Uruha

Reita kellemes társaság, még akkor is, ha keveset beszél, vagy egyáltalán semmit sem mond.  Órákig a televízióm rabja, őszintén meg sem mertem szólítani, hogy esetleg, nem-e csinálnánk valamit közösen.  Mit mondjak, imádok játszani, vele is szívesen kártyáztam volna például, de inkább ki sem nyitottam a számat.

Végül a kanapémon ágyaztam meg neki, arra végképp nem lett volna merszem, hogy magam mellé hívogassam, de engem ez is boldoggá tett. Maga a gondolat, hogy a falon túl ott fekszik egy másik ember, kicsit elfeledtette velem, hogy néha mennyire magányos vagyok.  Mindez ellenére azonban nem tudok aludni. Elfog valamiféle izgalom, egyszerűen elképzelhetetlen, hogy pont az én kanapémon fekszik valaki. Egy eléggé jóképű valaki. 

Ölembe veszem a laptopomat, s keresgélni kezdek rajta, pár perc alatt meg is van a telitalálat. Képregényt olvasok, sokat és pikánst, párat azokból, amiket Akira olvasott el a gépemen. Persze volt közöttük pár, amitől a frász kerülgetett, azokat inkább végigfutottam, nem voltam túl kíváncsi a tartalmára, csak a végükre, majd valamikor hajnali négy felé elkapott az álom.

***

Valaki csenget az ajtómon, biztosan Reita az. Beengedem, majd gyorsan becsukom az ajtót, hogy kirekesszem a hideget a lakásból. Elegáns mozdulatokkal válik meg a cipőjétől, majd a maga stílusában kezd el lépkedni, mint valami negyvenéves filmbeli maffia főnök.  Megbűvölten bámulom teste egy bizonyos pontját, ami formásnak és izmosnak rajzolódik ki a nadrág alatt. Megrázom a fejem a pikáns gondolatokat próbálván elűzni, de nem megy. Ez az ember egy két lábon járó kísértés.

- Megkínálhatlak valamivel? – kérdem tőle kissé félénken.  Annak ellenére, hogy munkatársak vagyunk, alig adódik alkalom, hogy beszédbe elegyedünk egymással. Ő számomra mindig egy elérhetetlen emberként fog létezni, akiben csak gyönyörködnöm szabad, azt is csak titokban.

- Köszönöm, nem kérek semmit – feleli mosolyogva. – Talán jobb lenne, ha rögtön a lényegre törnénk… - javasolja.

Halkan sóhajtok fel, majd nagy levegőt véve indulok el a hálószobám felé. Becsukom az ablakot, odahúzom a sötétítőt, majd az ágy mellé lépve nézek fel rá kissé bizonytalanul. Nem kicsit ciki számomra a helyzet, főleg, hogy vele kell ennek megtörténnie.

- Nincs okod izgatottnak lenni, nem lesz semmi baj. Vigyázok rád – szólal meg lágy hangon, majd elmosolyodik. Mindezek ellenére én azonban nem tudok nem feszült lenni. Még sosem csináltam ilyet ezelőtt.

Kissé bizonytalan mozdulatokkal simítom le magamról a vékony köntöst, mi testemet fedi, tudtam, hogy jönni fog, én hívtam, nem tököltem tehát olyan dologgal, hogy öltözködés tudván, hogy úgy is lekerülnek rólam a darabok. Már egy ideje fontolgattam a dolgot a fejemben, tulajdonképpen azóta, hogy megtudtam a titkos másodállását.  Mindez egy hónapja történt, és tiszta véletlenül. Telefonon kerestem, Toshi megkért, hogy szóljak, neki nem kell aznap dolgoznia, de a robot szólalt meg.  Először azt hittem, hogy téves számot tárcsáztam, így megszakítottam a kapcsolatot, majd újból beütöttem a számokat, és tárcsáztam reménykedve, hogy ezúttal nem lesz baj.  A hang azonban ugyan az volt a vonal másik végén, és a szöveg is:

- Elmúltál húsz és tested érintetlen? Tanulmányozni szeretnéd a testiességet? Milyen az, amikor egy idegen kéz érint, milyen, amikor egy másik test melege körülölel? Fogadj fel sensejedként, bennem nem fogsz csalódni!

