Jrock Fanfiction Fansite

Menü

Uruha

Kaitól meg megszabadulni olyan, mintha egy piócát akarnák leszedni magamról. Lehetetlen. Vagy szinte lehetetlen. Annyira szerencsétlen a srác, hogy már szinte szerencsés. Akárhogy próbálkozom vele, nem akar összejönni a szerencsétlensége miatt. Persze Aoi megtiltotta, hogy eltegyem láb alól, de ezek a „véletlen” baleset, hát előfordulhatnak bármikor nem?

A mai nap folyamán Kai nem volt hajlandó kitenni a lábát a házból, ezért kimentem a kertbe, hogy ne unatkozzak. Elég szépen elpusztítottam a meggyfa tartalmát. Mikor visszamentem a házba, meglátta őt a konyhába, így helyet foglaltam a konyhaasztalnál és első sorból élveztem a bénázását. Mikor a víz telibe találta és közben Aoi nevét visította jót röhögtem rajta, amíg fejbe nem vágtak egy újsággal.

- Na! Ez fájt! – néztem boci szemekkel Aoira.

- Ez nem vicces! Inkább segíts, neki. Hozd ide a felmosót.

- Jól van, jól van. – morgom, majd megyek érte.

Mire visszaértem Aoi is tiszta víz volt. Próbálta elzárni a csapot, de nem ment, így végül a csap alatt zárta el az elzárónál a vizet, majd szépen felmosta a konyhát.

- Remélem ebbe nem a te kezed volt benne. – néz rám mérgesen, én meg bocsánatkérően nézek rá beharapott alsó ajakkal, mire sóhajt egyet és elindul kifelé.

Persze semmi, szia Uruha; hogy telt a napod; egyből Kai-chan. Duzzogok magamban, majd támad egy végső ötletem. Ha ez alól megmenekül, én feladom. Habár kötve hiszem, hogy ez a szép nagy csillár alól ki tudna térni. Vigyorodom el, majd nézem, ahogy a csillár „véletlen” pont most szakadt ki a plafonból, mikor ő alatta áll. Ráadásul innen fentről a lépcsőfordulóból elég jól lehet látni, csak egy valamire nem számítottam….

- Kai, vigyázz! – löki félre őt Aoi, így a csillár fejen találja és ájultan esik Kaira.

- Yuu! – kiáltom nevét és rohanok le hozzájuk.

- Hívom az orvost! – közli és rohan telefonálni.

- Yuu…. – pityergem nevét, közben arcát paskolom, hátha magához tért – kelj, fel, hallod? – de mind hiába.

Az orvos hamar kiér, befekteti Kaival az ágyába, majd beszélnek valamit és távozik.

A kacsámat ölelgetve sírok az ágyamban és már az sem érdekel, ha Kai meglátja a valós énemet. Én nem akartam őt bántani. Most biztos haragudni fog rám. Talán jobb, ha elmegyek, mielőtt felkel.

- Uruha-kun. – jön be hozzám Kai. – Ne aggódj, nem lesz semmi baja.

- De, igen. Miattam nincs eszméleténél. Sajnálom, Kai, hogy így viselkedtem veled, pedig te olyan kedves voltál mindig.

- Semmi baj, elvégre csak szerelmes vagy. – mosolyog rám, én meg felkapom a fejemet rá.

- Mi?

- Tudod, mikor ide jöttem már akkor észrevettem, hogy van valami furcsa a kapcsolatotokban, de idővel összeállt a kép és így rájöttem, hogy szerelmes vagy Aoi-kunba és ezt mind azért tetted, mert féltékeny voltál rám. Miért nem mondod meg neki?

- Ezek után? Szerintem látni se akar majd.

- Jaj, ne butáskodj. Szeret téged és biztos megbocsájt. Csak elájult. Az orvos szerint holnapra már magához fog térni. Nem érte olyan nagy ütés a fejét. De azért az ágyban kell maradnia, maximum megfázott, mivel végig a hideg vizes ruha volt rajta.

- De, hát én még főzni se tudok rá, hogy jóvátegyem. – kámpicsorodom el.

- Majd megtanítalak Uruha-kun, de cserébe menj és mondd meg neki, hogy szereted! – parancsol rám, amin megszeppenek egy kicsit, mivel Kait egyszer se hallottam még ilyen határozottan beszélni, de azért rábólintottam.

- Köszönöm Kai.

- Szívesen. Elvégre erre valók a barátok nem? – mosolyog rám, olyan Kaisan, amire felcsillannak a szemeim.

- Tényleg a barátodnak tekintesz?

- Üm. – bólint egy aprót.

