Aoi

Ez az egész költözés hülyeség volt, most hogy jobban belegondolok. Rengeteg pénzt dobtam ki az ablakon arra a két hétre. És most itt vagyok megint Reita lakásában. Csak, hogy itt két ember nem fér el. Nem is igazán értem, hogy miért kellett nekem átjönnöm és miért nem ő jött át hozzám.

- Reita,- szólítom meg, mikor bőröndömet rakja le az ágyára. – szerintem nem kéne kipakolnod.

- Meggondoltad magad? – néz rám csalódottan.

- Én csak azt mondom, hogy hülyeség volt áthozni a ruháimat. Ebben a lakásban nem fogunk ketten elférni, hacsak nem maradsz a kanapén továbbra is.

- Nos, én úgy gondoltam, hogy mind a ketten itt aludnánk. – vakarja meg a tarkóját.

- Tessék? – kerekednek ki szemeim. – Én nem szándékozom egy ágyban aludni mással. A saját szobát jobban preferálom. Inkább gyere át te hozzám. Ott úgy is két szoba van. Persze nem akarlak megbántani, de én nekem így jobb.

- Persze, nincs semmi baj, - ereszt el egy mosolyt, de a szemeiben mintha csalódottság lenne – csak azt hiszem, nem gondolkodtam.

Így ő kezdett el összepakolni a bőröndjébe.

Hamar berendezkedtünk és a bútorjait is sikerült még a nap folyamán áthozni egy költöztető céggel, így megúsztuk a több hetes hercehurcát, ráadásul a kapcsolatunk is rengeteget javult. Már nem a falhoz beszéltem, hanem hozzá és ő sem morgott, vagy vágta be a durcát, mikor hozzászóltam, illetve Uruhára sem volt már féltékeny, mikor átjött és együtt gitároztunk. Azt hiszem, ezt hívják előrehaladásnak egy kapcsolatban. Főleg, hogy sikerült a házból kirángatnom és így közös programokat is tudtunk szervezni. Pedig szerintem nekem lenne okom arra, hogy ne mozduljak ki a házból a történtek után, hisz bármikor találkozhatnák vele, de mégis, Akira mellett biztonságban érzem magam. Nem azt mondom, hogy a többiekkel ez nem így van, de amikor vele vagyok az teljesen más.

A belváros zsúfoltságát még szoknom kell, mert az emberekkel való kommunikációm nem a régi, illetve a nagyobb közegekben sem érzem jól magam, úgy, ahogy kettesben sem egy idegennel. De le kell győznöm ezt a fajta félelmemet, különben, hogy fogok én színpadra állni? Na, igen, a színpad a másik fele a dolognak. Tudat alatt már előre rettegek, hogy, mi van akkor, ha ott áll a tömegbe? Félek, hogy felismer és hazafelé menet, vagy a folyosón betalál. Bele se merek gondolni ebbe.

Most mégis megpróbálom élvezni az utcai vásár kellemes hangulatát, mely a faluban eltöltött ünnepi napokra emlékeztet. Az árusok között meglátok egyet, amely régebbi szerencsét hozó dolgokat árul, illetve üvegből készült szélcsengőket, így egy cseresznyevirágosat veszek is édesanyámnak, amit majd postán feladok, majd édesapámnak választok egy szerencsét hozó tárgyat, amit a munkába is magával tud vinni.

- Ezeket kinek vetted? – kérdi kíváncsian, mikor a postán rakom be őket a védőcsomagolásba, majd a nekik szánt kartondobozba.

- A szüleimnek. Írtam egy levelet is nekik, hogy ne aggódjanak értem, csak a telefonom széttört, ezért nem tudtam hívni őket. – zárom le a csomagot, majd beállok a sorba.

Mivel látom rajta, hogy eléggé meg van lepődve így rá is kérdezek a dologra.

- Mi az? Miért vagy így meglepődve?

- Semmi, csak nem értem, hogy azok után miért veszel nekik ajándékot. Persze nem szeretnék beleszólni a dologba.

- Nem gond. De, tudod, félre érted a dolgot. A szüleim nagyon rendes emberek és én egy csöndes kis tengerpart menti halászfaluban nőttem fel.

- Akkor, a múltkori…

- Ne haragudj, arról nem szeretnék beszélni. – zárom le a témát, és örülök, hogy ő nem feszegeti ezt tovább, hanem megelégszik ennyivel.



Reita

Végre minden normális. Yuut egyre jobban kezdem megismerni, a bandának is halad a szekere, nemsokára eljön az első fellépésünk az új felállással, amit már mindannyian várunk. Már az sem zavar, ha Kouyouval gyakorolnak. De, lépni még így sem merek felé. Mondjuk, azt kicsit furcsálltam, mikor a szüleinek ajándékot vett, ezért rá is kérdeztem, csak nem éppen azt a választ kaptam, amit vártam. Mivel láttam rajta, hogy eléggé felzaklatta a dolog, így nem firtattam tovább. Bízom benne, hogy ha eljön az ideje, akkor elmondja majd nekem.

Ahogy közeledett a fellépés, Aoi annál furcsábban viselkedett. Először azt hittem, hogy ennyire izgul, és ezért nem alszik, de egyik este mikor a mosdóból jöttem vissza meghallottam, hogy segítségét kiabál és nyöszörög. Benyitottam a szobájába és láttam, hogy álmában forgolódik és úszik a verejtékben.

- Yuu! Yuu, kelj fel! – szólítgatom, mire felébred a rémálmából és riadtan néz rám, miközben zilálva veszi a levegőt.

- Csak én vagyok az, Akira.– ölelem magamhoz, míg meg nem nyugszik - Nincs semmi baj. – simogatom fejét.

Egy kis idő múlva elengedem őt.

- Jobban vagy már? – kérdem aggódva.

- Igen, köszönöm. – húzza magát össze.

Megsajnálom őt, így befekszem mellé az ágyba és magamhoz húzom őt.

- Akira, mit csinálsz? – suttogja ijedten.

- Semmit, csak megvédelek. Itt leszek, ha megint rosszat álmodnál. – simítom ki haját arcából, majd homlokon puszilom – Jó éjt. – hunyom álomra szemeim, de még hallom, ahogy elsuttog ő is egy jó éjtet.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.