Uruha



Már a bejárat előtti folyosón sétálgatunk, mikor megcsörren a telefonom.

- Igen? – veszem fel.

- Uruha-san, remélem még bent vagy, mert meglátogatnálak. – hallom meg Kyo hangját, ami semmi jót nem jelenthet.

- Igen.

- Akkor egy perc és ott vagyok.

- Rendben.

Teszem le a telefont, kézen ragadom Aoit és visszaindulunk Miyavihoz.

- Maradj itt Miyavival, mindjárt jövök, csak jönnek hozzám. Ne kószálj el. És ezt most komolyan mondom, hogy maradj meg a seggeden. Rendben? – nézek rá komolyan.

Válaszul bólint, majd bekopog az említett személy dolgozószobájába és belép rajta én meg a bejárathoz sétálok és várom Kyot, aki pár perc múlva már meg is érkezett.

- Kyo-san. – hajolok meg előtte.

Ő a fejével biccent egyet és elindul befelé egyenesen a játékokhoz.

- Melyikkőjük az?

- Melyik melyikkőjük? – nézek Kyora nagy szemekkel.

- Aki problémát okozott. Eljutott a főnök fülébe a híre.

- Nincs köztük.

- Értem, akkor ezek szerint nem lesz már több gond.

- Pontosan.

- Ennek örülök.

Én meg nem, mert tudom, hogy csak a beszélgetésnek lett ezzel vége, mert most szépen végig fog sétálni az épületen és minden szeget-zugot végig fog nézni.

Kifelé menet megáll Miyavi ajtaja előtt.

- Miyavi bent van?

- Igen. Gondolom, megint alkot valamit. Van pár új ötlete.

- Ezt örömmel hallom. – közli és nyit be hozzá, aminek én nagyon nem örülök.

- Szóval ő lenne az, aki a felfordulást okozta? – méri végig Aoit.

- Igen, de már, mint mondtam, nincs vele semmi gond. Kezelésbe vettem a dolgokat.

- Értem. Akkor el is viszem őt.

- Nem engedem. Megvettem, ő az én tulajdonomban áll. – hazudom neki, de csak így menthetem meg a kölyköt.

- Akkor megkapod érte a dupláját.

- Már mondtam, Kyo-san, ő az enyém és nem eladó. – továbbra is rendíthetetlenül állom Kyo tekintetét.

Nem engedem, hogy egy ujjal is hozzáérjen bárki is. Főleg nem Kyo.

- Nos, Uruha-kun, a lehető legjobbakat kívánom neked, de előre szólok, a főnök nem fogja ezt annyiban hagyni. Jobban jártál volna, ha átadod nekem. De, ha te ennyire ragaszkodsz hozzá, akkor a továbbiakban csak magadra vess. De én előre szóltam. – közli, majd kisétál a szobából.

Megkönnyebbülök, hogy ennyibe hagyta a dolgot.

- Miyavi, mit csináltál te vele? Nem kísérleti nyulat hoztam neked! – vizezek be a törülközőt és elkezdem arcáról lemosni a sminket.

- Csak kipróbáltam egy új összeállítást! Viszont vigyáztam rá, úgyhogy egy szavad se lehet!

- Tényleg megvettél? –teszi fel nekem a kérdést Aoi.

- Dehogy is. Csak, ha mást mondok, akkor elvihetett volna magával. Nem gondoltam, volna, hogy ide is benéz. A kis alkotásaid eljutottak a főnök fülébe azért volt itt Kyo. Vele vigyázni kell. Elég beteg egy ember.

Erre csak bólint egyet. Addig jó, amíg nem ismeri őt.

Miután megvolt a sminkeltávolítás elindultunk haza.

Otthon az ígéretemhez híven játszottunk, majd szépen elfoglaltuk az ágyat.

Másnap reggel álmosan kelek fel. Igazából nincs kedvem kikelni az ágyból, de az éhség nagy úr. Kinyitom a hűtőt és csak meresztem a szemeimet, hogy biztzosan jól látok-e.

- Kölyök, gyere ide! – kiabálok ki a konyhából neki.

- Igen? – terem itt egy perc alatt.

- Ez mi? – mutatok a majdnem üres hűtőre.

- Mi micsoda?

- Üres a hűtő! Már megint megetted a reggelimet! Lakatot fogok rá szerelni és csak az én felügyeletem mellett ehetsz bármit is! – morgom, majd kiveszem az utolsó kefirtet.

- És ez mi? – veszem le a hűtő ajtajáról az általa írt listát.

- Bevásárló lista. – pilleg rám.

- Már megbocsáss, de a bevásárló lista nem két teliírt A4-es papírból áll! Te túlélő listát írtál. – lengetem meg előtte az olvasmányt.

- Pedig ezek alap élelmiszerek. Ha járnál vásárolni, nem lenne üres a hűtő és a lista se lenne ekkora.

