Aoi



Uruha illata finom és megnyugtató… minél többet magamba akarok szívni belőle, hogy az elmúlt napokban elszenvedett hiányt is kárpótoljam. Mivel őt nem találtam a közelemben ezért paplanját húztam magamhoz és azt ölelve aludtam tovább. Nem tudom hány óra lehetett, mikor hangos ricsajozásra keltem fel. Álmos tekintetemmel nagyokat pislogtam a hálóban, miközben felültem az ágyban. Gondolom Uruha hozott fel, miután lementem hozzá. De mi lehet ez a nagy zaj? Átöltözöm, majd lesétálok a hangok irányába.

- Aoi, Aoi, úgy örülök, hogy jól vagy! – szorít magához Kai, de úgy, hogy levegőt is alig kapok, így nagy nehezen kibújok szorításából és Uruha mögé suvickolok pólójába kapaszkodva és csak a fejemet dugom elő. Kai ijesztő. Nagyon is az. És Reita tőlem fél, pedig Kaitól kéne.

- Védj, meg! Ijesztő! – nézek kiskutya szemekkel Uruhára, aki erre büszkén kihúzza magát és nyúl hátra védelmezően egyik karjával.

- Aoi…. –sápad el Kai.

- Látod, megmondtam, hogy nem akar veled lenni!

- Reita, csinálj valamit! – fordul párja felé, aki ásít egyet, majd megvonja a vállát – Nem így értettem! Aoi, - fordul felém – ha Uruha bármivel is megfenyegetett, nem kell félned! Én, megvédelek tőle is. Gyere vissza hozzám nyugodtan. – tárja szét karjait.

Nem legesen megrázom a fejemet és még jobban bújok Uruhához.

- Nem akarok visszamenni! Uruhával akarok maradni!

- Most komolyan Kai, ezért keltettél fel, mikor vak is látja, hogy a kis ördögfajzat vele akar maradni! Na, mi húztunk, mert egyesek száját be kell tömni valami naggyal, hogy megnyugodjanak. – vigyorog perverzen a kendős és a karjánál fogva húzza ki a párját, aki még mindig arról próbál meggyőzni, hogy nála sokkal jobb lenne nekem.

- Na, még mit nem. Ott tiszta unalom volt minden és még aludni se tudtam rendesen abban a hülye fullasztóan puha ágyban és a selyem ágyneműben. – morgom, amin Uruha csak jót kuncog.

- Ha már felkeltél, beszélhetnénk? – kérdi tőlem az említett komolyra váltva a szót.

- Persze. – engedem el ruháját és ülök le az egyik székre az étkezőben, ő meg a másikra velem szembe.

- Először is bocsánatot szeretnék kérni tőled a történtekért. Sajnálom a dolgot. Ilyen még egyszer sem fordult velem elő, de ígérem, hogy többet nem is fog. A másik dolog pedig, nem más, mint, hogy beszéltem anyukáddal és úgy döntöttünk, hogy a továbbiakban te döntöd el, hogy hol szeretnél lenni. Persze nem mondtam el neki a történteket, de úgy gondolom, hogy azok után jogos, ha nem akarsz velem lenni.

Belül majd szétvetett az öröm, hogy Uruha bocsánatot kért tőlem. Ha nem tette volna meg akkor is vele maradtam volna, mert szeretek vele lenni, de az hogy bocsánatot kért és megígérte, hogy nem tesz többé ilyet nagyon jól esett.

- Te mit szeretnél? –nézek rá nagy szemekkel.

Először csodálkozva néz rám, majd kis pírral az arcán válaszol.

- Azt, hogy maradj… - néz a konyhapult felé közben.

Felállok a székből és bele huppanok az ölébe és állkapcsára nyomok egy puszit.

- Köszönöm. Akkor maradok. – pillegek rá aranyosan.

Kicsit meglepődve néz rám, gondolom a puszi miatt, de aztán elmosolyodik és magához ölel, közben fejem búbjára nyom egy puszit.

