Shou
Egész este az a srác járt a fejemben. Semmit nem tudtam aludni miatta. Aggódtam érte, így minden nap meglátogattam, aminek Tora szemmel láthatóan nem örült. De ahogy egyre többet látogattam a srácot, annál nagyobb bűntudatot éreztem legbelül. Elvégre hiába vagyok ott, attól még a nap többi részében ugyan úgy szenved. E mellet senkinek nem mondhattam el, így egyre jobban kezdett felemészteni a dolog. Lassan én voltam az, aki támaszra szorult és nem Nao.
Éppen szokásos látogatásra indultam, mikor az ajtó előtt ledermedtem. Bentről a srác sikítását hallottam, majd Shinji üvöltözését és csattanásokat.
Féltem, nem mertem benyitni. Remegett a testem, nem mertem bele gondolni, hogy mi történhetett ott bent. Az eszem azt mondta, hogy fussak és soha többet vissza ne jöjjek, de a szívem azt mondta, hogy segítsek rajta. Mire észbe kaptam azt vettem észre, hogy a csengőt nyomom.
Nyílik az ajtó…Torát körülveszi az alkohol szaga….véres a keze.
- Mit…csináltál..vele. – nyögöm ki nagy nehezen.
Erre ő csak vigyorog, majd beenged.
- Nézd meg magad. Tetszeni fog.
Berohanok a szobájába, leülök az ágya szélére, ő meg összekuporodva fekszik ott a takaró alatt rázkódó testtel.
- Én vagyok az, Shou. Levehetem rólad? – kérdezem félve, majd remegő kézzel húzom le róla a takarót – Tora… - nyögöm nevét, mikor megláttam, hogy mit tett vele.
- Házi piercing. Nem csak a száján, hanem a köldökében is! – mondja büszkén – Jól áll neki. Ha kiszeded, akkor te is kapsz! –majd ott hagy minket kettesben.
- Sajnálom… - suttogom és próbálok valahogy segíteni rajta, ami valljuk be, hogy nem megy.
Miután elaludt és Tora is taj részegre itta magát elhagyom a házat.
Egész úton úgy megyek, mint egy élőhalott és a látottak körül kavarognak a gondolataim. Este semmit se aludtam. Reggel nem volt erőm bemenni, így kihagytam a munkát.
Másnap Hiroto értem jött, így kelletlenül, de bementem.
- Hol voltál tegnap Shou? Hiányoltam a társaságodat. Már úgy megszoktam, hogy minden nap átjössz hozzám. – mondja vigyorogva Tora.
Legszívesebben neki esnék, de nem tehetem. Ő sokkal erősebb nálam. Ha erősebb lennék, már rég minden rendben lenne.
Mit kéne tennem? A józan eszem azt mondja, hogy felejtsem el az egészet, de a szívem….
Vajon melyikre kéne hallgatnom?
Nem, azt nem tudnám elviselni, hogy valaki miattam haljon meg. Főleg így, és utána minden nap találkozzak a gyilkosával. Meg fogom menteni!
Péntekenként mindig hosszabb ebédszünetet kapunk, így ezt fogom kihasználni! Le kell győznöm a félelmem! Nyugtatom belülről magamat.
Szerencsére az égiek is velem vannak. Szünet előtt pár perccel megcsörren a telefonom. Anya hív, hogy vegyek neki ezt-azt és társai. Persze miután lerakta én még hozzá költök a beszélgetéshez pár mondatot, hogy biztos alibit teremtsek magamnak.
- Srácok, ma kezdjük hamarabb a szünetet, mert anyu feladatott adott. És hát, tudjátok, hogy milyen… - vakarom meg zavartan a tarkómat.
- Igen, olyan, mint te. Neki minden egyből kell. – vigyorog Saga, mire csak megforgatom szemeimet.
- Akkor mi Hirotoval mentünk is enni. – jelenti be Tora, majd távoznak őket Saga és Nao követi.
Egyedül maradtam. Szerencsémre Tora a kulcsát a táskájában hagyta, ami itt maradt, így kicsempészem onnan.
Anyunak gyorsan megveszem azt az 1-2 cuccot, amit kért, közben sikerült találnom pár rosszarcú embert, akik mindenre vevőek voltak, majd irány Tora lakása. Kinyitom a zárat, beosonok a srác szobájába, aki az ágyában kuporgott és nem éppen a legjobb állapotban. Egész teste verejtékezett, mikor homlokát megérintettem akkor éreztem meg, hogy mennyire forró a láztól.
Hideg kezemet megérezve kicsit kinyitotta a szemeit, majd mikor meglátta, hogy csak én vagyok az, megkönnyebbülten visszahunyta.
- Ne aggódj, Shinji nincs itt. Azért jöttem, hogy megmentselek.
