Uruha



Hazudtam Yuunak, de az ő érdekében. Persze nem volt olyan ártatlan a kislány, mint amilyennek látszott, de a féltékenységem nagyobb volt, mint az ő bűne. De az időt nem tudom visszaforgatni és a lelkeket se tudom visszahozni, úgy, hogy újra ember legyen élete maradék hátra lévő részében. Nem jó tündérnek születtem. De nem is akartam az lenni, ami most vagyok. Mindig is ember szerettem volna lenni és nem az, aki ítélkezik felettük. Mert én is érzek, mint ők és a magány számomra se jó. De most én se lettem különb, mint ők. Féltékenységből öltem, mint más gyilkosok. Csak a külsőm más, de belül semmivel se vagyok jobb vagy rosszabb, mint ők, de Yuut nem akarom elveszíteni. Nekem csak ő van, ő köt össze a külvilággal, senki más. Képes volt nekem megbocsájtani, amiért hálás vagyok neki.

Azt hiszem, mégis léteznek még jó emberek a világon, csak kevesen vannak….

A békülés közepett Aoi bealudt, így felvittem a szobájába, had pihenje ki magát.

Óvatosan befektettem puha ágyába, majd betakartam, majd mellé feküdtem és csak néztem békés arcát, ahogy aludt. Habár a szemei alatt díszelgő karikák ott voltak jelezvén, hogy az utóbbi napokban egyáltalán nem volt szó békés álmokról, de most mégsem tudták elrontani a képet, amit megalkottam róla. Végigsimítok gyönyörű arcának élén, amit fekete hajkoronája csak még jobban kihangsúlyoz. Végül addig gyönyörködtem a látványában, hogy elaludtam édes illatát beszívva.

Édes álmomból Aoi apró kis szitkozódásai keltenek fel. Nagyokat pislogok álmos szemeimmel, amik szinte könyörögnek, hogy csukjam őket vissza. Lassan felülök és megdörzsölöm őket két ásítás közepett, jelezvén, hogy már pedig az lesz, amit én akarok.

- Aoi, mit csinálsz? – értetlenkedem, miközben ő úgy rohangál egy fél pár zoknival a lábán, egy szál alsónadrágban és egy félre gombolt ingben, mint pók a falon.

- El fogok késni. Tízre be kell érnem, ma lesz egy megbeszélés a következő könyvem kiadásáról. Nem késhetek el!

- Üm, és mit szólnál, ha bevinnélek?

- De, Uruha kocsival se érek már be! – néz rám nagy szemeivel.

- Ki mondta, hogy tudok vezetni? Inkább nyugodj meg és igyál egy kávét, aztán öltözz fel újra. Be fogsz érni, ne aggódj. Elintézem neked. – ásítok egy nagyot, majd visszadőlök az ágyra és magamra húzom a takarót.

- És, mégis hogyan gondoltad?

- Majd meglátod. Kelts fel tíz előtt egy öt perccel. – motyogom és visszaalszom egy kis időre, amíg el nem jön az idő.

Gyorsan felkapok egy farmert és egy pólót, majd elrejtem fölösleges testrészeimet, hajamat megigazítom a tükörben és már késszen is vagyok. Majd ha megjöttem lefürdök meg egyebek.

- Uruha, tíz lesz egy perc múlva! – fújtat mellőlem, mint egy macska.

- Akkor menjünk.

Megszúrom az ujját, mire felszisszen, majd a sajátomat és összefonom őket, úgy, hogy vérünk találkozzon.

- Ezt most miért kellett?

- Kapcsolatteremtés. Hunyd le a szemed és gondolj a munkahelyedre. – mondom ő meg cselekszik.

Kihasználva az alkalmat egy újabb csókot lopok tőle, miközben én is lehunyom a szemem.

Azt hiszem minden egyes csókja egyre finomabb és édesebb lesz. Vagy ennyire megfeledkeztem az előző ízéről? Nem, azt kötve hiszem. Inkább Aoi lesz napról napra édesebb, akár egy gyümölcs. Pontosabban egy tiltott gyümölcs számomra, mert azt hiszem, nem a saját neme pártját fogja.

