Reggel Aoi előtt kelek fel, így kidobom az üres üveget, elmosogatom a poharainkat, majd összedobok valami reggeliszerűséget, ami még ehetőnek mondható és kinézetre sem vészes. Aztán rárakom egy tálcára, mellé egy pohár vizet és a fejfájás csillapító bogyót, mert azt hiszem szüksége lesz rá.

Felviszem a szobájába, lerakom az éjjeli szekrényére, majd hagyom aludni. Én meg addig befoglalom a Tv-t.

Már kettő felé jár az idő, és Aoinak még nyomát sem látom. Ilyenkor már rég lent szokott lenni. Vagy ennyire kidől az italtól? Lehet, jobb, ha ránézek. Felsétálok hozzá az emeletre és bekopogok a szobájába, de semmi válasz.

- Aoi, fent vagy? – nyitok be hozzá, de csak az üres ágyat találom.

Mivel a mosdóból nem hallok semmit se, így a fürdőajtóra tapasztom a fülemet, ahonnan érdekes hangok jönnek ki.

Óvatosan lenyomom a kilincset és nyitok be résnyire. Aoi a földön ül egy pokrócba bugyolálva és úgy sírdogál. Sír? De, hát miért? Talán jobb, ha beszélek vele. Jobban benyitok, mire rám kapja fejét kisírt, riadt tekintetével.

- Menj innen! Most már nincs itt semmi keresni valód. – sír tovább.

- Aoi, miről beszélsz? – ülök le mellé értetlenkedve.

- Tudod, te azt jól.

- Ne mondj, ilyet. Ami tegnap történt az tök normális volt. Mindenkivel megesik az ilyen. – mosolygok rá bíztatóan és simogatom hátát – Ne, aggódj, ha szeretnéd, akkor nem mondom el a többieknek, hogy kicsit sokat ittál.

- Micsoda? – néz rám kerek szemekkel.

- Hogy, hogy micsoda? – értetlenkedem továbbra is – Hát nem azért vagy kiakadva, mert sokat ittál?

- Hát…öm… szóval nem történt semmi sem? – kérdezi félve.

- Nem. – rázom meg a fejemet – Ha az nem számít annak, hogy benyakaltad szinte az egész üveget és le akartál szánkázni a lépcsőn, aztán meg helyben elaludtál.

Látom, hogy erre elereszt egy nagyobb sóhajt a megkönnyebbüléstől.

- Akkor jó. Én meg már azt hittem, hogy…mindegy, nem lényeg.

- Ne, aggódj, Aoj-chan, vigyázok rád. – ölelem magamhoz és nyomok feje tetejére egy puszit. – Nem engedem, hogy hülyeséget csinálj.

- Te, minek szólítottál? – néz rám felvont szemöldökkel.

- Hát, öm…csak úgy jött. De, szerintem aranyos. – vakarom meg zavaromban a tarkómat.

- Nem vagyok chan, és a nevem i-vel van, nem j-vel. – vágja be a durcát.

- Na, ne legyél ilyen, Aoj…. – kezdem el csikizni, hogy jobb kedve legyen.

Persze erre egyből elkezd nevetni, de úgy, hogy már a könnyei folynak.

- Elég, Uruha, elég, nem kapok levegőt. Fáj az oldalam. – mondja két pihegés között.

- Látom, már jobb kedved van. Mit szólnál, ha elmennénk együtt valahova? – kérdem mosolyogva.

- Hová gondoltad?

- Esetleg egy kajáldába finom sukiyakit enni? Meghívlak rá.

- Igen! – csillannak meg szemei és már rohan öltözni, amin jót mosolygok.

Azt hiszem, jobb, ha az én titkom marad az az nap este történtek. De miért gondolja azt, hogy csak arra kell nekem? Talán azért, mert amilyen életet éltem előtte, de már megváltoztam, hisz amióta vele vagyok, azóta még csak rá se néztem más pasira. De, várjunk csak egy kicsit? Ha ezt gondolja, akkor ezek szerint belém szerelmes és nem Kaoruba? Gyullad fel a remény fénye bennem. Vagy csak azt gondolta, hogy azért jöttem hozzá, hogy kihasználjam? Szontyolodom el.

Végül is a remény hal meg utoljára nem? Próba szerencse.

- Mehetünk! – toppan mögém izgatottan, de én úgy megijedtem tőle, hogy sikerült bevernem a csapba a fejemet.

- Áucs. Ez fáj! – fogom a fejemet és ülök le a kád szélére.

- Kouyou, jól vagy?! Nem akartalak megijeszteni. Várj, hozok rá valamit. – tűnik el és jön vissza egy hideg borogatással, amit rárak a fejemre.

- Semmi gond. Felöltözöm én is és aztán mehetünk.

- Dehogy is! Mi van, ha agyrázkódást kaptál?! Inkább pihenj. Majd máskor elmegyünk.

- Nem, kell. Jól vagyok. Ez csak egy kis baleset, mivel egyesek úgy járkálnak, mint a macskák. – vágom be a mű durcit.

