Saga

Mai nap éppen a barátaimmal ünnepeltem az előreléptetésemet egy pubban, mikor hátulról nekem jön egy mackónadrágba öltözött fazon, aki a piától bűzlött, és ahogy elnézem, nem lehet a borotválkozás híve. Ergo, úgy nézett ki, mint egy csöves. Ezt az embert, hogy engedhették be ide?

- Hé, vigyázz! – szólok rá, mire imbolyogva próbálja felfogni, hogy mi is történt körülötte.

- Jól van, jól van, csak ne szúrd ki a szemem az orroddal. Amúgy is, ilyen orr mellett minek neked dákó? Elveszed másoktól az esélyt, hogy játszanak.

Pofám leszakad, egyesek mégis mit gondolnak magukról?

- Le lehet rólam szállni! Ráadásul pont te beszélsz, aki úgy néz ki, mint egy csöves? Csoda, hogy beengedtek ide! Inkább siess, nehogy elfoglalják a kartondobozod a híd alatt. – közlöm, majd fordulok vissza a barátaimhoz, mivel az illetőt karon ragadták a biztonságiak és elvitték.

Idióta, nem is nagy az orrom. Csak szebb, mint az övé. Féltékeny.

Egy ideig még morgolódok rajta, majd hagyom a francba az egészet.

Másnap reggel szépen elkészülődöm és elindulok a kórház felé. Eddig a város legjobb kórházában dolgoztam, de a főnök beajánlt ide, az ország legjobb kórházában. Ez egy luxus intézet, ahol a plasztikai műtétektől minden megtalálható. Persze ide csak a gazdagok járnak, mert átlagemberek nem engedhetik meg maguknak ezeket az árakat, amik itt vannak.

Külsőre sem hasonlít orvosi intézetre.

A bejáratnál Reita már várt, aki lassan vagy három éve dolgozik itt. Őt még az egyetemen ismertem meg. Azóta tartjuk a kapcsolatot.

- Reggelt. – köszönök.

- Neked is. - nyomja el a cigit – Menjünk, a főnök már biztos vár.

Felkísér a főnök irodájához, ahol a titkárnő egyből be is enged.

- Jó napot kívánok, Sakamoto Takashi vagyok. – lépek be és hajolok meg udvariasan.

- Amano Shinji, az új főnöke. – fordul felém a székkel és az én szemeim kikerekednek.

Neee, ez nem lehet! Nem lehet, ez a csöves a főnököm????

- Hé, nem találkoztunk már? – áll fel a székből és jön közelebb hozzám.

- Nem hiszem. – tagadom le.

Ilyen szerencsés is csak én lehetek…. csoda, hogy most képes volt farmert és inget felvenni. De a borotválkozás így sem az erőssége, pedig jó pasi lehetne.

- De, de, biztos, hogy találkoztunk. Ezt az orrot nem tudom elfelejteni. Mintha egy varjat látnák. – vigyorog rám, én meg próbálok nyugodt maradni –Van valami rövidebb neved?

- Saga.

- Értem, Saga. Akkor kezdheted is a munkát. Azt hittem, hogy Nózi, de ez is megfelel. Úgy gondolom a plasztikai részleg meg fog felelni Akira mellett. Menni fog?

- Igen. – morgom.

Aztán sepertem is ki az irodájából. Ha végig basztatni fog, én megverem ezt az embert.

Felmegyek az öltözőbe, ahol átöltözöm, szépen megigazgatom az orvosi köpenyem, majd megkeresem Reitát.

Volt egy-két ember, akik baleset miatt jöttek hozzánk, mert úgy csúfultak el, de a legtöbben mégis a nők közül jöttek a melleik miatt. Őket meg a gyomorgyűrűsök követték. De ezek nagyja mind külföldiek. De ha ezt nem nézem, akkor a szemműtét is elég elterjedt nálunk.

Szerintem ettől egyáltalán nem lesznek szebbek, de ha ők jobban érzik magukat tőle, hogy két szilikonlabdát hurcolásznak, amit mellnek neveznek…

Nap végére pont becsúszott még egy beteg, aki egyelőre csak külső vázlatot kért, hogy hogy is fog kinézni; Reitával a papírjain dolgoztunk, mikor a drága főnök betalált minket a hátunk mögül.

- Hogy állnak uraim?

- Az utolsó beteg. – válaszol helyettem is Akira.

- Helyes. Azt hiszem már értem, hogy miért megy ilyen jól ez a részleg. – hallom a hangján, hogy vigyorog, így felé fordulok én is.

Kérdőn nézünk rá mind a ketten.

- Maguk nem néztek még tükörbe?

- Evvel mire akar célozni? – vonom fel szemöldököm, de már sejtem, hogy újabb orros beszólása lesz.