Erre inkább nem mondok semmit se, csak leülök a konyhaasztalhoz és elkezdem olvasni a listát.

- Tényleg ennyi minden nincs itthon? – nézek fel rá a végén.

Erre bólint egyet.

- Ez is csak a nagy beled miatt van. Mit nézel ennyire rajtam? – vonom kérdőre, mert már egy ideje bámul.

- Csak azt, hogy sokkal öregebbnek nézel ki, mint amennyit mondtál. És sokkal férfiasabb vagy.

Erre félrenyelem a kefirtet és köhögök párat.

- Micsoda? Persze, hogy férfiasabb vagyok, hisz férfi vagyok!

- Azért sminkeled magadat nem? Mert nem nézel ki huszonháromnak. Inkább huszonhatnak.

- Mert nem is vagyok annyi. Huszonnyolc vagyok. De ezek szerint smink nélkül is fiatalabb vagyok. – ami elégedettséggel tölt el, mert jól tartom magamat.

- Tényleg ennyire öreg vagy? – csodálkozik el.

- Nem vagyok öreg. – morgom – Mégis mit mondhattam volna, mikor folyton perverzezel?

- Mert az vagy! Egy vén perverz! – nyújtja rám nyelvét és megy fel az emeletre.

Reggelim befejezte után két hívást is kapok. Az egyik Yoshikitől, hogy be kell mennem tájékoztatásra a másik pedig a volt Yakuzafőnöktől, hogy ma lesz egy összejövetel még utoljára az ő részéről.

Felmegyek az emeletre, ahol Aoi betámadta a TV-t, én meg közlöm neki, hogy majd csak este jövök haza.

- Nem mehetek veled? – néz rám boci szemekkel.

- Most nem. Jobb, ha itt maradsz.

- De, miért nem? – kámpicsorodik el.

- Mert van egy kis munkám utána meg találkozom a sok igazi perverzzel – hangsúlyozom ki azt a bizonyos szót – úgyhogy, jobb, ha maradsz. A konyhaasztalra rakok ki pénzt, rendelj belőle kaját. Úgyhogy most készülődöm.

Bementem a fürdő bekészülődni. Nagyon nincs kedvem egyikhez sem, így veszek egy nagy habfürdőt, amiben kiáztatom magamat. Aztán magamra tekerek egy törülközőt, hogy mégse pucéran menjek fel a szobába, pedig legszívesebben azt tenném.

A szobába beérve azt látom, hogy a földön ül törökülésben és valakinek nagyon magyaráz az én telefonom.

- Kölyök, mit csinálsz? – vonom kérdőre, mire ő felnéz rám.

- Csak anyuval beszélek telefonon. Tessék, úgy is akart veled is beszélni. – nyújtja át telefont, mire nagyokat pislogok rá, majd félve beleszólok.

- Halló?

- Uruha-kun? – hallok meg egy kellemes női hangot.

- Igen, én vagyok. – folytatom a beszélgetést a szobán kívül.

Megígérem az anyjának, hogy vigyázni fogok a kicsi fiacskájára, majd elköszönök tőle és visszamegyek a szobába.

- Legközelebb szólj, ha telefonálni akarsz.

Szépen felöltözöm, beállítom a hajam, sminkelek egy kört, majd Aoi kikísér az ajtóig.

- Vigyázz magadra kölyök, aztán semmi hülyeség, majd este jövök. – köszönök el és szállok be a taxiba.

A taxi elvisz a belvárosba, ahol Ruki felszed és bevisz az épületbe.

Bent találkozunk Reitával, aki szintén ki van már öltözve az este miatt.

Yoshiki közli, hogy két hónap múlva visszajön az új vezér, akiről mutat is képet. Valahonnan ismerősnek tűnik, de nincs sok kedvem ezzel foglalkozni, szívesebben lennék már otthon.

- Akkor még két hónapig kell, nálam lennie a gyereknek? – teszem fel az engem foglalkoztató kérdést.

- Igen. Addig veled kell, hogy legyen.

- Nem lenne egyszerűbb, ha haza vinném, és majd amikor vallomást kell tenni, akkor visszajön?

- Uruha-kun, ezt most felejtse el! Nem kockáztathatjuk egyik tanú épségét sem.

- Yoshiki-san, ez csak egy gyerek! Senki nem ismerné fel!

- De, Kyo már látta. – szól közbe Ruki.

- Igen, kisminkelve. De nem hiszem, hogy…..

- Elég legyen! – vág bele a mondatomba Yoshiki – Ha Kyo látta, akkor végkép nálad marad. Úgyhogy, jobban figyelj rá. Ezzel lezártuk a mai megbeszélést. Viszont látásra. – lép ki a teremből.

