Uruha önmagához képest gyorsabban öltözködött a fotózás után, de így se elég gyorsan, hogy a többiekkel menjen haza. Megint utoljára maradt, de most Reitát nem találta, aki mindig be szokta őt várni. Ellenben egy kis doboz díszelgett a táskáján. Vajon kitől kaptam? Fordult meg az első kérdés a fejében. Mivel a többiek tegnap már felköszöntötték, így nem igazán tudott kire gondolni. Felvette az apró súlytalan ajándék dobozt, amit szorgosan nekiállt kibontogatni. Egy kis cetli díszelgett az alján rajta egy címmel és egy dátummal, ami szerint a mai nap van ott jelenése. Egy pillanatra eszébe jutott, hogy mi van, ha a többiek szerveznek neki valami bulit és oda kell elmennie? Így végül kocsiba szállt és elindult a helyszín felé, de ahogy egyik tanyát a másik követte kezdte kérdőre vonni saját magát a meglepetés bulit illetően.
Kiszállt a kocsijából, majd újra megnézte a címet, hogy esetleg nem –e nézte el, de nem. Így hát bement az állatok közé, ahol egy farmer serénykedett.
- Elnézést, uram. – szólította meg az idős férfit.
- Á, maga az a városi srác! Jöjjön, épp időben jött! – intett neki a bácsi, hogy kövesse őt a keltetőbe.
- Mégis mihez jöttem időbe? – értetlenkedett a gitáros.
- Az ajándékához. Szerencsés, hogy magáénak tudhatja az egyiket. Ritka példányok, úgyhogy nagyon vigyázzon rá.
Uruha nem igazán értette, hogy mégis mire kéne vigyázni, hiába nézte a tojásokat maga előtt. Aztán mikor elkezdtek mozogni, majd a bennük élő állatok kidugták a testrészeiket és megszabadultak az őket védelmező héjtól Uruha legszívesebben tombolni tudott volna belül. Kacsák. Sárga kis csipogós kacsák voltak előtte, és ő egy ilyet kapott születésnapjára. Egyet a nyolc közül. Így már nem az érdekelte, hogy kitől, pontosabban kiktől kapta az ajándékát, hanem az, hogy hogyan végezzen velük.
Végül választott egy kis kacsát a sok közül, amelyik folyton őt bámulta. A bácsi adott neki egy papírt és pár dolgot, amire szüksége lehet.
Hazavitte a kis csipogó jövevényt és elrendezte neki a dolgokat, majd elterült az ágyán.
- Mégis mit kezdjek egy kacsával? – fakadt ki hangosan – Nem is hasonlítok rá! – nézett a kicsire, aki visszanézett rá és hápogott párat, mintha tudná, hogy róla lenne szó.
Majd beállt a néma csend, amit végül telefonja csörgése tört meg.
- Hogy tetszik az ajándékod? – hallotta meg az énekes hangját, a háttérben pedig a többiek kuncogását.
- Marha viccesek vagytok. Mégis mit csináljak vele?!
- Hát neveld fel! Gondold azt, hogy a gyereked. – érkezett a válasz – Na, de hagyunk titeket ismerkedni. Majd találkozunk. – bontotta a vonalat Ruki.
A hetek teltek, a kis kacsa nőtt, aki időközben megkapta a Ruru nevet, hivatkozván arra, hogy ő Uruha kicsi mása és két Uruha nem lehet, így marad Ruru, mert az aranyos Kai szerint. Ahogy cseperedett a kicsike úgy nőtt hozzá „anyja” szívéhez. Uruhát boldogsággal töltötte el, hogy a kicsi kacsa anyjaként tekint rá és mindenhova követi őt.
A többiek számára a kezdetleges poén viszont kezdett visszafelé elsülni. Egésznap csak kacsa, kacsa, kacsa. Uruha a kacsa nélkül nem volt hajlandó megmozdulni és ez fordítva is igaz volt. Így hivatalosan nem is, de a Gazette egy újabb taggal bővült ki. Egy luxusban élő kacsával, aki anyucijával alukált minden egyes nap az ágyikóban közös párnával és takaróval.
- Uruha, amit a telefonban mondtam még régebben, hogy tekints rá úgy, mintha a gyereked lenne, azt nem gondoltam szó szerint. – közölte Ruki egyik délután a próba közötti szünetben.
- Most meg mi bajod van?! Különben is viseld el a tetteid következményeit! Törpe! – nyújtja ki rá a nyelvét a gitáros, majd felemeli a kacsáját, hogy az szembe nézzen vele – Ne foglalkozz vele. Tudod, hogy szeretlek kicsi kacsám! – puszilja meg a kacsa fejecskéjét, mire az boldogan hápog egyet és megrázza a farktollát, az énekes meg csak a fejét fogta.
- Gyerek mikor lesz? – toppan be a fekete hajú gitáros vigyorogva.
- Hülye! Ruru fiú kacsa és nem lány! – puffogta a szőke.
- Szerintem meg lány.
- Szerintem is. – csatlakozott hozzá a dobos.
