Uruha



Őszintén? Nem ezt vártam a két év után. Az én verziómban Aoi boldogan veti magát karjaimba és egésznap csak szeretkezünk a kifulladásig, majd boldogan éljük tovább az életünket, de nem, mert neki meg kellett csalnia három emberrel is, ráadásul át kellett vennie a bátya helyét is.

És most itt vagyok egyedül a lakásomban, összetörten és csalódottan. A fejem telis tele a közös emlékeinkkel, az ágyam az ő illatával, a szívem pedig a fájdalommal, amit maga után hagyott.

Másnap bevonszoltam magam dolgozni, de nem voltam hajlandó kommunikálni és ez a többi nap is így ment. De már figyelni se nagyon tudtam, mert aludni sem aludtam miatta. Folyton őt láttam, így inkább csak virrasztottam, majd újra dolgoztam, legalább addig is elterelődik a figyelmem.

- Kouyou, menj haza. – tette vállamra a kezét Reita – Pihenj egyet.

- Nem kell. Jól vagyok. – dörzsölöm meg szemeim és kortyolok bele a kávémba.

- Takashima Kouyou! Maga mit keres itt? – hallom meg mögülem Yoshiki hangját, mire megfordulok a székemmel – Hogy néz ki? Azonnal menjen haza pihenni! – utasít.

- Nem akarok. Jól vagyok és dolgozni akarok.

- Maga beteg. – lép hozzám közelebb – Eddig a munka ellen nyavalygott, most meg, mi történt magával?

- Csak újra szingli. – lépett be Tora.

- Szakítottatok? Miért nem mondtad? – néz rám csodálkozva Reita.

- Szerintem csak összevesztek, na de mentem. Viszlát, srácok. - sétál ki az ajtón Tora.

- Akira, szedje rendbe a társát! – adta ki az utasítást a főnök, majd ő is távozott.

- Gyere, elviszlek Kaihoz. – kapott fel a székből, én meg hagytam magam, hagy cipeljen. Igazából így is olyan voltam, mint egy rongybaba, ergo elég könnyű dolga volt velem.

Kai addig piszkált, míg el nem mondtam neki minden egyes apró részletet a dologról, amit elég gyorsan szedett ki belőlem.

- Uruha. – sóhajtott fel – Legalább te gondolkozz felnőtt módjára.

- Ezt, hogy érted?

- Menj és keresd fel! Ő még csak gyerek belül. És szerintem csak rosszul esett neki, hogy nem voltál vele, ráadásul tudod milyenek a kamaszok, ha nem fogják be őket és még sorolhatnák rengeteg okot, de a lényeg egy, szeretitek egymást, de ahhoz, hogy újra együtt legyetek neked kell lépned. Neked már volt kapcsolatod, míg neki nem. Szóval szedd össze magad és addig ne is kerülj a szemem elé, amíg újra együtt nem lesztek! – tolt ki a házból.

Egy hétig még tengtem lengtem és a szavain gondolkoztam, majd erőt vettem magamon és felkerestem a rendes munkahelyét.

Azt hiszem Kainak igaza volt, és ha hamarabb felkeresem, akkor nincs ez az egész önmarcangolás egyikünk részéről sem.

Csak remélni tudtam, hogy minden rendben lesz ezek után, de persze, hogy nem így alakultak a dolgok, mert betámadta a hátsómat miközben aludtam. Az én fenekem, és mi az, hogy nincs fenekem?! Igen is van, szép formás, habár tény és való, hogy nem annyira, mint az övé, de akkor is, hogy gondolta, hogy beakaszthatja nekem?! Aztán meg fogja magát és eltűnik, a telefont meg fel sem veszi. Komolyan, ezt a gyereket rendesen meg kell nevelni, mert nagyon kilóg a lóláb nála. Persze a baj mindig csőstül jön, vagyis jelen pillanatban Kyostól, aki egy hatalmas sporttáskával beállított, hogy határozatlan ideig itt fog lakni. Fantasztikus! Komolyan, mit tettem, hogy így ver a sors?

