Uruha



Aoi az utóbbi időben elég furcsán viselkedett és nekem lövésem nem volt róla, hogy mi baja lehet. Volt, hogy odajött hozzám és csak nézett a nagy szemeivel, de úgy, mint aki azt várja, hogy mondjak neki valamit. De mit? Ezen kívül sokszor volt, hogy csináltam valamit ő meg egem nézett. Először nem igazán értettem a dolgot, akárcsak Miyavi sem, mert kénytelen voltam hozzá fordulni segítségért, de aztán egyik nap megláttam Kaorut a PSCben, ahogy Aoival beszél. Hallani nem hallottam, hogy miről volt szó, de az én kis Aoj-chanom nem nagyon örült a beszélgetésnek. Esténként folyton forgolódott vagy fel-felébredt, így másnap karikás szemekkel kezdte a napot.

Mikor rákérdeztem, hogy mi van, akkor meg csak azt mondta, hogy fáradt. Megint titkolódzik előlem…. De miért?

Egyik nap kaptam Torától egy tippet, hogy hova vigyem el Aoit egy kicsit szórakozni, amit nem is találtam rossz ötletnek. Mivel neki Rukival volt egy rádiós interjúja, nekem meg fotózásom, ezért írtam egy üzenetet, hogy este hányra és hova jöjjön, amit ki is raktam a konyhaasztalra.

Aztán elmentem a fotózásra, majd Reitával hülyültünk egy kört, végül elmentem a klubba a megbeszélt helyre.

Vagy egy fél órája várhattam rá, mikor az egyik felszolgáló lány odajött hozzám két pohár whiskyvel, és avval az üzenettel, hogy a barátom küldi, és nemsokára jön ő is.

Ezek szerint Aoi mégis eljött? Derül fel a kedvem és hajtom le a poharam tartalmát.

Pár perc múlva egy ismerős alakot látok meg a sötét villódzó fények között, majd ahogy leül az illata is ismerősé vált.

- Hogy, hogy késtél? Elnyúlt az interjú? – kérdem kissé furcsán.

Azt hiszem ez az ital kicsit erősebb a kelleténél.

Erre megrázza a fejét és elém tolja a másik poharat is, hogy igyam meg, amit nem kell kétszer mondania.

Miután eltüntetem annak a pohárnak is a tartalmát, azonnal rám vetette magát. Elkezdte a nyakamat szívni és kezével a nadrágomon keresztül kezdett izgatni.

- Aoi, ezt nem kéne. – nyögöm, mivel valami furcsa. Múltkor nem így csinálta.

És miért nem beszél? A szája is furcsa. Nekem meg egyre inkább melegem van, és alig bírom türtőztetni magamat, de akkor sem itt kéne. Így karon ragadom, bevágom a kocsiba, ahol tovább piszkál, de nem érdekel. A lakásra érve nekivágom a konyhaasztalnak és egyből belé csúszom. Furcsa, mert nagyon tág, de most valahogy nem tud érdekelni, csak az, hogy végre lenyugodjon a testem.

Léptek zaját hallom meg a hátam mögül.

- Aoi? – fordulok felém döbbenten.

- Emlékszel mit mondtam neked az első nap? – kérdezi érzéstelenül.

- Hai. – nyögöm értetlenül, miközben a srácot leszedem magamról.

- Akkor ahhoz tartsd magad. – közli és viharzik fel az emeletre.

Én meg csak zavarodottan nézek hol a hűlt helyére, hol a srácra. Végül felkapcsolom a konyhában a villanyt így akkor veszem észre, hogy egy túlságosan is jó hasonmással van dolgom.

- Mégis ki a franc vagy?

- Egy srác kért meg rá, hogy tegyem ezt. Bocsi, de sok pénzt adott érte. – közli, majd megtörli magát és elsétál.

Én meg állok álló fasszal és próbálom összerakni a dolgokat, de lent nagyobb a problémám, így gyorsan segítek magamon, majd egy hidegzuhany keretében kitisztítom az elmémet. Aztán letisztítom a konyhaasztalt, majd felsétálok Aoihoz.

- Yuu… - szólítom és nyomom le a kilincset, de az ajtó zárva van – Yuu, én tényleg sajnálom….de nem direkt volt!

