Reita

Az �r�kk�val�s�g egy olyan fogalom, amit senki sem k�pes pontosan megnevezni. Mennyi az? Mi�ta m�rik, hogyan m�rik, �s legf�k�ppen meddig?

Mi az a v�gtelen? Mi�rt nevezz�k pontosan �gy, �s mi�rt nem mondhatjuk az, hogy k�tmilli� hatvann�gy a v�gtelen? K�ptelens�g felfogni, hogy mennyit is jelenthet, ugyan�gy, ahogy k�ptelenek vagyunk felfogni, hogy meddig tart az �r�kk�val�s�g. �lhet-e valaki egyed�l az �r�kk�val�s�gig?

Egyed�l �ltem hossz� �veken kereszt�l, a hegyekben, ott, ahov� emberek sosem mer�szkedtek, mert vesz�lyes ter�letnek volt nyilv�n�tva. Okot nem adtak a hat�s�gok, csak �k tudt�k, hogy odafent mif�le l�nyek �lik mindennapjaikat imm�r �vsz�zadok �ta. Szent volt a b�ke. A l�nyek fent �ltek, az emberek lent, ebb�l sosem volt baj. Addig a napig, m�g r�nk nem t�rtek, hogy elh�r�ts�k a vesz�lyt. Sok t�rsam odaveszett, bar�taim, akiket kiskorom �ta ismertem, akikkel egy�tt tanultunk meg vad�szni, megfelel�en t�pl�lkozni, �s elrejt�zni a k�v�ncsiabb emberek szeme el�l. Az addigi �letem egy pillanat alatt t�rt darabokra, �n meg nem tudtam mit kezdeni magammal, �gy lek�lt�ztem az emberek k�z�.

1638-at �rtak akkor az emberek, pontosan eml�kszem a d�tumra, mivel akkoriban a n�p Shimabara no ran-r�l besz�lt. Ut�lag tudtam meg, hogy pontosan mi is t�rt�nt ott, amikor 1654-ben v�ndor�letem oda sodort. 

Mondanom sem kell, hogy legel�sz�r, amikor szembetal�lkoztam a sz�ml�l�sukkal, �rtetlen�l �lltam a dolog el�tt. Mik azok a sz�mok? Mire val�ak? Mi az id�? De legf�k�ppen az kezdett el�rdekelni, hogy mi�rt m�rik az id� m�l�s�t sz�mokban?

Majdnem egy �vsz�zadomba tellett egyed�l mindenre r�j�nn�m, Shimabar�b�l azonban p�r �v ut�n k�nytelen voltam tov�bb utazni. Sehol sem tudtam t�bb mint t�z �vet nyugodtan �lni, mert egy id� ut�n az embereknek felt�nt, hogy nem �regedem. M�g az �k sejtjeik folyamatosan haltak ki, �n virultam, �r�k h�sz�vesk�nt. 

Ekkor m�r lassan �gy �ltem, mint az emberek. Dolgoztam, rizst �s f�tt �telt ettem, vizet ittam, �s n�ha-n�ha egy kis alkoholt, de persze �tv�gyamat mindezekkel k�ptelen voltam csillap�tani.

Ott voltam a fontos t�rt�nelmi esem�nyek helysz�nein, napl�t vezettem, pontos adatokat gy�jt�ttem az emberekr�l, a t�rsadalmaikr�l, vall�saikr�l, szok�saikr�l az �vek folyam�n, az uralkod�kr�l, a k�l�nb�z� korszakokr�l. Volt �gy, hogy �vekig egy faluban laktam, figyeltem az embereket, mik�zben a helyi hal�szoknak beseg�tve kerestem meg a kenyeremet. Amint azonban h�reket hallottunk, hogy valami fontos van kibontakoz�ban, tov�bb�lltam, hogy pap�rra v�shessem a fejlem�nyeket.