Kyo nyugodt szívvel önállósítja magát, így a dolgozószobámból vendégszobát csinál. Tök jó, végül is, minek kéne velem foglalkoznia? Egyszerűbb lenne, ha most itt helyben elnyelne a kádban lévő víz, csak sajnos nem itt van a Bermudaháromszög. Csúszok le a víz alá egy nagy adag levegővel és eszem ágában sincs kedvem feljönni egy jó ideig. Mikor a levegőm elfogyott feljövök a kád aljáról és a hívatlan vendégemmel találom szemben magamat.

- Kyo! Mi az isten nyilát keresel te itt a fürdőben?!

- Csak meg akartam kérdezni, hogy Yuu hol van.

- Honnan tudjam, – vonom meg a vállamat – nem vagyok bébi csősz. – merülök vissza a víz alá tüntetőlegesen.

Persze a vacsoránál is folytatom a durcát, így csak hallgatom tovább a beszélgetésüket.

- Bátyám küldött?

- Igen, hogy szemmel tartsalak titeket.

- Minek?

- Azt nem mondhatom meg.

- Ne már. Kyo, légyszi, mondd meg! – kezdi el a másik fülét rágni, aki rendíthetetlen ólomkatonaként viselkedik vele szemben.

Mivel egymással vannak elfoglalva, így nyugodtan szedem le a tányérokat és mosogatok el, majd fekszem be az ágyamba kifelé fordulva, de egyáltalán nem jön álom a szememre.

Nem tudom mennyi idő telt el, mire Aoi is bejött a hálóba és befeküdt az ágyba. Egy ideig csak feküdtünk mozdulatlanul, majd megéreztem, ahogy hozzám kúszik, és kezével félig átölel, fejét meg hátamnak támasztja.

- Ruru, ne haragudj. Nem tudtam, hogy ennyire fontos neked. Alszol? – teszi fel a kérdést, mert nem válaszoltam neki.

Egy ideig még hallgatok mosolyogva, majd felé fordulok és én is átkarolom.

- Nem haragszom. – nyomok homlokára egy puszit – Nekem kéne bocsánatot kérnem, nem neked. Yuu, én nagyon szeretlek téged és szinte bármit megtennék, hogy neked jó legyen, de a fenekem tabu!

Ezen hallom, hogy elkuncogja magát.

- Mi az? Mi olyan vicces? – vonom fel szemöldököm.

- Semmi, csak egy olyan dologról beszélsz, ami nem is létezik. – vigyorodik el.

- Ezt meg, hogy érted? – ráncolom össze szemöldököm.

- Úgy, hogy neked nincs is feneked, – nyom egy csókot ajkaimra – csak szép formás combjaid.

- Mi az, hogy nincs fenekem?! – ülök fel az ágyban csípőre tett kézzel – Igen is van, és jól néz ki! – vágom be a durcát.

- Az nem fenék, csak ülőalkalmatosság. – piszkál továbbra is.

- Szerintem sincs feneked. Tök lapos vagy hátulról. – hallom meg Kyo, hangját, mire meglepetten fordulok hátra. – Te meg mit keresel itt?

- Csak erre jártam. – közli az ajtóból.

- Jó, akkor mehetsz is vissza, lentre a földszintre!

- Az attól függ. Bocsi, de elfelejtettem mondani, amíg itt vagyok, addig nincs kefélés.

- Na, már megbocsáss, de nem te fogod eldönteni, hogy mit tehetünk meg és mit nem!

- Ruru, hagyjad! Inkább aludjunk! – húz vissza maga mellé.

Pár morgás közepett visszafekszem az ágyba és magamhoz húzom őt, de közben igen is zavar, hogy néznek, ahogy alszom.

Lassan már egy hete a seggünkben járt, pontosabban az enyémben, de olyannyira, hogy a bevásárlóközpontban még a mosdóba se tudtam egyedül elmenni. Így odaveszett a kettesben létünk is.

De legalább a munkahelyemre nem követett, így ott nyugtom volt és nyugodtan zaklathattam Aoit telefonon, persze mindig az volt a vége, hogy dühösen levágta a kagylót, miután elkönyvelt perverznek. Komolyan, úgy megnézném ilyenkor a fejét, ahogy a zavartól rákvörös az arca, majd dühöng egy kört. Akkor csak még kívánatosabb tud lenni. De most be kell érnem a telefonos sexel, sajnos.