- Hát, nézzenek csak magukra! Maguk reklámozzák az előtte-utána fotót a vendégeknek? Mert úgy néznek ki.– vigyorog, mint a tejbe tök és mutogat az orrára – Nos, nekem tárgyalásra kell mennem, úgyhogy további jó munkát. – vereget minket vállon és megy a dolgára.

- Ezt miért nem mondtad, hogy a főnököd egy ekkora fasz?

- Mert eddig nem volt ilyen.

- Fantasztikus. Akkor ezek szerint nemsokára ki is fog rúgni. – sóhajtok egyet.

- Ezt honnan veszed? Te jó orvos vagy, nem tenne ilyet.

Elmesélem Akirának a tegnapi eseményeket, amiken hümmög egy kört.

- Szerintem kérj bocsánatot és akkor le fog rólad szállni, mert amúgy jó fej.

A nap végén, az orrkendős tanácsán rágódtam, végül arra jutottam, hogy talán tényleg meg kéne tennem, még ha nincs is hozzá kedvem.

Így hát másnap reggel egy bocsánatkéréssel kezdtem a napot, de hiába tettem meg, ugyan úgy jött a hülye beszólásaival akárhányszor meglátott. És ez a többi napra is igaz volt. Komolyan mondom, ez valami enciklopédiát vezet az orros mondatokról vagy mi? Miért nem tud békén hagyni?

Éppen ebédszünet közepén iszom a teámat, mikor az ég leszakad. Fantasztikus, nem hoztam ernyőt. Húzom el a számat. Ráadásul kocsim nincs, így biciklivel járok be dolgozni.

Elmélkedésemből annak a baromnak a hangja zökkent ki.

- Leülhetek?

Erre megvonom a vállamat. Felőlem azt csinál, amit akar, csak hagyjon engem békén.

- Mi ez a rosszkedv Sakamoto?

- Szerinted? – morgom a csészével a számban, hogy egy kis nedűt juttassak szervezetembe.

- Oh, szóval nem tudsz inni, mert az orrod túl nagy, így nem tudod a szádhoz emelni rendesen a poharat. Ha gondolod, hozhatok egy szívószálat, vagy akár tehetek egy 50%os kedvezményt egy orrplasztikára. Szerintem avval jobban járnál.

- Bassza meg az ajánlatát ott ahol van! – állok fel dühösen – Inkább vegye ki a seggéből a borotváját, és használja arra, amire való! – kiabálok rá és megyek az öltözőbe, ahol lekapom köpenyem, táskámat felkapom és a szakadó eső ellenére felülök a biciklimre és haza tekerek.

Nem maradok tovább az hétszentség.

Hazaérve lefürdök, majd elfoglalom puha ágyamat.

Álmomban sikerült avval a bunkóval álmodnom. Kivételesen meg volt borotválkozva. Nem volt se körszakálla, se bajsza és be kell, hogy valljam, akármilyen bunkó is volt, jól nézett ki. Ráadásul pont az esetem.

Csakhogy, a valóságban semmiképp nem fog összejönni a dolog, mert nem akarok a közelében maradni. Nincs az a pénz.

Reggel kicsit rosszul érzem magam, gondolom megfázhattam az esőben, így nekilátok a kúrálásnak. Így a taknyoszsepik átveszik a ház fölött az uralmat. Nem így akartam tölteni a szabadnapomat, de nincs más választásom.

Másnap reggel megint szakad, én meg nem nagyon kapok levegőt. Ránézek az órára; Reitára már nem tudok rá csörögni, hogy vigyen be. Akkor marad a taxi.

Éppen nyúlnák a telefonomért, mikor valaki csönget. És vajon ki áll az ajtóban? Hát persze, hogy a drága főnökuraság.

- Mit akarsz? –kérdezem bedagadt orrokkal.

- No lám, csak nem Rudolfosat játszik, Sakamoto? Ha ezt tudom, áthelyezem a gyerekekhez.

- Meg vagyok fázva, barom…. – morgom a végét.

- Ej, ha, szabad így beszélni a főnökkel? Nem fél, hogy esetleg bünti jár érte?

- Elég büntetés nekem az, hogy látom magát, Amano. Mit keres itt? Tudtommal nem hívtam.

- A barátja mondta, hogy nincs kocsija. Gondoltam beviszem, mielőtt jobban megfázik.

- Hol itt a hátsó szándék? – valahogy nem hiszem el, hogy kedvességből teszi ezt.

- Nincsen. Én csak, mint jó főnök, segítek az alkalmazottaimon.

Kelletlenül, de beengedem a házba, amíg befejezem a készülődést.

Nem esik köztünk a kelleténél több kommunikáció, míg be nem érünk, ahol persze megint rákezd a dologra.

