Uruha

A nyaralás után Aoit nem lehetett leállítani. Teljesen be volt pörögve. Persze, jobbnál jobb ötleteim támadtak arra, hogy hogyan is vezessük le a feles energiát, de nem hagyta, hogy segítsek neki. Nem is tudom, hogy miért~ Pedig én csak jót akarok neki és egészséges életmódot, hisz a szex is mozgásnak számít, amit szívesen űznék vele sportszerűen. Arról nem beszélve, hogy csak jót tesz a bőrnek meg miegymásnak.

Yoshiki időközben értesített minket, hogy két hét múlva vége az ügynek. Ennek örültem valamilyen szinten meg nem is. Jó, hogy végre nem kell ezen a helyen lennem és játszanom a yakuzát, de abban viszont egyáltalán nem jó, hogy Aoit elviszik innen és többet nem nagyon tudunk találkozni, ha olyan ügyet kapok. Így is, ha megtudja a főnök, hogy összejöttem vele, akkor nekem annyi. Jobb esetben felfüggesztenek rosszabban viszont, áthelyezhetnek, vagy kirúgnak. Habár Yoshikit ismerve nem fog kirúgni, de akkor is…

Egyik nap Kyo sikeresen ránk nyitott, aminek nem nagyon örültem, mert végre becserkésztem Aoi formás popóját, de hála neki el is szalajtottam. Ha szemmel lehetne ölni, azt hiszem már rég a temetőben pihennék. Tud nézni a törpe az egyszer biztos.



Bent volt még egy tárgyalásom, ami eléggé lefárasztott, de hát ezt is meg kell tenni, hogy menjen az üzlet.

Ahogy vége volt a huzavonának sepertem is fel az irodámba, ahol igen csak jó látvány fogadott, mire végig is nyaltam a számat.

Yuu éppen a kanapéról tornázta fel magát pucsítva, én meg élve az alkalommal mögé állok ágyékomat fenekéhez nyomva, és csípőjére helyezem kezeimet. Erre kapok tőle egy morcos fejet, miközben hátra tekint rám.

- Ruru…

- Mondd, cicám, mit szeretnél. – dörgölöm hozzá magama.

- Fel akarok állni!

- Hát, ezen, könnyen segíthetünk. – cipzárazom ki nadrágját és nyúlok be alsójába, mire a kezem után kap.

- Nem így értettem. – morogja és fejti le magáról kezeim, majd feláll a kanapé előtt, és visszacipzárazza a nadrágját.

- Hát? – lépek elé és karolom át derekát, közben ajkaira hajolok. Azokra a finom telt ajkakra – Nehogy azt mondd, hogy nem kívánsz. – dörgölődzöm továbbra is hozzá.

- De, csak ne itt. – motyogja mellkasomnak döntött fejjel, ami gondolom a paradicsom pirosságával vetekedik éppen – Nem akarom, hogy meglássanak.

- Akkor menjünk haza. Nincs már itt keresnivalónk. – kulcsolom össze kezeinket és indulok el lefelé a kocsihoz.

A sebességi korlátozással nem nagyon foglalkozva száguldottunk hazafelé, ahol, mint a villám úgy nyitottam ki az ajtót és rántottam be magammal Aoit.

Szépen megcéloztam vele a kanapét, ahol hanyatt döntöttem és egy pillanat alatt levarázsoltam a felesleges ruhadarabokat magunkról, majd nekiláttam testének kényeztetésének.

A tempóból már visszavéve kezdtem el apró csókokkal és puszikkal behinteni testének minden egyes részletét, majd tértem át merev tagjának a kényeztetésére, miközben már neki is láttam a tágításának.

Mivel még mindig eszméletlen szűk, így egy kicsivel tovább tartott a dolog és elég sok önuralom kellett, hozzá, hogy ne essek neki.

Mikor már eléggé ellazult és tágnak véltem beléhelyeztem magamat, amit egy nagyobb nyögéssel zártam.