A hasam korogva jelezte, hogy ideje lenne már enni, de még gyorsan befejezetem a dolgomat, mikor az iroda ajtó csukódását hallottam meg.

- Ennyire türelmetlen vagy? Mondtam, hogy mindjárt megyek én is. – fordulok meg, de nem Reitát találom magam mögött, akivel egy irodán osztozunk, hanem az én kis feketedémonomat.

- Ekkora hatással volt rád a kis telefonos játékunk? – kezdek incselkedni vele.

- Ne magadból indulj ki. – sétál mellém és rak le egy nagy zacskót az asztalomra.

- Ebben mi van? – kérdem kíváncsian és már pakolom is ki belőle a műanyag dobozokat.

- Hoztam ebédet. Mivel Kyo ide nem jön be, gondoltam kihasználom az alkalmat.

- Ez egy csodás ötlet, édes. – húzom magamhoz derekánál fogva és csókolom meg, majd idehúzza Reita székét és nekikezdünk a közös ebédnek.

Ez első közös ebédünk az összekapásunk és Kyo feltűnése óta. Úgy érzem ez az, ami kellett a kapcsolatunknak. Egy átlagos, napi tevékenység, amit kettesben tudunk csinálni.

- Gondolkoztam a történteken. Nem megyek többet el.

- Ezt, hogy érted?

- Itt maradok Japánban és nem vállalok el több olyan ügyet, amit avval jár, hogy távol legyek tőled. Úgy érzem és gondolom, hogy azt nem bírná ki a kapcsolatunk, ha megint elmennék ilyen hosszú időre, vagy csak tönkretenné azt, amit eddig felépítettünk.

- Hm, ebben van valami. De arra jó volt, hogy megtudjam, hogy a seggemen kívül másra is tudsz gondolni. – vigyorog rám, majd megragadja pólómat a nyakamnál és lehúzva magához lágyan megcsókol. – Kívánlak. – suttogja fülembe, de nem is kell kétszer mondania, mindent félretéve esek neki Reita asztalára felültetve, mivel az enyémet az ebédünk másik fele foglalja el.

Egyáltalán nem cicózunk egymással, ez most nem annak az ideje. Türelmetlenül vetjük le ruhánkat és vad, gyors csókokkal árasztjuk el a másik testét.

- Tudtam én, hogy hatással volt rád a telefonos játékunk. – jelentem ki elégedetten, miközben belé hatolok.

- Csak szeretnéd azt hinni. – nyög fel jólesően, majd eltol magától, az egyik székre leültetve, ő meg rám ül tejes hosszomat elnyelve és nekilát a lovaglásnak azzal az eszméletlen csípőmozgással, amivel csak még jobban felizgat, de nem bírom sokáig így, ezért visszakerül az asztalra és ott fejezzük be az együttlétet.

- Még egy menetet? – kérdem rajta feküdve.

Éppen válaszolna, mikor nyílik az iroda ajtaja és Reita lép be rajta.

- Uruha, mi a francokat csinálsz… - és tovább nem mondja, mert meglát minket az asztalán.

- Na, ne! Az az én asztalom! – akad ki – Azonnal fejezzétek be! Van öt percetek! – csukja vissza az ajtót.

- Helyesbítek, egy gyors menetet? – kérdem alattam lévő kedvesemtől.

- Szerintem úgy értette, hogy annyi időnk van eltüntetni a nyomokat, szóval majd máskor. – csókol meg, majd tessékel le magáról.

Gyorsan megtöröljük magunkat, felöltözünk és rendbe rakjuk a dolgokat, majd mintha mi sem történt volna, folytatjuk tovább az ebédet.

- Kouyou, ezt te sem mondhatod komolyan! – nyit újra be és akad ki ismét – Az előbb itt voltatok, és most mindent visszapakoltál az asztalra?!