- Amúgy ekkora orral, hogy tudott megfázni? És, hogy lehet, hogy nem kap levegőt? Hisz maga többet szív belőle, mint mi átlagemberek.

- Befejezné? – förmedek rá és vágom felé az egyik dossziét.

A nap többi részében nem szólt hozzám, de folyton a nyomomban volt, ami nagyon nem tetszett, hogy folyton bámul, ahogy másokkal beszélek.

Ezt még egy hétig játszotta velem, majd újra rákezdett, mintha mi sem történt volna.

Egyik nap egy feszülős fekete nadrágot húztam magamra, mert munka után szórakozni vágytam a feszültség levezetése érdekében.

Éppen a szekrényem aljában pakolásztam, mikor valaki megmarkolta a seggemet.

- Hé! – állok fel dühösen.

- Maga az? – néz rám kerek szemekkel a főnököm – Nem is gondoltam, volna, hogy ilyen jó segge van. Többet kéne ilyen nadrágot hordania, ez legalább eltereli a figyelmet a nagy orráról. – csap még egy utolsót a seggemre, majd eltűnik.

Pofám leszakad ettől az embertől, komolyan mondom. Én hülye, meg még élveztem is, hogy a fenekem taperolja.

Beszállok a liftbe, de amilyen szerencsém van a következő emeleten ő is beszáll, és bónuszba bent rekedünk, mert elmegy az áram. Így várnunk kell, amíg újra visszajön. Egyből fogom magam és leülök a lift tőle lehetséges legtávolabbi sarkába.

- Most miért ültél le? Pedig szívesen néztem volna a formás hátsódat. Sokkal jobb látvány, mint az orrod. – sóhajt hozzá drámaian, én meg csak megforgatom a szemeimet.

Nem tudom mennyi idő telt el úgy, hogy csak ülünk és bámulunk magunk elé, mikor megtöri a csendet.

- Amúgy Tora.

- Huh? – kapom rá a fejemet.

- Hívj Torának.

- Miért is kéne?

- Mert minden nap beszélünk nem? És jól elvagyunk.

- Beszélünk? Elvagyunk? Inkább minden nap basztatsz!

- Hát, azt megéreznéd, nem gondolod? –néz rám sármosan, amitől el is olvadnák, ha meg lenne borotválkozva. De így….

- Perverz….

- Most miért mondod ezt? Nem tartasz jó pasinak?

- Így? Ember, ha megborotválkoznál, akkor bárkinél lenne esélyed.

- Ezek szerint nálad is? – vonja fel szemöldökét.

- Én csak a tényeket közöltem. Semmire se utaltam. – pedig igen, nagyon is lenne esélye. Csak ne lenne ekkora bunkó mellé.

- Hát, akkor szeretem a tényeket, de szingli vagyok, így fölösleges borotválkoznom. Így legalább elengedhetem magam.

- Mint a mackónadrág?

- Otthonról jöttem. Ott meg már ismernek. Ennyit megengedhetek magamnak. És neked van valakid?

- Nincs. De egy szót se akarok hallani a hülye megjegyzéseidből és beszólásaidból, különben lenyeletem veled a cipődet!

- Ej, ha, igazi vadmacska vagy Saga-chan.

- Nem vagyok chan! – pattanok fel idegességemben, de pont ekkor jön vissza az áram, így a lift rázkódik egy kicsit, ahogy elindul, én meg sikeresen Torára esek eléggé félreérthető pózban.

Milyen szép szemei vannak… majd azon kapom magam, hogy a keze a fenekemen fekszik.

-Hé! – vágom pofon – Ne taperolj!

- Nem taperoltalak! Csak megfogtalak!

- Persze…

Aztán többet nem beszéltünk. Ő kiszállt a következő emeleten én meg a földszinten.

Persze a megfázásom újra kijött az idegességtől. Épp az orromat fújtam az öltözőben, mikor a tigris színre lépett.

- Saga-chan, te vagy az? Ja, csak ormányt fújsz, azt hittem, hogy egy elefánt szabadult el az öltözőben. - vigyorog, és már fut is ki, így a cipőm az ajtófélfán landol.

Legalább most hagyna békén.....

A következő héten hálát rebegtem, amiért üzleti útra kellett mennie, így békében és nyugalomban telt a hetem, de ahogy visszajött, egyből hivatott magához.

Bekopogok az irodájába, majd egy szabad után bemegyek.

- Miért hívtál? - teszem fel az engem foglalkoztató kérdést.

- Nos átnéztem a papírokat és úgy döntöttem, hogy áthelyezlek.

- Miért is? Tudtommal egy panasz sem volt rám.