Végül összepakolom lent a cuccomat, mikor a kanapé sarkánál megpillantom összegyűrve a levelem, mellette meg egy karórát, ami nagyon is ismerős. Kaoru… A kezemet ökölbe szorítom az idegességtől. Szóval erre ment ki ez az egész?! Ezt nem fogja megúszni ennyivel! Holnap beszélek Aoival.

Fogom az óráját és a papírt és elrakom a táskámba, majd haza megyek.

Reggel a gitárom mellé berakom a papírt és az órát is.

Természetesen sikerült késnem, de nem baj, így legalább mindenki bent van, így nyugodtan nyitok be a terembe.

- Aoi? – teszem fel kérdésemet, mivel őt nem látom.

- Nem tudjuk. Senki se tudja, hogy mi van vele. Azt hittük, hogy együtt késtek.

- Oh, értem. – lerakom a gitáromat, majd rohanok Miyavihoz, de a folyosón sikeresen összefejelünk, mert ő meg hozzám rohant.

- Baj van, a sárkány elrabolta a hercegnőt! Meg kell mentened! – mondja és húz magával.

- Ezt honnan veszed?

- Reggel érte jött és elvitte. Még nem voltál bent akkor meg a többiek sem.

- Kösz, hogy segítesz.

- Nincs mit, megérdemlitek mind a ketten. – vereget hátba, majd behuppanunk Tora kocsijába és elmegyünk a sárkány barlangjába, ahol sok szerencsét kívánnak és magamra hagynak.

Felmegyek az emeletre, majd bekopogok az ajtón. Pár perc múlva egy félmeztelen Kaoruval találom magam szembe.

- Hát te? – kérdi morcosan.

- Add vissza Aoit!

- Nincs itt és nem tudom, hogy miről beszélsz. – csukná be az ajtót, de én odaraktam a lábamat.

- Tudom, hogy itt van! Engedj be! – nyomom beljebb az ajtót és lépek be a házba.

- Ha jót akarsz, akkor most azonnal elmész! –épp tolna ki az ajtón, mikor nyílik a nappali ajtaja és Aoi lép ki rajta.

- Aoi! – derül fel arcom, de Kaoru karomnál fogva vissza ránt.

- Szerintem nem kíváncsi rád.

- Ezt döntse el, ő maga! – rántom ki karomat a szorításából és fordulok Aoi felé. – Yuu, kérlek hallgass meg. Nem kérek mást, csak hallgass meg engem. Utána azt teszel, amit akarsz, csak kérlek, hadd mondjam el az igazat! – nézek rá könyörgő szemekkel.

- Nem értem, hogy mit akarsz azon megmagyarázni, hogy felszedtél egy srácot az estére, mikor ez nálad normális dolognak számít, ha jól tudom.

- Csak számított, de hála neked megváltoztam! És, csak hogy tudd, ez az ő műve volt! – mutatok az említettre.

- Ezt meg, hogy érted? – vonja fel szemöldökét és zavartan néz ránk.

- Akármit kitalálhatsz, úgy sem fogod kimagyarázni magad, mivel tegnap a többiekkel voltam.

- Lehet, de előtte jártál Aoinál, igaz?

- Igen, tényleg volt nálam. De ez, hogy jön ide?

- Úgy, hogy én tegnap mielőtt elmentem volna ezt hagytam neked ott – veszem elő a papírt és adom neki oda – és mikor pakoltam össze a cuccaimat a papír ott volt bedobva a kanapé alá és ez az óra is ott volt. – nyújtom át Kaoru óráját – Ráadásul a srác közölte, miután felmentél, hogy ő kérte meg rá, hogy rakjon port az italomba és feküdjön le velem. E mellett direkt olyan parfümöt fújatott rá, mint amilyet te szoktál használni, így a sötétben tényleg azt hittem rá, hogy te vagy.

- Kaoru….miért?

- Tudod te azt jól, de ez semmin se változtat, szóval Uruha köszönöm, hogy elhoztad az órámat, de most már mehetsz is haza.

- Aoi nélkül nem megyek sehova!

- De már megcsinálták a házadat nem? Már nincs rám szükséged. – mondja lehajtott fejjel elszontyolodva.