Tátott szájjal hallgattam a sípszót, majd automatikusan megszakadt a vonal. Első döbbenetemből észhez térve újból tárcsáztam, majd újból és végül meg kellett állapítanom, hogy ez Reita hangja. Ezután folyton csak erre tudtam gondolni, hogy megkérem, tanítson egy pár dolgot, ami a testiességet illeti, mert való igaz, sosem volt dolgom még előtte se nővel, se férfival. Kezdőnek számítottam ezen a téren. Aztán rengeteg gyötrelmes nap, rengeteg fájó reggeli merevedés, hidegzuhany, kézimunka után úgy döntöttem, hogy véget vetek ennek. Felhívtam az ügynökséget, amelynek dolgozik, majd direkt őt kértem, szerencsémre elérhető volt, mára kaptam is időpontot.

Nem mozdul, némán mér végig, majd elismerően bólint, miközben elképesztően erotikusan megnyalja ajkait.

- Feküdj le az ágyra… - suttogja, mintha a falnak is füle lenne. Megteszem, amit kér, elfekszem az ágyamon, lábaimat azonban terpeszbe vágom. Nem tudom, mit kellene tennem, sosem voltam még hasonló helyzetben, az olcsó meleg pornókban meg általában nincs kerítés, rögtön azzal kezdődnek, hogy valaki belemászik egy másik seggébe.  – Fordulj meg, és térdelj fel az ágyra – utasit újból, én pedig követem az utasításait, mindaddig, míg ajkaival hátsófelemre nem hajol, majd nyelvével bejáratomnál nem kezd el körözni. Észveszejtő, amit velem művel, közben folyamatosan beszél hozzám, majd miután eléggé megkínzott, nyelvét egy vékonyka vibrátor váltja fel.  Azzal kényeztet, míg el nem sülők, majd parancsba adja, hogy gyakoroljak a következő találkozónkig, és magamra hagy.

Azóta folyamatosan házi feladatokkal halmoz el, amiket lelkesen végek el, ahogy az időm engedi, alkalom adtán a bárban, a vécében, itthon a kanapémon, vagy akár idegen helyek mellékhelyiségeiben. Ma azonban az utolsó leckém van vele, az utolsó fokot kell megmásznom ahhoz, hogy felkészüljek egy konkrét aktushoz, amit vele szeretnék átélni.

Rutinosan jön végig a nappalimon, s követ a hálószobámba, ahol első dolgom odahúzni a sötétítőket és elővenni a kellő kelékeket.  Halványan elvigyorodik, mikor sorjában előkerülnek a különböző méretű vibrátorok, amiket még anno együtt vásároltunk a második ’randevúnk’ előtt.  Ma minden rutinszerűen működik. Ugyanazokkal a mozdulatokkal térdelek fel az ágyra, mint mindig, ugyanazzal a lendülettel puccsitok be előtte, és ugyanazzal az őszinte csodálattal fogadom magamban a méretesebb vibrátort, mint előtte. 

Nehezen tud átlendíteni a határon, nem azért, mert nem volt eléggé izgató, erotikus az, amit velem művelt, sőt, egyszerűen minden fantasztikus volt, de a gondolat, hogy ez az utolsó alkalom, amikor így érint elvette a kedvemet mindentől.  Önző módon azt akartam, hogy tovább tartson a pillanat, tovább tartson a tanítási folyamat, azt akartam, hogy birtokba vegye testemet, hogy megrontson. Azt akartam, hogy szeressen.

