Aoi



Reggeli után drága bátyám szépen elköszönt tőlem és anyánktól, hogy ő most megy a szerelméhez. Ahogy kitette a lábát a kapun én is vettem a cipőmet, anyám arcára nyomtam egy cuppanósat, majd elkezdtem tisztes távolságból követni. Oké, lehet, hogy nem normális dolog, hogy az ember lassan húsz évesen - mert már csak egy hónapom van addig – a bátyán lóg, mint egy kisgyerek, de engem ez nem érdekel. Majd ha betöltöm a huszonegyet, akkor talán leszállok róla. Azt az egy évet meg ki fogja bírni.

Éppen azon morfondíroztam, hogy oda rohanok hozzá, mikor megláttam Kyot, így inkább maradtam a további követésnél. Ha vele van, akkor engem folyton elküld maga mellől és ezt annyira nem szeretem. Na, mindegy.

Egy kereszteződésig sikerült őket követnem, ahol amilyen szerencséjük volt ők pont át tudtak rajta menni engem meg meg fogott a lámpa. Így csak ágaskodtam és úgy néztem, hogy merre mennek tovább. Ahogy újra zöldre váltott a lámpa utánuk indultam, de eltévedtem.

Nem éppen egy barátságos környéken kötöttem ki. Aztán megláttam egy teherautót, amit pár yakuza őrzött, így jobbnak láttam visszafordulni. Nem szeretnék semmibe se belekeveredni, mert aztán megint kapom majd a fejmosást. Elindultam visszafelé, mikor egy alakba botlottam bele. Gyorsan elnézést kértem tőle, majd indultam volna tovább, ahogy megfordultam egy másikkal találkoztam, akinek egy kendő volt az orrán. Azt hiszem, ezt már nem úszom meg szárazon. Nagy szemekkel pislogtam rájuk, éppen futottam volna el, de a kendős megragadott és egy kloroformos rongyot nyomott az arcomba.



Valami alagsorban lévő helységben térek magamhoz. Rajtam kívül talán még tíz nálam pár évvel idősebb lány és fiú volt, akik gondolom ugyanígy kerültek ide, mint én. A fiúk mind lányosak voltak. Azt hiszem, ha hallgattam volna a mostoha apámra, és levágatom a hajamat, akkor talán nem kerültem volna ide. De már késő bánat.

Egyszer csak nyílt az ajtó és két különböző ember lépett be rajta. Az egyik úgy nézett ki, mint egy rossz stylist a másik meg egy szadista yakuzának tűnt.

A szadista tájékoztatott minket, hogy miért is vagyunk itt és majd ő megneveli azokat, akiknek nem tetszik a dolog.

Aztán a másik vette át a szót, aki hajlandó volt bemutatkozni is. Miyavinak hívják és ő fog gondoskodni a külsőnkről és tanít egy pár viselkedési leckét.

Fantasztikus. Ebből én nem fogok kérni.

- Köszönöm, de én nem kérek belőle. Én inkább hazamennék. – állok fel a földről és porolom le magam.

- Ez nem kívánságműsor, kölyök!

- Tudom, nem is kívánom. Hanem haza akarok menni. – nézek rá továbbra is határozottan.

Én nyugodt vagyok, az ő fején meg kezd duzzadni az ér, a Miyavi nevű meg próbálja nyugtatni, de mind hiába.

A másik egyből leordítja a fejemet.

- Ha így ordítozol melletted hamarabb lesz süket az ember, mint kurva a szopástól.

Azt hiszem itt telt be nála a pohár, mert megragadott és elvitt megnevelni. Talán egy hétig, ha nevelhetett, már amennyire annak nevezhető a dolog. Igazából egy átlagember biztos megadja magát, de a mostoha apám yakuzafőnök volt és a bátyámat kiskora óta képezte, én meg mivel folyton rajta lógtam én is részt vettem ezeken az alkalmakon, így ez által nekem ez semmiség volt.

Egyik nap az a Miyavi nevű egyén állított be hozzám, hogy ad nekem ruhát, mert estére engem is kiraknak.

Persze szépen engedelmesen eltűrtem, hogy megcsinálja a hajamat és egy kis sminket dobjon rám, majd felvettem a nekem szánt kimonót és becsüccsentem a nekem kijelölt helyre. És vajon ki jött hozzám? Hát persze, hogy a kendős. Márpedig belőlem nem lesz kurva, így ütöttem, vágtam, haraptam ahol csak tudtam, majd letéptem azt az idióta kendőjét és futásnak eredtem, de útközben megbotlottam ebben a hülye ruhában, így az a szadista elkapott. Hátul összekötötte a kezeimet a csuklómnál, majd ő is az arcomba nyomta a kloroformos rongyot.



Következő ébredésem egy kanapén történt. Egy magas, nálam kicsit idősebb, méz szőke hajú, mogyoró barna szemű srác ült az íróasztalnál tipikus yakuzás öltönyben és tömte magába a kaját, amíg észre nem vett, hogy felkeltem.

Mint kiderült, ő ennek a kéjbarlangnak a vezetője és egy pedofil, aki nem hajlandó elengedni. Kicsit ijesztő, hogy az arcán nem nagyon mutatja ki az érzelmeit, csak a szeméből olvashatóak ki, ráadásul elég hidegvérű, de attól még pedofil és kész. Könyörgöm, egy normális ember nem fenekeli el a másikat, büntetésből, csak szexuális okokból. De kértem én tőle olyat? Hát nem! Ráadásul a fenekemet is fogdosta! Tuti, hogy pedofil hajlamai vannak. Csakhogy én nem fogom feladni a kijutást!

Délután jön értem az idegbeteg állat és visszavisz a többiek közé, de a fenekem még mindig fáj. Dörzsölgetem meg a fájós testrészemet.