- Köszönöm! – Ugrok nyakába és ölelgetem meg. Végre van barátom ennyi év után!

Másnap reggel Kai közölte, hogy Aoi felkelt és jól van, csak egy kicsit meg van fázva, amit megkönnyebbülve fogadok.

Ebédre segített elkészíteni Aoinak a levesét, amit nekem kellett felvinnem. Pontosabban Kai tuszkolt be Aoi ajtaján.

Annyira szégyelltem magam a történtek miatt, hogy rá se mertem nézni Aoira, így lesütött szemekkel mentem be hozzá. Nem akartam látni a dühös tekintetét, mert biztos vagyok benne, hogy haragszik rám. Így csak remegő kézzel leraktam az éjjeli szekrényre a tálcát majd elmotyogtam egy bocsánatkérést, majd kirohantam.

Lent egy mérges Kaival találom szembe magamat.

- Uruha, menj vissza és mondd meg neki! – ragadja meg farkamat és kezd el felfelé húzni az emeletre.

- Áú! Kai, engedd el! Ne húzd a farkam!

- Akkor mondd meg neki, most! – parancsol rám ellenkezést nem tűrően.

- Jó, de te, hogy, hogy nem félsz tőlem meg ilyenek? És nem ijedtél meg?

- Már láttalak máskor is így. És én ellenben a többiekkel kiskorom óta hiszek a tündérekben meg egyebekben. – mondja pirulva.

- Oh, hát oké. De, ha bárkinek is elmondod, komolyan mondom, hogy véged van!

- Nem fogom, nem fogom, egy feltétellel.

- Mégis mi lenne az? – vonom fel szemöldököm kérdőn.

- Mondd meg Aoinak most!

Erre sóhajtok egyet és elindulok a szobája felé. Az ajtaja előtt veszek egy mély levegőt, majd bekopogok és benyitok.

- Hallgatlak. – néz rám mérgesen az ágyból.

- Én, csak bocsánatot szeretnék kérni. Sajnálom. – mondom bűnbánóan, közben pólóm alját gyűrögetem.

- Ennyi? Nem gondolod, hogy kicsit több dologról van itt szó?

- Én tényleg sajnálom! – fakadok ki és kezdek el sírni – Nem akartalak bántani. Tudom, hogy megmondtad, hogy ne tegyem meg, de nem tehetek róla. Féltékeny voltam Kaira. Kérlek, bocsáss meg! Többé nem teszem. Azóta már bocsánatot kértem tőle.

- Féltékeny? Mégis miért?

- Mert...

- Mert?

- Mert szeretlek! – vallom be az igazat.

Aztán várom a kiabálást vagy a kiokítást, de egyiket se kapom, csak azt érzem, hogy a karomnál fogva Aoi magára ránt az ágyba, egyik karjával átkarolja derekamat és megcsókol.

Szemeimet először nagyba meresztem, majd lehunyom őket és viszonzom csókját, kezeimmel pedig átkarolom nyakát és úgy bújok hozzá.

- Én is szeretlek, te kis ördögpalánta. – mosolyog rám, és törli le arcomról a könnyeimet – De, azért legközelebb ne csinálj ilyet.

- Ígérem, nem fogok! - mosolygok vissza, de eszembe jut valami – Aoi, figyelj én, hazudtam neked. Ne haragudj rám jó? – vetem be boci szemeimet és kezdem el piszkálni a pólóját.

- Mégis miről van szó? Ugye nem Kaival csináltál valamit?

- Nem, nem! – tiltakozom hevesen – Ő él és virul. Az alkuról lenne szó. Hazudtam neked. Nem kötöttem veled alkut!

- Micsoda? – kerekednek ki szemei – Akkor ez itt?

- Az én házam. – mosolyodom el halványan – Mikor megláttalak, már akkor felkeltetted a figyelmem. Veled nem akartam alkut kötni, mert a te lelked nem pokolra való. Így hazudtam neked, hogy megismerjelek és veled lehessek. És azok a csókok is azért voltak….

- Értem. – könnyebbül meg – Te tényleg egy kis ördög vagy. – csóválja meg a fejét mosolyogva, közben végigsimít arcomon.

- De, most már a tiéd. A te kis ördögöd. – suttogom fülébe, közbe kezem pólója alá vándorol be és lassan halad felfele mellkasán.

- Szóval nálad így működik a beteg kikúrálása? – vonja fel a szemöldökét, amin csak jót vigyorgok.

- Ez hatásosabb, mint a leves azt hiszem. Meg ez segítség nélkül is megy. – nyalom meg szám szélét és tűnök el a paplan alatt két lába között, hogy végre magamban tudhassam őt.

Vége