A t�zen nyolcadik sz�zad k�zep�n haj�ra �ltem, �s Amerik�ba utaztam. Hossz�ideig ott tart�zkodtam, pontosabban 1769-t�l eg�szen 1891-ig. Szerettem ott �lni, m�g akkor is, ha t�z�vente mindig k�lt�zk�dn�m kellett. A legjobban viszont annak �r�ltem, hogy tal�lkoztam magamfajt�kkal, akik �gyszint�n az emberek k�z�tt �lt�k mindennapjaikat, an�lk�l, hogy n�p�k sejtette volna l�tez�s�ket. 1890-ben azonban rosszra fordult minden. P�ran a fajt�mb�l, emberekre t�madtak, moh�s�gb�l. Fut�t�zk�nt terjedt a h�r, hogy v�mp�rok l�teznek, k�zt�nk �lnek, �s tal�n vesz�lyesebbek, mint a Mende-mond�kban. Elindult a v�mp�rvad�szat, csup�n p�r h�napba telt, m�g az emberek r�j�ttek, a gyenge pontunkra, �s lassan sorozatosan irtani kezdt�k fajt�mat. Nem tudtam mit tenni, meghalni viszont nem akartam, �gy k�nytelen voltam visszat�rni a haz�mba.

1892 M�rcius�ban futott be a haj� a kik�t�be, Murakami partj�n. Hosszas utaz�s volt, a haj� nem mellesleg kit�r� utat tett, megker�lve az orsz�got, de v�g�l boldog voltam, hogy sz�razf�ld�n j�rhatok, ahol, ha sz�ks�ges, elmenek�lhetek a rosszakar�imt�l. Persze, nem volt annyira v�szes az utaz�s, hisz megismertem Hydeot, aki remek bar�tnak bizonyult. Angol nyelvet tan�tottam neki, irodalmat, amib�l az �vek folyam�n siker�lt kiokulnom. K�pben voltam a leg�jabb kiad�sokkal, t�k�letesen besz�ltem a nyelvet, �gy egy percig sem haboztam, amikor megk�rt, hadd legyek a tan�ra. �r� azonban a kik�t�ben ott v�rt r� a feles�ge, akit tal�n h�napok �ta nem l�tott, meg a kisfia, aki az anyja karjaiba kapaszkodott.

Akkor el�sz�r kezdtem el komolyabban gondolkodni arr�l, hogy az �r�k� val�s�g �nmag�ban semmi, mert tulajdonk�ppen pont annyit vesztek vele, mint amennyi nyernival�m volt bel�le az id� m�lt�val. Keresni kezdtem azt, akit nekem sz�nt a fenn val�, azt, aki szeretni tudna olyannak, amilyen vagyok, �vek, �vtizedek teltek el azonban rem�nytelen�l. Az id�k�zben szerzett bar�taim id�vel csal�dot alap�tottak, k�zd�ttek, hogy b�s�gben nevelhess�k gyermekeiket, majd id�vel erej�k cserbenhagyta �ket, meghaltak.

A huszadik sz�zad elej�n azonban k�nytelen voltam al�bbhagyni a keres�ssel. Az els� vil�gh�bor� sem volt egy k�nny� menet, a m�sodik azonban igencsak �v�n alul �rte a jap�nokat. Ott voltam, v�remmel gy�gy�tottam azokat, akikben m�g volt n�mi �let, k�zd�ttem a fronton, hogy haz�mat biztons�gban tudjam. A sok k�zdelem azonban mind hi�baval�nak l�tszott, a cs�sz�r meglengette a feh�r z�szl�t.

�vtizedekbe telt, m�g az orsz�g �sszeszedte mag�t az atomt�mad�sok ut�n. Sok volt a halott, az �rva, a hadi rokkant. Mindent el�r�l kellett kezden�nk. Szinte �szre sem vettem, m�r a huszonegyedik sz�zadot sz�ml�lt�k az emberek, pontosabban a 2013-ik. �vet �rtuk. �jb�l k�lt�zn�m kellett, nem maradhattam Hokkaid�ban, mivel m�r lassan h�sz �ve ott laktam. Megtehettem, mert id�k�zben oly nagyv�ross� n�tte ki mag�t, hogy k�ptelens�g volt mindenkit ismerni a ker�letein bel�l. Gyakran k�lt�z�dtem, egyik panellak�sb�l a m�sikba, s ugyancsak gyakran v�ltoztattam az identit�somat.

R�gen, amikor a hegyekben �ltem, Reit�nak sz�l�tottak, mi�ta azonban az emberekkel voltam k�nytelen egy�tt �lni, k�l�nf�le neveket kellett kital�lnom magamnak az id�k sor�n.

