Aoi



Vicces volt látni, Uruhát, hogy egy filmtől így megijed, pláne, hogy tőle fél mindenki a világon. De mint már említettem, két énje van, így azt hiszem, hogy jogos a félelem.

Catrin költözött be hozzánk, aminek nagyon örültem, mert egy művelt személy volt és sok mindenről el lehetett vele beszélgetni. Azt hiszem, hogy én is hibáztam, és ezért alakultak így a történtek, hogy egy fél év után eltávozott közölünk.

Elhanyagoltam Uruhát, de neki miért kellett így viselkednie?! Bárcsak vissza lehetne menni az időbe….

Egyik nap a kiadóhoz kellett bemennem reggel, hogy az új terveimet beadjam, amiket ott helyben elemeztek is, így délutánig bent voltam. Mivel nincs kocsim, így kénytelen voltam a tömegközlekedést alkalmazni. Elhatároztam, hogy bocsánatot kérek Kouyoutól azért, hogy így elhanyagoltam őt, így még inkább siettem haza.

Az ajtóban lekaptam cipellőmet. Elindultam a lépcső felé, mikor Catrin sikolyát hallottam meg az emeletről.

- Catrin! – kiáltottam nevét, majd felrohantam és benyitottam szobájába, ahonnan több sikoly is jött.

A látvány, ami fogadott és az a szag, ami megcsapta az orromat, majdnem elhánytam magamat. Ez rosszabb, mint a filmekben.

Az egész szoba tiszta vér volt beleértve a falakat is. Catrin az ágyon feküdt meztelenül és véresen, fájdalommal teli tekintettel. Keze és mellkasa teli volt hatalmas karmolásokkal, akár csak a nyaka. Kouyou a csípőjén ült Catrin vérével beborítva. A szeme vörösen izzott és elégedetten mosolygott rám, mikor meglátott, majd megnyalta véres ajkait és újra belenyúlt Catrin hasán tátongó lyukba és elkezdte kihúzni a beleit.

Ez nekem már túl sok. Rohantam le a lépcsőn, de fél úton megálltam, összekuporodtam és a füleimre helyeztem a kezemet, hogy ne halljam az utolsó sikolyait. Semmit nem tehetek már érte, csak azt, hogy imádkozom a lelkéért.

Aztán megint csönd lett, majd egy kezet éreztem meg a vállamon, mire összerezzentem és könnyes szemekkel néztem fel Kouyoura, akinek a szeme immár újra barnává változott.

- Ne sajnáld. Bűnös lélek volt. Oda került, ahol a helye van. – közölte hidegen, érzelemmentesen, majd elsétált mellettem le a fürdőbe.

Nem is tudom meddig ülhettem a lépcsőn, miközben próbáltam feldolgozni a dolgokat, csak azt vettem észre, hogy a hajnal első sugarai beköszöntek a konyhaablakon át. Az összevérezett pólómat elégettem a csapban majd, lemostam a belőle maradt hamut, majd bezárkóztam a szobámba.

Mégis mivel érdemelte ezt ki? Semmivel! Habár tény, hogy vannak dolgok, amiről én nem tudok, de Kouyou tud, elvégre ő bele lát az emberekbe, de akkor is. Miért kellett ezt végig néznem?

Megpróbáltam lepihenni, de ahogy lehunytam a szememet elém tárultak a képek, így rohantam a wc-be hányni. Megadta magát a gyomrom.

Se aludni, se enni nem bírtam. A munkahelyemre beteget jelentettem, de a szobából nem mozdultam ki, csak ha nagyon muszáj volt. Enni se bírtam, csak pár falatot tuszkoltam le a torkomon, de azt is nagyon nehezen.

Épp kint voltam a konyhában, hogy lecsípjek vacsorára egy kicsit a kenyérből, mikor meglátom magam mellett Kouyout, így a gyomrom görcsbe áll és nem merek mozdulni, csak tartom a kenyérgalacsint a szám előtt.

- Yuu, - fog meg vállaimnál és fordít maga felé, közben mélyen a szemembe néz – nem foglak bántani. Téged sosem tudnálak bántani! Ne félj tőlem! – ölel magához szorosan, mire én elsírom magamat.

- De, miért? Kouyou, miért kellett ezt tenned veled? – nézek rá választ várva.

- Mert megérdemelte. Vannak dolgok, amiket én látok, te meg nem. Csak még jobban kisajátított volna téged. Én csak neked akarok jót.

- Ne haragudj, hogy elhanyagoltalak. – szipogom, és átölelem, ő meg elkezdi a hátamat simogatni.

Talán tényleg jobb, ha nem tudok azokról a dolgokról, akárcsak arról, hogy mit tesz a többi emberrel. El kell őt fogadnom evvel együtt, elvégre neki ez a dolga…. és talán pont ezért nincsen egy barátja sem, mert ha a külsejével meg is barátkoznak, evvel nem biztos, hogy képesek. De én nem akarok olyan lenni, mint ők, mert tudom, hogy Uruha egy nagyra nőtt gyerek, aki csak szeretetre vágyik.