Az agyam egyre jobban kezdte felmondani a szolgálatot így hamar gyors tempóra váltottam és kezemmel besegítettem neki is.

Fáradtan dőltem mellkasára és elégedetten, elvégre az iroda óta vártam erre a pillanatra, hogy végre kiengedjem magamból a lent uralkodó nyomást.

- Imádom azt a formás, szűk feneked. – nyomok egy puszit az arcára.

- Perverz. Mást is igazán mondhatnál azok után, hogy így letámadtál. – bokszol belém finoman.

- Mondjuk azt, hogy megejthetnénk még egy kört? – vigyorgok rá, mire megforgatja a szemeit.

- Ha rólam van szó, te csak a seggemre tudsz gondolni? – néz rám összeráncolt szemöldökkel.

- Nem, a szép kis hasadra is szoktam gondolni, - körözöm ujjam hegyével az említett testrészen – a csípődre is, mert az a riszálás, amit lenyomsz, nem semmi ám – vezetem rá az ujjaimat – és a szép szádra is – rajzolom végig ajkai vonalát.

- Á, szóval csak arra tudsz gondolni, ami a szexben kell neked? – ül fel kissé paprikásan, így kénytelen vagyok én is felülni, mivel eddig rajta feküdtem.

- Jaj, tudod, hogy szeretlek és minden egyes porcikádat imádom. Nem tudok veled betelni. – húzom magamhoz derekánál fogva és nyomok feje búbjára egy puszit, mire ölembe fészkeli magát, és vállhajlatomba helyezi fejét, közben karomat cirógatja.

- Én is szeretlek te perverz. – nyom egy puszit állcsontomra.

Ezen elmosolyodom, majd egy darabig egymás csöndes társaságát élvezve ülünk a bemocskolt kanapén.

Aoi sikeresen be is aludt az ölembe, így felvittem a hálóba, majd nedves törlőronggyal megfürdettem, végül ráhúztam a pizsamáját, had aludjon.



Ahogy haladtunk az ügy vége felé, úgy lettem egyre elfoglaltabb, így Aoi átment egy hétre Barbihoz. Legalább biztonságban lesz a Barbinál és nem itt lesz, mikor a letartóztatást intézzük el. Persze minden nap írtunk egymásnak sms-t este pedig telefonon beszéltünk, mert hiányzott és azért féltem Takeru mellett.

Az utolsó nap az egyedüllétből és Aoi végre hazajön. Örömmel pakolászom a dolgaimat, estére pedig majd összedobok valami kaját egy kis romantikus vacsorával meghintve. Étterembe nem merem elvinni, mert még a végén feleszi az egész konyhát. De, talán majd arra is sort keríthetünk, ha lecsengett ez az egész ügy.

Egyszer csak nyílik az iroda ajtó és egy nem szívesen látott személy jön be rajta.

- Kyo? – nézek rá csodálkozva. Mégis mit akarhat?

- Hol van?

- Mi?

- Nem mi, hanem ki. És tudod jól, kire gondolok. – emeli fel kibiztosított fegyverét és szegezi oldalamhoz – Most szépen velem jössz, és nem ellenkezel, vagy pedig megmondod, hogy hol van Aoi.

- Ez egy halott ötlet volt, ugye tudod? Nincs az a pénz, hogy megmondjam neked!

- Nos, nem is adtam volna érte pénzt. De, magadat okold a történtekért. A főnök eddig kedves volt veled, de ma szabadkezet kaptam. – ördögi vigyor kúszik ajkaira.

A következő pillanatban meghúzza a ravaszt és én azt hittem, hogy ez lesz a vég, de nem, mert döbbenetemre egy altatólövedékkel talált el, ami nem sokra rá, ki is fejtette a hatását.



