- Hát vehetjük úgy is, de igazából egy szívességet szeretnék tőled kérni. Beázott a lakásom. Fel kellett szedni az egész parkettát, bútorokat kell cserélnem. Megszánnál egy hónapra? Kérlek! – vetem be kiskutya szemeimet, hátha meghatja.

- Hát….

- Aoi, kérlek. Ígérem, semmi rosszat nem teszek. Betartok minden szabályt, de nincs hova mennem. Meg így legalább megismerhetjük egymást ennyi év után. – mosolygok rá angyalian.

Erre sóhajt egy nagyot és becsukja az ajtót. Fantasztikus. Ezek szerint nem kíváncsi rám. Épp fordulnák meg, mikor újra kinyílik az ajtó, de most már teljesen. Oh, szóval csak a láncot akasztotta ki. Szépen besétálok, majd követem fel az emeletre.

- Nincs vendégszobám, de a nappaliban széthajtható a kanapé. A fürdő itt van fent. – mutat rá, majd megyünk is le, ahol a nappalit megkapom, mint ideiglenes szoba.

- Abba a szekrénybe bepakolhatod a ruháidat. Hozok le ágyneműt meg huzatot.

Amíg ő felmegy, addig én szépen berendezkedem a lakásban. Mire kipakolom az összes ruhámat és cuccomat, addigra ő is megérkezik az ágyneműmmel.

- Van valami, amit tudnom kell?

- Cipővel ne gyere be a lakásba, mosogass el magad után, minden héten egyszer ki kell takarítanod a szobádat és a házban nincs szex.

- Micsoda?! – meresztem rá szemeimet. Ez normális?

- Ja, és ez a kertre is vonatkozik. Ha nem tetszik, akkor menj máshova.

- Oké….de azért, ha rám jön a szükség helyzet, akkor könnyíthetek magamon?

- Csak ha nagyon muszáj. Ne tudjak róla, és ne hagyj magad után nyomot. - közli, majd elindul felfelé vissza az emeletre.

Ezt mégis, hogy értette? Utánam jön kékfénnyel vagy mi? Ajj, ez az ember egyre furább. Lehet titokban valami önmegtartóztató vallásmódot képvisel? Ez nehezebb dió lesz, mint gondoltam volna.

Szépen lefürdök, majd körülnézek a nappaliban, ami immár az ideiglenes szobám. Mindenhol tökéletes rend és egy szál por sem garázdálkodik a polcokon vagy a sarokban. Mivel nem jártam még Aoinál, így fogom magam és körbenézek a házában. Kellemes ház Tokyo kertvárosi részében. Itt minden nyugodt és békés. A kert is tökéletesen rendezett. Hogy van rá ennyi ideje, ha ilyen hamar lefekszik? Vagy csak ma ilyen? Lehet csak a feje fájt. Felfedezem a konyhát egy kis harapnivalóért, majd irány az emelet. Bekopogtam a szobájába, de semmi válasz, így benyitok. Békésen alszik az ágyában, mint csipkerózsika a mesében. Ajkai pedig úgy hívogatnak….azok a szép telt ajkak. Azt hiszem, ha tovább nézem, bűnbe esek. De, ha már itt vagyok, körül nézek szépen csendben, hátha van valami „csúnya dolog” a szobájában. Miután felkutattam az összes lehetséges zugot átmentem a fürdőbe, hátha ott dugdossa őket, de be kellett látnom, Aoi tényleg önmegtartóztatásban él. De, mi van, ha a-szexuális? Na jó, először is; meg kéne ismerkednem vele, aztán foglalkozni ezekkel a dolgokkal. Egy hónap alatt csak sikerüli fog, nem?

Másnap reggel arra kelek, hogy keltegetnek.

- Csak még öt percet. – nyöszörgöm és húzom magamra a paplant.

- Öt perc múlva már el fogsz késni.

- De én mindig késem. – nézek rá álmos nagy szemeimmel.

- De most nálam laksz és a lakáshoz csak egy kulcs van.

- Akkor késsél velem.

- Nem áll szándékomban.

- Jól van, kelek. – morgom és kezdek el szedelőzködni.

Szépen felöltözöm, megfésülködöm és társai, majd elindulok a konyhába, hogy egyek valamit, de útközben Aoi a kezembe nyomja a cipőmet.

- Egyem meg? – nézek rá értetlenül.

- Vedd fel, indulunk.