- Nem igaz! Ruru az én kicsi klónom, így csakis fiú lehet! – kapta ölébe az említett állatkát, majd sértődötten otthagyta a munkáját.
Kocsiba szálltak, majd elhajtott a tóhoz, ahol kirakta gyermekét, hadd játsszon a többi kacsával, ő addig leült a közeli padra és onnan nézte őket, mint minden délután.
- No lám, itt a helyi látványosság. – hallotta meg gyerekkori barátjának hangját, aki helyet foglalt mellette.
- Akira, hát te? Miért is lennék az? – vonja fel szemöldökét.
- Mivel elmentél vége lett a próbának. Mert rajtad kívül senki sem mászkál kacsával az utcán. Mindig ide hozod ki?
- Igen. Itt el tud játszani a barátaival és utána meg hazamegyünk, vacsorázunk és pihenünk. – közben akaratlanul is elmosolyodik.
- Te tényleg megkedvelted a kacsát. Örülök, hogy boldog vagy vele. De szerintem figyelj rá, hogy mit csinál a bozótban a sok kacsafiúval. – vereget hátba vigyorogva, majd elsétál, ő meg megforgatta a szemeit. Hülye…
Miután a kis Uruha klón kijátszotta magát, hazavitte és eltette magukat holnapra.
Aztán teltek a napok és Ruru átcsapott kleptomániás kacsába. Először hol egy-egy újságpapír tűnt el, majd Uruha csak egy mozgó wc papr csíkot látott áthaladni a lakásán.
- Uruha a kacsád ellopta a kottámat! – szólt rá Aoi, mikor társánál volt, hogy befejezzék az új dal végét.
- Aoi, ne vádold meg őt! Szerintem csak otthon hagytad.
- Elhoztam, itt volt az asztalon és elrohant vele! Látod, most is lop! – mutatott a gitártok felé, melynek zsebéből éppen a többi kottát ráncigálta ki és futott el vele Ruru – Szóval most is hallucinálok vagy éppen otthon hagytam?
- Hát… egy pillanat. – állt fel Uruha az asztaltól és ment kacsája után.
- Aoi, tojások! – kiabált ki a szobából, mire a másik értetlenkedve utána ment.
- Milyen tojásokról beszélsz te? Nekem csak a kottáim kellenek. Oh, vagy úgy…. – pillantotta meg a tojásain ülő kacsát – Hát mi megmondtuk, hogy lány. Szóval gratulálok meg minden, hogy nagymama lettél vagy mi, de nekem a kottáim akkor is kellenek. Holnapra vedd el tőle, mert látom ezt még te nem dolgoztad fel.
Magára hagyta gitáros társát hazafelé véve az irányt.
Uruha fejében ezernyi gondolat járt. Nem igazán tudta feldolgozni, hogy a kacsája mégis csak lány és éppen tojásokat vár. De hát ő, hogy fog ennyi kacsát felnevelni? Sehogy. Nem tud rájuk vigyázni. Ez már sok, akármennyire is szeretné őket látni, ahogy felcseperednek. Aztán a kacsája iránti öröm és büszkeség vette át érzelmei felett az irányítást. Nagyszülő lett. Ahogy Aoi mondaná nagymama, elvégre a kacsája az anyja ként tekintett rá.
Másnap boldogan újságolta el a hírt a többieknek, akik közben egyre jobban „örültek” az elkacsásodásnak és gyilkos tekintettel néztek a pöttön énekesre, aki kitalálta ezt az egészet.
A tojásokban eközben növekedtek a kicsi kacsák, végül kikeltek. Öt kicsi kacsa köszöntötte hajnalban Uruhát. Nem akart megválni a csipogó tollgombócoktól, de már nem tudná őket felnevelni. A panel nem kacsáknak való, de a tóhoz se szerette volna kivinni őket. Túlságosan is hozzászoktak az emberekhez.
Aztán egyszer csak kipattant egy ötlet a fejéből. Öt kacsa, tökéletes. A terv már késszen is állt.
Másnap reggel egy hatalmas dobozzal sétált be az épületbe, ahol a többiek várták.
- Miért hívtál be minket? – kérdezte Kai.
- Nos, én csak meg szeretném köszönni utólag is az ajándékomat, amit tőletek kaptam, és most ezt szeretném meghálálni nektek.
- Uruha, szerintem nincs erre semmi szükség, elvégre ajándékról van szó. – mondta Reita aki kezdte már kapizsgálni a dolgot.
- Szerintem meg igen is van. Úgyhogy, Reita ő a tiéd. – nyomta a kezébe az egyik kis pamacsot, majd a többiekébe is egyet-egyet – Remélem ti is boldogok lesztek vele, akárcsak én. – simította meg Ruru fejét – így legalább ti sem lesztek magányosak. Sok sikert srácok, vagy inkább újdonsült anyukák? – vigyorgott rájuk elégedetten a többiek arcát látva, majd hazasétált gyermekével és egy szem unokájával, aki nála maradt.
Vége
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Ez annyira aranyos volt!
Bár féltem ,hogy szomorú lesz ,de kellemeset csalódtam ,mivel egyáltalán nem az. Nagyon tetszett! ^.^