Aoi



Nem szeretem mikor Uruha gyerekként kezel. Egyáltalán nem vagyok gyerek. Vagyis olyan kicsi, mint amilyennek ő hisz. És igazából e miatt vertem ki a hisztit a plázában. Nem értem, hogy miért nem képes megbeszélni velem a dolgokat. Fel tudom fogni a dolgok jelentőségét.

Így fogtam magam és elszöktem tőle. Ha gyereknek néz, hát megkapja a gyereket.

Elvileg úgy terveztem, hogy hazamegyek, de Miyavival összefutottam útközben, így vele tartottam. Legközelebb legalább megtanulja az a perverz, hogy ne gyerekként kezeljen. Duzzogom Miya kocsijában, míg oda nem érünk egy motelhez. Persze tök unalmas az egész, mert ő bezárkózik a fürdőbe, a Tv-ben meg semmi sincs, így elnyom az álom.

Mikor magamhoz térek, már a közös ágyunkban ébredek, amit egy szoros ölelés követ és egy aggódó Kouyou a folyosón, majd szépen megbeszéltük a dolgokat.

Nem sokra rá elmentünk nyaralni, aminek nagyon örültem, főleg, hogy Hawaiira megyünk. Persze, amilyen perverz teljesen megfeledkezett a jegyekről és Ruki hozta el nekünk őket. Tuti, hogy akkor is a seggemen járt a gondolata, mint mindig…

Mindig is el szerettem volna ide jutni és szörfözni a tengerparton, ami most sikerült is. De Uruha itt is perverz és ez nem tetszik. Zavar, hogy másokat bámul és flörtöl velük, a helyett, hogy közös emlékeket csinálnánk az első nyaralásunkon, így a lábára ejtem a deszkámat két gyilkos tekintet között.

Este az ünnepség után hazamegyek, de nem gondoltam volna, hogy már otthon lesz és neki fog feljebb állni féltékenykedés terén. Viszont arra egyáltalán nem számítottam, hogy meg fog történni a dolog köztünk. Persze nem bántam, csak furcsa. Túlságosan is zavarba ejtő számomra. Azt hiszem, ehhez még hozzá kell szoknom, de nem lesz sűrűn benne a programtervben az biztos. A véleményem ugyan az marad a dologról. A közös fürdőzésről nem is beszélve. Hirtelenjében azt se tudom, hogy melyik a zavarba ejtőbb. Mondjuk a fürdőzés nem ment olyan egyszerűen, mint ahogy azt ő elképzelte.

- Ruru, tegyél le! – kezdem el mellkasát püfölni, miközben bevisz a fürdőbe.

- Jól van, már itt is vagyunk. Most mi miatt van a gond?

- Az, hogy pucér vagyok! Ne nézzél! Ráadásul meztelenül cipelgetsz!

- És? Én is az vagyok. Jaj, ne legyél már ennyire szégyenlős, hisz az előbb már láttalak. És nagyon is jól nézel ki, mondjuk, egy gyantázás után csak még szebb lenél…

- Kouyou! – vágom hozzá az egyik törülközöt vöröslő fejjel – Engem nem érdekelnek a perverz dolgaid. De, most fürödni akarok. Egyedül!

- A-a. Ezt kettesben illik. – húz befelé magával a zuhanykabinba, én meg próbálok menekülni előle.

- Én, egyedül akarom! – hisztizem, de hiába, mert benyom a fal melletti részhez így nincs hová futnom. A kérdés most az, hogy vele szembe vagy háttal legyek. Igazából tök mindegy, mert amilyen perverz úgy is folyni fog a nyála, így leguggolok a zuhanyzó egyik sarkába tüntetőlegesen.

Ő meg persze fel akart onnan szedni, hogy mossam meg a hátát és társai, amiből jó pár esés lett a zuhanytálcában és részéről rengeteg helyzetkihasználás.

- Ha tudom, hogy még mindig ennyi energia van benned, akkor legközelebb beiktatunk egy második kört is. – vigyorog rám perverzen, törülközés közben, mire megsuhintom a hátát a vizes törülközőmmel.

- Perverz….

Ahogy az ágy közelébe került az álmosság bele is húzott és Rurut ölelve már aludtam is. Kifárasztott a mai nap.

Szerencséjére a nyaralás többi részét már velem töltötte, így közös képek is készültek.

Sajnos hamar eltelt ez az egy hét, de annyira jó hatással volt rám, hogy még utána is be voltam pörögve, amit Uruha sajátos perverz módszerével akart ellensúlyozni, de én nem engedtem neki. Örüljön neki, hogy megengedem, hogy este a fenekem fogdossa alvás közben…

Persze a Kyo veszély még mindig fent állt, de engem ez valahogy nem érdekelt. Egyszer ránk nyitott, mikor Ruru a munkahelyén perverzkedett velem, ami elől megpróbáltam kitérni. Ahogy elnéztem a tekintetét, nem nagyon tetszett neki a dolog. És ezek után csak még jobban ránk szállt. Gondolkoztam rajta, hogy egyik este kilopódzom a házból míg Uruha alszik és beszélek vele, de egyszer sem volt kedvem felkelni vagy kikelni az ágyból.

