.

- Mondtam, hogy meg fogja ülni. Sok az az egy tepsi. Hozok rá gyógyszert.

Erre bólintok egyet. Kiviszi az üres tepsit, hoz egy pohár vizet meg egy bogyót, amit szépen be is veszek.

- Most pihenj szépen, és legközelebb hallgass rám. – takargat be és kezdi el hátát simogatni, ami kellemes érzéssel tölt el.

- Aoi, köszönöm. – motyogom, majd lehunyom szemeimet.

Rég, nagyon rég volt, hogy valaki is ilyen kedvesen bánt volna velem. Sőt, talán nem is volt olyan ember eddig a világon, aki elfogadta a külsőmet és így bánt volna velem.

Reggel Aoit nem találom sehol sem, és kezdek nagyon unatkozni nélküle, így ahogy megjön kérdőre vonom hollétéről.

Nem gondoltam volna, hogy valaha is meg fogom ünnepelni a születésnapomat, így sikerült elsírnom magam a boldogságtól. Aznap nagyon boldog voltam. Sosem voltam még ilyen boldog.

Az elkövetkezendő hetekben segítettem neki a munkájában, hogy minél több időt töltsünk egymás megismerésével.

Minden szépen és tökéletesen ment, elvoltunk, mint a befőtt, míg Aoinak nem támadt egy „csodás” ötlete.

- Uruha, mit szólnál, ha kiadnánk azt az egy üres szobát? – kérdi reggeli közben, de már látom rajta, hogy mindent kitervelt, így fölösleges lenne ellenkezni.

- Kiadni? Minek? Én azt hittem, hogy szeretsz velem lenni. – kámpicsorodom el.

- Persze, hogy szeretek, csak kicsit zavar, hogy ott egy üres szoba, na meg most kezdődik az iskola, így albérletnek jó lenne szerintem.

- Hát, ha te ezt akarod. – vonom meg vállamat.

- Csináltam is pár szórólapot, amit kiraknák az iskolába.

- Jó, én addig Tv-zem.

- Oh, azt hittem, hogy lesz kedved hozzá, hogy együtt rakjuk ki.

- Nincs kedvem a sok kiskölyök között lenni.

- De legalább látnád a felhozatalt és utána elmehetnénk valahova, ha gondolod. – mosolyog, közben kérlelően néz rám.

- Rendben. Akkor felöltözöm. De én döntöm el, hogy hova megyünk!

Erre bólint egyet, majd megyünk átöltözni.

Szépen kirakja a hirdetések az egyetem környékére és az iskolába. Komolyan mondom nem értem, hogy, hogy tud ezért így lelkesedni….

Aztán karon ragadom és elsétálunk a városba. Az egyik mozi előtt megcsillannak a szemeim.

- Aoi, Aoiiiiiii, nézzük meg ezt a filmet! – kezdem el kicsit ráncigálni kezét, közben hatalmas szemekkel nézek rá, a plakátra mutogatva másik kezemmel.

- Ezt a horrorfilmet? Ha ezt szeretnéd, akkor menjünk.

Nagyban bólintok egyet, majd nyomok arcára egy cuppanósat, mire elpirul, én meg húzom befelé az épületbe kezénél fogva.

De ez a film nem volt jó ötlet. Nagyon nem… Aoi csak nyugodtan ült és nézte, vagy éppen ásítozott rajta, én szemeimet takargattam, kezét szorítottam vagy éppen hozzá bújtam és karjával takartam el a vásznat. Este meg kacsástul döngettem át a szobájába és bújtam be takarója alá.

- Ennyire ijesztő volt? – kérdi, közben közelebb húz magához, én meg ugrok egyet ijedtemben.

- Ne ijesztgess! Azt hittem már alszol. – dünnyögöm mellkasának és a köztünk lévő plüsskacsának.

- Gondoltam, hogy át fogsz jönni, így megvártalak. Jó éjt.