- Igen, miért? Baj? Te kérted. Mi még szívesen használtuk volna az asztalod, nem igaz? – nézek rá Aoira, aki zavarában morog valamit és a padlót kezdi fixírozni. – De letakarítottuk, úgyhogy, nincs gond.

- Nagyszerű! Most mehetek új asztalt könyörögni Yoshikitől. – csukja be maga mögött az ajtót.

- Legközelebb is átjöhetnél.

- Meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok Kyoval, de most együnk! – ül bele ölembe és csillogó szemekkel lát neki a maradék étel elpusztításának, amit mosolyogva nézek végig. Még mindig ugyan olyan kis beles és még sem hízik. Mázlista, én meg figyelhetek a dolgokra, mert különben elhízok…

Kivételesen Kyo előtt érkeztünk haza a mai nap, így úgy gondoltuk, hogy kihasználjuk a lehetőséget, de sajnos nem jutottunk sokáig.

- Beszállhatok én is? – kérdezi a nem várt vendég a bejárati ajtóból nézve minket, ugyanis most a kanapét vettük célba.

Erre csak morgok párat és leszállok a félmeztelen Aoiról.

- Kár, pedig szívesen csatlakoztam volna. – sóhajt fel színpadiasan.

- Na, még mit nem! Hozzá ne merj érni az én kis démonomhoz! – fújtatok.

- Ki mondta, hogy vele lenne dolgom? – kacsint rám sunyin, mire csak tátogok, mint a hal, majd a konyhába veszem az irányt, hogy lenyugodjak, Aoi meg a fürdőt célozza be. Miután helyre rakta magát odajött hozzám, hogy besegítsen a vacsorakészítésében.

- Meg kell tőle szabadulnunk. – suttogja.

- Evvel én is tisztában vagyok. De ami lehetetlen az lehetetlen. - suttogom vissza.

- Semmi se lehetetlen. – csúsztat oda egy kis zacskónyi port a kezem alá.

- Ez micsoda? – nézek rá döbbenten, mert nem éppen a legjobb dolgok jutnak az eszembe.

- Csak altató. Megissza és rá két percre ki fogja ütni. A többit rád bízom. – hagy ott az asztalnál a kis tasak társaságával.

Ez meg honnan szerezte? Komolyan, ha elintéztük a házi törpét a kölyök körmére kell néznem, mert ilyet boltban biztosan nem kapni.

Szépen megcsinálom a vacsorát kicsit kiegészítve, megtálalok és leülünk az asztalhoz.

Persze azért ideges vagyok, amit azt hiszem, Kyo észre is vett, mert eléggé méreget.

- Nos, én azt hiszem, pizzát rendelek. – tolja el magától a tányért.

- Valami gond van? – vonom kérdőre.

- Ezt inkább nekem kéne mondanom és nem neked kérdezned, nem igaz, Kouyou-kun? –vonja fel a szemöldökét.

- Akkor megehetem? – csillannak fel Aoi szemei és már húzza is magához Kyo tányérját.

- Meg. – válaszolja Kyo.

- Nem! – szólok rá akkor, mikor a törpe igent mondott.

- Kyo már igent mondott. – nyújtja ki rám a nyelvét és kezdené átpakolni a saját tányérjába, mikor az említett újra megszólal.

- Inkább mégis megennem.

Aoi csalódottan nyújtja vissza a tányért.

- A konyhában van az edény. Abban van még egy kicsit, ha már megint feketelyukat játszol. – sóhajtok fel.

Erre kapok egy gonosz pillantást tőle, de már megy is a maradékért és szedi bele tányérjába.

Miután megettük a vacsorát az agyoncserélgetett poharakkal, mert azokat is gyanúsnak találta elkezdek mosogatni.

- Hova raktad, amit adtam? – sziszegi mellettem Aoi.

- Ne aggódj, jó helyen van. – adom neki az öblítésre váró tányért.

- Ajánlom is, különben megjárod. Nehezebb volt megszeretni, mint egy adag füvet.

- Parancsolsz? – nézek rá nagy szemekkel.

- Szerintem jól hallottad, amit mondtam. Ez mi volt? – fordul hátra, mikor egy nagyobb puffanást hallunk.