Reggel megint hozom a formámat és szépen visszaszájalok, így az irodája előtt találtam magamat pár perc alatt megkötözve.

Mint tudjuk, az ember, ha ideges hibázik. És ez most is így történt. A kezemet hátra kötötte, de a tapicskálóimat szabadon hagyta, így ahogy elhagyta a színteret én is ezt tettem. Fogalmam se volt róla, hogy merre megyek, de mentem. A hátsókijárat zárva volt, így mentem tovább, míg ki nem lyukadtam a konyhában. Szerencsére a késtartó kívül volt, így a kezeimen átbújtattam a lábaimat, így most előre kerültek a kezeim. Kivettem az egyik kést, leültem a hideg csempére, talpaim közép fogtam a kést és elkezdtem reszelni a kötelet. Szerencsére hamar megvoltam vele, így már szabad kézzel rohangálhattam. A konyha egyik részénél találtam egy ablakot. Kinéztem rajta, alatta egy kuka volt. Tökéletes.

Mivel kicsit magasan helyezkedik el bentről az ablak, így lábujjhegyre állva felcsimpaszkodom rá, majd elkezdek kimászni rajta. Már félig kint voltam, mikor azt érzem, hogy valaki megragadja a bokámat és visszaránt, ergo a seggemmel landolok a hideg csempén.

- Már megint te? – kérdi csodálkozva a pedofil.

Erre én inkább semmit se mondok, csak összébb húzom a ruhámat, mert, ahogy elnézem nagyon is le van ragadva a kilógó testrészeimen.

- Jó reggelt Uruha-kun! – hallok meg egy vidám hangot, így oldalra dugom a fejem, hogy lássam, kitől jön.

Aztán az illető szemei kikerekednek.

- Jesszus, Uruha, te mégis mit csinálsz vele?! – rohan ide és áll be közénk – Azonnal te le azt a kést a kezedből! Mégis mit akartál vele csinálni a konyhámban?!

- Én..nem! Félre érted!

- Igen? Akkor miért hadonászol felém is a késsel?! - teszi csípőre a kezét - Azonnal tedd le! És most kifelé! – mutat az ajtó felé.

- Kai, félreérted a dolgokat. Inkább állj félre, hogy megkapja a magáét.

- Na, még mit nem! Szegény gyereket bántjátok! Itt marad velem és nekem fog segíteni.

Erre a szőke nem mond semmit, sarkon fordul és kimegy.

- Jól vagy? – fordul felém a barnahajú srác, Kai.

- Igen.

- Uke Yutaka vagyok, de szólíts csak Kainak. - mosolyog rám kedvesen. Nahát, normális emberek is vannak itt?

- Shiroyama Yuu, de csak Aoi. Te vagy a szakács?

- Igen én vagyok. – húz fel a földről – Gyere, adok neked valami rendes ruhát.

Örömmel tölt el, hogy azt a ruhát kaptam meg, amiben elraboltak. Így kényelmesebben érzem magam a bőrömben.

- Gondolom nem zavar, ha ma nekem kell majd besegítened. Ne aggódj, nincs sok munka, de addig is békén hagynak majd.

- Rendben. Kai-chan, kérdezhetek valamit?

- Persze. – mosolyog rám továbbra is. Ezek szerint nála ez valami természetes dolog a mosolygás.

- Te, hogy kerültél ide?

- Úgy, ahogy te, csak Akira áthozott ide, mert nem akarta, hogy rajta kívül mással is legyek. De, lehet, hogy Reitaként ismered. A kendős srác, akivel tegnap volt egy kis összezörrenésetek.

- Á, igen az a másik perverz, aki meg akart erőszakolni.

- Hogy, micsoda? – hagyja abba a zöldség vágását és nagy szemekkel néz rám.

- Igen. Azért jött be, csak én nem hagytam magam. Miért, ti együtt vagytok? – nézek rá csodálkozva.

- Igen. De erről nekem egy szót sem szólt. Csak kerüljön a kezem közé. Köszönöm, hogy elmondtad. Ne aggódj, nem haragszom rád. Ez nem a te hibád.

- Jó reggelt, édes. Nem is mondtad, hogy segéded van. – lép be az említett és a kés már repül is felé.

- Kai, ez meg mi volt? Feljebb dobod, ugye tudod, hogy kiherélsz?! Te meg? – néz rám a kendős nagy szemekkel.

- Suzuki Akira, mégis miket csinálsz te a hátam mögött? – vonja őt is kérdőre a másiakt a fülénél fogva cibálva.

- Áú! Kai, kérlek! Uruha ötlete volt! És csak rá kellett ijesztenem! – néz a kendős szerelmére bociszemekkel.

- Jól, van, megbocsájtok. De, üzend meg Uruhának, hogy figyelni fogom! Mégis mit gondol magáról? – dühöng tovább, majd egy csókcsata után lenyugszik és visszajön hozzám.

Kaival nagyon jól kijöttem, ráadásul finomat is főz, így végre teliehettem magam. A sütiből meg dupla adagot kaptam, aminek nagyon örültem. A második desszertem felénél tartottam, mikor Uruha újra betette a lábát a konyhába.

- Kai, miért van az, hogy ma alig adtál valamit ebédre és desszertet nem is kaptam?

- Mert büntetésben vagy! Szégyelld magad! Majd, ha bocsánatot kérsz Aoitól, akkor kapsz megint rendesen ételt!

Én csak nagyban vigyorgok rá, de mikor meglátja, a desszert mennyiségemet elég csúnyán néz rám, de engem nem érdekel, így még a nyelvemet is kinyújtom rá, majd egy jó nagy falattal kapok be előtte.

- Ezért még kapni fogsz. – sziszegi, majd kifordul a konyhából.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.