Uruha



Amióta visszajött a kölyök, az óta olyan, mint akinek szeretethiánya van. Ölelget és puszilgat, ami kimondottan jól esik. Mindezt viszonzom is egy kis fenekeléssel megspékelve, mivel nekem is nagyon hiányzott. Szerencsére a bevásárlást hamar lerendeztük. Amíg én a sminkekkel szöszmötöltem, ő elkezdte összeszedni a dolgokat.

Otthon szépen kipakoltuk azt a rengeteg, kaját, de már előre látom, hogy nem fogják sokáig kibírni.

Utánna a kölyök elment sétálgatni, míg én a papírok felett ültem. Persze a kirándulásának az lett a vége, hogy érte kellett mennem az éjszaka kellős közepén. Azonnal magamra kaptam egy vékony pulóvert, belebújtam a cipőmbe és már hajtottam is hozzá. Kézen fogva sétálunk a kocsihoz, amit szintén ő kezdeményezett. A kocsiban hamar bealudt, gondolom kifáradt az egész napos mászkálásban.

Másnap a reggeli után kiültünk a medence szélére napozni és lábat jártatni a vízbe. Persze előtte szépen bekenettem vele a bőrömet, mert nem szeretném, ha bármi baja lenne. Jártatta a lábát, aztán pancsikolt, míg én az árnyékban napoztam, mert még így is féltem a tökéletes bőrömet.

Nem tudom mennyi ideig voltunk így, de a hasa jelzésére mentünk be. Ebéd után kiültem a hintaágyra pihenni. Nemsokra rá Aoi is kijött mellém. Végigfeküdt a maradék helyen fejét ölembe hajtva. Félig száraz hajtincsét kezembe vettem és avval kezdtem el játszadozni, ő meg köröket rajzolt a combomra. Egyszer csak felült törökülésbe felém fordulva.

- Neked van valakid? Mert ha van, akkor nyugodtan áthívhatod attól még, hogy én itt vagyok.

Nagy szemekkel fordulok felé. Ez most, hogy jött neki?

- Mégis, hogy lenne barátom? Ha lenne, akkor nem titkolnám előled. De honnan jött neked ez a kérdés?

- Onnan, hogy mindig egyedül vagy és Kaiékra sosem teszel megjegyzést.

- Már megszoktam őket. Melletted meg nem érzem magam annak. - eresztek el egy mosolyt, közben haját kiveszem az arcából.

- Miért hagyott el? – mi van ma? Boncoljuk ki Uruha szerelmi életét nap vagy mi?

- Mert egy bizonyos dolog nem tetszett neki, akárcsak a többieknek. - sóhajtok fel.

- Akkor ezek szerint rajtam kívül más nem viselte el a perverz dolgaidat?

- Igen, úgy is mondhatjuk.

- Szóval ki akartad kötözni őket, majd leönteni forró viasszal meg egyebek? – mondja ezt úgy, mintha valami tök normális dologról lenne szó.

- Hé, hé, kölyök fogd vissza a fantáziádat. Nem kell felsorolnod és elképzelned rólam az összes ilyen dolgot.

- De, hát nem ezt szereted csinálni másokkal.

- Hát sajnos nem sok ember engedte meg, de azok is inkább alkalmi kapcsolatok voltak és nem szerelem. Mert akikkel jártam, ahogy felhoztam nekik ezt a témát már léptek is le valamilyen ürüggyel. Pedig semmi durvát nem akartam.

- Tudod, van egy bátyám, aki már 4 éve együt van a barátjával. Mindig perverz dolgokkal piszkálja, de még egyszer sem tette meg vele. Tudod miért?

- Nem tudom.

- Azt mondta azért, mert szereti és ha szerelemből van vele, ahoz nem szükségesek mindenféle tárgyak, mert így is van olyan jó. Habár nem tudom mennyire igaz, mert én még senkivel sem voltam, de hiszek benne.

- Jól mondja a bátyád, kölyök, csak én még nem találtam meg azt az embert. - vagyis már megtaláltam, de nem tudom, hogy te mit érzel...

-Ne aggódj, Ruru, nemsokára megtalálod az igazit! - mosolyog rám – De én itt leszek neked mindig, mert engem nem zavar, hogy ilyen vagy. – kapok egy puszit az arcomra, majd befut a lakásba, én meg végigdőlök a hintaágyon. Mi ütött ebbe a kölyökbe?

A nap további részében engedélyt kért arra, hogy Takeru holnap átjöjjön, de semmi más nem történt.

Másnap reggel bementem dolgozni, délután pedig hazajöttem, de a lakás belsejétől lesokkoltam.