- Most már kinyithatod. – válok el csábító ajkaitól, ő meg zavarában megköszörüli, a torkát majd nagyokat néz.

- Ezt, hogy csináltad? – ámul a munkahelyének a mosdójában.

- Úgy, ahogy láttad. Mégis mit gondoltál, hogy utazom a világban? És látod, tíz óra van. Időben megérkeztél. – mosolygok rá.

- Tényleg. – nézi meg óráját – akkor megyek.

- Aoi, várj! – kapok keze után.

Ujján gyengéden végignyalok nyelvem hegyével, hogy a lefolyt vére ne vesszen kárba, - aminek íze megőrjít, oly finom és bódító az illata- majd egy csókot hintek az apró kis sebre, amit a szúrás okozott.

- Most már mehetsz.

- Oh, hát köszönöm. – feleli zavartan, majd kiviharzik én meg lemosom a kezemet.

Amíg ők bent tárgyalnak, körülnézek a munkahelyén, habár eléggé megnéznek az emberek, csak nem igazán értem, hogy miért. Tudtommal nincs rajtam semmi különös.

- Uram. – szólít meg az egyik hölgy alkalmazott.

- Igen?

- A cipőjét nem venné fel? Vagy beázott az esőben? Tudok adni pótcipőt, ha gondolja.

- Köszönöm nem kell. Mindjárt felveszem. – hazudom két mosoly közepett, majd visszasétálok a tárgyalóteremhez.

Szóval ezért néztek meg az emberek. Basszus, tényleg, cipőt elfelejtettem húzni, de akkor nem csak én! Aoin sincs cipő! Jut el tudatomig az információ, végül megvonom a vállamat és leülök a kint lévő székek egyikére.

Elég unalmas a hely, de most már megvárom, különben nem tud hazamenni.

Egy óra múlva csapódik az ajtó és egy Aoi rohan ki rajta, ragad karon és ránt be a mosdóba.

- Siessünk haza most! Azt hiszem kiszúrták, hogy elfelejtettem cipőt fölvenni. A főnök ki fog nyírni.

- Én se vettem fel, ne aggódj. De akkor add az ujjad.

Morogva, de oda nyújtja az ujját, hogy megismételjem a nemrégiben történt mozdulatokat.

Elég nyugisan telnek a napjaink, de persze valakinek megint meg kell minket zavarnia. Ráadásul egy újabb európai hölgyemény, csak ez teljesen nem normális azt hiszem.

Japánul nem igen hajlandó megszólalni, így átveszem a kommunikációt Aoitól, aki szerintem amúgy is örül neki, hogy nem kell a lánnyal beszélnie. Amanda egy hosszú, egyenes, szőke hajú lány frufruval és barna szemmel, fekete ruházatban és mindenféle pentagramokkal és egyéb beazonosítatlan dolgokkal ellátva.

- Szóval te szeretnél ide költözni? – nézek rajta végig – és mi ez a sok nyavalya rajtad?

- Ez nem nyavalya! Én a sátánista vallást képviselem, és saját szektám van! Ezekkel meg magamhoz tudom hívni a sátánt és plusz erőt ad nekem. – mondja el egy szuszra és büszkén húzza ki magát, engem meg elkap a nevető görcs.

- Ez, jó! Ilyet még életemben nem hallottam. – fogom a hasamat a nevetéstől.

- Ez nem vicces! Ha még egyszer gúnyt űzöl a vallásomból, rád küldöm a sátánt! De előtte összejöhetnénk egy körre szépfiú. – kacsint rám.

- Felejtős, dilisekkel nem tárgyalok. Esetleg áldozni nem szoktál békát, kecskét, szomszéd kutyáját, macskáját vagy netán embert? – hajolok hozzá közel felvont szemöldökkel.

- Ezt még nagyon megbánod szőke! Te leszel az első, akit feláldozok teliholdkor a sátán tiszteletére két dugás között! – mondja dühösen, majd felbaktat a szobájába.

Még, hogy feláldoz, na, azt én is megnézném, akárcsak azt, hogy rám küldi a sátánt. Mókás lesz az biztos, de szerintem ő lesz az, akit feláldoznak teliholdkor és nem én…