Mikor magamhoz térek, fáj a fejem, és alig kapok levegőt, szemem hiába nyitom ki semmit se látok. Gondolom egy zsákot húzott a fejemre. Testem ülőhelyzetben van egy székhez kötözve. Lábaim az első széklábakhoz, kezem pedig hátra van kötözve.

Nem tudom mennyi ideig lehettem így, mire lerántja rólam a zsákot az őrült törpe.

- Jó reggelt csipkerózsika, csak nem bántja a szemedet a fény, hogy így hunyorogsz? – kérdi vigyorogva, közben megpaskolja az arcomat – Tudod, jobban szerettem a régi kori kínzó eszközöket. Azok olyan élvezetesek voltak és igazán meggyötörték az embereket. Ellenben a mostaniakkal. Ezektől sokkal hamarabb meghalsz, kevesebbet szenvedsz, ez így egyáltalán nem izgi. – gyújt rá egy szál cigire és ül be ölembe velem szembe – Neked mit jelent a művészet Kouyou? – kérdi a füstöt a képembe fújva.

- Azt, hogy leszállsz rólam és Aoiról!

- Ó, értem, szóval a kisgyerekeke megrontása. Végül is ez is egy művészet. Nekem a kínzás a művészet. – gyúl fel a szikra a szemében és nyal végig alsó ajkán. Gondolom most futott végig a fejében a megannyi lehetőség, hogy hogyan is öljön meg.

- Dögölj meg! – sziszegem.

- Ó, nem. Te leszel az aki, ma meghal. – böki meg mellkasomat – Biztos élvezted, ahogy ellenkezik és könyörögve néz rád, te meg uralkodhatsz felette és a sikításától a farkad csak még keményebb lett igaz? – suttogja fülembe – De, ma az én farkam lesz kemény a te sikításodtól! – kap bele hajamba, húzza hátra a fejemet és nyakamon elnyomja a csikket, mire felszisszenek.

- Minden művész megjelöli a művét, hát én így szoktam azt. Így mindenki láthatja, hogy milyen csodásat alkottam ebben a tökéletlen világban.

Az egyszer biztos, hogy nem a leg kellemesebb érzés. Fáj, ez tény és való, de akkor sem fogok neki eleget tenni, így sziszegve próbálom tűrni, ahogy az egyik csikk után a másikat nyomja el nyakamon és hagyja rajtam kanjija nyomát.

- Nahát, szebb lett, mint gondoltam volna. Most, hogy már az enyém vagy, kezdődhet is a játék. Vagy, esetleg szeretnél valamit nekem mondani? – kérdi ölemből kiszállva.

- Neked, soha.

- Hát, akkor kezdődjön a játék. – vigyorodik el sunyin. – Nézzük csak, mivel is kezdjek. – sétál oda az asztalhoz és nézegeti a kínzószereit, mikor kivágódik az ajtó.

- Kyo, késszen vagy már?

- Die, még csak most kezdtem el! A jó munkához idő kell és egy művészt sose siettess!

Olyan ismerős az arca. És a neve is. Mintha hallottam már és láttam már valahol az iratokon kívül.

- Felőlem azt csinálsz vele, amit csak akarsz, de az információ gyorsan kell. – fordul felém és sétál hozzám, majd jobb kezével megszorítja a nyakamat, úgy, hogy éppen, hogy levegőt tudjak venni.

- Ide figyelj, jobban jársz, ha elmondod, hogy hol van az öcsém, mert ha nem, akkor azt nagyon meg fogod bánni. – néz mélyen a szemembe, majd szorít egy erősebbet a nyakamon és csak utána engedi el.

Az öccse? Akkor ő lenne az a másik srác a fényképről?! Csap belém a felismerés. Aoi ezt egy szóval se mondta!

- Tudod, mit. Nem érdekes. Majd a barátaid mesélni fognak. Kyo, azt csinálsz vele, amit akarsz végérvényesen. Nincs rá szükségünk. Főleg, hogy zsaru. Ha végeztél vele Akira barátját is neked adom. – közli hidegen, majd hallom a bevágódó ajtó hangját és ez az, ami kizökkent a döbbenetből és kapom fel a fejemet.