Egymás mellett fekszünk az ágyon, meg sem merek mozdulni, félek, ha oldalra fordítom a fejem, akkor eltűnik, és kiderül, hogy igazából soha nem is volt itt, csak a képzeletem szüleménye volt az elmúlt időszak. Mégis, amikor elfordítom fejem irányában, tekintetem övével akad össze, és bármennyire próbálom tartani magam, bármennyire győzködöm szívemet, hogy ez nem helyes, valami meg nem magyarázható erő rá vesz, hogy ajkaira hajolva csókoljam meg.

Nem ellenkezik, teljesen benne van a dologban, és az sem igazán zavarja, hogy lábamat derekán átvetve ülök az ölébe, majd újból ajkaira hajolok. Nem beszélünk, csak testek vagyunk, kezek, szájak, semmi több. Szenvedélyesen szeret, ódaadóan kényezteti bőrömet, hol nyakamat, hol combomat borítva be apró csókokkal, és amikor végre testünk egybeforr, az maga a mennyország.

***

Morcosan ébredek, alig aludtam valamit az éjszaka, valamint szembesülnöm kellett a ténnyel, hogy ez az egyik olyan kevés napok egyike, amikor reggeli merevedésem van. Morogva kelek ki az ágyamból, majd a nappalin keresztül osonva sietek a fürdőbe, hogy lerendezzem magam. Sajnos annyira már ismerem a testem, hogy tudom, itt a hidegzuhany mit sem ér.  Próbálok nem hangos lenni, ami nagy kihívás, mert ilyenkor általában igenis zajos tudok lenni, majd miután végeztem, gyorsan megszárítkozom, majd egy szál törölközőben indulok vissza a szobámba.  Reita azonban a kanapén üldögélve figyeli minden mozdulatomat, tekintete egész a hálószobámig kísér.  Arcom lángolni kezd a gondolatra, hogy a szerencsétlen még csak nem is sejti, hogy titokban mikről álmodozom róla, majd szépen eszembe jut Akirát is leszidom a fekete földig, hogy olyasmiket olvas amiket, én meg hülye módon rávettem magam tegnap este és belenézegettem a dolgaiba. Eszembe jutott már párszor, hogy direkt csinálta mindezt, hogy titokban röhög rajtam, hogy rávett, ilyeneket olvassak a már jól megszokott enyhe shounen-ai mangáim helyett.

Kapkodva öltözködöm, ma már kicsit jobban vagyok, így rögtön a konyhába sietek, hogy valami ehetőt dobjak össze, ne Rei kelljen ma is főzzön.  A konyhámat azonban már befoglalta az említett személy, így maximum csak segítséget nyújtani tudok neki a konyhában, amit végül egy kis szócsata után engedélyez. 

Gondolataim között elmélyülve szelem a zöldségeket a leveshez, Reitán töröm az agyam. Pontosabban azon, hogy szeretném, ha az éjszakai álmom valóság lenne, ha ténylegesen úgy érintene, úgy szeretne, mint akkor ott, de végül elvetem a gondolatokat. Én nem vagyok egy szép szál legény, nem vagyok különleges, okos, és főzni is csupán pár dolgot tudok, amiket szeretek.  Ha kellenék is neki, csak kihasználna, magáévá tenne, majd eldobna, nem azért, mert undorodna tőlem, csupán csak nem tudna mit kezdeni egy kis szürke egérrel.

Fájdalmasan kiáltok fel, amikor rájövök, hogy az ujjamat szeltem, nem a zöldséget. Kissé bizonytalanul vezetem tekintetem a kezemre, amit rögtön ellepett a vörös éltető nedű, szinte ki sem látszik alóla a seb.  Morogva lépek a kagyló felé, hogy letisztogassam ujjamat, de Reita utamat állja.

Döbbenten meredek rá, vörösen izzó tekintetére, egyszerűen belém fagy a szó, mozdulni sem birok a meglepődéstől, arról pedig, hogy vérem már a padlóra cseppen, teljesen meg is feledkezem. Egyetlen ép gondolat fogalmazódik meg elmémben, méghozzá az, hogy:

- Ki vagy Mi lehet ő?