- Ez igaz, de most komolyan, ha bejön az ember, mert plasztikáztatni akarja magát, erre meglát egy ekkora orrú embert, tuti, hogy inkább kifordul és máshogy megy. Nem akarom, hogy elijeszd pácienseinket. A gyerekosztályra meg nem rakhatlak be, mert akkor a kicsik fognak sírni, mert az hiszik, hogy a vasorrú bába jött hozzájuk. Máshol meg nincs hiány. Ez által, úgy döntöttem, hogy a személyi asszisztensem leszel. Így legalább látom, hogy mibe ütöd bele az orrodat. - kacsint rám.

- Ezt nem teheted velem!

- De, megtehetem, mert a főnököd vagyok. Ha nem tetszik, akkor el lehet menni, de gondoskodom róla, hogy máshol munkát ne találj. Ja, és feszülős nadrágba gyere. Holnap kezdesz.

Eleinte normálisan viselkedett, már ha az annak számít, hogy lyukat égetett a fenekemre.

Az orros poénjairól végre leszokott, helyette a seggem taperolására szokott át és egyéb zaklatásokra.

Persze minél jobban tiltakoztam, annál jobban csinálta. Ennek köszönhetően jöttek is az álmatlan éjszakák. Mert be kell, hogy valljam, jól néz, ki, csak az a hülye szakálla...

Elég sokat kellet ülnöm unalmasabbnál unalmasabb tárgyalásokon és rendezvényeken részt vennem, de addig is biztonságban voltam. Nem úgy, mint utánuk, ezért a tudta nélkül nekiálltam más munkahelyet keresni. El kell őt felejtenem nagyon gyorsan, mert ez így nem mehet tovább.

Főleg, hogy múltkor a liftbe kihasználva a tömeget hátulról nekem dörgölődzött félkeményen. Még egy ilyen húzás, és én felmondok.

Az a bizonyos húzása is elég hamar elérkezett. A cipőmet emeltem ki a szekrény aljáról, mikor nem csak a fenekemet fogta meg, hanem lábaim közé nyúlt és hátulról megmarkolta a golyóimat, aztán rácsapott a fenekemre és kiviharzott az öltözőből.

Nekem ez elég volt. Nem bírom tovább. Szépen megírtam helyben a felmondásomat, beraktam egy borítékba, amit odaadtam a titkárnőnek, hogy rakja be az asztalára.

Hazaérve végigdőltem az ágyamon. Végre nyugalom. Habár, tény, hogy most nincs munkám, de csak lesz valaki, aki felvesz. Ha meg nem, akkor visszamegyek a régi munkahelyemre.

Nem sok nap telhetett el, talán három, de egy éjszaka se telt el úgy, hogy ne vele álmodtam volna. Valamilyen szinten hiányoltam a perverz dolgait. Túl unalmasak voltak a napjaim, de ezt akkor sem lehet eltűrni.

Erősen délután lehetett, mikor csöngettek, én meg kérdezés nélkül nyitottam ajtót, ahol megpillantottam Torát.

- Te meg? - kérdeztem döbbenten, mire belök a saját lakásomba és becsapja a bejárati ajtót.

- Ezt, mégis, hogy gondoltad?! Elmegyek két napra, erre mire visszajövök a felmondóleveled vár az asztalomon? Nézz rám! Látod? Csakis miattad megborotválkoztam! - mutat arcára, ami nekem hírtelen fel sem tűnt - Úgy, hogy holnaptól újra várlak! - tépi szét előttem a felmondólevelem.

- Nem megyek vissza! Elegem van a perverz zaklatásaidból! Majd, ha normálisan viselkedsz, akkor talán visszamegyek.

- És ha, azok nem is zaklatások voltak? - néz rám felvont szemöldökkel, közben nekinyom a falnak és szinte csak pár centi választ el minket egymástól.

- Akkor, mégis mi lett volna? - kérdem zavartan.

- Esetleg, udvarlás emlékezetes módon. - suttogja a végét és csókol meg lágyan, amit egyből viszonzok elárulva az érzéseimet.

- Ezek szerint visszajössz és a mai randi is áll. - karolja át derekamat, úgy vonva közelebb magához csípőmet, közben ott van az arcán az a levakarhatatlan vigyor.

- Talán. Három feltétele van.

- És mik lennének azok?

- Egy; továbbra is használni fogod a borotvát, kettő; nincs több beszólás az orromra, három; nincs taperolás.

- Az első kettő teljesíthető, amúgy meg imádom az orrodat. - nyom rá egy puszit az említett testrészre - A harmadikat sajnos nem tudom teljesíteni, mert az nem taperolás, hanem udvarlás. Erre nem mondtam semmit se, csak visszacsókoltam.

Végül így jöttem össze a saját főnökömmel és orvosból így lettem személyi asszisztens, de egyáltalán nem bánom, hogy lett egy házi tigrisem.



Vége

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.