- Nem tudtad igaz? – vigyorog rám Kyo – Hogy az öccsét dugtad. Ez szívás. Én mondtam, hogy add át. De te nem tetted. Hát így jártál. – vonja meg a vállát – És a barátodtól is búcsút vehetsz. Kicsinálom őt is utánad. Persze, ő nem fog annyit szenvedni, mint te. Ha ez a tény megnyugtat.

- Hozzá ne merj érni! – kiabálok rá, mire egy hatalmasat üt bele a gyomromba, az öklével.

- Ne, kiabálj, nem vagyok süket. – hajamba ismét belemarkolva feszíti hátra a fejemet – Nocsak, valami hiányzik rólad.

- Félre érted. Aoi akart velem lenni. Nem én kényszerítettem.

- Jah, persze, én meg 180 vagyok. Nekem nagyon nem úgy jött le a dolog. De már nem számít. Az enyém vagy. – vigyorog elégedetten. – Már tudom, hogy mi hiányzik rólad! A sminked! Ejnye Uruha-kun, hogy indulhattál el e nélkül otthonról? Ne, aggódj, majd én segítek neked. Kisminkellek. Kölcsönadom az én készletem.

- Te egy őrült vagy.

- Á, dehogy, csak művész. – legyint egyet, kezével és fordul el tőlem, de hírtelen visszafordul és behúz egyet a szemem alá, majd a másik alá is. – Így már mindjárt jobb. A lila úgy is a te színed. És most egy szép piros rúzs, hogy kiemeljük a csodás ajkaidat.

Lényegében addig verte a számat, amíg az fel nem repedt és dagadt fel a kétszeresére a szememről nem is beszélve.

Azt hiszem, tényleg itt fogok meghalni, ha így folytatja.

- És most jöjjön az alapozó, amit az elejéről lefelejtettem. Sajnálom, de sosem tudtam a helyes sminkelési sorrendet.

A szék, amin ültem, egyszer csak eldőlt, mivel elölről belerúgott így sikeresen ráestem a csuklómra, mire felkiáltottam, mert ez az őrült közbe nyugodt szívvel taposott a farkamon vagy éppen a hasamon.

- Nahát, mégis van hangod. De már nem sokáig. – pólómnál fogva felhúz, leszed a székről, kezemet továbbra is összekötözve, hagyva a földön szó szerint elrugdos a szoba másik részéhez, ahol félig felhúzza a testemet és egy hidegvízzel és jégkockákkal teli nagyobb csak felé tartja a fejemet.

- És most jöjjön az alapozás. – nyomja bele a fejemet.

Nem tudom, hogy hányszor játssza ezt el velem, de egyre tovább tart bent a víz alatt.

Már a megfulladás határán vagyok minden oxigénem elfogyott és épp, hogy nem nyeltem le vizet, mikor lazul a fogása, majd összeesem a csap mellett.

Hatalmasakat sóhajtva veszek levegőt. Erőm nincs és nem is igazán látok. Ráadásul meg vagyok kötözve és egyes helyeket a testem is fáj. Lehunyom szemem egy pillanatra. De, még se annyira sikerül. Habár számomra annyinak minősül. Arra nyitom ki, már amennyire ki tudom, hogy valaki elvágta a köteleimet, és megpróbál felállítani. Homályosan egy fekete hajkupacot látok, de az illatáról felismerem, így halványan elmosolyodom. Nem kellett volna, mert a seb még jobban felszakad, mire felszisszenek.

- Aoi… - suttogom nevét.

- Ruru, ne beszélj. Bírd ki még egy kicsit. Nemsokára kijuttatlak. – hallom hangjában az aggodalmat.

Igazából nem tudom, hogy most álmodom vagy sem, mert nem kell sok hozzá, hogy összefollyon a világ előttem és minden sötét legyen.