- Jó éjt.

Biztonságban hamar el is nyomott az álom, közben Aoi finom illatát szívtam be magamba, ami teljesen megnyugtatott.

Délután felé járhatott, mikor megszólalt Aoi telefonja, ő meg nagy boldogan igenezett bele, így kérdőn néztem rá.

- Délután beköltözik az új lakótársunk. – mondja csillogó szemekkel, nekem meg elmegy a maradék kedvem a fagyitól, amit eddig majszoltam.

- Fantasztikus. Mennyi időre marad?

- Amíg vége nem lesz a sulinak. De ne legyél már ilyen, színpatikus ember lehet a telefonból ítélve. Nemsokára itt lesz, úgyhogy vedd elő az emberi külsődet.

- Tudom. – húzom el a számat.

Egy fél óra múlva meg is jött Catrin az új lakótárs. Mint kiderült Amerikából jött ide- ahhoz képest nagyon jól beszél japánul – és ügyvédnek készül. Hosszú hátközépig érő, göndör, fekete haja és kék szeme van.

Szépen bemutatkozik, majd nekiáll Aoival csicseregni és egy öt perc után lezsírozzák a dolgot. Okosnak, lehet, hogy okos a lány, de engem zavar, így bezárkózom a szobámba. Nincs kedvem vele egy levegőt szívni.

Ahol csak tudom, kerülöm a társaságát, de nem is kell sokat törnöm rajta magam, mivel folyton kettesben csicseregnek, mintha én itt sem lennék. És ez nem csak az első héten volt így… Eléggé rosszul esett, hogy Aoi így elhanyagolt. Persze volt, amikor megkérdezte, hogy nem e megyek el vele, de akkor is nemet mondtam, mivel egyszer mondtam igent reménykedve abban, hogy kettesben lehetünk végre, de nem. Akkor is hármas lett belőle, ők elöl ketten én meg hátul egyedül. Unatkozni itthon is tudok.

Aztán egyik nap bepróbálkoztam Aoinál minden reményemet összeszedve.

- Aoi, hétvégén ráérsz? – kérdem tőle, mikor drága szobatársunk iskolában volt.

- Ano, most nem. Megígértem Catrinnek, hogy elmegyek vele valami iskolai programjára. De majd legközelebb. – ereszt el egy rövid kis mosolyt, majd újra a munkába temetkezik, én meg beülök az ágyam végébe a plüsskacsámmal, aki a napi társaságot nyújtotta nekem.

Egyik este Aoi benyitott hozzám, hogy ráérek-e én meg egyből rábólintottam örömteli szemekkel, de mikor leértem a konyhába elment a maradék kedvem is.

Catrinnel egymás mellett ültek az asztalnál én meg velük szembe.

- Uruha, beszéltünk Catrinnel rólad és arra a döntésre jutottunk, hogy….

- Hogy, ki kéne mozdulnod. Mivel egész nap itthon vagy és nem jársz társaságba, később ebből szociális problémáid lehetnek, szóval mit szólnál, ha beíratnánk egy csoportterápiára, ahol segítenek legyőzni a félelmeidet? – vette át Aoitól a szót.

Erre nagyban meredek Aoira, aki lesütött tekintettel ült mellette.

- Tőletek semmi se kell. – közlöm hidegen, majd visszasétálok a szobámban. Ekkor tört le nálam a mécses.

Mégis kinek gondolja magát ez a szuka, hogy csak így elveszi tőlem Aoit ?! Már pedig én nem adom! Fél év tűrés után ideje, hogy visszakapja, amit megérdemel! De mielőtt a pokolra küldeném, itt is megkapja a magáét. Úgy is rég szórakoztam már. Csillannak meg gonoszságtól teli szemeim. Menj csak el dolgozni, Aoi, és akkor csak mi ketten leszünk a lakásban Catrin. Csak mi ketten egy örömteli délutánnal egybefűzve…