Egyik nap Uruhának tárgyalása volt az üzletfelekkel, így én elindultam Miyavihoz. Nagyba nyitok be hozzá, mikor is ismerős arccal találkozok bent. Egy durcás Kyoval, aki a kozmetikai széken térdelt és a langaléta a fülét rágcsálja, miközben hátulról dolgozik rajta.

- Tooru-chan imádom a formás feneked.

Itt mindenki perverz? Nézek rájuk kerek szemekkel, akárcsak Kyo rám.

- Miya, vendégünk van…. – nyögi ki, mire az említett kinyitja a szemeit.

- Á, Aoi-chan, ha már itt vagy felvennéd videóra? – száll ki Kyoból és nyom a kezembe egy kamerát álló fasszal – aztán mindent felvegyél nekem. Használd a zoomot is. – kacsint rám.

Eh, ez most komoly?

- Szerintem ezt nem kéne. – morogja Kyo, de Miyavi mit sem törődve vele újra belé hatol én meg kénytelen vagyok végignézni az egészet és felvenni Miyavi utasításait követve.

Az elején még úgy, ahogy áldom a sorsot, hogy kutyapózban vannak, de utána, mikor Kyot a hátára vágja az már sok. Én nem akartam Kyot így látni és Miyavit sem. Szerencsére hamar túlesnek rajta, de a végén, hogy leszopják egymást megadta a kegyelemdöfést nekem.

Amilyen gyorsan csak lehet, otthagyom őket és inkább nem beszélek Kyoval. Felmegyek az irodába és hassal végigdőlök a kanapén. Kaion kívül miért csak perverzek vesznek körbe? Vajon Kai, hogy bírja ezt?

Tornáznám fel magam a kanapéról, fenekem hátra tolva, de valaminek neki ütközik, és két kéz fogja közre csípőmet, így fejemet hátra fordítom és morcosan nézek a mögöttem lévő perverz egyénre.

- Ruru…

- Mondd, cicám, mit szeretnél. – közben amilyen gonosz hozzám dörgöli magát.

- Fel akarok állni!

- Hát, ezen, könnyen segíthetünk. – cipzárazza ki nadrágom és nyúl be alsómba, mire én keze után kapok.

- Nem így értettem. – morgom és fejtem le magamról kezeit, majd állok fel a kanapé előtt és cipzárazom vissza a nadrágom.

- Hát? – lép elém és karolja át derekam, közben ajkaimra hajol – Nehogy azt mondd, hogy nem kívánsz. – dörgölődzik hozzám.

- De, csak ne itt. – motyogom mellkasának döntött, kicsit piros fejjel – Nem akarom, hogy meglássanak.

- Akkor menjünk haza. Nincs már itt keresnivalónk. – kulcsolja össze kezeinket és indul el lefelé a kocsihoz.

Persze amilyen perverz, ahogy beteszi a lábát a lakásba ránt magával és támad le a nappaliban. Ennyit arról, hogy mellőzöm a napi programtervből….

Ahogy haladtak az ügy vége felé, Uruha úgy lett egyre elfoglaltabb, így egy hétre átmentem Takeruhoz. Persze minden nap írtunk egymásnak sms-t este pedig telefonon beszéltünk. Takerunak meg beszámoltam mindenről, ahogy ő is, hogy időközben összejött Torával. Erre inkább semmit se mondtam. Zsák a foltját…. De örültem neki, hogy ő is boldog.

Az utolsó nap szépen elköszönök tőle, majd haza veszem az irányt, de Ruru sehol, így várok rá. Már elég későre jár és még mindig nem jött haza, ráadásul a telefont se veszi fel, így aggódva felhívom Kait és elpanaszolom neki, hogy Uruha eltűnt.

Egy negyed órára rá meg is érkezik Reitával együtt.

- Szerintem csak részegen fetreng valahol. – mondja Reita, de nem igazán tudom eldönteni, hogy ezt viccnek vagy megnyugtatásnak szánta-e.

- Akira! Mi van, ha baja esett? Ne mondj ilyeneket a barátodról.

- Jól van, újra próbálom. – morogja, és megint tárcsáz, Kai meg engem próbál nyugtatni, de én érzem, hogy valami nincs rendben.

- Menjünk! – jön oda hozzánk idegesen Akira.

Kaiékhoz hajtunk, ahol ő még mindig velem foglalatoskodik, Reita meg valakivel nagyon beszél telefonon.

Ez mind az én hibám. Ha akkor beszélek Kyoval, akkor Ruru most itt lenne velem, biztonságban… Meg kell őt mentenem!