Reggel morcosan, de felkelek, hogy folytassuk a próbát. Sose értettem, hogy minek kell reggel próbálni, ha előtte esti programunk volt. Na, de mindegy. A próba simán gördülékenyen megy, de mégis úgy érzem, mintha valamit elfelejtettem volna. Se a menedzser, se a sminkes senki nem mondta, hogy valami hiányzik, így egy vállvonással lerendezem a dolgot. Nagyba megyek kifelé a teremből, mikor a folyosón megpillantom Miyavit.

- Bassza meg, Maya! – csapom magam homlokon két morgás között.

Lent a bejáratnál meg is láttam az emlegetett szamarat. Nocsak, Aijivel együtt? Ezek szerint egyedül oda el se talál, ahol nincs nyalóka?

Odasétálok, hozzájuk, majd köszönök nekik illedelmesen, ők meg visszaköszönnek.

- Akkor én mentem. Csak biztosra akartam menni, hogy nem felejted el Mayát. – közli Aiji és már le is lépett.

Ezek szerint, ha nem jöttem volna ki, akkor feljött volna értem. Nincs menekvés a sors csapása elől… Nézek az említettre nagyot sóhajtva.

- Valami gond van Ruki-kun? – kérdezi.

- Elég a Ruki.

- Rendben.

- Most melyik boltba megyünk?

- Hát nem olyan messze, csak egy óra az út oda, de már csak ott lehet kapni a legközelebb epres tejszínes nyalókát. – panaszkodik, mire én csak a szememet forgatom meg.

- Mennyi? – guvadnak ki szemeim. Egy órát vele? Ez késsz öngyilkosság!

- Hidd el, hamar elmegy az idő. Jól fogjuk addig magunkat érezni.

Ahogy felszállunk a buszra, egész úton csak csiripel megállás nélkül. Hogy van ennek ennyi ereje és ilyen beszélőkéje? Egész úton olyan vidáman mondta a magáét. Hogy tud ilyen vidám lenni és önfeledt? Pedig ugyan abban a szakmában dolgozunk, rajta még sem a fáradtság és a magány ül ki.

- Maya, van valakid? – mondom ki a gondolatomat.

- Nincs. Miért? – kérdi immár nyalókával a szájában.

- Csak mert olyan boldog vagy midig. Egész nap pörögsz megállás nélkül, mintha lenne valaki az életedben, aki hazavár.

- Hát, az nincs, de jó lenne. De szerintem elég kevés ember van, aki elviselne. – hajtja le a fejét és szemében észreveszem a szomorúságot. Nem tudom miért, de megsajnáltam őt. Valamiért, de rossz így látni őt. Észre se veszem, de megölelem.

- Ne aggódj, biztos találsz valakit. Ha az a lökött Miyavi talált magának valakit, akkor hidd el, te is fogsz. – bíztatóan hátba veregetem egy apró mosollyal.

- Köszönöm Ruki. Te igazán kedves vagy. – ölel vissza, majd kapok egy cuppanóst az arcomra és egy Bye,bye-al távozik.

Nem tudom mi ütött belém, de megsajnáltam. Talán azért mert ő is tudja, hogy hogy viselkedik és tisztában van azzal, hogy a körülötte lévők mit gondolnak róla, de ő így próbálja palástolni a magányát. Ő, így Maya.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.