- Mondtam, hogy jó helyre raktam. – mosom le kezem, majd bevisszük nappaliban összeesett Kyot az ágyába.

- Hova raktad?

- A boltban vett gyümölcslevébe. Még volt egy kicsi az alján. Gondoltam, hogy ma meg fogja inni.

- Nem is rossz ötlet. – ereszt el egy mosolyt. – Akkor most, hogyan tovább?

- Szerintem elég egyértelmű. – vigyorgok rá perverzen és kívánságom teljesült az éjszaka folyamán, mert kifulladásig szeretkeztünk egész álló este hajnalig.

Másnap reggel az én fejem úgy virult, mint aki be van szívva ellenben Kyoval, aki totál morcos volt és még elég rendesen dolgozott benne az altató hatása, így volt, hogy be-bealudt időközönként. Aoi kissé morcos volt a feneke miatt persze, de egyáltalán nem bántam, ahogy szerintem titkon ő sem.

- Mondd csak szívem, honnan szerezted te azt a kis zacskót? – karolom át hátulról derekánál, közben nyakába puszilok ezzel is megzavarva a hűtőkirabló tevékenységét.

- Hizakitól. – pilleg rám ártatlanul, mikor megfordul.

- Remélem több közöd nincs hozzá, mert elég keresett személy lett.

- Ne aggódj, tudok magamra vigyázni, és nincs.

- Ennek örülök. De mit kért cserébe?

- Oh, hát te azt biztos élvezted volna. – bújik ki karjaim közül.

- Héj, hé, nem szökünk el! – kapok utána. – Mesélj csak nekem.

- Egész nap vele kellett lennem, mert megkért, hogy kísérjem el egy szépségszalonban. Tudod, vannak olyan kapcsolatok, ahol nem a pénz számít.

- Mégis, milyen kapcsolatról beszélsz? Mi van köztetek? – kezdek féltékenykedni.

- Semmi. Csak ha összefutunk, beszélünk. Tudod, tudok róla olyat, amit ti nem és nem örülne, ha más is megtudná. A lényeg az információ és a bizalom. De neked ezt tudnod kéne, édes. Na, de mentem dolgozni. Addig ajánlom figyelmedbe Miyavit, mert egy kijózanodott Kyo bármire képes. – sétál ki a lakásomból, én meg kezdek félni.

Na, igen, nem szívesen kerülnék össze Kyoval úgy, mint múltkor, így már tárcsázom is az ismert számot.

Mikor megérkezik, egyből kapok tőle egy nagy adag fejmosást, de utána szerelmére terelődik minden figyelme és egész nap vele volt.

- Miya, figyelj, lehetne egy kérésem? – vetem be a legártatlanabb nézésem.

- Ezek után? – vonja fel a szemöldökét.

- Nézd, tényleg sajnálom, nem tudtam, hogy csak egy részét kellett volna beleöntenem. Csak annyit kérnék, hogy a héten maradj itt. Aoit el akarom vinni étterembe. És ezt kettesben gondoltam és nem hármasban.

- Jól van, legyen, de egy feltétellel.

- Mi lenne az?

- A mi randinkat is állod. Ugyan abban az étteremben, csak másik asztalnál és a terem másik végében. – közli határozottan.

- Rendben legyen. – adom be a derekamat.

Inkább fizetek, mint, hogy Kyo újra betaláljon.

Most, hogy Miyavi itt volt, szerencsére újra tudtunk egymással foglalkozni, mivel ki nem engedte szerelmét a hálóból. Habár ezek után nem tudom, hogy fog a széken ülni, de ők tudják.

- Kölyök készülj, van rá fél órád! – szólok be neki a fürdőbe.

- Megyünk valahova? – néz rám kérdőn.

- Igen. Úgyhogy szépen öltözz fel. De siess!

- Várj, ha rajtad öltöny van, akkor nekem is azt kéne felvennem?

- Hát egy menyasszonyi ruha se lenne rossz. – vigyorodom el, mire a samponos flakon hozzám vágódik. – Jól, van, csak vicceltem! Igen azt vegyél fel.