- Mi?! Én nem is! Uruha, ne csináld már, ma nem vagyok olyan állapotban, hogy főzzek! Hallod? – rángatja meg finoman a karomat, amin én jót vigyorgok, mivel nem látja arcomat.

- Egy feltétellel megbocsájtok neked. – játszom tovább szerepem.

- És, mi lenne az? –kérdezi félve.

- Puszit! Ide! Meg ide! – mutatok pofimra és a fejemre, ahol bevertem.

- Az arcodra minek?

- Mert úgy szokás! – hisztizem tovább.

- Jól van…. – morogja, majd feláll és nyom a fejem búbjára egy puszit, majd látom, ahogy elpirul és úgy nyom egy gyors puszit az arcomra és már hajolna, el, de én megragadom állánál fogva és én is nyomok arcára egy puszit, minek hatására a fülig pirul.

- Ezt…miért kaptam? – fogja a puszi helyénél arcát, de már olyan vörös a feje, hogy ilyen színt festeni se lehet, és a csempét fixírozza.

- Miért ne? – vonom meg a vállamat, majd pattanok fel a kádról – Megyek öltözködni, lent találkozunk Aoj-chan. – vigyorgok rá a fürdő végéből, mire durcás pofival néz rám.

- Nem vagyok chan! – kiáltja utánam.

Gyorsan én is felöltözöm, majd elmegyünk enni.

Közben piszkálgatom egy kicsit, mert eszméletlen aranyos fejet tud vágni, ha durcázik. Már az étel végénél jártunk, mikor felbukkan egy Akira a láthatáron.

- De jó, hogy itt vagytok. Jó hírem van. – mondja vigyorogva.

- És mi lenne az? – kérdem.

- A múltkori party sikere után ma este lesz egy after party. Szóval nyolctól jelenés a szokásos helyen. Aztán vigyázz, nehogy elvegyék tőled az első helyet. – kacsint rám, mire megforgatom a szemeim ő meg elviharzik.

Aoi kérdőn néz rám, mire legyintek egyet.

- Hagyjad, ne foglalkozz vele. Bolond. Viszont mi is mehetnénk a bulira. Persze csak addig maradunk, amíg szeretnéd és ígérem, most nem iszom egy kortyot sem. Nos?

- Ha annyira menni akarsz… - vonja meg a vállát.

- Ne aggódj, legkésőbb éjfélig maradunk. Tovább nem.

Erre bólint egyet, majd befejezzük az étkezést, hazamegyünk és nekiállunk készülődni. Vagyis én elkészülök, utána Aoit öltöztetem fel.

A buliba Kai hozzánk csapódik, mivel ő sem hajlandó későig maradni, így egy ideig hármasban beszélgetünk, amíg Toráék el nem hívnak engem kifaggatni. Szerencsére hamar túlestem rajta és a tanácsaik megfogadásán, de arra nem számítottam, hogy visszafelé egy Shou és egy Hizaki be fog találni. A két hisztigép. Nem is tudom mennyi idő telt el avval, hogy itt vinnyogtak a nyakamon, hogy miért nem vagyok hajlandó velük lenni az este további részében, mire ide talált Kamijo és elvitte a hercegnőt, Shout meg Kyo levakarta rólam. Hamarabb is jöhettek volna. Mire visszaértem az előcsarnokba se Kai, se Aoi és öt perc múlva éjfél. Ez így nagyon nem lesz jó. Negyed egy volt, mire végeztem a felső emeletek átkutatásával és semmi nyomuk. Aztán Átfutottam az alagsort is. Fenébe! Még is hol lehet? Az egész épületbe nem találtam őt és már háromnegyed egy felé járt az idő. Remélem nincs semmi baja. Persze kezdtem egyre idegesebb lenni, végül kirohantam az épületből, ahol az előtte lévő lépcsőn egy alakot pillantok meg nekem háttal ülni.

- Yuu? Yuu, te vagy az? – kérdem reménykedve és mikor feláll, és felém fordul, már tudom, hogy ő az, így én meg fejetlenül rohanok hozzá és ölelem magamhoz szorosan.

- Úgy örülök, hogy nincs semmi bajod! Sajnálom, hogy késtem. De mit keresel itt kint? – kérdezem aggódva.

- Kijöttem ide, mert kezdett megváltozni a hangulat odabent.

- Akkor minden rendben. – eresztek el egy mosolyt és könnyebbülök meg – Én meg bent kerestelek egész idáig. Úgy féltem, de örülök, kijöttél. Akkor mehetünk végre haza?

- Üm. – karon ragadom és a kocsiig meg sem állok.

Otthon lefürdünk, majd elindulok a cuccommal felfelé. Mire kijött a fürdőből én már rég az ágyában tespedtem.

- Kouyou, te meg? Mit keresel az ágyamban?

- Azt, amit tegnap! Itt alszom, hogy ki tudd magad pihenni. Úgyhogy, gyere, huppanj be mellém, hogy tudjunk végre aludni. – paskolom meg a paplant.

- Nincs az a pénz, hogy lent aludj igaz? – sóhajt egyet magadóan, majd befekszik mellém az ágyba.

Persze, ahogy leoltódik a villany, egyből közelebb jön hozzám, amin csak mosolyogni tudok.