- De van! Még ha szörnyű életet is éltem régebben, az csak azért volt, mert nem tudtam, hogy közeledni feléd, ezért mindenkiben téged kerestelek. Aztán Miyaviék direkt tönkretették a lakásomat, hogy hozzád tudjak költözni.

- Micsoda? – kapja rám a fejét.

- Igen, az direkt volt, mert jobban meg akartalak ismerni, és máshogy nem ment. Az az egy hónap alatt semmi olyat nem tettem, kérlek, adj nekem még egy esélyt! – fogom meg kezét

- Miért kéne adnom?

- Mert, Yuu, én, szeretlek teljes szívemből! – erre felkapja rám a fejét.

- Tényleg? – kérdi csillogó szemekkel.

- Igen, akárcsak te engem. – mosolygok, rá, mire arca vörös lesz a zavartól – Akkor mi most mentünk, ha nem bánod. – közlöm Kaorunak majd elindulunk kézen fogva kifelé, de az ajtóból visszaszól.

- Ha egy panasza is lesz rád, többé nem látod. Úgyhogy vigyázz rá.

- Ne aggódj, én nem te vagyok. – közlöm, majd beszállunk a liftbe – szóval ez azt jelenti, hogy visszamehetek hozzád?

- Ezt miből gondolod?

- Hát mondjuk abból, hogy szeretsz és valld be, hogy hiányoznák. Na meg akkor ki védene meg téged esténként? Ja, és az asztalt meg alaposan lesikáltam, úgyhogy akár kékfénnyel is átmehetsz rajta. Nem fogsz rajta semmit se találni. – húzom ki magam büszkén.

Erre Aoi végignéz rajtam, majd elkezd szakadni a nevetéstől.

- Most mi az? – értetlenkedem.

- Te tényleg azt hiszed, hogy képes lennék rá?

- Hát az elején kinéztem volna belőled. Na, de akkor este megyek vissza. – nyomok egy csókot szájára és megyek a taxi felé, hogy visszaköltözzek hozzá.

Este szépen bepakolok és mintha mi sem történt volna, úgy ülünk és beszélgetünk a nappaliban. Egy ideig….

- Aoi, be kell, hogy valljak valamit. Amikor részeg voltál…szóval…

- Tudom. – szürcsöl bele a teájába – Tudom, milyen vagyok akkor és azt is, hogy megnyugtatás képen nem mondtad el.. És köszönöm, hogy nem éltél a lehetőséggel. Viszont nekem is be kell, hogy valljak valamit, ha már az italozgatásnál tartunk.

- Micsodát? – kérdem félve.

- Hát az első bulin, amikor leittad magad, akkor szerelmet vallottál nekem.

- Tényleg?

- Igen, és meg akartál csókolni, de félúton lehánytad a felsőmet – sóhajt egyet – ezért haragudtam rád másnap reggel. – pislog rám édesen.

- Hát…most már értem….

Másnap reggel boldogan mentem be dolgozni, elvégre végre összejöttünk, és egyáltalán nem hiányzott az előző életem.

Rá egy hétre egy levakarhatatlan vigyorral az arcomon úgy döntöttem, hogy felhívom Reitát.

- Igen? – veszi fel a telefont.

- Száz pont. – vigyorgom bele, ő meg elkezd fuldoklani a telefon másik végén.

- Micsoda? Ez most komoly? Hogy vetted rá Aoit?

- Na ná! Jött ő magától. Nekem senki sem tud ellenállni.

Épp beszélnék tovább, de egy mérges Aoi kiveszi a telefont a kezemből.

- Akira-kun, felejtsd el az előbb hallottakat. És tájékoztatlak, hogy kétszáz pont. – mondja, majd nyomja ki a telefont.

- Aoj-chan, ugye ezt nem gondolod komolyan? Nem teheted ezt velem! Én egy seme-sama vagyok! – húzom ki magam büszkén.

- Csak voltál! Így jár, aki elszólja magát. Megmondtam, a szabályokat be kell tartani, különben büntetés jár érte. – ül ölembe és esik neki ajkaimnak.

Hm, talán ez a büntetés nem is olyan rossz, amíg Aoitól kapom. Az én kis Aoimtól…

Vége

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.