Pár perc múlva kopognak is az ajtón én meg örömmel tárom ki az általam felbérelt két izomkolosszusnak, hogy nyugodtan vigyenek el bármit is a házból, amit csak akarnak, és az ajtót csinálják meg úgy, mintha betörtek volna ide, majd ezt tegyék meg az emeleten 1-2 lakással, hogy ne legyen feltűnő. Egy tíz perc alatt nem sok minden maradt a házban, utána segítettek nekem levinni a srácot, meg megkeresni a papírjait, amit Shinji eldugott.
Ezek után haza mentem vele, kihívtam az orvosom, aki eltávolította a piercingeket, lekezelte a srác sebeit, majd írt fel neki jó pár lázcsillapítót.
Ez után visszafurikáztam a próbára amilyen gyorsan csak tudtam. Hatalmas mázlim volt, mert épp hogy vissza tudtam rakni a kulcsait a táskájába, mert nem sokra megjöttek Sagáék, majd Toráék.
Nem telt bele sok idő, hogy megcsörrent Tora telefonja, ő meg dühösen kezdett pakolászni.
- Történt valami? – teszi fel a kérdést Hiroto, én meg belül táncot járok örömömben.
- A rendőrség hívott az előbb. Betörtek hozzám meg még pár lakásba az emeleten. – majd kiviharzott.
Így a próbának vége szakadt. Száguldottam haza, hogy ápolgassam a srácot.
Egy hete volt nálam, a láza már lement és kezdett helyrekupálódni. Beszélni még így sem beszélt, egy-két szót, ha szólt, de legalább beszélt.
Szerencsétlenségemre közeledett a turné, így át kell, hogy adjam valaki másnak, amíg fel nem épül. Az egyedüli ember, akiben megbíztam az Ruki volt, de ő nem tudná megvédeni, de más választásom nincs. Így gyorsan tárcsáztam, hogy jöjjön át, mert sürgős.
Amíg rá vártam, leültem a nappali a srác mellé, hogy felvilágosítsam.
- Figyelj, nekem most el kell mennem a munkám miatt, így Ruki fog rád vigyázni. Ne aggódj, ő rendes. A ruháidat, amit vettem neked beraktam a bőröndbe, de adok neki majd pénzt, hogy vegyen neked még. Ő semmiről se tud, szóval hazudni fogok neki. Oké?
Erre bólint egyet.
Nem sokra rá megjön Ruki.
- Mi olyan sürgős? Valami baj van? – kérdi, de mikor belép a nappaliba, csak nagy szemekkel nézi a srácot.
- Ruki, ülj le. Mindent elmondok. – tolom a kanapé felé.
- Ő itt az unokatestvérem, aki először jött fel Tokyoba, de betalálta pár rossz ember, ezért szegényt megverték és elvették a pénzét. Rá kéne vigyáznod, amíg turnén vagyunk.
- De hát nem is hasonlít rád! –fakad ki.
- Mert az unokatestvérem! Azoknak nem kötelező hasonlítaniuk! De ne aggódj elég csöndes srác. Kicsit félénk. Szóval viseld gondját!
Ruki
Shou felhívott, hogy azonnal menjek át hozzá, én meg rohantam, mert azt hittem, hogy bajban van, de nem erre számítottam. Közölte, hogy az a szétvert srác az unokatestvére, aki egyáltalán nem hasonlít rá, és nekem kéne rá vigyáznom. Mire tiltakozásra nyitottam volna a számat, ő már a kezembe nyomta a „rokona” kis bőröndjét és egy köteg pénzt, hogy abból vásároljak neki ruhákat.
De én Koronon kívül nem tudok másra vigyázni! És Shouval nem lehet ellenkezni, mert annyit csacsog, hogy a szó is belé fagy az emberbe és elfelejti, amit mondani akart.
- Jó, megoldom valahogy. – nyögöm ki, de már azon gondolkozom, hogy kinek passzolhatnám le.
Erre csak agyon ölelget, puszilgat, amit nagy nehezen elviselek, aztán irány a kocsi, ahol közlöm a tényállást a sráccal.
- Figyelj, én a kutyámon kívül másra nem vagyok képes vigyázni, szóval nem nálam leszel. Meg én, meg se tudnálak védeni! Szóval most szépen átviszlek a barátomhoz, aki majd a gondodat fogja viseli, amíg Shou haza nem jön.
Erre bólint egyet.
- Nem is vagy a családtagja igaz? – teszem fel a kérdést, amire megint bólint.
- Gondoltam. Tényleg nem vagy egy bőbeszédű ember. Mondjuk, nem csodálom, hogy Shounak csak ilyen hallgatag barátai vannak. Annyit beszél, mint a fene. Na, mindegy. Megérkeztünk.
Szállunk ki a kocsiból és csöngetek be a megfelelő házba.
|