Reita int, hogy menjünk, majd a kocsiban kidühöngöm magam, amit meg is teszek. Útközben felvesszük Kait és irány a „party”.

Az idő lassan telik, így neki látok iszogatni. Nem érdekelnek a vonagló kurvák és a többi yakuza beszélgetése. Pedig figyelni kéne és információt szerezni, de még mindig bennem van az ideg, így inkább az itallal barátkozom.



Hánynom kell. Ez az első gondolat, ami eszembe jut és kapom fel a fejemet a hideg csempéről és szabadjára engedem a kijövőnek az utat a wc-be. Miután ezzel megvoltam akkor kezdem felfogni, hogy a saját fürdőben vagyok. A kádban tisztítom le arcomat, mivel a csap teli van dolgokkal. Egy ideig még ülök a hideg csempén és próbálok visszaemlékezni. Arra még emlékszem részletekben, hogy Reita és Kai próbál beletuszkolni a taxiba, de utána képszakadás. A fejem nagyon fáj és a tarkóm is. Jól beüthettem. Ráadásul összeveszhettem valakivel, hogy van rajtam egy-két lila folt és karmolászás. Mindegy rendet kéne raknom és összeszednem magam, mert a ruhám is eléggé tépázott. Már amennyi még rajtam van. Feltápászkodok és belenézek a csapba, ahol a szemeim kikerekednek. Neeee, a drága sminkjeim. Tönkrementek. Vagyis a nagy részük biztosan. A rajtuk lévő dobozból kiveszek egy fejfájás csillapítót, amit bekapok, lefürdöm és felveszem a szárítón lógó tiszta ruháim egyikét.

Felmegyek az emeletre, ahol zárva van az ajtó. Gondolom Aoi zárhatta be. Előkeresem a pótkulcsot, szerencsémre a kulcs nem volt a zárban, így könnyen nyitottam ki, de sehol senki. Viszont egy takaró hiányzik. Akkor mégis csak itt kell lennie. Mivel hallom a szuszogását benézek az ágy alá és bingó. De, mit keres ott? Kihúzom onnan a lábánál fogva és felrakom az ágyra.

Lemegyek a konyhába, hagyom aludni, addig összeütök valami reggeli félét. Pár perc múlva megszólal a csengő. Kimegyek ajtót nyitni és egy vigyorgó Kait látok egy álmos Reitával.

- Hát ti?

- Kai meg akarta nézni, hogy épségben hazaértel-e.

- Uruha, te kivel verekedtél az este? – néz rám Kai.

- Fogalmam sincs. A fürdőben keltem fel. Minden szét volt verve. Igazából nem sokra emlékszem a tegnapi napból. De asszem a taxisofőrrel is kikezdtem. Nem tudom, nemrég keltem fel. Reggelit próbálok csinálni a maradék kajákból.

- Akkor azt hagyd rám. – mondja Kai és beveti megát a konyhába.

Persze tőle is megkapom, hogy alig van valami ehető dolog.

Míg Kai főz Reita két röhögés között felvázolja, hogy mi is történt tegnap, hogy helyre tegye a fejemet.

- Aoi, hol van? Készen van a reggeli. – lép oda hozzánk a kis szakácsunk.

- Fent van, felkeltem. Gondolom, még húzza a lóbőrt. – állok fel az asztaltól és megyek fel az emeletre.

És igazam volt, még mindig aludt. Leülök az ágy szélére és elkezdem keltegetni.

- Kölyök, gyere, kelj fel, Kai csinált reggelit. – rázom meg picit a vállánál fogva, de semmi válasz.

- Aoi, kelj fel, hasadra süt a nap. – simítok végig arcán, hátha erre felkel, mivel csikis a teste.

Erre elkezd mocorogni, így újra simítok puha arcán, mire kinyitja szemeit.

- Jó reggelt, kölyök. Gyere reggelizni. – mosolygok rá kedvesen, közben kezemet lejjebb csúsztattam az ő kézfejére.

Ő meg álmosan pislog rám egyet kettőt, majd gondolom felfogja, hogy már nem alszik szemei kipattannak, riadtan néz rám, majd a kezét kirántja a kezem alól.

- Hagyj békén! – rohan ki a szobából le a földszintre, én meg csak értetlenül nézek. Mégis mi baja van?

Lemegyek, ahol Kait szorosan öleli és közben sír, Kai meg őt próbálja vigasztalni.

- Gyere, Aoi, menjünk. – néz rám gyilkos szemekkel Yutaka és kimegy a síró gyerekkel.

Így újabb értetlenség szakad rám. Reitára nézek választ váróan, aki szintén rosszallóan néz rám.

- Mégis mi történt? – fakadok ki.

- Tegnap meg akartad erőszakolni. – közli és kimegy Kaiék után én meg állok a nappali közepén, mint egy darab szar és próbálom feldolgozni azt, amit az előbb hallottam.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.