Miután elkészült ő is és beszálltunk a taxiba egész útón azzal nyaggatott, hogy hová megyünk, de ami meglepetés az meglepetés.

Az étteremtől egy saroknyira szálltunk ki, ahol a szemére kötöttem egy kendőt.

- Hé, ez így nem igazságos! Fogadunk, hogy valami perverz helyre hoztál. – morogja, amin jót kuncogok.

Belém karolva követ, amíg oda nem érünk az elkülönített asztalunkhoz, ahol leveszem róla a kendőt.

A szemei csillognak az örömtől és a boldogságtól.

- Kouyou, ez gyönyörű. – néz körbe a teraszon, ami a város szebbik oldalára néz.

- Örülök, hogy tetszik.

- De miért? Mármint, hogy, hogy eljöttünk?

- Gondoltam, ez megfelelő alkalom arra, hogy megünnepeljük a három éves ismeretségünket, melyből sikerül kerek egy évet együtt töltenünk.

- Nem gondoltam volna, hogy tudsz ennyire romantikus is lenni. De, ha már itt vagyunk, akkor igyunk a további sokszori három évre. – emeli fel poharát a koccintáshoz, amiben követem példáját.

- Magunkra. – mosolyodom el.

A vacsora kellemes hangulatban telt és az este további része is.

Most már biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz és nem lesz több gondunk egymással.

A vacsora után par napra rá Kyo végre kiköltözött tőlünk és Die elfogadott engem. Persze azért a fenyegető tipikus nagytestvér üzenetet megkaptam még tőle, hogy ha Yuu egy rossz szót is szól rólam, akkor nyugodt szívvel fog kicsinálni engem, de azt hiszem, ez még belefér a dologba.

Az évek alatt volt egy két összezördülésünk a munkánkból kifolyólag, de szerencsére egy bizonyos dologgal mindig sikerült kibékülnünk a ház különböző pontjain, vagy éppen egy eldugott helyen.

Nagyobb ügyeket már csak itthon vállaltam el, így Aoira is tudtam figyelni, mielőtt valami hülyeséget csinálna megint, aki idő közben ténylegesen is yakuzafőnökké vált bátyát leváltva.

- Azt hallottam, valaki nagyon rossz volt ma. – ülök be mellé a hatalmas kádba, ami teli van vízzel és habbal. A kád szélén pedig egy füstölő éget, mellette gyertyákkal.

- Ó, igen? Csak nem nyomokat találtál? – nyitja ki szemeit és sunyin néz rám, miközben lábával benyúl ágyékomhoz és azt kezdi el masszírozni.

- Ha tudnád, hogy mennyit. – rekedtes hangon célzok a lakásban direkt eldobált ruháira.

- Hajaj, akkor siess és kapd el a tettest.

- Már elkaptam. – húzom ölembe egy csókkal együtt.

- Akkor büntesd meg jó rendőrhöz méltóan. – folytatja izgatásomat csípője mozgatásával, miközben finoman beleharap a nyakamba.

- Meg is fogom. E miatt nem kell aggódnod. – túrok hajába egy újabb csók társaságában, közben szabad kezemmel férfiasságát kezdem kényeztetni.

- Helyes. De vigyázz, mert nagyon ravasz az illető. Ismer már téged. – csavarja meg mellbimbómat, ami a legérzékenyebb pontom, így egy kisebb nyikkanás hagyja el ajkaimat.

- Nem, gond, van tapasztalatom a szóra bírásban. – emelem meg fenekénél fogva és ültetem magamra, mire egy kéjes nyögés hagyja el a száját, közben nyakamat átkarolva kezd el meglovagolni. – Látod, megmondtam neked. – csókolom meg, de amilyen kis gonosz megharapja szám szélét. – Szóval így játszunk?

- Így. – vigyorodik el és mar újra ajkaimra.

Na, igen, Aoi mindig is imádta ezeket a relaxáló fürdőket, amikre én csak rásegítettem, hogy jobban el tudjon lazulni, ez által én is megszerettem ezt a fajta fürdőzést, amit sosem fogunk megunni.



Vége

Befejezett ^-^