Reggel Taka-chan korán elhagyta a házat, így volt időm a szobáját felfedezni. A törpezugot. Koronnal jól elvoltam, majd szépen csináltam uzsonnát, amit a kilátóban megehetünk majd. Aztán egykor fogtam magam és a kis törpördögöm elé mentem.

- Nori-chan, késszen, állsz a délutánra? – kérdem kedvesen, közben karon ragadom és betuszkolom a kocsimba, majd meghajlok a bandatársai előtt. – Gomen, srácok, hogy elrabolom tőletek Nori-chant, de délutánra már elígérkezett nekem.

- Nori-chan? – kérdi Reita, majd összenéz a többiekkel.

Pár másodperc múlva a nagy nézésük mellé a perverz vigyor is felült az arcukra.

- Nyugodtan vidd csak, úgy is ráfér egy kis beszélgetés. – mondja a kendős továbbra is vigyorogva.

- Akira, ezért még meghalsz! – kiabál a kis törpicúrom ki a kocsiból.

- Aztán jól fáraszd ki, nehogy pattogjon nekünk holnap. – teszi hozzá Uruha, majd oda hajol hozzám és a fülembe súgja a mondat többi részét – titokban arra vágyik, hogy nőként bánjanak vele – majd visszavált normális hangnembe – Ha érted mire célzok evvel. – kacsint rám.

- Köszönöm az információt Uruha-san. Igyekszem észben tartani.

A kocsiban egész végig azért nyaggatott, hogy mit mondott nekem Uruha, de én tartottam a számat, pedig majd megölte őt a kíváncsiság, de azt hiszem, ennek még nincs itt az ideje, hogy elmondjam neki.

- Egy erdő? Ide hoztál? – kérdi nagyokat pislogva, mikor megérkeztünk.

- Hai, mondtam, hogy kilátóba megyünk. Oda, látod? – mutatok a kilátó felé a hegy tetejére.

- Maya, mire oda érünk, lekopnak a lábaim és még kisebb leszek. – sírja.

- Akkor majd viszlek az ölembe. – és már kapom is fel.

- Tegyél le, ez olyan kínos… - motyogja pirosló fejjel, ezért fogom és leteszem, hogy a saját lábán kotorjon utat magának az avarban.

Egy ideig csöndben sétálgatunk, de látom, hogy néha-néha rám pislant, mint aki mondani akar valamit, de mégse meri, csak a száját harapdálja, amitől még aranyosabbá válik.

- Sajnálom. Nem akartalak zavarba hozni. – töröm meg a csöndet.

- Semmi baj.

Majd csupa apróságokról beszélgetünk, míg fel nem értünk a kilátóba, melynek utolsó lépcsőit örömtánccal teszi meg.

- Végre! Felértem! – ujjong, majd le is lohad az öröme – Maya, én itt nem látok ki! – pipiskedik, de épp csak a feje búbja látszik ki a fal mögül.

- Várj, segítek. – hónalja alá nyúlok és felemelem, hogy kezeivel felhúzza magát és ki tudjon ülni a széles padkára, én meg derekánál átkarolom, úgy vigyázok rá, nehogy leessen.

- Uram, a gyerekét, ha megkérhetem, ne rakja ki a padkára. – halljuk meg a biztonsági őr hangját, mire mind a ketten oda nézünk. Ruki szemei szikrákat szórtak és úgy pattant le onnan, mint a villám.

- Mégis, kit néz maga gyereknek?! Tudja, hogy ki vagyok?! Nem tehetek róla, hogy alacsonyra nőttem! – ordibál szegény biztonsági őrrel, aki csak a dolgát végezte, aki vagy százszor bocsánatot kért majd hozott egy sámlit, hogy azon álljon Ruki.

Egy ideig még nézelődünk, majd a kilátó aljában lévő padra lerakom az uzsonnás dobozokat.

- Az micsoda? – kíváncsiskodik tovább.

- Uzsonna, én csináltam, amíg te dolgoztál. – teszem elé a dobozt, egyből veszi is ki belőle az első falatot.

- Milyen?

- Finom, nem is tudtam, hogy tudsz főzni. – mondja teli szájjal és csak tömi magába az ételt.

- Örülök, hogy ízlik. – pirulok el, miközben szívem egy nagyot dobban.

Eléggé besötétedett mire összepakoltam az indulásra, mivel Rukinak annyira megtetszett a hely, hogy ihlete lett és nekiállt dalszöveget írni.

- Valami baj van? – kérdem menet közben, mivel folyton nagy szemeivel pislákol.

- Nem, nincs semmi. – tagadja egyből.

Persze a folyamatos botladozásaiból és a belém-belém kapaszkodásból kezdem leszűrni, hogy én valamit nagyon elfelejthettem vele kapcsolatban, de a majdnem orra esésénél eszembe is jut, hogy farkas vaksága van.

- Ne vigyelek? – teszem fel a kérdés, de szinte fölösleges, mert félig már rám mászott.

- Megköszönném… - hallom rajta, hogy zavarban van. Gondolom nem sokat cipelték.

Mire leérek a kocsihoz, már el is aludt, így csak befektetem a hátsó ülésre és indulás haza.

Otthon egy szál pólóra és alsóra vetkőztetem, majd úgy rakom be az ágyba. Miután lefürödtem és átöltöztem bemegyek hozzá, de még mindig alszik valami eszméletlen aranyos módon, ahogy közben szuszog. Megigazítom rajta a takarót, arcából kisimítok egy rakoncátlan tincset, épp kelnék fel mellőle, de álmában megragadja a kezemet, így nem enged. Bemászom mellé az ágyba, ő hozzám bújik én meg magamhoz húzom kis testét, amennyire csak lehet.

- Jó éjt, Nori-chan. – nyomok fejére egy jó éjt puszit, majd én is elmerülök az álmok világában.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.