Reggel elújságolom a híreket Aijinek, aki erre csak annyit mondott, hogy „én megmondtam”. Ez után nem esett köztünk több szó Rukiról. Munka után indultam volna haza, mikor rádöbbentem, hogy jelen pillanatban nem otthon lakom és nem tudom, hogyan kell eljutni Rukihoz. Gyorsan nekiláttam a tárcsázásnak.

- Ruki-chan, Ruki-chan, baj van!

- Maya, megtennéd, hogy nem ordibálod ki a dobhártyámat a telefonon keresztül?

- Demo, nem tudom, hogy hol laksz. Gyere értem! Oh, ja, és hozd Koront is! Puszi. - Majd kinyomom a telefont.

Most biztos morgolódik egy kört, de legalább vele tölthetem a délutánt.

Negyed óra múlva meg is jön Koronnal a rózsaszín kutyatáskájában, aki amint meglát, kiugrik belőle és rohan hozzám, én meg ölelgetem őt.

- Abba lehet hagyni a nyáladzást. – morogja a gazdája, de közben teljesen másfelé bámul és azt szuggerálja, hogy valaki nem-e ismeri fel.

- Jaj, Ruki-chan, ne légy ilyen. Téged is megbabusgatlak, ha szeretnéd. – magamhoz ölelem és agyon ölelgetem, mibe teljesen belepirul, de már tuszkol be a kocsijába.

- Ruki-chan, azt mondtad, hogy megsétáltathatom Koront és veszel akkor nekem nyalókát. Ugye nem hazudtál? – nézek rá nagy kutya szemekkel és Koron is, aki mintha megérezné a helyzetemet.

Erre a kis törpém tövig nyomja a féket.

- Na, ebből elég legyen! Nem vagyok chan! Csak Ruki vagy Ruki-san. Világos? – kezd el dühöngeni a kocsiban. Azt hiszem, kezdem érteni, hogy miért félnek tőle a többiek.

Mire kidühöngte magát én bevetem könnyes kiskutya szemeimet és úgy nézek rá.

- Ne, Maya, ugye nem akarsz sírni? – kezd el pánikolni – Figyelj, az első rétnél megállok, megsétáltathatod Koront és megkapod a nyalókádat is, csak ne sírj jó? – kérdi könyörögve.

Belül diadalittasan elmosolyodom, hogy bevált álcám, kívül meg szipogva bólogatok neki, amin látom, hogy megnyugszik.

Végül ígéretéhez híven elmentünk a parkba, ahol Koron boldog volt és én is. Nyalókával a számban, Rukit kézen karoltam és úgy kezdtem el vele sétálgatni. Örültem, hogy ilyen közel lehetek hozzá, még ha ő itt fortyog mellettem, mint egy forró vizes lábos, hogy most még kisebbnek tűnik, mint amúgy, mivel egy olyan égimeszelővel kell együtt lennie, mint én. Ezen csak jót kuncogtam. Kora estére értünk haza, ahol Ruki hamar nekilátott a készülődésnek, hogy lefeküdjön, mivel másnap reggel fotózásra kell mennie.

Fogmosás közben azért még lecsaptam rá.

- Ruki-chan!

- Nem vagyok, chan…. – morogja.

- Rendben, Nori-chan – mosolygok rá angyalian – arra gondoltam, hogy holnap elmehetnénk abba a kilátóba, amit ma nyitottak meg. Ott biztos tudnál relaxálni. Elvégre folyton ordítozol. Biztos nagyon feszült lehet. Munka után érted megyek és kirándulunk kettesben egy jót! Hidd el, jó móka lesz! Oyasumi! – adok arcára egy puszit, de látom, hogy még mindig az adatokat dolgozza fel fogkeféjével a szájában, így nem mozdul, csak mereszti előre szemeit a nagy fején.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.