Ez a két ördögfajzat szétvert mindent. A nappali tiszta toll, a konyha pedig ragad.

- AOI!- kiáltok fel, mire lebaktatnak a lépcsőn - Ti szétvertétek a házat?!

- Nem, csak, párnacsatáztunk.

- És fogdostuk egymást. - vigyorog a rózsaszín hajú és a levegőt markolássza, mintha mellek lennének ott.

- Majd én mindjárt megmondom, hogy ki mit fogdos! Takeru szépen felnyalod a konyhát, Aoi, te meg felszívod a tollakat. Utána pedig közösen megvarjátok a díszpárnákat! - adom ki az ukászt.

Morogva, de nekilátnak a feladatnak. Bezzeg ez már nincs az ínyükre, csak a rombolás… Amíg Takeru a konyhába van, addig betámadom Aoi formás fenekét. Elvégre a rossz gyerekeket meg kell büntetni. Szépen becserkészem hátulról, amíg a kanapé alól szívja ki a tollakat. Gyönyörű látványt nyújt a formás feneke, de most nem nézem sokáig, megragadom derekánál, amitől megijed, így felsikkant, de mikor meglátja, hogy csak én rántottam őt magamhoz megnyugszik. Persze a fenekelés után dohogott egy kört.

Mikor a kis barátja osonna át Aoihoz elkapom és őt szó szerint jól elfenekelem a tapizós mondatáért. Nem kímélem a gyereket. Ő csak ne érjen Aoihoz! Miután végzek vele, ott hagyom. Aoi meg eltűnt.

- Ezt most jól megcsináltad, perverz. – közli Takeru a fenekét masszírozva.

Nem igazán értem, hogy mire céloz, de ő tud valamit, amit én nem.

Kint megtalálom Aoit megsértődve? Olyan furcsa. A nap többi részében is így viselkedett. Nem igazán szól hozzám és duzzog.

Este Takeru hozzám vágott pár ruhát, hogy vegyem fel, mert randim lesz. Köpni-nyelni nem tudok, de eszembe jut a tegnapi beszélgetésem Aoival. Egyelőre nem mondok semmit se, csak felveszem a ruhákat. Beültetnek a kocsiba és a kis barbi mondja, hogy merre menjek. Aoi viszont csöndben van, ami aggaszt.

A helyszínre megérkezve sokkot kaptam. Hát én mindjárt lemegyek hídba! Vak randit szerveztek, de nem ám egyet vagy kettőt, hanem huszat! Persze ők közben el is tűntek, de tudom ám, hogy ezerrel lesik a dolgokat. Egyik randi rosszabb volt, mint a másik. Soha többet senkivel. Miután megvolt az utolsó ember is elindultam hazafelé Aoival. Síri csöndben mentünk egymás mellett. Hajnalban estünk haza, ő felment az emeletre én meg a kanapéra estem. Tovább nem bírtam. Reggel Aoi szöszmötölésére kelek.

- Jó volt? - kérdi, de rám se néz.

- Szörnyű volt. - kortyolgatom kávémat.

- Minden rendben ? - kérdem tőle, mivel még mindig az ételét piszkálja.

- Aha.... – érkezik a nem túl hihető válasz.

Közelebb húzom a székemet és az ölembe ültetem.

- Megbántottalak valamivel? - ujjammal álla alá nyúlok, hogy lássam az arcát. Erre ő belefúrja a fejét a nyakamba és úgy motyog.

- Többet ne csináld azt mással, jó?

- Azt? - aztán leesik, hogy a fenekelésre féltékeny, így Barbi mondata is értelmet nyer - Nem fogom. - simogatom karját - Az csak is a te kiváltságod marad. A te fenekednél úgy sincs jobb. - csúszik ki a számon, mire rám néz.

- Akkor jó! - mosolyodik el kipirulva.

Így a hangulat újra a régi lett közöttünk.

Délután el kellett mennem, így magára hagytam. Este pedig szó szerint a nyakamba ugrott. Jó érzéssel tölt el, hogy valaki vár otthon.

Másnap szintén el kellett mennem, de nem tudtam időben végezni, így mire hazaértem már a kanapén aludt. Odasétáltam hozzá és alá nyúltam. Ekkor kinyitotta álmos kis szemeit.

- Apu... - néz rám, majd fejét vállamnak dönti, nyakamat átkarova égy így alszik vissza.

Én meg ledöbbenek, és majdnem visszaejtem a kanapéra. Na, most akkor, hogy is van ez? Végig az apját látta bennem? Mert, ha igen, akkor ennek nem hiszem, hogy jó vége lesz... Mer nekem teljesen másképp jött le a viselkedése…