Toki� hatalmas v�ros volt, k�pes lettem volna elveszt�dni, ha nem seg�tenek ki �szt�neim, de v�g�l siker�lt alb�rletet tal�lnom. Ekkor tal�lkoztam el�sz�r vele, a nagy �vel, aki els� pillanatt�l kezdve elrabolta nem l�tez� sz�vemet. Akartam �t, t�rsamul, az �r�k� val�s�gig, de t�lem szokatlan m�don, f�ltem fel� k�zel�teni. Akirak�nt k�vettem �t, �poltam, m�g betegeskedett, majd v�g�l Reit�k�nt a munkat�rs�v� v�ltam.

Mondanom sem kell, �r�mmel t�lt�tt el a gondolat, hogy minden nap l�that�m, az �jszak�im t�bbs�g�t az ablak�ban �lve, �t szeml�lve t�lt�ttem el, mik�zben illat�val t�pl�lkoztam. Szerelmes voltam, ami sz�momra is furcsa volt, de v�g�l elfogadtam.

�s most itt �llok, v�rv�r�s tekintettel, mint aki vad�szni k�sz�l, mik�zben v�r�nek �desk�s illata bet�lti a konyh�t. M�rhetetlen�l sok er� kell ahhoz, hogy visszafogjam magam, m�gis, v�g�l kez�t megfogva, ujjaira hajolok, hogy megk�stolhassam iz�t. Ink�bb csak j�tszom ujjaival, or�lis kiel�g�t�st imit�lva, aminek hat�s�ra kiszemeltem igencsak pik�ns gondolatokat produk�l, amikt�l m�g nekem is t�tva marad a sz�m. �rzem, amint sz�ve hevesebben dobogni kezd, hallom gondolatait, amelyben szinte k�ny�r�g, hogy cs�kolja m�r meg. Boldogan hajolok ajkaira, meghosszabbodott szemfogakkal, hogy v�gre megcs�kolhassam. Esetlenek vagyunk mindketten, r�la tudom, hogy tapasztalatlan, �s �n is mindeddig csup�n egyszer cs�kol�ztam, az egyik hal�sz munkaad�m l�ny�val m�g �vtizedekkel ezel�tt.

Csod�lkozva n�z r�m, fogaimat vizsg�lgatja, h�velykujj�val tapogatja, mint aki nem hiszi el, hogy val�diak. Azt�n, amikor r�d�bben, hogy nem hamis�tv�nyok, �s kontaktlencs�t sem viselek, szinte sokkot kap l�tv�nyomt�l.

- Elrontottam, ugye? – k�rdeztem szomork�san. Nem �gy terveztem ezt az eg�szet, nem �gy akartam, hogy megtudja. Azt akartam, hogy bel�m szeressen, olyannyira, hogy �nk�nyt szaladjon karjaimba, m�g akkor is, ha vesz�lyt jelentek a vil�g sz�m�ra.

Hallom gondolatait, f�l t�lem, ugyanakkor k�ptelen elk�l�n�teni a val�s �rzelmeit. Kedvel, j�k�p�nek tal�l, de ugyanakkor retteg att�l, hogy tork�ra ragadva v�get vetek �let�nek.

- Sajn�lom… - s�t�m le tekintetemet, majd mikor �jb�l kinyitom szemeimet, �v�ibe m�lyedve sz�lalok meg �jb�l. – Amit l�tt�l, amit �rezt�l, amit hallott�l, mind semmiss� lesz, mindaddig, m�g ajkaim, �jb�l nem �rintik ti�det. – suttogom ajkaiba, majd egy utols� cs�kot v�ltva pecs�telem meg a var�zslatot, mely elfeledteti majd vele igazi val�mat.

Bek�t�z�m ujj�t, miut�n lefert�tlenitettem a sebet, majd ink�bb folytattam �n a z�lds�gek aprit�s�t.Rurur pedig egy percig sem sejtette, hogy elfelejtett valamit, �gy viselkedett, mintha az elm�lt tiz perc meg sem t�rt�nt volna. Csak j�kedv�en mosolygott, fecsegett a nemr�giben vetittett anim�r�l, mik�zben folyamatosan azon gondolkodott, hogy tal�n nem is annyira sz�rke kiseg�r, mint azt hitte, hogy tal�n m�g � is lehet boldog az �n oldalamon.