- Éhes vagyok! Csak egy falatot had egyek. – könyörgök, de nem hatja meg, így korgó hassal ülök be mellé a kocsiba.

Útközben egy szót se szólunk egymáshoz, csak ülünk és hallgatjuk a motor zaját vagy éppen a gyomrom korgását.

- Ha annyira éhes vagy, akkor eszel a büfében. – közli az épületben, majd elindul a termünk felé én meg a büfé felé, ahol rávetem magam a szendvicsekre.

- Hogy telt az első éjszakád? – toppan mellém Miyavi.

- Szerencséd van, hogy beengedett magához, különben véged lenne! De így is, azt hiszem, hogy egy kiképzőtáborba kerültem. Aoi kegyetlen! – panaszolom el neki a tegnapi dolgot a mai reggellel együtt.

- Jaj, ne butáskodj, csak meg kell őt ismerned és rájössz, hogy Aoi igen is jó fej. Nagyon aranyos tud lenni. A koránfekvést illetően, meg ki kell, hogy ábrándítsalak; mindig korán fekszik le aludni.

- És azt ugye tudod, hogy így este se tudsz elmenni, különben kint éjszakázol. – karolja át Miyavit Tora.

- Miért is? – vonom kérdőre.

- Mert csak egy kulcs van a házhoz. És, hát nem biztos, hogy felkelne arra, hogy hajnalban részegen ráfekszel a csengőre.

- Hé, nem is szoktam ilyet csinálni! – háborodom fel.

- Persze, mert mindig a partnereidnél alszol, kivéve mikor kiraknak, mert várják a következőt.

- Szegény Ruru-chan most viszont nem tud elmenni másokhoz. Jaj de, sajnállak. – játssza túl magát Miya.

- Miért kéne más? Nekem csak ő kell, és igen is ki tudom bírni más nélkül! – húzom ki magam büszkén.

- Ja, csak nehogy lekopjon addig a kezedről a bőr. – vigyorog Shinji, majd elsétál a turbékoló galambpár én meg betévedek a termünkbe, ahol Reita jól kiröhög, hogy, hogy lehettem ilyen béna, hogy „beáztattam” a saját lakásom.

Az első héten a kelések kicsit nehezen mentek, de lassan ráálltam a dologra. Mondjuk nem sokat beszélgettünk ez idő alatt. Így lőttek az ismerkedésnek egyenlőre….de én nem adom fel! Kicsit zavart, hogy csak akkor kommunikáltunk, mikor nagyon muszáj volt, vagy ha beszélgetést kezdeményeztem vele rövid, tömör válaszokat kaptam. Este meg csak a Tv ment, mert Aoi hatkor már elrakta magát másnapra. De miért? És miért ilyen zárkózott velem? Miyavi tuti rak valamit a reggeli kávéjába, hogy neki csicsereg.

Egyik nap Reita megdobott egy sms-el, hogy pénteken lesz az egyik nagy buli.

- Aoi! – trappolok fel hozzá az emeletre.

- Mi az? – néz fel rám a könyvéből.

- Holnap után lesz a buli. Ugye eljössz velem? – nézek rá reménykedve.

- Nem. – érkezik az újabb tömör válasz.

- Naaa, ne csináld már. – ülök le vele szembe és kezdem el nadrágjának a szárát piszkálni – Ez csak egy buli. Nem maradnánk végig. Csak ameddig te jónak látod. Kérlek!

- Ha rajtam múlik, hogy meddig maradunk, akkor fölösleges elmenni, mert már jöhetünk is vissza.

- Ne csináld már! Most az egyszer. Nem fogsz belehalni!

Persze nem adtam fel a dolgot. Egész nap rágtam a fülét, sőt még másnap is, amíg be nem telt nála a pohár.

- Jól van, elmegyek veled, de akkor abbahagyod a nyaggatásomat, oké? – vágja le mérgesen a konyharuhát az asztalra.

Istenem, az a dühös tekintet…mindjárt megrontom a konyhaasztalon.

- Rendben. Imádlak! – ölelem szorosan magamhoz és nyomok egy cuppanóst az arcára, mire először zavarában nem tud, hogy reagálni, így csak néz a nagy szemeivel, végül zavarában morog valamit az orra alatt és felsétál az emeletre.

A mai nap piros betűs nap. Sikerült érzelmeket kicsikarnom belőle és igent mondott a partira.
 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.