- Hiányoztál kölyök. – borzol bele a hajamba.

- Te is hiányoztál, de Ruru, valamit el kell mondanom. – kezdem el piszkálni pólójának alját.

- Ruru? Mióta vagyok én Ruru? – vonja fel szemöldökét.

- Hát….mmmmmm…..mondjuk mostantól. – nézek rá a lehető legédesebben – Vagy szólítsalak perverznek? –vigyorodom el gonoszan.

- Jól van, győztél. – sóhajt fel megadóan – Szóval mi rosszat csináltál, amiről nem tudok?

- A sminkjeidet én tettem tönkre. Nem értem el a gyógyszeres dobozt és így véletlen levertem, majd rá ejtettem, mert megijesztettél. – nézek rá bűnbánóan, közben még mindig pólójával játszom.

- Hát, ha az este nem úgy végződött volna, akkor most ugye tudod, hogy kint lógnál az ablakon? Nem kis pénz volt az a sok smink! De most elnézem neked. Nincs semmi baj. Szóval, így csak egy kis büntetést kapsz azért, mert nem vittél magaddal széket. – Kap fel és visz magával a nappaliba, ahol leül a kanapéra, engem meg lábára fektet.

- De, de… mit csinálsz? Nem azt mondtad, hogy elnézed nekeeeeeeeeeaaaaaaaaaaaaammmmm. – nyújtom el és változtatom meg a mondatom végét, mivel ráütött egyet a fenekemre, így mérgességet tettetve nézek hátra rá.

- Igen, ezért kapsz csak kettőt. – mosolyog rám és rávág még egyet a fenekemre, én meg fájlaló testrészem után kapok.

- Perverz… - morgom az orrom alatt.

- Hogy, mit mondtál? – ránt vissza az ölébe – Nem azt mondtad, hogy nincs több perverz?

- Jól van, na. Azért néha még lehet. – kezdek el hasára a pólón keresztül apró köröket rajzolgatni és előkapom a legédesebb tekintetemet.

Erre csak megingatja a fejét.

- Viszont, ha már maradsz, akkor kéne neked venni egy nadrágot, mert az enyémeim kicsit nagyok rád és hosszúak. Meg nézni kéne alsót is. De legfőképp be kell vásárolnunk, mert egyeseknek feketelyuk van a hasuk helyén. –böki meg az említett testrészt, ami egy korgással válaszolt.

- Éhes vagyok. – pislogok rá.

- Azt hallom. Viszont itthon már tényleg semmi sincs, szóval először útközben reggelizünk valahol, majd vásárolunk. Mit szólsz hozzá?

Helyeslően bólintok.

- Akkor indulás, öltözz át. – csap finoman jelzésképpen a fenekemre, mire én kiugrom az öléből és már megyek is átöltözni.

Ígéretéhez híven útközben megállunk egy kisebb falatozóban, majd elmegyünk ruhákat venni, végül bevásárolni. Amíg Uruha a sminkeknél válogatott, addig én elkezdtem bepakolni a szükséges élelmiszereket. A kasszánál csak kicsit nézet a pénztáros a jól telipakolt kocsi miatt.

Otthon szépen segítettem neki kipakolni, majd megettük az ebédre szánt pizzákat.

- Nekem most van egy kis dolgom. Bent leszek a dolgozószobámban, rendben?

- Oké, akkor elmegyek sétálni a környékre. – mondom, mert itthon biztos unatkoznák, és most nem akarom őt zavarni.

- A telefonodat vidd magaddal. Kiraktam a nappaliba és beleírtam a számomat. Bármi van, hívj.

- Meglesz. – megyek az említett tárgyélt, majd belebújok a cipőmbe és elindulok valamerre.

Mivel hasonló környéken lakik, mint ahol én laktam elég nyugodt a hely és biztonságos.

Ahogy kiérek a kertvárosi részből már a nagyvárosi zaj és nyüzsgés fogad. Elindulok valamerre, végül egy parkban lyukadok ki, aminek a közepén egy hatalmas nagy tó van. Nagyon jól néz ki az egész, így pár órát el is időztem ott, majd tovább álltam. A következő hely, ahol elidőzöm az egy piercinges és tetováló szalon. A kirakatra tapadva nézem a képeket csillogó szemekkel.

Éppen mennék el a bolt elől, mikor nyílik az ajtaja és egy ismerős alakot pillantok meg.

- AOI! – ugrik a nyakamba Takeru világos rózsaszín hajával és rikító ruhaviseletével.

- Takeru! – ölelem magamhoz szorosan.

Pár percig még ölelgetjük egymást, majd kezdetét veszi a szófosás.

Elmondja, hogy mennyire aggódott értem és hogy mi történt vele az elmúlt hetekben, aztán engem kezdett el faggatni.

Hellyel-közzel elmondom neki a történteket bizonyos dolgok kihagyásával.

- Szóval akkor most a barátoddal laksz? Ez annyira aranyos! – lelkesedik be –És, jól néz ki? Voltatok randizni? – támad le a kérdéseivel én meg döbbentem nézek rá.

- Takeru, szerintem te félreérted a dolgokat. Mi nem úgy vagyunk barátok.

- Peeerszeee. Akkor még nem vagytok azok, de majd lesztek! Hidd el nekem. – kacsint rám, közben hátba vereget.

Erre inkább nem mondok semmit se. Úgy sem tudnák, hisz sosem voltam szerelmes. Azt se tudom, hogy milyen az. Takerunk kívül senki másom nem volt a külvilágból.

Aztán persze kapom az oktatást, hogy mit is kéne éreznem…..

- Szóval szeretsz vele lenni nem?

- Igen, de veled is szeretek lenni….

- Jó, jó, persze, hogy szeretsz, hisz barátok vagyunk már több éve. Na de, amikor nem vagy vele hiányzik?

- Igen, de…

- Nincs semmi de! Szokta a feneked taperolni?

- Micsoda? Ezt honnan veszed? Nem szokta fogdosni! Azért mert párszor elfenekelt, az semmit se jelent.

- Szóval igen, fogdossa csak álcázva! Te meg hagyod!

- Én, nem…én csak…

Aztán mondta a magáét, de végül kihisztiztem, hogy evezzünk más vizekre. Helyi vonattal átmentünk a város másik részére, ahol Takeru vett ezt-azt magának végül a nagybácsija érte jött kocsival én meg visszamentem a vonatállomásra, hogy haza menjek vele, csakhogy volt egy kis bökkenő. Az utolsó vonat, ami jó lett volna már elment. Busz meg nem jár arra, főleg késő este. Pénzem meg nincsen. Így elindulok valamerre, de fölöslegesen. Azt se tudom, hogy mi merre van. Felhívom Uruhát. Remélem nem fog rám haragudni…

- Mondjad, kölyök. – szól bele.

- Ruru, eltévedtem…

- Mi az, hogy eltévedtél? Hol vagy?

- Nem tudom, valami boltokkal teli helyen. Takeruval elmentünk a város másik részébe vonattal, de már nem jár. Nem tudok hazamenni.

- Jól van, most szépen menj vissza az állomásra és maradj ott, én meg azonnal megyek érted. Rendben? – közben hallom a háttérben, ahogy szedelőzködik.

- Igen, de siess.

- Sietek, ne aggódj. – majd bontja a vonalat.

Egyedül ücsörögtem az állomás egyik padján és azon gondolkodtam amiket Takeru mondott nekem. Gondolataimból egy kéz térít vissza, ami a csempe egységét töri meg, így felkapom a fejemet és egy Uruhát pillantok meg előttem.

- Ruru! – ölelem át jó szorosan, amit viszonoz hátamat simogatva.

- Mehetünk? – kérdi, miután elváltunk egymástól.

- Igen! – ásítok közben egy nagyot.

Megfogom kezét és úgy megyünk a kocsihoz, beszállok az anyós ülésre, és ahogy elindul a kocsi, úgy ringat engem álomba.